Felhasználónév
Jelszó
Automatikus bejelentkezés 
:: Elfelejtettem a jelszavam!



Utolsó hozzászólások
Az utóbbi tíz üzenet
Quintus C. Dolabella
Vas. Jún. 11, 2017 10:20 pm
Maya Brändström
Szer. Május 24, 2017 8:29 pm
Maya Brändström
Csüt. Jún. 16, 2016 9:42 am
Cassandra
Vas. Ápr. 24, 2016 7:28 pm
Norah Sommers
Csüt. Márc. 31, 2016 10:11 pm
Lucretia Mantova
Csüt. Márc. 24, 2016 12:52 pm
Lilith
Szer. Márc. 16, 2016 8:21 pm



Suttogó hangok
Üzenj másoknak • Ne hirdess!




Share | 

 Tristan & Jocelyn




Tárgy: Tristan & Jocelyn   Szomb. Okt. 04, 2014 5:04 pm

Jól jönne most egy tolószék, vagy valami más, ami tud gurulni, esetleg engem haza cipelni. A kocsim szervízben van, mert miért ne, mindig a legjobbkor történnek az ilyenek. Elfáradtam, pedig az ácsorgáson kívül csak két tortát csináltam egész nap. Nemtudom mi van velem, de a legszívesebben menet közben elaludnék, és alva haza sétálnék. De ha már otthon leszek, akkor engedek a kádba vizet, telehabozom, aztán addig fogok bent ázni, amíg el nem alszom. Persze előtte ennem is kéne valamit, egy melegszendvicset, vagy kettőt, vagy rendelni egy pizzát, vagy valami.
Nagyjából az út felénél tarthattam, szerencsére annyira nincs messze a házam, és hideg sincs, eléggé be vagyok öltözve. Fehér kötött pulcsi, rajta egy vékony fekete dzseki amin nincs felhúzva a cipzár, egy sötétkék farmer és egy szürke törpesarkú bokacipő. Szóval a megtett út felénél járhattam nagyjából, amikor megláttam valakit a földön feküdni. Először azt hittem, hogy egy részeg hajléktalan, de amikor közelebb értem rájöttem, hogy egy hajléktalan nem így néz ki és..ez az illető valószínűleg nem részeg. Ezen a környéken nem nyomorognak tömegekben az emberek, nemtudom mi történhetett, de nem akarom itt hagyni, ha kell akkor hívok mentőt.
Még közelebb mentem, de csak óvatosan, hiszen mégis csak egy idegenről van szó.
- Jól van? - Hülye kérdés, de ez jutott eszembe elsőnek. Sötét van, de a lámpák miatt azért lehet látni, és nem úgy fest a férfi, mint aki ledőlt aludni egy hosszú nap után. Egy kicsit lehajoltam, hogy jobban szemügyre vehessem. Ha tud beszélni akkor nincs akkora baj, de ennek ellenére már vettem is elő a mobilomat, hátha szükség lesz rá hamarosan. Nem mindennapi eset, hogy emberek fekszenek a földön, sokak többsége csak elsétálna mellettük, de én nem ilyen vagyok. Egyszer ők is kerülhetnek ilyen helyzetbe, sőt, akárki.

avatar
Vendég

Vendég
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Tristan & Jocelyn   Szomb. Okt. 04, 2014 5:48 pm

Jocelyn and Tristan


Sötét. Baromi sötét és nem tudom, mikor éreztem utoljára olyan hideget, mint akkor. Mintha egy földalatti jégbarlangba zártak volna ahol tulajdonképpen kiakartak véreztetni mint egy nyavalyás disznót, akiből később kolbászt és főtt sonkát csinálnak. Na nem, mintha ehető lennék.
Az elmúlt két évben ez a második alkalom, hogy ugyan az a vadász képes volt elkapni. Nem csak fájdalmas, de ugyan akkor ciki is számomra, és végső de nem utolsó sorban még az önértékelésemen is csorba esett. Undorító emberek ezek és ha hiszitek ha nem... mindegy. Az a lényeg, hogy a vadászok lehet, hogy azért vannak a földön, hogy kordában tartsák az "emberen kívüli fajokat", akik képesek voltak mutálódni, de akkor se azért kellene a Földön élniük, hogy száz számra irtsanak minket fejenként.
Több sebből vérezve, a padkát párnaként használva tengetem unalmas óráimat az utcán miközben várok arra a pillanatra, hogy megérezzem a gyógyulás első kis fázisát. A gond csak az, hogy bő egy órája semmit nem érzek csak a vér hiányát, a szúrást a mellkasomban. Ezeknek tényleg feltett szándékuk, hogy kinyírjanak engem? Pedig olyan bájosan mosolyogtam...
A halk léptek visszhangot vernek a fejemben, mintha ugyan abban a nyomorult pincében vagy miben lennék, amiben eddig tartottak.
Szemhéjaimat nehézkesen emelem fel és veszek egy pillantást a vékony lábakra, majd azon felül a bájos arcvonásokra.
- Úgy... úgy nézek ki mint aki jól van? - nyögöm, de egy vigyort ha akarnék se tudnék elnyomni.
- De azt hiszem, hogy... megmaradok - próbálok felülni, de a szédülés ennek gátat szab, s már rogyok is vissza.
- Nem. Mégis itt maradnék - szorítom a kezem a mellkasomra, ezzel vörösre festve ujjaim végét. A golyó még mindig benne van.

avatar
Vendég

Vendég
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Tristan & Jocelyn   Szomb. Okt. 04, 2014 6:56 pm

- Hát..nem. - De legalább tud beszélni, ami több a semminél. Nem vagyok orvos, csak a mesterséges lélegeztetéshez értek, de ezt a tudásomat nem kell most felhasználnom, szerencsére. Elkerekedett szemekkel néztem, ahogy próbált felülni, de nem sikerült neki. Ez így nem lesz jó, nagyon nem. Szegény. - Hívjak mentőt? - Miközben ezt kérdeztem a mobilomat visszacsúsztattam a zsebembe, először fel kéne segítenem a földről, utána is lehet telefonálni. Leguggoltam mellé, de amint megláttam a véres ujjait egy pillanatra elakadt a lélegzetem. - Ez elég ömmm..csúnya. Mi történt? - Ha nem akar mentőt akkor nem hívok, de itt semmiképpen se maradhat. Próbáltam valahogy fogást találni rajta, ami nincs közel a sebéhez, de mivel jóval nagyobb darab nálam, nem nagyon jutottam előrébb. Előszedtem a kabátom zsebéből egy csomag zsepit, kiszedtem belőle egy pár darabot, aztán elkezdtem odébb tenni az idegen kezét, hogy oda tudjam szorítani a zsepiket. Ez talán segít, vagy nem. Féltem, hogy elvérzik, vagy valami más miatt hal meg, a kérdés áradat után csak kétségbeesetten néztem rá, aztán a sebére, aztán megint rá.
- Basszus.. Ha egy tíz kilós gyerek lenne, akkor valamivel könnyebb dolgom lenne. De így...mintha egy betonkeverőt próbálnék felemelni.

avatar
Vendég

Vendég
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Tristan & Jocelyn   Szomb. Okt. 04, 2014 8:01 pm

Jocelyn and Tristan


Mondanom se kell, hogy a perverziómnak hála rögtön arra késztetem magam, hogy végig nézzek az aggódó jövevényen. Azt pedig tagadni se tudom, hogy vadállat mód tör fel belőlem egy állatias morgás, mikor azt is megbeszélem a tökösebbik énemmel, hogy márpedig egy emberlánnyal van dolgom akinek még nem piszkítja létét a természetfeletti. Ember, a vére tiszta, illatos és finom. Nekem pedig mi se kell most jobban mint egy jókora korty - aminek tartalma kitesz egy kisebb vödröt - s ezzel már el is intézem a fájdalmas pontjaim regenerálódását. Tényleg nem is kell több. De ezt mi lenne, ha most későbbre tartogatnám és élvezném az aggodalmas tekintet látványát. Bájos, szép lány... már amennyit látok belőle. A homályos és szellemképes látás néha nem túl nagy előny, főleg nem sötétedés esetén. Tényleg ez az én rohadt nagy mázlim. Hogy nem fényes nappal vágtak ide ki, hogy kokszosra pörkölődjek. Ja, hogy most hálásnak kellene lennem? A francokat.
- Ne! Csak azt ne! - rivallok rá s mintha egy pillanatra minden erőm visszaszállt volna a testembe felülök és engedem, hogy a lendület tovább vigyen mind addig míg felállok, és így tántorogva adjam meg magam a fizika és a gravitáció törvényeinek. Egyszerűen visszahuppanok a földre.
- Egy vadász volt olyan "jó fej", hogy... egy egész tárat belém eresszen - fogalmam sincs, hogy tud e a természetfeletti erőkről, viszont nem érdekel, ha nem. Gondolkodás nélkül kezdek el erről beszélni, ám többet most nem is emlegetem, hisz előkap pár fehér rongydarabot - így sötétben még én se tudom kiszúrni teljes mértékben, hogy mi is valójában - ám ahogy a sebre szorítja, rögtön felmordulok. A kelleténél is állatiasabb a viselkedésem, remélem ezzel nem fogom eltaszítani magamtól. Jó szórakozás lehet.
- Ez még menni fog - nevettem fel, miközben némi nehézségek árán de sikerül talpra evickélnem. Tagadnom se kell a fájdalmat, nyilván látszik rajtam. Ennek ellenére mégis igyekszek határozottságot feltüntetni magamon, nehogy a végén ő essen kétségbe jelenlegi egészségügyi állapotom miatt. Számomra lenne lekicsinylő és nevetséges.
- Azt hiszem egy ideig nem fogok szórakozni járni - nézek végig magamon.

avatar
Vendég

Vendég
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Tristan & Jocelyn   Szomb. Okt. 04, 2014 8:52 pm

Kicsit örülök, hogy nem egy nyolcvan éves bácsin kell segítenem, hanem egy ilyen..khm nem túl öreg férfin. Az igaz, hogy nem látok sok mindent belőle, mivel valamennyire sötét van, de a lényeg az az azért megvan. A heves ellenkezés, hogy ne hívjam a mentőket legalább annyira meglepett, mint amikor felpattant és utána visszatette a popóját a földre. Sóhajtottam egyet, és megforgattam a szemeimet. Nem fogok erőszakoskodni, de ne ugráljon sérülten úgy, mint egy kenguru.
- Jó, oké, nem fogom! Csak nyugi. - A telefonom már nem is volt a kezemben, megoldhatjuk ezt másképp is. A kórház kicsit messze van, a kocsim meg nincs nálam, de mindig kell reménykedni. Félek, hogy hülyének nézne ha rákérdeznék arra, hogy van-e kocsija, mármint, hogy itt van-e, ezért ezt a kérdést inkább hanyagoltam.
A vadászos megjegyzésére először nem tudtam mit mondani, de így már akkor értem, hogy mi is történt. Ezek szerint ő nem ember, valamennyivel szűkült a kör. A morgása miatt egy pillanatra abbahagytam a zsepi szorítását, de utána folytattam. Kicsit ijesztő, ez tény, de akkor se fogom hagyni, hogy elvérezzen. Akármicsoda is ő.
- Nézd a jó oldalát, még élsz. - Nem mindegyik vadász védelmezi kedvességből az emberiséget, hallottam olyanról is, hogy páran csak úgy hobbiból vadásszák a többi lényt, de ezzel a húzással cseppet sem jobbak náluk, sőt.
Azt mondtam enni fog neki a felállás, ezért hagytam is, hogy megoldja magának. Most nem pottyant vissza a hátsó felére, aminek örültem, de ezzel együtt aggódtam is, hiszen még mindig meg van sebesülve.
- Ne is. Messze laksz innét? - Ha szeretné hazakísérem, a kórházat nem hozom szóba, a mentőre se reagált túl jól, ezzel se lenne másképp. - Nem is tudtam, hogy egy vadász csak így el tud kapni titeket. - Ezt csak halkan mondtam nem is neki, hanem inkább magamnak, aztán gyorsan elfordítottam a fejemet, mert mivan ha meghallotta.

avatar
Vendég

Vendég
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Tristan & Jocelyn   Szomb. Okt. 04, 2014 9:35 pm

Jocelyn and Tristan


Enyhén szólva a frászt hozza rám a mentős sztorival. Természetesen biztos vagyok benne, hogy egy-két ápolót vagy dokit nem lepne meg a látványom és az időközönként megnyúló agyaram, hisz biztos vagyok benne, hogy az ő soraikban is bőven akad vámpír vagy vérfarkas esetleg más faj. Viszont itt leginkább most azzal van bajom, hogy a kórházban halál szag van. És ahol halál szag van, én ott tökéletesen jól érzem magam és képes vagyok pillanatok alatt olyan vérontást rendezni, mint annak idején fent Alaszka legmagasabb pontjain, mikor egy kisiskolás csoportot öltem meg puszta felindulásból. És jelenleg nem szorulok rá arra, hogy üldözött legyek. Az üldözött vad. Mondjuk ez jól hangzik, de... bocs mégse. Épp elég, ha most érzem a lány vérének illatát és szinte hallom szívverésének gyors, ritmikus dobogását. Zene füleimnek.
- Már csak az a kérdés, hogy meddig - motyogom az orrom alatt. Ha sokszor kapnak még el az életem során, mondjuk mikor máskor tudnának, akkor nyilván nem érem meg az idősebb kort se. Nem, hogy valamit amit kitudok tűzni célomként.
Az viszont meglep, hogy nem fél tőlem. Mikor a vadászokat említettem, arra számítottam, hogy majd felpattan és világgá szalad. Ezzel szemben csak egy pillanatra megremeg és a morgás hallatán egy pillanatra abbahagyja a seb nyomkodását. Azt a golyót jó lenne minél hamarabb eltávolítani. Tényleg túl sok vért fogok veszítené és az... az nem jó.
- Egy utcányira - ha belegondolok, rohadt nagy mázlim van, kivághattak volna két várossal is odébb, hogy másszak haza valahogy. Így viszont nem lesz túl nehéz eljutni a házig, bár azt meg kell hagyni, hogy lépkedés is nehéz remegő térdekkel. Ilyen érzés hát, ha a vámpírnál vérszegény állapot lép fel. Fájdalmas és fárasztó. Álmosító.
- Én se - vallom be komor hangon, majd megtámaszkodva az egyik lámpaoszlopban, előredőlve szorítom össze szemeimet.
- Na jó, hát nézzük a medvét - nagy nehézségek árán sikerül csak felegyenesednem, de ez se tart sokáig, így csak a térdemre támaszkodva felnevetek.
- Ez szánalmas. Egy vámpír aki nem tud mit kezdeni magával, mert bibis lett - ujjaim vadul marják a térdemet, teljesen elfehérednek. Utálom ezt az állapotot.

avatar
Vendég

Vendég
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Tristan & Jocelyn   Szomb. Okt. 04, 2014 10:24 pm

Félnem kéne, aztán szednem a lábaimat jó gyorsan, mert még is csak egy nem emberről van szó, aki lehet vámpír, vagy valami más, nemtudom ki szokott morogni és ki nem. Végülis lehet, hogyha jobban lesz akkor átharapja a torkomat, de nem akarok róla ilyesmit feltételezni. Nem hagyom itt, mert akár agyaras akár nem, nem lehet csak a járdán itt hagyni.
- Biztosan sokáig. Amúgy a nevem Jocelyn. - Elég zavaró lenne az elkövetkezendő nemtudom hány percben idegennek szólítani, ezért elkezdtem a bemutatkozósdit, hátha megtudom a nevét. - Szerintem ha nem gyilkolsz halomra mindenkit akkor nem lesz okuk arra, hogy megtámadjanak. - Ez nem okoskodás, csak az én véleményem. Nem ismerem se őt, se az összes vadászt, jó kimaradni ebből.
Megkönnyebbültem amikor kiderült, hogy csak egy utcányira lakik innen. Közelebb léptem hozzá, hogy tudjon rám támaszkodni ha szeretne. Hiába nagyobb, nem vagyok cukorból, ha kicsit rám dől abba még nem halok bele.
- Dehogy szánalmas, ne legyél már hülye. - Vámpír. Ezt is megtudtam. - Ha én a helyedben lennék felállni se tudtam volna. - Sose akarnék vámpír lenni, abban nincs semmi jó. Oké, erő, gyorsaság, halhatatlanság, de akkor sem. - Nincs semmi amitől jobban tudnál lenni? - Biztosan van, hiszen agyaras, akkor valószínűleg nem úgy gyógyul, mint mi, emberek. Nem vagyok jó vámpír anatómiából, de ez így van..gondolom.
Közben körbenéztem, hátha megjelenik valaki, de még mindig csak mi voltunk itt ketten. Még szerencse, hogy az a vadász nem jött vissza, vagy valamelyik társa. Jól jönne a segítség, mert én most elég béna vagyok, csak aggódok és hülyeséget beszélek. Fantasztikus, de tényleg. Ja, és lehülyéztem egy vámpírt, akit nem is ismerek. Mindegy, nem tűnik agresszívnak, ami lehet, hogy azért van mert éppen szenved, de megérdemelte..hülyeséget beszélt.

avatar
Vendég

Vendég
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Tristan & Jocelyn   Vas. Okt. 05, 2014 7:41 pm

Jocelyn and Tristan


Komoly tekintetem először a talajt pásztázza mintha legalábbis a porszemeket számlálgatnám, vagy a padka széle és az aszfaltos út közé szorult fűcsomók keltették volna fel az érdeklődésemet. Ezután viszont haloványan elmosolyodok aminek hála leheletnyit megvonaglik az arcom. Végül csak, hogy ne hassak túl bunkónak, én is bemutatkozok.
- Tristan - csak ennyit nyögök ki, miután visszaszorítom kezemet a mellkasomra oda, ahol a lány is kotorászik. Még mindig vérzik és nyilvánvalóan addig fog, míg nem szerzek elegendő vért, valamint nem kerül ki belőlem ez a szerencsétlen golyó. Nem is tudom, hogy melyikünknek van rosszabb dolga. Enne ka nyomorult golyónak vagy nekem? De merem gyanítani, hogy nekem.
- Hidd el, ezek akkor is jönnek és tépik a magam fajtákat, ha nem... ha nem gyilkolunk senkit. Emellett elegendő a vérüket vennünk, nem ölünk meg mi mindenkit - kapaszkodok meg a lápaoszlop kovácsoltvas szárába mielőtt még felnyalnám a földet. Úgy kavarog előttem minden, mintha egy örvénybe kerültem volna és félő, a végén még kidobom itt a mai, nemlétező ebédemet.
- Tudod senki nem mondta még ki nekem ilyen nyíltan, hogy hülye vagyok. De sokan utaltak már rá... lassan kénytelen leszek elhinni szerintem - vakarom meg a tarkóm, majd végignézek törékeny alkatán mikor mellém áll jelezve, hogy segíteni fog.
Szinte felvillan a tekintetem kérdése hallatán.
- Ó, hát hogy a fenébe ne lenne - vetek egy pillantást a nyakára s szinte látom ahogy ver az ér a bőre alatt. Illatos, puha, finom bőr... és vágtázik a vér. Fáj, rettenetesen fáj, hogy nem érinthetem meg, nem hajolhatok le hozzá, hogy belemélyítsem a fogaimat és szívjak egy mélyet belőle. Azt akarom, hogy felszántsa a torkomat. De b*ssza meg, ezt nem tehetem meg itt az utcán. Vagy mégis.
Meredt fekete tekintetemet le se veszem a nyakáról, már csak attól kell félnem, nehogy kiessenek az üregükből.

avatar
Vendég

Vendég
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Tristan & Jocelyn   Vas. Okt. 05, 2014 10:33 pm

A sebével nem tudok mit kezdeni azon kívül, hogy pakolom rá a zsepiket. Nem spriccel belőle a vér, de nekem ez is bőven elég. Egyáltalán nem értem az olyan embereket, akik agyműtéteket néznek a TV-ben, vagy olyat ahol gennyes cuccokat nyomnak ki rajtuk.
Meg tudtam a vámpír nevét, mire halványan elmosolyodtam. A seb matatását abbahagytam, szorítani ő is tudja. Inkább arra figyeltem, hogyha elesni támadna kedve akkor valahogy segítsek neki talpon maradni.
- A vérszívás se sokkal enyhébb a gyilkolásnál. De amit a vadászok csinálnak az is hülyeség. Egyszer majd jönnek az olyanok, akik a vadászokat vadásszák majd azért, mert vámpírokra vadásznak. - Oké ez túlzás, az lenne a legjobb ha senki gyikolna, vagy harapna senkit, de ilyen úgy se lesz.
Amikor Tristan kapaszkodót talált, hogy el ne essen automatikusan nyújtottam a kezemet, de mivel sikerült meg állnia nem csináltam semmit, csak álltam mellette kikerekedett gomb hörcsög szemekkel. Vettem egy mély levegőt, és reméltem, hogy ő meggyógyul, én meg nem kapok szívrohamot.
- Örülök, hogy én lehetek az első aki lehülyézett téged. - Végülis mindenki hülye valamilyen szinten, és mindenkinek más a hülyeségi mérce.
- És mi az? - Még mindig nem vagyok jó vámpírokból, fogalmam sincs, hogy ilyenkor nekik mire van szükségük. Feltűnt, hogy a nyakamat bámulja, ami egy kicsit ijesztő volt, pedig valójában nem is csinált semmit, csak nézett. De akkor is. Inkább elnéztem egy pillanatra a másik irányba, aztán meg vissza rá. - Minden oké? - Most kivételesen nem a sebére céloztam, hanem a bámulásra, de ez már megint egy hülye kérdés. Hogy lenne jól?

avatar
Vendég

Vendég
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Tristan & Jocelyn   Hétf. Okt. 06, 2014 9:28 pm

Jocelyn and Tristan


Arra azért őszintén kíváncsi vagyok, hogy hogy kapna el ha eldőlök, teszem azt, hisz olyan törékeny, vékonyka alkata van, hogy gyanítom, nem sokáig bírna tartani egy teljesen eszméletlen testet ha úgy döntenék, bedobom a törülközőt hirtelen és úgy döntök, aludni fogok.
- Nem, de míg ti húst zabáltok orrba szájba meg zöldségeken éltek mint a nyulak, addig nekünk a vér a lételemünk. Csak így tudunk létezni, és az állatival alig ha helyettesíthető túl sokáig. Kiakasztó tudom, de ez van - vonok könnyedén vállat, mintha legalábbis nem azt mondanám, hogy embereket csapolok meg, hanem kiscicákkal játszadozok nap, mint nap. Na igen, ez lenne igazán szürreális. Már maga a gondolat is kifacsarodott.
- Békélj meg a tudattal, hogy az emberiség még akkor is, ha vannak közöttük nem hétköznapiak, ki fogja irtani magát. Valamilyen formában, de pár évezreden belül nem fogunk létezni. Gyanítom - természetesen erre nincs garancia, de azok alapján amit mostanában lát az ember, nem túl sok jót ígérhetünk. És talán még mi, természetfelettiek se fogjuk túlélni azt a katasztrófát, ami közeleg.
- Vedd megtiszteltetésnek mert más szájából nem valószínű, hogy eltűrném. De ha lehet ne emlegesd sokáig, mert nem vagyok a leghappybb kedvembe, ne is haragudj - prüszkölöm undorodva. Soha nem szerettem, ha valaki lekicsinylően beszél rólam még akkor se, ha ő igazán az örömét leli benne.
- Egy kis vér... nem tűnt fel, hogy mind végig erről beszéltünk? Egy hülye is leszúrná, hogy egy sok vért veszített vámpírnak a vörös nedűre van szüksége. De úgy néz ki, hogy a csinos külső mögött csak káposztalé bugyog fel néha - hajolok egész közel hozzá, kis híján hozzáérintve orromat a nyakának lágy, selymes bőréhez.
- Minden oké lesz, igen... majd...valamikor - harapok rá az ajkamra, nehogy Jocelyn nyaka legyen az első ezen a téren. Kicsit elfordulva tőle sikerül magamhoz térni annyira, hogy végre elinduljak az adott irányba, ahonnan a leggyorsabban megközelíthető a házam.
- Nem akarsz inkább hazamenni?

avatar
Vendég

Vendég
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Tristan & Jocelyn   Hétf. Okt. 06, 2014 10:22 pm

Mint a nyulak. Ők meg mint a nyulak és a piócák. Mindegy, ezen nem kezdek el vitázni, mert ő neki van agyara, de akkor is..előbb jobb fej volt. Legközelebb jobb lenne ha elájulna, hoznék egy utánfutót és elvinném valami biztonságosabb helyre ahol meggyógyulhat.
- Akkor is meg lehetne oldani másképp, mi se megyünk mind az erdőbe szarvasra vadászni csak azért, mert húst akarunk enni. Vagyis zabálni. - Nekem nem lenne gusztusom vért szívni, ha vámpír lennék, bár akkor biztosan másképp látnám a dolgokat.
- Ezt nem tudhatjuk előre. - Semmi kedvem filozofálni, főleg nem most. Meg annyira nem is érdekel, hogy mi lesz pár ezer év múlva, hiszen én akkor már nem fogok élni. Egyszer vége lesz az emberiségnek ez tény és való, de azt senki se tudhatja, hogy mikor. Ha választhatnék se akarnék addig élni, hogy megtudjam ezekre a dolgokra a választ.
- Jó. Nem haragszom. - Ha így fél percenként fogja váltogatni azt, hogy normális meg hogy milyen izé, akkor hazamegyek. De nem, nem hagynám itt, ki tudja mikor óhajt összeesni. Megbántani meg nem akartam a lehülyézéssel, nem is ismerem, ilyen hamar nem lehet megállapítani valakiről, hogy milyen. Öhm...mondjuk ő róla nagyjából már van egy elképzelésem.
- Akkor hülye vagyok, de nem tudtam, mivel nem lógok vámpírokkal minden nap, hogy tudjam. - Megforgattam a szemeimet, aztán odébb léptem kicsit, hogy ne hajolgasson rám. Megsérült, bármi másra is lehetne szüksége. Nem sértődtem meg, de tartom a távolságot, ha netán akarna valamit, harapni esetleg. Ne az én vérem kelljen neki.
- Először neked kéne hazajutnod, nem? Nekem megy egyedül is, szóval majd utána megyek én is. - Elgondolkoztam azon, hogy valószínűleg minden épeszű normális ember hazamenne, és nem kísérgetne egy vámpírt, de mivel úgy is előbb lettem hülyének titulálva, nem érdekel mit tennének a normálisok. - Csak hogy ne ess össze, vagy támadjon meg valaki téged. - Elvigyorodtam, de a távolságot még mindiiig tartottam, az jó ahogy van köztünk. Tudom, hogy amit mondtam az egyáltalán nem reális, de ha lecsüggedt szájjal ballagunk egymás mellett és szidjuk a másikat az nem túl jó. De én már fel vagyok készülve a következő csapásra, bármit is mondjon.
A vérszívást nem kellett volna emlegetni, ezért most gonosz módon abban kell, hogy reménykedjek amíg együtt vagyunk mármint megyünk addig nem gyógyul meg hirtelen, és akar elkezdeni kóstolgatni.

avatar
Vendég

Vendég
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Tristan & Jocelyn   Kedd Okt. 07, 2014 10:11 pm

Jocelyn and Tristan


- Aha, de nektek ott vannak a csirkék, a disznók és a halak. Lehet, hogy nem vadásztok, de levadásszák helyettetek ti meg készen kapjátok a boltban. Nekünk nincs "emberbolt", ahova bemegyünk, rábökünk egyre és azt mondjuk: Ő kell, őt akarom lecsapolni! Aztán mehet vissza a polcra. Nem is értem, hogy hol itt a probléma - tárom szét a karom valamelyest, hogy ezzel is jelezzem szórakozottságomat valamint az értetlenségemet is.
- Nem mellesleg nem szokásom zabálni, én csak táplálkozok. Szépen és illedelmesen. Tudod, nagyokat nyelek és vigyorgok lelkesen - gyors ismertető, de már lépek is tovább a témán. Nem azt mondom, hogy megsértődtem, de azért furán jött ki a zabálás.
Komolyan mondom, hogy engem lep meg a hangulatingadozásom. Egyik pillanatban pimasz lelkes vagyok a következőben viszont egy két lábon járó hisztérika. Mint valami megnyomorodott nőszemély.
- Ne fárassz... minden hülye tudja, hogy egy vámpír a legjobb esetben hol harap. Te tényleg túlteszel mindegyiken - egy pillanat alatt elveszi a kedvem úgy... úgy mindentől! Még egy óvodás is tudja, ha valamelyik hülye megkérdezi tőle, hogy "hé, te kölyök, a vámpír hol harapja meg a nénit?" Tuti, hogy az lesz a válasza, hogy a nyakán - ehhez szerintem nem kell valakinek vámpír tudósnak lennie ahhoz, hogy ezt tudja. Vagy tévedek? - lehet hogy a hangomat kezdem visszanyerni, de az imbolygásom egyre hevesebb.
- Megbeszéltük - vágom rá rögtön, és már le is veszem a szememet a nyakáról, hisz... túlontúl csábító. Majd ha eljutunk addig, hogy már biztonságosnak érzem, akkor megoldom. Majd rögtönzök.
- Micsoda anya lesz belőled egyszer - búgom a fülébe és mondanom se kell, hogy legszívesebben már most berángatnám valamelyik bokorba, hogy feltűnés nélkül megcsapolhassam.Már nincs sok hátra az útból, csak szedni kell a lábaimat. Tenni egyiket a másik után. Ha jobban megnézem a tájat magam előtt, már látni lehet a telek végét, majd ott megszerzem magamnak azt, amire szükségem van.
- Hol laksz kedves Jocelyn? - hangom pimasz, és nem félek ezt kimutatni. Legszívesebben már most a torkába mélyeszteném a fogam.

avatar
Vendég

Vendég
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Tristan & Jocelyn   Kedd Okt. 07, 2014 11:41 pm

Nem értem. Se magamat, se őt. Hogy tud ilyen..ilyen passz. Jól kinézni, de közben olyan dolgokat mondani, amitől legszívesebben nem haza, hanem egy másik bolygóra repülnék. Ehhez persze az is hozzátartozik, hogy már nyűgös vagyok és minden bajom van, de szerintem ő sérülés nélkül is ilyen.
- Én már nem lepődnék meg azon, ha elkezdenének ember boltokat létrehozni. Probléma az nincs, csak sokkal jobb lenne a világ, ha nem szerencsétlen ártatlan embereket szolgálnátok fel magatoknak. - Felvont szemöldökkel követtem végig a kar kitárást, de nem követte összezuhanás. Legyen jól, azt kívánom neki, tényleg..megint legyen tökéletes, csak még ne most. Később.
- Akkor nagyon ügyes lehetsz, ha illedelmesen szívod ki mások vérét. De ezt inkább hagyjuk. Undorító. - Hátborzongató belegondolni is. Gondolom van hangja is a folyamatnak. Fúj. Mint amikor valaki szívószállal szürcsöli a kólát, vagy valami ilyesmi. Az meg már egyenesen bizarr, hogy ezt a sötétben, kettesben egy vámpírral tárgyalom ki.
- Te meg a szerencsétlen vámpírokon teszel túl. A gyengéken, akiket így elintéz egy vadász. - Leszállhatna erről a témáról, majd be fogom szépen pótolni a vámpír elmaradásomat. Azt meg ne mondja, hogy minden egyes vámpír csak egy helyen harap. Perszel. - Nem, nem tévedsz, igazad van mindenben mindenhol és mindig. - Én is tudnék neki olyat mondani mondjuk az emberekről, amit nem tud. Hiába gondolok bele párszor, hogy milyen jó is lenne hazamennem, de aztán eszembe jut, hogy Tristan hogy festett pár perccel ezelőtt, és hogy most sem néz ki valami tündöklően. Mondjon bármit, nem akarnám, hogy megint a járdát használja párnának.
- Valószínűleg semmilyen. - Szeretnék egyszer gyereket, de ahhoz ugye normális esetben két ember kell, és ez a szakasz nálam még nincs kipipálva.
Valamiért egyre nyomasztóbbnak éreztem ezt az egész helyzetet, a sétát, meg a megjegyzéseket, meg mindent. Egy ideig szerencsére csöndben voltunk, én az utat figyeltem, és próbáltam nem félni, de mégis csak sikerült megijednem, amikor Tristan kérdezett valamit. Nem kiabált, meg semmi, de akkor is megijedtem. Fantasztikus.
- Nem messze, miért? - Eszem ágában sincs megmondani neki, hogy hol lakom pontosan. De azt jó tudni, hogy egy ilyen aranyos vámpír lakik a közelben. A lekedvesezést nem tudtam, és nem is akartam hova tenni. Hülye vagyok, aztán kedves, egyre jobb. - Érjünk már oda. - És utána fordulhatnék is vissza, vámpírmentesen mehetnék haza.

avatar
Vendég

Vendég
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Tristan & Jocelyn   Szomb. Okt. 18, 2014 12:20 pm

Jocelyn and Tristan


- Javaslom találj ki valami jobb módszert, menj és vezesd be. Nekem nincs ellenemre csak friss vért kapjak. És akkor békesség van, szeretet é a többi - szeretet? Bár ismerném. A fogalommal nincs gond, van sejtésem arról, hogy mit is jelent, viszont azt kimutatni, érezni és közvetíteni gyakorlatilag... impotens vagyok ezen a téren.
- Épp oly undorító mint amilyen az emberi faj lehet. Miért nem veszitek észre, hogy saját magatokat nyírjátok ki? Nem a vámpírok és nem más fajok fognak titeket megölni, mi csak néha kortyolunk a véretekből egy keveset. Ti csináljátok magatoknak a kárt. Ott van a radioaktív sugárzás, a kevés alvás, állandó számítógépezés. Butítjátok saját magatokat és lassan ott tartunk, hogy egy ősembernek több esze volt, mint amennyi most néhány embernek van. Szóval ezen teórián nem hiszem, hogy mi vámpírok lennénk a legpusztítóbb nép, akik mernek inni az emberek véréből csak, hogy életben maradhassanak - kanyarítok olyan szentbeszédet szerencsétlen lánynak, hogy ezek után azt csodálom, hogy nem fog itt hagyni. Mondjuk azzal rosszul járna. Elég hosszú a karom ahhoz, hogy könnyedén utánanyúljak és megnyalogassam a nyakacskáját.
Felesleges lenne tagadnom, hogy egyre jobban felkelti az érdeklődésemet a vérének illata és a nyakánál látott apró verdesés mely az ereiben csörgedező vérre enged következtetni. Néha megnyalom a számat, hisz csak piszok nehezen tudok magamnak megálljt parancsolni. Nem kevés vért veszítettem alig egy nap leforgása alatt, amit nem árt pótolni. És a lány legnagyobb pechére, pont ma jelent meg itt.
A válaszára nem reagálok, helyette csak ingatva a fejemet sóhajtok egyet, s már most érzem, hogy teljesen magával ragadott a nyakának látványa és az ott lüktető ér.
- Csak kérdezem, mert én itt lakok - biccentek a jól megtermett ház felé, majd ahogy annak a kerítésére támaszkodok már meg is ragadom a lány csípőjét, hogy magamhoz rántva mellkasomat a hátához simíthassam, s ajkaimat végighúzhassam nyakának kecses vonalán.
Néha szemfogaimmal végigkaristolom a vékony bőrt és vasmarkaim nem engedik, hogy szökni próbáljon. Innom kell!

avatar
Vendég

Vendég
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Tristan & Jocelyn   



Ajánlott tartalom
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down
 
Tristan & Jocelyn
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Sorozatbeli karakterek

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Ώ IMMORTALIS.OSCULUM :: Other times
Alternatív játékhelyszínek, hogy a fantáziád szárnyalhasson
 :: Privát játékok
-