Felhasználónév
Jelszó
Automatikus bejelentkezés 
:: Elfelejtettem a jelszavam!



Utolsó hozzászólások
Az utóbbi tíz üzenet
Quintus C. Dolabella
Vas. Jún. 11, 2017 10:20 pm
Maya Brändström
Szer. Május 24, 2017 8:29 pm
Maya Brändström
Csüt. Jún. 16, 2016 9:42 am
Cassandra
Vas. Ápr. 24, 2016 7:28 pm
Norah Sommers
Csüt. Márc. 31, 2016 10:11 pm
Lucretia Mantova
Csüt. Márc. 24, 2016 12:52 pm
Lilith
Szer. Márc. 16, 2016 8:21 pm



Suttogó hangok
Üzenj másoknak • Ne hirdess!




Share | 

 Fenrir and Olga - I need your help!




Tárgy: Fenrir and Olga - I need your help!   Csüt. Szept. 25, 2014 10:12 pm

Fenrir and Olga





Egy éve, hogy ismét könyvet foghatok a kezemben. Nagyon sok tanult dolog kiesett az életemből az idő alatt, míg "fogságban" voltam. Ott nem láthattam szép ruhákat, nem érinthettem könyveket, nem volt ágyam de még csak egy takaróm vagy párnám se, amit a fejem alá tehettem volna, vagy hidegebb napokon betakarhattam volna magam vele. Maga volt a földi pokol, s én Fenrirnek valamint a falkája tagjainak köszönhetem azt, hogy még életben vagyok egyáltalán. Még mindig tisztán érzem azoknak az állatoknak az érintését a bőrömön, érzem cefre szagukat és izzadtságuk csípős, kellemetlen aromáját. Szinte elfog a hányinger, ha erre gondolok, s az első néhány nap nem is telt másként, mikor kikerültem abból a bűnbarlangból mint, hogy összezsugorodott gyomromból - ami nem kaphatott enni és inni amikor szüksége volt rá - mindent kiadott magából, ha laktatóbb ételt ettem, bár elég volt azokra a melákokra gondolni és akkor minden más újra a terítékre került.
Most viszont vége... békésen ücsöröghetek a kert végébe ültetett több száz éves platánfa tövében, miközben halovány mosollyal, ragyogó kék tekintettel bújom a könyv izgalmas sorait. Tolkient akkora zseninek tartom, hogy azt leírni is lehetetlen. Teljesen magával ragad az irománya, mely...
...mely a következő pillanatban kifordul a kezemből s tompa puffanással ér földet.
Ezt a szagot tízezer másik közül felismerném. Izmaim megfeszülnek s már pattanok is fel, hogy a fa vaskos törzsének védelmében érezhessem magam, ám mire feleszmélek, apám már rég itt ácsorog előttem s szeme, szája sarkában összegyűlt ráncai jelzik szórakozottságát.
- Ez... nem lehet - nyöszörgöm s egy pillanatra le is hunyom a szemem, hisz tényleg hihetetlen, sőt lehetetlen, hogy itt legyen. Mi van, ha ez csak egy buta álomkép? Mi a fene folyik itt?
- Mi a baj, én gyönyörű Olgám? - tesz felém egy lépést, hangja szinte csöpög a titkolt vágytól. Nem akarom...
Szívem vadul kalapál, s lehetőségem sincs átváltozni, hisz a rettegés a félelem csapdába ejtett.
- Én... - már nyitnám nagyobbra a számat, hogy jelezzek a többieknek, baj van, ám abban a pillanatban egy erős, vas marok szorul a nyakamra s tapasztja be számat a másik kezével. Nekem annyi...

avatar
II. Seattle-i Falka
Brother of the Moon

animae scrinium est servitus

Egyedi Titulus : Jégkirálynő
Gif vagy kép :
Play-by : Blanca Suarez
Vonal1 :
Faj : Vérfarkas
Posztok : 76
Kor : 22

Lakhely : Seattle
Rang : Falkatag
User neve : N.
Vonal2 :
Családi állapot : Hajadon
Különleges képesség : Jó fegyverforgató vagyok.
Foglalkozás : Tanuló
Felöltött alak :
Vonal3 :
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Tárgy: Re: Fenrir and Olga - I need your help!   Kedd Szept. 30, 2014 9:31 pm

- … és elmondanád, hogy pontosan merre láttad? – förmedek rá fennhangon az előttem ücsörgő kölyökre. Fiatal még, nagyon fiatal. Talán Olgán kívül ő a legfiatalabb tagja a falkámnak, mégis valamilyen rejtélyes oknál fogva olyannyira pofátlanul jól tud tájékozódni farkasként, hogy az már-már irigylésre méltó. Őstehetség a gyerek. Már ha csak azt vesszük figyelembe, hogy valamivel – nem sokkal, sőt kifejezetten kicsivel – több mint egy éve vagyok annak a szarházinak a nyomában, és még mindig semmi. Úgy eltűnt, mintha soha nem is létezett volna. És ez roppant bosszantó. Szegény lányt embertelen körülmények között találtam meg, éppen hogy kiragadtam a halál torkából. Nem sokon múlott, hogy elveszítsük. Ami ugyebár nagy kár lett volna, mert Olga csodálatos lány, a maga különc és sajátos módján persze. Nekem mindenesetre különleges. Mivelhogy még sosem találkoztam hozzá foghatóval, ami azért meglepő, mert megfordultam már erre-arra hosszú és rögös életem során. Nem vagyok már fiatal, sok mindent láttam. Sok mindent tettem. Szörnyű és gyalázatos dolgokat. Tehát annyira talán nem is hatott meg a látványa, ami akkor fogadott. Inkább csak megsajnáltam, mondjuk úgy… azóta viszont nagyon is meghat. Bármit is tesznek vele, az engem is érint. Ha bántják, azzal csak az én indulatomat vívják ki. A védelmem alatt áll, senki sem tehet vele olyat, amit ő nem szeretne. Senki sem érhet hozzá. Még én sem. Bármily’ furcsa és meglepő legyen, de még én sem… Azok után, hogy mit tettek vele, szerintem teljesen érthető, hogy miért vagyok vele ennyire figyelmes és elnéző, nem?
Nem, a legkevésbé sem. Voltaképpen én furcsállom a leginkább, hogy egyáltalán képes vagyok ilyesfajta gyengédséggel lenni valaki iránt. Nem szokásom, maradjunk annyiban… és akkor még finom voltam és nőies. Nem erről vagyok híres. Úriember is csak akkor vagyok, ha azt a helyzet megköveteli. Ha nekem abból valamilyen hasznom származik. Ezzel a lánnyal mégis úgy viselkedek, hogy kenyérre lehetne kenni. Ez egyrészről megrémiszt – pedig sosem voltam ijedős fajta –, másrészről meg nem hagy nyugodni a tudat, hogy az a személy, aki ennek a védtelen lánynak annyi fájdalmat okozott, szabadon jár-kel a világban. Él, mint hal a vízben… valahol. És ha tudnám, hogy hol, akkor bizony már nem élne olyan vígan. Akkor halna, nagy valószínűséggel. Kínokkal teli és iszonyatosan fájdalmas halált halna. Nem általam. Olga által. Merthogy az ő tiszte dönteni a saját apjáról és egyben az éveken át tartó szenvedéseinek okozójának a sorsáról. Bizony ám, ez egy és ugyanaz a személy. Természetesen segítenék neki, de az ő feladata lenne, hogy megtegye. Az ő feladata lesz végezni vele, hogy végre elégtételt vehessen…
- Tehát biztos vagy benne, hogy őt láttad abban az üzletben? – nézek rá fapofával. Halálosan komoly vagyok, kérem.
- Igen, ezer százalék, hogy az orosz volt az.
- És ez nagyjából mikor volt? Hány órája?
Ja, igen… tudni érdemes, hogy ráállítottam az embereimet – avagy a farkasaimat, ha nagyon pontosan akarok fogalmazni – az ügyre. Mindenki megkapta a személyleírást Olga apjáról, hogy a falkám tagjai közül bárki könnyűszerrel felismerhesse, és aztán elém hozhassa. Amolyan vérdíjat tűztem ki az emberünk fejére, tudniillik.
- Alig fél órája. Egyből idejöttem jelenteni…
- Helyes – bólintok elismerően. Ebben a kölyökben még nagy jövő rejlik, amondó vagyok. – Hívd össze a fiúkat… vadászni megyünk – villantom meg a legszélesebb vigyoromat a srác felé. Nos, végre kezdetét veheti a móka...

avatar
Vendég

Vendég
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Fenrir and Olga - I need your help!   Kedd Szept. 30, 2014 10:35 pm

Fenrir and Olga




Fogalmam sincs, hogy hogy volt képes megtalálni. Mi ő valójában? mert, hogy nem szimpla ember az egyszer biztos, de akkor mégis...eddig miért nem tudtam róla? És akkor én? Nem értek semmit. És ez valószínűleg a félelemmel együtt kiül az arcomra és nem is igyekszek ezt palástolni, hisz ha akarnám se menne.
Kétségbeesetten nézek bele apám lehetetlenül sötét szemeibe, melyben a bujaság, a szórakozottság és a harag egyaránt megcsillan. Mintha egy végtelen űrt költöztettek volna a szemeibe és jelenleg az köszönne vissza.
- Azt hittem, nem látlak többet, kislányom... nagyon aggódtam.
Szoknyám abban a pillanatban libben egyet ahogy elindulok tőlem jobbra, hogy mihamarabb elérhessem a telek végén lévő házat, ám mielőtt még messzire jutnék, apám érdes, rücskös, bőrkeményedéses keze a csuklómra mar, s vállam hatalmas kattanással ugrik ki a helyéről ahogy visszaránt és a fölénk tornyosuló fának taszít. Az tompán nyekken egyet az erőtől, én pedig levegőhöz próbálom juttatni a tüdőmet, ami mintha apró golflabda méretű gömbbé zsugorodott volna a mellkasomban. Kékjeim teljesen elkerekednek, az ég felé pillantanak de a sötét hajtömeg mely az arcomba tapadt, nem engedi, hogy kilássak mögüle. A srácok túl messze vannak, senki nem tudja, vagy csak nem sejti, hogy apám itt van. Én viszont érzem, hogy nekem annyi.
Keze úgy simít végig combomon melyen most egy kis fogást is talál nem úgy, mint mikor negyven kilót is csak csodával határos módon nyomtam, így rögtön bele is mar húsomba, arcán a szórakozottság undorító grimaszával.
- Hagyj engem békén - rivallok rá miközben az arcába kapok. Megérezve a vér szagát sejtem már, hogy sikeresen sebet ejtettem rajta de azt, hogy milyen módon, belegondolni se merek. Rohanvást indulok el a ház felé, de mint általában, ő megint gyorsabbnak bizonyult így sikerül elrántania a ruhámnál fogva. Hatalmasat esve nyalom fel a kavicsos, saras földet, de már fordulok is a hátamra, hogy rúgkapálva védekezhessek csakhogy addigra már fölöttem térdel és úgy szorít le a vállaimnál fogva, mintha egy satut rejtettek volna el benne. Hihetetlen, hogy egy hétköznapi férfiben milyen erő rejlik, ha kiszabadul belőle az állat. Vagy tud valamit amit én nem?
- Ne! Hagyj békén! Ne csináld! - ordítom torkom szakadtából minél inkább kapálózva és rugdosódva, de ez nem szabhat gátat indulatainak és annak, hogy az egykoron világoskék ingemet végighasítsa a gombok mentén.
Zokogva, könnyeimet nyelve szinte nem is látok már ki a fejemből, de harcos vagyok nem?! Legalább ez éltessen! És ha már átváltozni nem tudok teljesen a sokktól, legalább hagy mutassam meg, hogy nem vagyok egy könnyű nőcske akinek már édes mindegy, hogy mikor ki k*féli meg.
Annyit még eltudok érni, hogy körmeim karmokká nyúljanak, kékjeim pedig megvillanjanak, de ez is csak annyira elég, hogy a vállába mélyeszthessem a karmokat. Túlságosan félek. Rettegek.
- Fenrir - zokogom kézfejembe.

avatar
II. Seattle-i Falka
Brother of the Moon

animae scrinium est servitus

Egyedi Titulus : Jégkirálynő
Gif vagy kép :
Play-by : Blanca Suarez
Vonal1 :
Faj : Vérfarkas
Posztok : 76
Kor : 22

Lakhely : Seattle
Rang : Falkatag
User neve : N.
Vonal2 :
Családi állapot : Hajadon
Különleges képesség : Jó fegyverforgató vagyok.
Foglalkozás : Tanuló
Felöltött alak :
Vonal3 :
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Tárgy: Re: Fenrir and Olga - I need your help!   Pént. Okt. 03, 2014 2:42 am

Márpedig szörnyetegek léteznek. Igaz, nem egészen olyasfélék, mint amiket a gyerekeknek szokás mesélni. Mumusok az ágy alatt vagy a szekrényben. Nem, ezek a szörnyek közel van, egészen közel. Közvetlenül melletted… Olga apja is ilyen. Egy vérbeli szörnyeteg, pedig elvileg emberi lény, egy ártalmatlan kis halandó. És mégis miket tett… rémes belegondolni. Abba viszont még rémesebb, hogy én miket tettem. Mármint nem is az, hogy megbántam volna, mert azt nem szokásom. Elvégre én aztán nem bánok meg semmit, a megbánás az én szótáramban nem létezik, az csak a puhányok eledele, én viszont nem tartom magamat annak. Ellenben követtem el hasonlóan rémes dolgokat, mint amilyeneket Olga apja. Erőszakoltam már meg én is nőt, régen… még nagyon régen. Olyan régen, hogy az akkoriban még nem számított erőszaknak. Ráadásul akkoriban még fel sem fogtam, hogy amit én tettem az voltaképpen bűn. Olga megjelenése felkavarta az állóvizet, valamiért hatással van rám, valamire megtanított… gyengédségre. Nem stílusom. Nem is tetszik. Tulajdonképpen rühellem. Mégsem tudok ellene mit tenni. Ez a lány tud valamit, amit mások nem. Különleges. Veszélyes. És préda… az apja prédája, egészen addig, míg le nem vadászom azt a szemetet, és el nem bánok vele, mint ahogyan egy szeméttel szokás. Bevágjuk a telepre a szemétaprítóba, hadd cincálja darabokra a gépezet. Én legalábbis ezt fogom vele tenni. Illetve mégsem, mert Olgának kell ezt tennie vele. Hogy végre megtanulja, hogyan védje meg magát, mert lássuk be, én sajnos nem lehetek mindig ott mellette, hogy megvédjem. Továbbá az sem utolsó szempont, hogy így legalább elégtételt vehet. Talán jót tenne a lelkének, de sajnos még az is meglehet, hogy visszafelé sülne el a dolog. Ez amolyan kétélű fegyver, ha engem kérdeztek. De én ott leszek mellette, hogy vigyázzak rá. Mindig.
A picsába, bebuzultam…
Másfél órás szeméttúrás, kotorászás, szaglászás és nyomkövetés után rájövök, hogy valami szar van a palacsintában. Erős zavart érzek az erőben. Elkerültük volna egymást? Hova lett a tag? Megint felszívódott, mint a kámfor. Pofátlanul, alattomos módon…
Mérgemben belerúgok valamibe, az indulat hevében nem igazán figyelem meg, hogy mi az, csak azt tudom, hogy valami fémszerű tákolmány, ami az erőszak hatására a levegőbe repül, majd az utca szemközti végén nyalja fel a betont, aztán visszapattan róla és betöri egy üzlet ablakát. Zseniális.
- Hova lett? Hogy a jó büdös francba tűnhet így el valaki? Ráadásul egy ember – intézem szavaimat sokkal inkább magamnak, mintsem a többieknek, akik szintén értetlenül állnak a dolog előtt. Hangosan elmélkedek, de valahogy ez sem segít. Szagokat keresek, valamiféle nyomot, de sajnos ezek a bizonyos nyomok még idő előtt elapadnak. Olyanok, mint a kis morzsák, amiket Jancsi és Juliska szórt el. Idővel eltűnnek.
Aztán villámcsapásként ér a felismerés, és ha nem vérfarkas lennék, akkor minden bizonnyal most szívrohamot kapnék, olyan hévvel és vehemenciával ér utol a hirtelenről jövő érzelembomba.
- Olga – dünnyögöm magam elé fapofával, gondolatban már teljesen máshol járok. Otthon. Ugyanis Olga veszélyben van…
Sietősen, villámszerűen csörtetek végig a városon alakot váltva, farkasként. Viharszürke bundámba itt-ott beletép a szél az energialökettől, ahogy az „árral” szemben vágtatok minduntalan és célirányosan hazafelé. Nem várok a többiekre, minek? Én úgyis gyorsabb és erősebb vagyok náluk, és persze ostobább is, hiszen magammal hoztam az összes domináns példányt, otthon pedig csak a diplomatákat hagytam. Úgy gondoltam, hogy senki sem olyan elvetemült, hogy egy vérfarkasok lakta övezetbe, a fenevadak területére bemerészkedjen. Hát tévedtem… valaki mégis van olyan elvetemült. A szörnyeteg, aki képes volt megerőszakolni a saját lányát, és még ki tudja miket csinált vele, amikbe igazából bele sem akarok gondolni. Mert valamilyen gusztustalan oknál fogva valósággal fizikai fájdalmat okoz az, ha én ebbe belegondolok.
Immár emberi alakban cibálom le a halandó korcsot a védtelen lányról, majd hajítom el a kert szemközti végébe. Repül is néhány métert. Nem nagyon gondolkodom, ösztönösen cselekszem, és rohadtul ideges vagyok. Még jó, hogy útközben azért szereztem egy nadrágot, mert én azért ezzel a fazonnal ellentétben tudom, hogy mi az illem. Amíg a fater a sebeit nyalogatja, én a földön heverő Olgához fordulok, automatikusan kezdem el keresni a sérülésit. És látom… a szétszaggatott blúzát, a méltatlanul sáros arcát. És az ott vér? Bizony, hogy az! Képzeletben már húzom is a strigulákat az emberünk neve mellé, ami egyébként már csak azért is vicces, mert egyáltalán nem tudom, hogy mi a neve. Lényegtelen, már így is túlontúl nagy a bűnlajstroma. Vesznie kell, haladéktalanul.
- Jól vagy? – teszem fel neki az ostoba és módfelett bugyuta kérdést, hiszen pontosan jól tudom, hogy hogyan van. Rémesen. Lelkileg legalábbis…
Megölöm azt a szarházit. Kibelezem.

avatar
Vendég

Vendég
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Fenrir and Olga - I need your help!   Pént. Okt. 03, 2014 12:06 pm

Fenrir and Olga




A félelem teljesen átjárja az egész testemet de a legdühítőbb mégis az, hogy tudom én, mit kellene tennem, hogy át változhatnék, hogy némiképp megfingassam ezt a bolondot, de egyszerűen képtelen vagyok rá. Olyan mértékű a rettegés, hogy nem tudom beindítani vele az átváltozás hullámait, nem tudom előhívni a farkast pedig ha máskor nem is, de most komolyan a segítségemre lehetne. Kapaszkodhatnék belé és ő megvédene noha lehet, hogy egy év alatt még nem teljesen alakult ki az összhang körülöttünk, de azért már jó úton haladunk.
Fogalmam sincs, hogy hol az a rengeteg farkas ilyenkor. Annyit tudok, hogy nincsenek itt, keresnek valakit. Nem szeretek belefolyni az ügyeikbe még akkor se, ha valamilyen szinten nekem is van közöm hozzájuk. Ennek ellenére mégis úgy érzem most Fenrir hiányát, mint sivatagban a vízét. Szükségem lenne most rá, ami számomra oly megalázó is, mivel nem tudom megvédeni magam még úgy se, hogy az apám egy mezei ember akiben túlfűtött démonjai küzdenek a tulajdon lánya ellen, én pedig hahó! Egy vérfarkas vagyok. Egy kétségbeesett vérfarkas. A fenébe, sehogy se jó ez így?
Érzem ahogy a blúzon elpattannak a gombok, s halk koppanásokkal érnek földet, melltartóm pedig teljes csipkésségében megmutatja magát az öregnek, mire az elégedetten felmordul. Most kellene jó alaposan pofán rúgni úgy, hogy még a fogai is kihullanak. De mondani a legkönnyebb, ugyebár.
Annyit sikerül tennem a védelmem érdekében, hogy megnyúlt karmaimmal az arcába kaptam, s immáron láthatom a karmolásokat a képén. Egy van a szemén, egy a halántékánál és egy mélyebb, szúrás szerű a nyakánál. A gond csak az, hogy ezekből nem fog elvérezni.
Vállába vésett karmokkal igyekszek távol tartani magamtól legalább annyira, hogy a szája ne érje el egy pontomat se, de így is érzem, hogy túl nagy erő lakozik most benne. Csak tudnám, hogy mi ez? Idő közben átváltoztatták volna, vagy mi a fene van?
Mikor már érzem, hogy nekem annyi, megint meg fog történni, egy hatalmas erő úgy rántja le rólam és repíti tőlem messzire, mintha egy hatalmas mágnes lett volna a hátára erősítve s egy másikat toltak volna be a telekre.
Amint megpillantom a ragyogó kék szemeket máris tudom, hogy innentől kezdve nem lesz bajom. Kérdését meg se hallva pattanok fel némi nehézségekkel a földről s vetődök a nyakába, mintha az életem múlna rajta. Bár, ha azt vesszük akkor igen. Hisz Fenrir jelenti számomra az életet. Ő hozott el apáméktól, ő harapott meg, hogy túléljem a mérgezést és most ő van itt mellettem megint. Kell ennél több? Nem tudok elég hálás lenni neki azért, amit velem tett, tesz.
Arcomat a nyakába fúrva szippantom be illatát, s ennek nyugtató hatásának köszönhetem azt is, hogy a görcsös zokogás mely pár pillanattal ez előtt fel akart törni belőlem, csak néhány könnycsepp formájában távozik.
- Úgy sajnálom - nyöszörgöm, de jelen pillanatban még nem vagyok képes elengedni erős vállát. Azt persze már látom a háttérben, hogy egy hiénacsordához hasonlóan jó néhány farkas elkezdi bekeríteni az öregem.

avatar
II. Seattle-i Falka
Brother of the Moon

animae scrinium est servitus

Egyedi Titulus : Jégkirálynő
Gif vagy kép :
Play-by : Blanca Suarez
Vonal1 :
Faj : Vérfarkas
Posztok : 76
Kor : 22

Lakhely : Seattle
Rang : Falkatag
User neve : N.
Vonal2 :
Családi állapot : Hajadon
Különleges képesség : Jó fegyverforgató vagyok.
Foglalkozás : Tanuló
Felöltött alak :
Vonal3 :
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Tárgy: Re: Fenrir and Olga - I need your help!   Vas. Nov. 23, 2014 8:58 pm

Néha, amikor nagyon magam alatt vagyok – mert bizony, az én esetemben is előfordulnak olyan helyzetek, események, történések, vagy hívjuk bárhogy, amikor akarva-akaratlan, de elmélázok az élet nagy kérdésein; mi a célom, miért vagyok, mit akarok elérni, és hogy egyáltalán elértem-e bármit is? Hiszen lássuk be, már nem vagyok fiatal, hovatovább ezer éves is elmúltam. Tehát megesik, hogy a korom leverve az észt és a logikát, az alaptermészetem felett győzedelmeskedik, és a régi kor szemével vizsgálja a jelent. És semminek sincs értelme. Semminek sem látom értelmét – egyedül arra tudok gondolni, hogy nekem már csak a harag maradt. Mindenki mással ellentétben én nem tudok szomorú lenni; hozzáteszem, hogy soha nem is voltam rá képes, még talán gyerekként sem. Én egyszerűen csak… dühös vagyok. Az egész világra.
Ez a düh, ez a mérhetetlen harag munkálkodott bennem akkor is, amikor Olgára rátaláltam abban az undorító bűzben, mocsokban, és életnek nem nevezhető valamiben. Ott lebegett élet és halál között.
És ez a düh, ez a mérhetetlen harag munkálkodik most is bennem.
Most, amikor lerángatom a védencem törékeny és védelmezésre szoruló testéről. Most, amikor a legszívesebben a torkán át tépném ki az ember szívét, csak hogy alaposan megcsodálhassa és megízlelhesse azt ő maga is. Most… nem lehetek dühös, mert a kisasszony úgy dönt, hogy a nyakamba ugrik, én pedig nem tudom csak úgy eltaszítani magamtól, mert nem. És nem is fogom. Elvégre miért tenném?
A harag ráér. Gyengéden, de mégis védelmező ösztönöktől túlfűtve ölelem magamhoz, jobbommal a haját cirógatom, balommal pedig a hátát simogatom. Próbálom megnyugtatni, habár tudom, hogy ez a jelenlegi helyzetet tekintve csaknem lehetetlen.
- Minden rendben lesz, ígérem! Most már nem bánthat – mormogom lágyan a hajába, mély baritonon. Maradjunk annyiban, hogy a hangom nem ehhez a „lágysághoz” van szoktatva. Nem is áll jól – hozzáteszem. Lényegtelen. Nem számít.
Egyedül Olga számít. Olga, és az, hogy érezze; biztonságban van. Mert amikor megmentettem, azt komolyan gondoltam – és egy életre szólt. Nem fogom hagyni, hogy bántsák. Csak a holttestemen keresztül.
És persze én magam sem tudom pontosan, hogy miért is védelmezem ezt a lányt ennyire. Meglehet, hogy a nem létező apai ösztöneim keltek életre akkor, amikor rátaláltam.
Nem, ez hazugság lenne. (...) Egyszerűen csak megsajnáltam, elgyengültem – ezért változtattam át. Azért, hogy élhessen. Aztán a szárnyaim alá vettem, mert… nem tudom. Tényleg nem.
Olga egy gyönyörű nő, és idegtépően kívánatos, szó se róla. Ennek fényében, vagy éppen ellenkezőleg; ettől függetlenül, de nem tekinthetek úgy rá, mint egy nőre. Mert nekem a nők mik? Eszközök, tárgyak, játékszerek, bábuk. De ő több ennél, és mégis kevesebb…
Tisztelem a nőiességét. Furcsa, nemde? És persze ki tudja, hogy miért… Talán pont azért mert azok után, amiket megtettek vele, én még véletlenül se szeretnék vele olyat tenni, ami ezt az ártatlanságot bemocskolja. Pedig lássuk be, már így is bemocskolták elég rendesen. Mégis ártatlannak tűnik, még mindig… ezért tisztelem. Amit természetesen nem áll módomban és/vagy szándékomban közölni vele. Sosem voltam egy érzelgős fajta. Én inkább a tettek embere vagyok.
Éppen ezért, mikor véget ér az ölelkezés, mert végre megnyugodott – legyen az néhány perc, fél óra, esetleg óra – kibontakozok a karjaiból, jómagam is lehámozom róla a köré font mancsaimat, majd ráadok egy inget, amit az egyik szorgalmas kisfarkas hozott, amíg én csitítottam a lányt, a többiek pedig hiénafalka módjára körbevették a haramiát. Természetesen én küldtem el az illetékest az imént említett ruhaneműért, mert ugyebár ezeknek az ostobáknak nincs annyi eszük, hogy maguktól kiötöljenek egy ilyen ördöngösséget, szóval, ja… ez a nagy helyzet. Most.
Öt perc múlva pedig ki tudja.
- Mi legyen vele? – sandítok a kisasszonyra kíváncsian, elvégre az ő apja, így nyugodtan ítélkezhet felette. A közös múltjukat tekintve meg kötelező is. Neki kell meghoznia a döntést a férfi további sorsáról.

avatar
Vendég

Vendég
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Fenrir and Olga - I need your help!   



Sponsored content
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down
 
Fenrir and Olga - I need your help!
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Ώ IMMORTALIS.OSCULUM :: Other times
Alternatív játékhelyszínek, hogy a fantáziád szárnyalhasson
 :: Privát játékok
-