Felhasználónév
Jelszó
Automatikus bejelentkezés 
:: Elfelejtettem a jelszavam!



Utolsó hozzászólások
Az utóbbi tíz üzenet
Quintus C. Dolabella
Vas. Jún. 11, 2017 10:20 pm
Maya Brändström
Szer. Május 24, 2017 8:29 pm
Maya Brändström
Csüt. Jún. 16, 2016 9:42 am
Cassandra
Vas. Ápr. 24, 2016 7:28 pm
Norah Sommers
Csüt. Márc. 31, 2016 10:11 pm
Lucretia Mantova
Csüt. Márc. 24, 2016 12:52 pm
Lilith
Szer. Márc. 16, 2016 8:21 pm



Suttogó hangok
Üzenj másoknak • Ne hirdess!




Share | 

 Lucifer & Cassandra




Tárgy: Lucifer & Cassandra   Vas. Júl. 27, 2014 8:00 pm

Cassandra számára kell a friss levegő, különben úgy érzi, hogy megfullad, szüksége van magányra, egyedüllétre, gondolkodnia kell, anélkül, hogy bárki közbe szólhatna. Vagy akár elmondhatja a véleményét, most nincs másra szüksége, mint hogy egyes egyedül gondolkodjon sok mindenről kell. Nem tudja, hogy mitévő legyen.... dolgokkal. Nem érti, hogy jelenleg mi megy végbe benne, lassan kezdi úgy érezni megint, mintha ismételten serdülne, pedig először sem volt nagy poén. Most sem az. A legrosszabb az hogy most ezerszer szarabb érzés, nem csak egy pattanást kell eltüntetnie iskola előtt. Ez sokkal bonyolultabb. Elege van, hogy az apja szemeibe kell néznie, azzal a tudattal, hogy most már nem ő az apja. Vagyis, igen természetesen az, hiszen csak ő nevelte fel, sőt még az anyjára sem tud haragudni, hiszen amikor Asmodeus mesélt arról, hogy igazi apja nem csak, hogy molesztálta, lelkileg terrorizálta, de a tetejében még meg is erőszakolta. Nem véletlenül született meg, tehát lehet, hogy tulajdonképpen hálásnak kellene lennie. Ha másért nem, legalább azért, hogy életet adott neki. De milyen élet ez? Más lehet, hogy örültek volna ilyen képességeknek, de Cassandra nem, mindig próbálja rosszabbik énét kordában tartani. Ó... nem mintha eddig olyan sokszor tört volna elő belőle a dolog. Igazából több, mint fél éve tudja származásának igaz történetét, és eddig csupán kétszer borult ki annyira, hogy a benne lakozó démoni erők szó nélkül törnek elő, hirtelen, képtelen irányítani őket vagy éppen elfojtani magában. Egyszerűen csak azt veszi észre magán, hogy nem önmaga, hogy elborítja valami sötét erő, józan gondolkodás megszűnik létezni körülötte, és csak gonoszság, mocsok romlottság veszi körül. És még csak nem is ez a legrosszabb dolog, hanem, hogy a tetejében megnyugtatja, ilyenkor.... mintha boldogabb lenne, hiszen emberi tulajdonságai nem nyugtalanítják, azok a dolgok amik amúgy igen. Ilyenkor nem foglalkozik senkivel sem, ezerszer felszabadultabb, sokkal kellemesebb érzés, mint függeni bárkitől is. Megijed ettől az érzéstől, nem tud mit kezdeni velük. Hiszen, lássuk be, nem véletlenül vagyunk emberek, nem véletlenül váltunk külön a majmoktól is. Az a különbség köztük és köztünk, hogy mi vissza fogjuk magunkat, nem hagyjuk, hogy az ösztöneink irányítsanak, nem hagyjuk, hogy állatias vágyaink irányítsanak. Ettől vagyunk jobbak, emberibbek.
Első alkalom amikor ennyire kiborult a pohár nála, az az éjszaka volt amikor megismerkedett Asmodeussal. Végzetes találkozás volt, megváltoztatta az életét gyökerestől, és abban a percben nem is gondolta. A volt angyal megmentette, majd magához vitte, elmesélte, hogy szerinte- amit igazából még most is képtelenségnek tart- ő egykori szerelmének a hasonmása, hogy azt a lányt is Cassandrának hívták, hogy neki köszönhetően bukott el, de hogy nem bánta, és hogy az angyalok szét szakították őket, és jelenleg is a lány lelke a Tisztítótűzben ég.... és hogy örökké ott is fog maradni. Elmesélte, hogy talán nem minden van úgy, ahogy azt a nagy könyvben megírták, hogy testvére, az első bukott angyal talán nem is annyira ördögi, mint ahogy azt beállítják róla. Habár Cassandra agya nehezen fogadta el ezt, mivel ha nem is hú de vallásos családból is származik, de azért hisznek Istenben, járnak templomban, főleg a középső testvére, és ha ezt az elméletet meghallaná fejvesztve menekülne innen. De Cassienek valami valahol belül azt súgta, hogy talán van némi igazság alapja, egyszerűen nem érti, hogy miért hiszi el egy konkrétan ezer idegen embernek a szavait, mint azokét akikkel együtt él, akik vigyáznak rá, védik, óvják még a széltől is. Az is bizonyítja, hogy azóta változik gyökeresen ő maga is mióta a bukott angyal belépett az életébe, hogy valamilyen oknál fogva, akkor uralkodott el először rajta ez a démoni természet és, hogy Asmi lenyugtassa.... nos elcsábította, nem mintha nagyon kellett volna, szinte vonzódott, úgy érezte, mintha erre lett volna teremtve. Pedig egész életében tartogatta a szűzességét egy olyan embernek.... aki talán egyszer a férje lett, mondjuk igazából sosem foglalkozott ilyen dolgokkal, mint a szex, vagy a testiség. Nem bánta meg, sőt ennél tökéletesebben nem is alakulhatott volna, csupán annyi volt a bibi, hogy eltűnt, azóta hónapok teltek el és még mindig semmi hír róla, de álmaiban folyton találkozik vele. Egyszerre jobban kikészül, úgy érzi lassan komolyan az eszét fogja veszteni.
Ahogy zavartan pillant fel, észreveszi, hogy egy régi, romos villánál köt ki. Kíváncsiság hajtja, na meg a vágy, hogy gondolkodhasson, magányba burkolózva.... és ha valahol nem fogják keresni, az pont ez a hely. Máshogy amúgy sem tudnák elérni mivel a telefonja otthon maradt. Izzadt tenyerét a rajta lévő farmer rövidnadrág farzsebébe törli, majd lesimítja össze gyűrődött zöld színű pólóját, bele túr szőke tincseibe, mielőtt belépne az ajtón. A lemenő nap sugara arany színűvé varázsolja a törött, piszkos ablakokon beszökő fényt, rá vetődve a szakadt kanapéra, ami egykor gyönyörű lehetett. Kíváncsisága egyre nő, na nem mintha vissza tudná fogni magát, lassú léptekkel indul el, minden mozdulata után nyekken egyet a szuvas padló. A legelső szobába tér be, először hunyorognia kell a sötétség miatt, de aztán a zsebében talál egy gyújtót és a komódon található gyertyához lépve meggyújtja azt. Ahogy lágy fénybe borul a szoba, hirtelen kellemetlen érzés tölti el.... mintha valaki figyelné.
-Öhm... van itt valaki?- teszi fel a kérdést, habár nem vár választ, szerinte csak a lelkiismerete játszik abszurd és nevetséges játékot.



avatar
I. Démontanonc
The devil never sleeps

animae scrinium est servitus

Gif vagy kép :
Play-by : Miss Megan Fox
Vonal1 :
Faj : Démon
Posztok : 255
Kor : 18
Lakhely : Port Angeles
Rang : Démonbébi
User neve : K.
Vonal2 :
Családi állapot : ღAsmodeus tulajdona*--* ღ Valamint van egy plüss Ashkuttya *-* ღ
Foglalkozás : Bérgyilkos.
Vonal3 :
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Tárgy: Re: Lucifer & Cassandra   Kedd Nov. 18, 2014 6:21 pm



Magasba nyúló fák között jegesen hűvös szél tép végig, mely hátán temérdek lehullott aranyszínű elszáradt falevél lovagol, s űzi messze őket. Menekülnek, akárha ők is tudnák, hogy a közelben van, éppen úgy, mintha rettegnének tőle. És talán így is van, hisz alig létezik olyan személy, ki ne félné nevét, és ne vetne keresztet nyomban, ha csak rá gondol. Ő maga a Gonosz, minden Rossznak és Kárhozatnak ősatyja. Az erdő avas, párás levegője megreked, mikor alakot ölt egy széltében és hosszában nem csekély méretű fa törzse mellett. Hűvös közönyt sugalló íriszei végigsiklanak a farengeteg keskeny résein, ám egyetlen teremtményt sem lát a közelben. Sem halandót, sem egyéb természetfeletti lényt, de még állatot sem. Nem lepi a most némaságba burkolózó eleddig élőn lüktető zajos erdő, ugyanis tisztában van vele, hogy az állatok mindig előbb megérzik a Gonosz közeledtét, mint halandók. Tudják, hogy menekülniük kell, hogy minél messzebb kell elrejtőzniük a Rossz elől. Lucifer pedig mindezen félelmük legsötétebb megtestesítője. Pedig, ha csak sejtenék, hogy akiknek igazán félnivalója van, azok nem az erdő lakói, sokkal inkább Teremtőjének imádott halandói, kiket fekélyes lelkének legapróbb darabkájáig gyűlöl. Őket kívánja romlásba taszítani és megfosztani mindentől és mindenkitől kik kedvesek voltak számára. Ezen Sorsban azonban nem csupán a mezítelen csimpánzok osztoznak, hanem mindazok, akik ellene fordulnak, nem teljesítik parancsait esetleg csalódást okoznak számára. Mi nagyon nem ajánlott, azonban annál sűrűbben fordul elő. Miként ezúttal is fivérei körében. Egyre gyatrább és nem kevésbé nevetséges viselkedésükkel az Ő nevét gúnyolják ki, ugyanis tisztában van vele, ha Lordjai nem régiek már, azzal a Sötétség Birodalmát hovatovább az Ő hatalmának erősségét kérdőjelezik meg. Ezt pedig nem fogja hagyni, és mindent megtesz azért, hogy visszafordítsa mielőtt még mindeme szánalmas és egyben nevetséges viselkedés elburjánzana. Asmodeus, egyetlen jelenleg is szárnyakat viselő fivére, súlyos csalódást okozott számára, mit neki kell helyrehoznia. Újfent. Elméje falai közt megelevenedő képek a már számára rég elfeledettnek vélt történelmet festik vászonra. Maga előtt látja Fivérét, aki imádott halandóját karjai közt tartja. Szerelmes pillantása a karcsú jelenés minden centijét és pólusát falja-habzsolja. Érzi a felőle áradó sóvárgást és a lelkében csírát bontó enyhe haragot azért, mert nem lehet vele, hiszen Arkangyalként számára más utat jelölt ki az Úr. Nem érinthetné, mégis érinti, nem csókolhatná és ízlelhetné ajkait, a vágy azonban erősebbnek bizonyul hivatástudatánál. Lázad miként ő maga is tenné, s ettől már-már büszkeséget érez akkoriban még kevésbé fekélyes lelkében. Kínálkozó alkalomra Lucifer egy kobragyorsaságával és pontosságával csapott le akkor. Kivételesen értett mindig is ahhoz, hogy tudja mivel tartsa sakkban a másikat, s ezúttal eme lapjai melyeket ki kívánt játszani, a Halál ígéretét hordozták magukban. Mivel fivérét maga mellé kellett egykoron állítania, s így is érezte Asmodeus hajlandóságát arra, hogy mellé álljon, tudta, hogy végső lökést kell adnia, hogy az oldalán háborúba induljon. Így hát meggyilkoltatta imádott kedvesét, így szabadítván végtelen haragot és gyűlöletet az emberiség és nem kevésbé az Úr ellen. Kivételesen jól forgatta a lapokat és mindent a saját hasznára sikerült fordítania. Elérte célját, azonban mint mindig a történelem megismétli önmagát. És most, több mint négyezer esztendő elteltével ismét egy halandó kerül az útjába, ki teljesen az ujja köré csavarja Fivérét, így vonva el figyelmét az igazi munkájáról. Ám ami különösen figyelemre méltó, hogy éppen úgy néz ki, mint az általa meggyilkoltatott nő, ám mégsem ugyanaz.
Gondolatának hosszú fonalát tompa léptek zöreje szakítja félbe. Jeges íriszei a hang forrásának irányába siklanak, s ajkaira csaknem sötét mosoly feszül, a mozdulatsor azonban félbemarad. Megindul felé, hisz tudja, hogy megérkezett az említett Féllény, kiről besúgói jelentették, hogy a közelben látták. Nem cseréli az időt sétával, ehelyett a gyorsabb és egyben praktikusabb közlekedési módszert választja; vérvörös füstből font alakká lényegül és egy szívdobbanásnyi idő alatt kettészeli a tejfehér ködtől terhes levegőt.
Az egykoron dicsőn és sziklaszilárd alapokon nyugvó villa előtt ölt ismét alakot néhány méterre a Féllény háta mögött. Hangtalanul ér földet, s néhány másodpercig nem is kívánja felfedni magát. Ehelyett alaposan szemügyre veszi a kicsiny Hibridet. Alacsony és karcsú alkat, aranyszín fürtök, melyeken különös mód ezüstösen csillannak meg a Hold higanyszínű szikrái. Szemlélődés közben kiereszti erőcsápjait melyek egészen a Féllény lelkéig hatolnak. Ekkor azonban különös és egyben meglehetőst dühítő dolgot érzékel. Nem csupán Asmodeust érzi rajta és benne, ám másik Lordját is. Nyomban megtörik vonásainak közönyössége, és helyette sötét árny suhan végig növekvő haragjának ékes jelenként. Változik a terv, ezt nyomban felismeri. Drasztikusabb eszközökhöz kell nyúlnia, ugyanis két Lordját nem kívánja elveszíteni.
Vonásai ismét semleges színezetet kapnak, melyekről egyetlen érzelem sem olvasható le, majd ezt követően szóra nyitja ajkait.
- Bocsáss meg. Remélem nem ijesztettelek meg. – szólal meg reszelősen mély baritonján, mialatt íriszeit egy pillanat erejéig sem veszi le a neki éppen háttal álló Hibridről. – Nem sejtettem, hogy más is lehet itt, ilyen kései órákon, főként egy ilyen elhagyatott helyen. – teszi még hozzá ekképpen erősítve a kis csitriben azon meggyőződést, hogy ez a találkozás csupán a véletlen műve. Mialatt azt várja, hogy a lány lassan megforduljon, átsuhan elméjén a kérdés, hogy vajon lelkének démoni része felismeri-e a benne lévő Gonoszt, és azt, hogy kivel is áll szemben.



©



avatar
Vendég

Vendég
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Lucifer & Cassandra   Hétf. Dec. 22, 2014 4:58 am


Lucifer && Cassandra


C assandra megtanulta, hogy nem jó ha egyedül mászkál éjszaka, hogy könnyen futhat bele gonosz lényekbe, démonokba, amik aztán a halálát akarnák, hogy így állítólag Asmodeuson akarnak bosszút állni, legalábbis állítása szerint. Bár eddig még egy ilyen vérszomjas fenevaddal sem futott össze, azért legalábbis nem hogy ez okból legyilkolják. De sötétedés után nem szabad senkinek sem kint kószálnia ha másért nem, a vámpírok miatt sem, veszélyes pláne egy erdőben. De nem tudta megállni, nem bírta tovább bámulni a szobája falait, azokat a liliom árnyalatban tűnő falakat ahol felnőtt, amihez megannyi emlék köti. Emlékek amik most oly hamisnak, nem igazinak tűnnek, olyan mintha egész eddigi élete, az évek amiket eddig leélt, nem is az övé lett volna, vagy mintha valaki más szemével nézte volna a dolgokat. Minden hazugság volt, egy kártyavár aminek elég gyengéd szellő és össze omlik, jelenleg is így érezte magát. Egyedül akart lenni, a gondolataival, tisztába kell jönnie önmagával, hogy hányadán is áll. Most minden olyan zavaros, az információk, amik a birtokába jutottak, egyik pillanatról öntötték el, nem tud mit kezdeni velük. Az egyik pillanatban még mit sem tudott az angyalok létezéséről, aztán Asmodeus megjelent, mint szélvihar, fenekestül felforgatta addig unalmas életét. Végül olyan dolgokat mesélt amik képtelenségnek tűnt, sőt a mai napig tűnik, és habár nem bolygatja, de nem egészen hiszi el, hogy igaz volna. Mert képtelenség, nem létezik, nem létezhet, egyszerűen az ő agya ezt képtelen bevenni. A férfi azt állítja, hogy ő az egykori szerelmének a reinkarnációja vagy mi a fenéje, annak a nőnek akinek a segítségével még régen elbukott a férfi. Természetesen a gyomra akkor sem tudta befogadni a tényt, és még a mai napig nem. De ami igazán felkavarta az az, hogy a tudomására jutott az édesapja nem az akit gondolt, és az akinek köszönheti a létezését még csak nem is emberi, a pokolból való. Ami azt jelenti, hogy ő félig démon, amit akkor baromságnak tartott, de újabban olyan dolgokat tett amik nem rá jellemzőek, amiire inkább nem is akar emlékezni, mert a földig süllyed szégyenében, egyszerűen olyan mintha durván két személyiséggel rendelkezne. Van a normális fele és van a másik, amikor a démon eluralkodva rajta önfeledten veszi át az uralmat rajta. Ilyenkor tudja, hogy nem kellene, de képtelen megállítani, sőt még élvezi is, addig nem nyugszik míg meg nem kapja amit akar, ami leginkább olyan dolgokhoz vezetik amiket nem lenne szabad tennie, eddig nem is tett meg. Olyan jól meg volt e nélkül a tudathatásos izé nélkül is, lehet hogy az élete baromi unalmas volt, de neki éppen elegendő volt, hogy a veszélyt, az izgalmat csak hírből ismeri, hogy csak a könyvek lapjain olvashat róluk. Azért a kettő között óriási különbség van ám, olvasni róla, vagy keményen megélni azt. Most pedig hacsak iskolába is indul bele fut valamibe amitől aztán veszélybe kerül az élete, mintha valamiféle démonradar lenne rajta. Vajon eddigi élete során eddig miért nem találkozott eggyel sem? vagyis nem is igaz, mert találkozott eggyel…. a vér szerinti apjával. Mert azóta kiderült, hogy nem csak az anyja nem az, hanem valami über fura szappanopera beütés gyanánt az apja sem. Mások szülei olyan cukimódon jöttek össze, az utcán egymásba botlanak, esetleg a munkahelyen futnak össze, de az ő szüleinek nem jutott ilyen tündérmesés találkozás, de nem ám.

Csupán annyi, hogy az apja megerőszakolta az anyját, ilyen egyszerűen, majd kilenc hónap múlva kiderült, hogy a lelkéért cserébe az anyja kapott valamit. Cassandrát, hiába, a nő egyszerűen gonosz volt, vagy csak nem bírta a tudatot, hogy egy szörnyet hordott ki magából, de a vadász barátnőjének adta, hogy nevelje fel a kislányt, majd ezután nem sokkal meghalt, az apja keze által. Legalábbis Kathy ezt mesélte neki, abban a percben mikor megtudta megfogadta, hogy a nyomára fog bukkanni ennek a seggfejnek, minden követ meg fog mozgatni, hogy így tegyen. Már elképzelte hogyan fog a szemébe nézni, hogy aztán keményen a szemei közé köpjön, hogy valahogy eltüntesse a világból. Ami természetesen csak gyermeki álmodozás, hiszen hogyan is tudná ő ezt megtenni, hiszen még kicsi csipszar hozzá képest. De az elhatározása makacs volt, még Asht is felbérelte a cél érdekében, ami annyira kidobott pénz volt, mint mondjuk vett volna egy cérnát, hogy össze foltozza a családját. Mert történjék bármi is akkor is a Sonenclarok lesznek az igazi szülei, nem pedig ez a démon, sosem fogja elfogadni, vagy az apjának tekinteni….
Legalábbis ezt gondolta addig a pillanatig, míg nem találkozott vele, szintén véletlenül az utcán az éjszaka közepén, mikor ráébredt, hogy kivel is van dolga éktelen haragra gerjedt, amit a férfi hamar lecsillapított, megmutatva azt hogy ő nem mindig nézett rá ilyen gyűlölködve, volt amikor bizalommal tekintett rá, úgy ahogyan egy öt éves kislány tekint az édesapjára akiért bármire hajlandó lenne. Volt idő, mikor az édesapjának tekintette. Ez mindent megváltoztat, a gyűlölet amit oly intenzíven érzett hamuvá vált, akár hogy is igyekezett, tovább nem tudott így érezni, de nem akarta ezt, nem érezte helyesnek, olyan volt, mintha ezzel elárulta volna a nevelő apját.

Aki az apja, ő vigyázott rá amikor beteg volt, mindent tőle kapott, ezt az ezüstláncot is ami a nyakában pihent. Megtorpan az ódon épület előtt, ahogyan észreveszi milyen mélyen besétált az erdőbe, a gondolatai túlságosan lefoglalták. A szél hidegen simít végig a bőrén, fáznia kellene ebben a nyárias szerelésben, de nem fázik, talán hibrid vére miatt, ki tudja? Zsebre vágja kezeit ahogyan akvamarin színű íriszei az egykor királyian álló kastély most már omladozó falait bámulja, mintha választ lelhetne tőlük, mintha azok megtudnák mondani, hogy mit is kellene tenniük, mintha minden gondját képesek volnának megoldani.
Élesen szívja be a levegőt, mikor valami furát érez, olyat amit a horrorfilmekben szoktak azok az idióta libák, akik először válnak áldozattá és fürödnek a vérükben. Mintha lelkén végig simítana a gonosz, az igazi rothadó, hideg rázós, rideg gonosz, az a fajta ami nem ismer kegyelmet, ami nem más, mint…. a sötétség. Megpróbálja győzködni magát, hogy senki sincs rajta kívül, csak ő maga egyedül, de a háta mögül felcsendül egy férfihang. Ijedten rezzen össze ahogyan felé fordul, kezeit a mellkasa előtt keresztbe fonja, hogy leplezze remegését, ami nem a széltől támadt, nefelejcskék szivárványhártyáiba félelem költözik mikor találkozik az idegen sötét íriszeivel.
-Ne… nem, egyáltalán nem ijesztett meg, Uram,- hazudja neki halvány mosollyal biztosítva, hogy így van, ami sokkal inkább hasonlít egy idegesre, mintsem nyugodtra. Valahogy ösztönből érzi, hogy ettől a férfitől félni kell, az egész megjelenése ijesztő, veszélyes, félelmetes. –Pontosan ezt gondoltam én is, éppen ezért jöttem ide, hogy kiszellőztessem a fejemet egy kicsit,- megint sokat beszél, túl sokat…. magára parancsol, hogy fogja be azonnal, mert nem minden idegen kíváncsi az életére, sőt nem is szabad naiv módon megbízni senkiben sem.
-Cassandra vagyok,- mutatkozik be illemtudóan ahogyan az anyja tanította, ezt jól belé nevelte, hogy bármilyen körülmények között illedelmesen kell viselkedni.




• 1104 word •Remélem tetszik.•



avatar
I. Démontanonc
The devil never sleeps

animae scrinium est servitus

Gif vagy kép :
Play-by : Miss Megan Fox
Vonal1 :
Faj : Démon
Posztok : 255
Kor : 18
Lakhely : Port Angeles
Rang : Démonbébi
User neve : K.
Vonal2 :
Családi állapot : ღAsmodeus tulajdona*--* ღ Valamint van egy plüss Ashkuttya *-* ღ
Foglalkozás : Bérgyilkos.
Vonal3 :
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Tárgy: Re: Lucifer & Cassandra   Csüt. Ápr. 23, 2015 11:16 am



Hazugság. Imádott hazugság, mely tőle fogan, hiszen ő volt az első, ki effélét ejtett ki a száján. Bűn útjára könnyedén rálépett, hiszen lelkét már akkor irigységből szőtt harag fekélye rágta, mi mára már oly mértékben elburjánzott, hogy egy bomlasztó bűzt árasztó, szuroktól csöpögő űrré vált. Mégis a hazugság elhintett magva, még most is fenséges örömmel tölti el, miként Cassandra esetében is. Tetszik neki, hogy leplezni próbálja a leplezhetetlent, hogy tagadja a nyilvánvalót, hiszen mindez bátorságra és büszkeségre vall.
Vajon akkor is ennyire bátor volna, ha tudná kivel áll szemben?
Hamarosan kiderül, hisz kilétét nem kívánja sokáig titokban tartani. Szavai ellenére, mégsem kerülik el figyelmét az apró jelek, mint a rá tapadó duzzadt pupilla, szaporábbá vált légvételek, lelkéből fakadó keserédes rettenet. Ám ez még semmi ahhoz képest, mi rá vár karmai közt. Gyötrelmet ígérő hálója közé ragadt prédáját nem fogja ereszteni, olyképpen fog vele eljátszadozni, miként elődjével tette. Felhasználja őt céljaihoz, eszközévé teszi, ahogy mindenkit aki valaha elé került. Nincs olyan személy, akiben nem csupán szolgáját látná, netán jövőbeli vagy esetleg jelenlegi áldozatát látná, egyetlen kivétellel, kinek létezése szent és sérthetetlen a számára, s kit képes hét lakat alatt, a pokol legmélyebb, eldugottabb bugyrában őrizni, mint legféltettebb kincsét. Hiszen az is. Hozzá azonban rajta és az általa kijelölt személyeken kívül senki nem férkőzhet, felhasználni ellene a lehetetlenséggel egyenlő. Nem úgy, amiképp az előtte álló apró termetű kis halandót.
Dérszínű, fagyos íriszei higgadtan szántanak végig az előtte álló apró teremtésen, kinek ajkai közül éppen akkor hangzik el neve. Cassandra. Mily bájos! Saját ajkai féloldalas, számító mosolyra görbülnek az emberi gesztus láttán és elméjében nyomban fel is villan a kérdés, vajon Ő is mutatkozzon be, vagy egyelőre halassza az elkerülhetetlent? Úgy dönt nem kíván anonimitás mögé bújni, hiszen izgalmasabbnak ígérkezik az este, ha a nő tudja kivel áll szemben.
Zárt, ördögi mosolya nem olvad le vonásairól akkor sem, mikor kinyújtja saját karját, hogy tenyerébe vegye a fél lény apró kacsóját. Enyhén előre dőlve, feszes ajkait a kézfejének porcelánszín bőrére simítja, hogy könnyed kézcsókot leheljen rá. Tekintetét mindvégig a nő félelemtől csillanó íriszeibe vájja és béklyóba láncolva nem ereszti azokat.
- Örvendek a szerencsének, Cassandra. A nevem Lucifer, a Fényhozó. - leheli reszelős hangon, miközben tekintetében sötét árny suhan végig. Ujjait azonnal acélosabbra fonja a csukló körül, hogy a lány ne ránthassa ki markából azt, és ne kezdjen őrült menekülésbe nevének hallatán. Igaz, általában meglehetőst élvezné halálra ítélt próbálkozását, ám most nincs kedve gyermeteg játszadozással tölteni idejét.
- Ne próbálj menekülni tőlem, Kedvesem. Teljességgel felesleges volna, bárminő próbálkozás. Ha bántani akarnálak, már azelőtt megtehetném, hogy az elmédben megfoganna a menekülés gondolata. De nem áll szándékomban - hangja hipnotikusan nyugodtnak hat a dermesztő csendben.
Újabb hazugság.
Szél megdermed, a fák ágain sarjadó üde zöld levelek nem táncolnak, egyetlen madárhang sem hallatszik, egyetlen fűszál sem mozdul, akárha a természet megtorpanna, és feszülten várná az előtte álló lány reakcióját.
Végül úgy dönt elereszti csuklóját, hiszen tisztában van a ténnyel, hogy bizalmát csak olyképpen érheti el, ha látszólag Ő is bizalmat szavaz a hibridnek. Még ha mindez persze, csak látszólagos is.



©



avatar
Vendég

Vendég
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Lucifer & Cassandra   



Sponsored content
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down
 
Lucifer & Cassandra
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Lucifer ~készülőben~
» [Miniboss] Cassandra

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Ώ IMMORTALIS.OSCULUM :: Other times
Alternatív játékhelyszínek, hogy a fantáziád szárnyalhasson
 :: Visszatekintés
-