Felhasználónév
Jelszó
Automatikus bejelentkezés 
:: Elfelejtettem a jelszavam!



Utolsó hozzászólások
Az utóbbi tíz üzenet
Quintus C. Dolabella
Vas. Jún. 11, 2017 10:20 pm
Maya Brändström
Szer. Május 24, 2017 8:29 pm
Maya Brändström
Csüt. Jún. 16, 2016 9:42 am
Cassandra
Vas. Ápr. 24, 2016 7:28 pm
Norah Sommers
Csüt. Márc. 31, 2016 10:11 pm
Lucretia Mantova
Csüt. Márc. 24, 2016 12:52 pm
Lilith
Szer. Márc. 16, 2016 8:21 pm



Suttogó hangok
Üzenj másoknak • Ne hirdess!




Share | 

 Leraie & Adramelech - Just Business




Tárgy: Leraie & Adramelech - Just Business   Szer. Nov. 12, 2014 5:55 pm



Leraie - Adramelech
--- Minden ember megkapja a mennyország kulcsát; ugyanaz a kulcs nyitja a pokol kapuját is. ---

Nem tagadom, szeretem a pokolban mulattatni időm végtelenjét. A sok szenvedő lélek látványát kevés élmény múlhatja fülül, bár itt a földön sem panaszkodhatom, hiszen szórakozásban itt sem volt hiány. Minden ember szívében megtelepedett a bűn, s bűnös maga az egész város is, hiszen emberek mocskából állíttatott, hogy az ő nagyságukat dicsőítse. Kinyitottam szállodai szobánk erkélyének ajtaját, hogy kisétálhassak, s jobban szemügyre vegyem a lábam előtt elterülő város éjszakai vétkes látványát. Mennyi hivalkodó fény, szinte már sértő, hogy a szívükben rejlő sötétséget mennyire ellensúlyozni próbálják. Már régen nem hiszek abban, hogy az emberiség megváltozik. Szívük a gonosz melegágya, képtelen túllátni önös érdekeiken. Szemük nem lát túl a jelen élvezeteinek hajhászásán, hogy a jövőbe tekintsenek és mind tudjuk mit tartogat számukra a jövő: halált. Előbb-utóbb mindenki meghal, s a földi javak hajszolása végett nagyon gyorsan a pokolban találják magukat, ott pedig fogadkoznak, hogy ők egész életükben egyetlen bűnt sem követtek el, nem gyilkoltak, nem loptak, s bármire hajlandóak lennének, csak, hogy kapjanak még egy esélyt. Az esélyük azonban megvolt, egész életükben, mellyel restek voltak élni, csupán ostobán nem veszik észre a lehetőségeket. És ezeket a lényeket veszik védőszárnyaik alá az angyalok? Mindig is tudtam, hogy itt valami nincs rendben Isten teremtményeivel. Igazából az egész emberiséget kárhozatra kellene ítéltetni, mert a mi Urunk teremtésének gyümölcsei belsejükben rothadtak, de úgy tűnik az Úr nem tudja mikor kell levenni a kezét védelmezettjeiről, s feladni eme selejteket. Szerencsémre ezek a problémák súlyaikkal már nem az én vállam terhét nyomják, felszabadultam, amikor elbuktam, mint angyal. Unottan nyújtózkodtam egyet, majd a méreg drága órámra pillantottam, ha a pokol szolgálatában állsz bizony sok a munka, de legalább a fizetség bőven kielégít minden vágyat. Belefeledkeztem a mutatók látványába, melyek monotonon járva, kattogva jelezték az idő múlásának tényét. Teltek a másodpercek, s percek. Nem zavart különösebben eme tény, hiszen rengeteg dolgom ellenére a föld lakosságának háromnegyede bizonyosan pokolra jutna az én közreműködésem nélkül is. Mélyen szívtam be tüdőmbe a frissnek nem nevezhető levegőt, szagok és illatok töltötték meg orromat, s ízük megtelepedett a számban. Elfintorodtam, a város fojtogató levegője nem volt ínyemre, még a pokol legrémisztőbb bugyraiban is kedvemre valóbb a levegő ennél. Újabb pillantás az órára, nos ideje véget vetni a semmittevésnek, s munkához látni. Besétáltam az erkélyről, nyitva hagyva az erkély ajtót, mert hát kit érdekel, hogy a hideg özönlik befelé, amikor a szállodai személyzet csupán arra vár, hogy köhintsek egyet, esetleg szóvá tegyem, hogy fázom és máris fűtenek a szobában. Nem mintha valaha is úgy érezném, hogy fázom. Természetesen, aki tehetős, annak hatalma van az emberek fölött és nyugodtan átgázolhat rajtuk, s miután beléjük törölted a lábad is, beszennyezheted a lelküket, már ha még nem mocskolódott be teljesen. Átvágtam az ízlésesen berendezett nappalin. Még szép, hogy ízlésesen volt berendezve, hiszen ez egy luxus lakosztály, bármilyen magas elvárású halandó igényeit kielégíti. Az ajtó előtt azonban megtorpantam. Hiába vagyok egy elbukott lélek, aki már csak azért él, hogy bűnt, szenvedést és kárhozatot hozzon a világra az illemet még én is fontosnak tartom. Megigazítottam az öltönyömet, szorosabbra húztam nyakkendőmet, finoman simítottam végig a drága szöveten, persze előtte is minden tökéletesen állt rajtam, ez csupán aprócska formaság, talán pont itt a földön ragadt rám. Szeretem, ha minden tökéletes, s tökéletesen működik. Talán maximalista vagyok?
- Leraie – parancsoló hangom áthasított a termeken, befurakodott az ajtó mögötti hálószoba elzárt világába is. Ott álltam rendíthetetlenül az ajtó előtt, pártfogoltam bebocsátására várva és... Semmi. A levegő hangos sóhajjal szakadt fel tüdőmből. Elképesztő ez a démonnőszemély. Mit gondol, mégis ki ő? S ki vagyok én, hogy még válaszra sem méltat? Már évek óta szolgált alattam, tudhatná, hogy bár türelmem hatalmas, nem végtelen. Régebben az angyalok között több volt a férfi, mint a nő és a földön meg a pokolban bőven volt időm megérteni, hogy miért. A nők szeszélyesek, talán nem mind, de ez a megfogalmazás százszorosan is illet fiatal tanoncomra. Sok bosszúságtól kíméltem volna meg magam, ha annak idején nem veszem meg a lelkét, vagy legalább Lucifer ne találta volna alkalmasnak a démon létre, sajnos azonban alattam kötött ki. Persze nem kérdőjelezném meg Démon Urunk döntésének helyességét, s sajnálatosan egyet is kellett vele értenem. Leraie alkalmas démonnak, csupán az odavezető út lesz nagyon hosszú és fáradságos. Nem neki, hanem nekem. Persze, ha elbukik mosom kezeimet és mehet szépen vissza, a kínok tárt karokkal várják gyönyörű, törékeny testét és sikolyait. Ha nem bukik el az jó, nem nekem személy szerint, hisz engem nem igazán foglalkoztat sorsa, de a pokol legalább gazdagodik egy újabb démonnal, ami hosszútávon nem ígérkezik rossz befektetésnek. Ám ha még sokáig várakoztat nem éri meg, hogy meglássuk mi is lesz a sorsa, erről kezeskedem... Figyelmeztettem, hogy álljon készenlétben, vajon mi az, ami ennyire leköti és képtelen beengedni? Illemtudás ide, vagy oda kénytelen leszek rátörni az ajtót, vagy rárobbantani. Persze egyszerűen be is sétálhatnék, de a robbantás sokkal hatásosabb. Olykor kemény fegyelmezési eszközök szükségeltetnek a fiatal démonoknál, mert elfelejtik honnan is jöttek és hol is állnak a ranglétrán.
- Leraie! - hangomon már érezni lehetett az ingerültség, s türelmetlenség egyvelegét. Biztos voltam benne, hogy zöld szememet felfalta a sötétség, pedig nem éreztem különösebben nagy dühöt, inkább csak nehezteltem, ahogy egy mester szokott engedetlen tanítványára.- Ha most azonnal nem nyitsz ajtót, akkor felrobbantom az egész szobát, természetesen veled együtt szépségem. Az bizonyára nem tenne túlságosan jót kellemednek... Lásd milyen nagy lelkű vagyok hozzád, kapsz három másodpercet. Letelt drágám...- érezni lehetett az energiát melyet lassan gyűjtögettem, ment volna sokkal gyorsabban is, csupán sajnáltam felrobbantani az odabent lévő igen ízléses bútorokat, igazán kár lenne értük. Leraienek meg nem esik baja legnagyobb bánatomra, hiszen démon, s nem mellesleg nincsen akkora szerencsém.


A hozzászólást Adramelech összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Nov. 13, 2014 8:29 am-kor.

avatar
II. Kapzsiságdémon
The devil never sleeps

animae scrinium est servitus

Egyedi Titulus : Infernal hypocrite
Gif vagy kép :
Play-by : Gabriel Aubry
Vonal1 :
Faj : Bukott Angyal
Posztok : 107
Kor : Idős
Lakhely : Pokol/Bárhol
Rang : II. Mammon rendjének tagja
Vonal2 :
Családi állapot : Mindenevő
Foglalkozás : Kisértő
Vonal3 :
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Tárgy: Re: Leraie & Adramelech - Just Business   Csüt. Nov. 13, 2014 7:48 am




Adramelech & Leraie

Jelenj meg újra, teljes valóságodban. És bocsáss meg
mindent.


- Na ide figyelj picikém. Három percet adok, hogy villámgyorsan ide varázsold nekem azt az üveg Crystal pezsgőt, mert ha nem akkor olyan botrány csapok, hogy nem csak az állásodat veszíted el, hanem a maradék jóindulatomat is, és hidd el ezt egyáltalán nem szeretnéd.

Igazság szerint nagyon büszke voltam magamra. Már rég volt hogy ennyire civilizáltan beszéltem volna olyanokkal akik felidegesítettek, pedig ez a szoba szervizes fiú már nagyon kihúzta a gyufát nálam. Talán mégis csak ragadt rám valamennyi Adramelech jó modorából. Sajnos erről azonban sohasem szerezhet tudomást. A végén még elbízza magát.
Az az igazság, hogy olykor nehezemre esik, hogy kordában tartsam a vágyaim. Ez már halandó koromban is így volt, és azt hiszem ezután sem fog változni. A pezsgő viszont csak egy dolog volt. Volt valami, amire sokkal jobban vágytam. Ez a sóvárgás szinte teljesen felemésztett, úgy mart belülről, mint a méreg, amitől nem veszíted el az életed, csak a kínon kívül nem érzel már semmi mást, és azt kívánod bárcsak világra sem jöttél volna. Olyan dologért epekedtem, amit sem pénzzel, sem egyéb természetfeletti hatalommal megszerezni nem lehet, amiért meg kellett dolgoznom, nem volt más alternatíva. Mindezt még azelőtt, hogy Adramelech megérkezik, másképpen már nem lesz esélyem. Talán nem örökre kell lemondanom róla, de biztosan hosszú ideig nem lesz újabb alkalmam rá.
Ezért nincs más lehetőségem.

Be kell húzzam a harmincas szintet az orgyilkos karakteremmel.

Elképesztő sebességgel püföltem a laptop billentyűzetét, mintha az életem függne tőle. Halomra gyilkoltam a játék virtuális vadjait, és mohón számoltam a tapasztalati pontokat, minden egyes gyilkosság után. Minden teremtmény három tapasztalati pont, és nekem már csak kétszázra volt szükségem. Az eszközökben nem válogattam, a karakterem minden képességét felhasználtam, csak legyek időben kész. Már azt sem néztem mit ölök, farkast, vagy egy démont már mindegy is volt. Csak egy zongorista ügyességével vertem a billentyűzetet, és reméltem hogy megkapom amit akarok.
Ijedten felugrottam, amikor dörömbölt valaki az ajtón. Az időzítés nem volt épp a legmegfelelőbb.

- Megyek már.

Persze ezek pusztán csak szavak voltak. Valójában még legalább egy percig nem indultam el. Épp három szörnnyel küzdöttem egyszerre, és ilyenkor bizony oda kell figyelni. Miután győzelmet arattam, gyorsan a bejárati ajtóhoz szaladtam. Angyali mosollyal az arcomon nyitottam ki. A szoba szervizes fickó volt az. A mosoly egyből lehervadt az arcomról. Kezében két üveg Crystal pezsgőt tartott.

- Sajnálom hölgyem, hogy nem volt a minibárban az ön igényeinek megfelelő pezsgő. Kérem kárpótlásul fogadja el ezt a másik üveg pezsgőt is a hotel ajándékaként.

- Ez több volt mint három perc, de most szerencséd van.

Ezután nem vártam tovább becsaptam az ajtót, és már rohantam is vissza a laptopomhoz. Már csak egy nagyon pici hiányzott. Nem foglalkoztam azzal sem, hogy a szoba szervizesnek alapvetően tátva maradt a szája mikor ajtót nyitottam. Feltételeztem, hogy mindennek pusztán az az oka, hogy ma is piszkosul jól néztem ki mint mindig. A hajam most feltűztem a fejem tetejére, hiszen még nem tudtam, hogy mesterem milyen feladatot is szán ma nekem. A ruhám, ahogy mondani szokás egyszerű volt, de nagyszerű. Egy testre feszülő fekete bőr nadrág volt rajtam, ami frankón kiemeli a formás hátsómat. A felsőm szintén fekete, és piszok drága volt, annak ellenére, hogy se a dekoltázsomból, se a hasamból nem takar el túl sokat. A sminkem kissé talán erősnek mondható, de nálam a füstös szem teljesen hétköznapinak számított, akárcsak a mélyvörös rúzs. Alapvetően nem töltök túl sok időt a külsőmmel, persze az idő mindenkinek relatív

Nekem viszont most nem volt az. Minden perc számított. Már tényleg nagyon kevés kellett csak, szinte már éreztem a győzelem édes ízét. Nem figyeltem semmi másra. Csak ültem a meglehetősen ízléses francia ágyon - ami minden bizonnyal olasz kézi munka - ölemben a laptoppal. Valószínűleg ezért volt, hogy ismét megrázkódott az egész testem, amikor valaki újra kopogott az ajtón, de ezúttal nem a bejáratin, hanem a hálószoba ajtaján. Tudtam hogy ez csak egy valaki lehet. Adramelech.

Sokáig nem is kellett várnom, hogy erről megbizonyosodhassak. Parancsoló hangját bárhol megismerném, na meg az is segített, hogy a nevemen szólított. Nem ugrottam fel azonnal, mint ahogy máskor tenném. Már csak három szörny kellett. Csak ez járt a fejemben. Nem szóltam tehát vissza neki, csak vertem a billentyűzetet tovább. Csak kettő kell mantráztam magamban. Már csak egy.

Mesterem ismét szólt hozzám, immáron sokkal határozottabban szeretett volna bejutni. Tudtam, hogy nem szokott üresen fenyegetőzni. Döntenem kellett. Megölöm az utolsó teremtményt, viszont akkor szinte biztosan rám töri az ajtót, és lehet még a laptopom is megsérülhet így. Másik opció, hogy kétségbeesetten odarohanok és beengedem. Ezzel viszont a büszkeségem lesz földbe tiporva, még ennél is jobban. A másodpercek villámgyorsan teltek, és én nem tudtam mit csináljak. Nem akartam kihozni őt a sodrából, de mindennél jobban akartam a harmincas szintet.

- IGEEEEENN – kiáltottam fel győzelem ittasan, hiszen végre felvillant a képernyő tudtomra adva hogy meg lett a harminc. Azonban csak egy másodpercet hagytam magamnak arra, hogy saját sikerem fényében tündököljek. Felpattantam, nem törődve azzal, hogy a laptop a földre esik, és rohantam az ajtó felé, mielőtt még Adramelech olyat tenne, ami nyilván nem lenne túl kellemes sem nekem, sem a szoba berendezésének. A kezem már a kilincsen volt, és lendületes mozdulattal szinte felszakítottam az ajtót, ami köztem és mesterem között volt. A terv sikerült, ott állt már előttem azonban egy pici hiba csúszott a számításaim közé. Az ajtó nyitás olyan lendületesre sikerült, hogy elvesztettem az egyensúlyomat, és az fránya gravitáció már húzott is lefelé. Egyenesen Adramelech izmos karjainak irányába.
by Δ





avatar
I. Démontanonc
The devil never sleeps

animae scrinium est servitus

Play-by : Olivia Wilde
Vonal1 :
Faj : Démon
Posztok : 20
Kor : 26
Rang : I.Démontanonc
User neve : Lera
Vonal2 :
Családi állapot : Szabad préda
Felöltött alak :
Vonal3 :
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Tárgy: Re: Leraie & Adramelech - Just Business   Pént. Nov. 14, 2014 10:08 am



Leraie - Adramelech
--- Minden ember megkapja a mennyország kulcsát; ugyanaz a kulcs nyitja a pokol kapuját is. ---

Türelmem igazán hatalmas volt, még a démonok között is, ám Leraienek különleges tehetsége volt ahhoz, hogy kihozzon a sodromból. Nem tudtam, hogy ez a képesség az engedetlenségéből fakad, vagy az én hibám, hogy minden apróságot, minden tettét szándékos merényletnek vélek hatalmam megkérdőjelezésére. Véleményeim szerint nem kértem sokat, csak hűséget és odaadást, s ha vagyok oly kegyes őt szólítani, akkor a legnagyobb gyorsasággal jelenjen meg színem előtt. Természetesen hiába szólítottam parancsoló hangommal, ő mintha meg sem hallotta volna. Lehet megint csak elérkezett az idő, hogy felvilágosítsam, melyikünk is a mester és ki a tanonc, lehet Leraie már el is felejtette, mily kínokat is lehet átélni a pokolban. Nos, akkor ideje lenne emlékezetébe idézni, hogy egyszer és mindenkorra megjegyezze, azért mert méltónak ítéltetett még nem mentesül a kínzásoktól, ha tovább feszegeti jó indulatom határait. Ennek ellenére mégsem törtem rá az ajtót, hanem másodjára is szólítottam, hátha megfelelő magyarázata van arra miért is várat meg engem. Engem. Figyelmeztettem mi is történik, ha nem iparkodik, talán ennek hatására már serénykedni fog az én kicsi démonom. Bentről kiszűrődő hangfoszlányok, melyek nagyon elégedetnek mutatták még jobban ingereltek, így már ténylegesen az utolsó pillanatban nyitotta az ajtót. Mit nyitotta, szinte feltépte, sietve, nehogy kifusson a maradék másodpercekből. Ez nagy elégedettségemre szolgált, ám sietsége közben elveszítette az egyensúlyát, és egyenesen a karjaim felé zuhant. Egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy odébb állok, had terüljön el a földön, de Leraie nagy szerencséjére dühöm java már el is párolgott, így nyugodtan kaptam utána, hogy egy kézzel szorosan öleljem testemhez. Határozottan vontam még inkább magamhoz, sötét szemeim számon kérően tekintettek rá. A szoros ölelés nem csupán megmentésére szolgált, nem csupán azért szorongattam, hogy kipréselve kissé a levegőt tüdejéből megóvjam az eséstől, hanem azért is, hogy csapdába ejtsem. Most már volt időm végig mérni, így lassan vándorolt rajta tekintetem. Először dekoltázsába pillantottam, hiszen bizonyára azért választott ilyen csekély anyagú ruhaneműt, hogy szemrevételezzék azt, s egy ilyen felhívásnak igazán udvariatlanság nem eleget tenni. Úgy hiszem kissé tovább is időzött ott tekintetem, mint amennyi már illő, miközben karom még közelebb húzta ezt a bűnre csábító testet. Végre elszakadtam dekoltázsának ingerlő látványától, hogy tovább vándoroljon felfelé, volt időm megcsodálni karcsú nyakát, vörösre rúzsozott ajkát. Azok az ajkak, mint valami érett gyümölcs, amik türelmetlenül várják, hogy beleharapj, és ez által még inkább elkárhozzon a lelked. Fekete pillantásom szinte falta ajkait, ebből bőven lehetett tudni, dühöm még nem teljesen múlt el, még ott motoszkál a háttérben arra várva, hogy Leraie valami olyat tegyen, ami nincs tetszésemre és kitölthessem rajta. Kék szemeit a fekete smink még inkább igézővé tette, egyszóval Leraie kifogástalan volt. Másodpercekre el is vesztem a hűs kékségben, melyben bármely halandó férfi szívesen mártózott volna, csupán csak azért, hogy magáénak tudhassa e szempár figyelmét. Igazi szukkubusz, szinte biztosan megállta volna helyét kéjdémonként, de ő az én alárendeltem volt. Az enyém. Kapzsiságomat megnyugtatta, hogy Leraie lelke is eme kapzsiság éhségét hordozta, ám a közelsége inkább volt felzaklató hatással testemre. Engedtem a késztetésnek, nyakáról kezem álla alá vándorolt, hogy hüvelykujjamnak lehetősége legyen végigsimítani vöröslő, búja ígéretű ajkain. Nem zavartattam magam azért, mert elkenem a gondosan felkent vörös színt.
- A megjelenésedben nem találtam kifogásolni valót, ami indokolta volna, hogy figyelmen kívül hagyd a szólító szavamat, akkor mily mentséged lehet erre? – kérdésem kissé ingerült volt, hogy a démonnő közelségének befolyása miatt, vagy a még mindig érzelmeimet uraló düh miatt, azt nem tudtam volna megmondani, tán nem is volt oly lényeges, hogy ez kösse le gondolataimat. Leraie indokai jobban foglalkoztattak, így belestem szobájának ajtaján, hogy magam fejtsem meg a talányt. S nem is kellett túl sok idő, hogy összerakjam a bent elém tárulkozó látvány apró mozaik darabkáit. A földön heverő laptop, melyen kérkedően villogott a harmincadik szintet hirdető felirat. Ha nem éreztem volna még nagyobb haragot, bizonyára felnevetek a helyzet képtelenségén. Tehát az én démontanoncom előrébb helyezet a fontossági listáján egy játékot, nálam. Ez igazán sajnálatos, ráadásul fatális hibának számított a szememben. Ujjaim egyre jobban vájtak bele a közöttük ragadt finom ívű áll fehér bőrébe. Újra alárendeltemre pillantottam, s szorosan tartottam, hogy ő is engem nézzen.
- Bizonyára rosszul ítélem meg a helyzetet. Csupán téves feltételezés lehet, hogy te, míg én itt kint vártam, s szólongattalak, te odabent játszottál azon a vacakon, vagy esetleg tévedek? Az én démonom nem tenne ekkora mulasztást, s mestere minden tekintetben elsőbbséget élvez, vagy nem így van? – hangom nem túl sok jót ígért. Ha nem lenne még szükségem ma éjjel Leraie szolgálataira bizonyosan elcsábulnék a késztetésnek, hogy nagyobb kárt tegyek benne, de így a büntetését későbbre kell halasztanom. Persze biztosan találnék oly testrészt rajta, amit nem kell használni feladatai elvégzésében, de akkor már inkább kivárom, hogy bármit tehessek engedetlen testével és bármeddig tarthasson, s most lenyelem a késztetést. Így több időm marad megfelelő büntetést kiagyalnom, s ötletekből nálam sosem volt hiány.
- Ezért még később szépségem megkapod a méltó jutalmadat…- pofozgattam meg atyaian puha arcocskáját. – Most azonban munkához kell látnunk, az nem egy kéjutazás drágaságom. – tájékoztattam, majd nagyot sóhajtottam. Afféle lemondó sóhaj volt, mint aki előre sejti mennyi gondot is fog még okozni számára a magához ölelt démonnőszemély. Szabadjára engedtem ölelésemből, s igazán nagylelkű voltam irányában, hogy nem löktem a falhoz. Kezem ökölbe szorult, még mindig nem tudtam tovább lépni ekkora sértésen, de jelenleg így is időszűkében voltam. Az órámra pillantottam, ha nem akarunk elkésni indulnunk kellene, s nem ártana pár kapzsi lélek energiájából táplálkozni mielőtt kliensünk megérkezik a hotel bárjába. Rengeteg dolog, rengeteg munka, de Leraienek hála már meg van ma estére a beígért szórakozás is. Igazán lehetnék hálás is neki, nem?


avatar
II. Kapzsiságdémon
The devil never sleeps

animae scrinium est servitus

Egyedi Titulus : Infernal hypocrite
Gif vagy kép :
Play-by : Gabriel Aubry
Vonal1 :
Faj : Bukott Angyal
Posztok : 107
Kor : Idős
Lakhely : Pokol/Bárhol
Rang : II. Mammon rendjének tagja
Vonal2 :
Családi állapot : Mindenevő
Foglalkozás : Kisértő
Vonal3 :
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Tárgy: Re: Leraie & Adramelech - Just Business   Szomb. Nov. 15, 2014 8:00 pm




Adramelech & Leraie

Jelenj meg újra, teljes valóságodban. És bocsáss meg
mindent.


A bűntudat különös érzés. Egyrészről képes arra, hogy fejleszthesd a kapcsolataid másokkal, hogy a viszony jobbá válhasson, hiszen mint egy belső vészcsengő, megszólal akkor, amikor valami rossz dolgot tettünk, és arra sarkal, hogy rendezzük kapcsolatainkat. Másrészről viszont a bűntudat nem más mint egy idegméreg, ami képes megbéklyózni a testedet és lelkedet egyaránt. Oly fájó és gyötrő tud lenni, hogy képtelen vagy cselekedni, és tenni ellene, csak magával ránt akár az örvénylő tenger. Legalábbis ilyesmit ír a szakirodalom a bűntudatról. Ugyanis a helyzet az, hogy valamikor még halandó koromban egyszer olvastam róla egy filozófia dolgozat miatt, de valójában én nem éltem át túl sokszor ezt az érzést. Halandóként vagy igyekeztem megfelelni másoknak, vagy magasról telibe szartam ha ez nem sikerült, és nem igazán foglalkoztam mások érzéseivel sem. Különösen kamaszkoromtól kezdve. Mondhatni igazi bunkó voltam, akit a saját önös érdekein kívül semmi más nem hatott meg. Na jó az Egyik kopó másik eb című filmet megkönnyeztem amikor meg ölték a kutyust, de azt is csak azért, mert kicsit talán több alkoholt ittam a szokásosnál és az istenért kinyírtak egy KUTYÁT. Persze mindennek semmi köze nincs a bűntudathoz.

Amit viszont akkor éreztem, mikor Adramelech a kezei között tartott, már annál inkább. Persze túl sok viszonyítási alapom ahogy azt már korábban említettem nem volt, csak azt tudtam, hogy amit mélyen valahol a lelkem maradékának mélyén érzek az egyáltalán nem mókás. Az érintése viszont kellemes volt, még ha kissé határozott is. Mikor keze az ajkamra vándorolt abba egyenesen beleremegett a testem. Égető kényszert éreztem arra, hogy én is belemarkoljak a formás hátsójába, csak egy pár pillanatra, hogy lecsillapítsam a bennem felébredt vágyat. De akkor megszólalt egy kis hang mélyen az elmémben és annyit mondott, hogy ezt nagyon nem kéne.

- Annyira sajnálom mester. Kérlek bocsáss meg nekem a késésért.

Ha más valakiről lett volna szó, akkor bevetettem volna a bájos ártatlan kiskutya kamu tekintetet, ami bárkit képes meggyőzni arról, hogy igazán sajnálom amit tettem, de Adramelechhel sose tettem volna ilyet. Egyrészt azonnal átlátna a szitán, másrészt talán ő és persze Lucifer az egyetlen lények ezen az egész szép kerek világon akiknek nem szoktam hazudni. Ijj mondjuk ez így talán erős kifejezés, szóval inkább maradjunk annyiban, hogy ha olyat kérdeznek tőlem, aminek a válasza hallatán felmerülne annak a lehetősége, hogy esetleg pipák lesznek rám, akkor inkább megpróbálok nagyon ügyesen és fondorlatosan kitérni a válaszok elől. Persze, amikor Adramelech megkérdezte még réges-régen tőlem, hogy én ettem-e meg az utolsó epres csokiját, akkor már nem volt kibúvó, csak tiszta, félreérthetetlen lebukás.

Sajnos ez a helyzet is nagyon hasonlatos volt a csokis incidenshez. Adramelech pillantása a mögöttem elterülő szobára vándorolt, és minden bizonnyal nem hagyta figyelmen kívül a laptopot, ami a földre zuhant, amikor felugrottam. Bár jómagam nem láttam, hogy a laptop széttört, vagy beváltotta a reklámban ígért esés, ütés, kopásálló szlogent, azt viszont tisztán láttam, hogy Adramelech nem örült. Nagyon nem. És ha ebből még nem lett volna egyértelmű, akkor a kérdőre vonó szavaiból már biztosan kiderült, hogy itt bizony csúnyán elcsesztem.

- Őszintén kérlek, hogy bocsáss meg nekem. Nem tagadom, hogy elragadott a hév, csak elakartam magam foglalni, míg várok rád, viszont amikor megjöttél teljesen összezavarodtam, nem tudtam, hogy mit tegyek. Esküszöm neked, hogy megbántam.

Nos tartoztam magamnak viszont egy piszok nagy piros ponttal ugyanis Adramelechnek intézett szavaim mind igazak voltak. Valóban összezavart az érkezése és a vágyaim beteljesítésének ellentéte, és így utólag tényleg megbántam. Azt hiszem nem érte meg néhány pillanatnyi mámorért feldühítenem. Miután kilátásba helyezte, hogy elfogom nyerni a kellemesnek éppen nem nevezhető jutalmamat tettemért, már mi tagadás a nacim is tele lett rendesen. A mesterem igazán kreatív volt akkor is amikor kényeztetni akart, akkor meg pláne, amikor ennek ellenkezője volt a célja.

- Bármit megteszek, hogy kiengesztelhesselek. Bízz rám bármilyen feladatot, és én minden erőmmel azon leszek, hogy teljesítsem.

Annyira elvoltam foglalva a játékkal és azzal, hogy megint sikerült kihoznom őt a sodrából, hogy igazság szerint meg is feledkeztem arról, hogy egy fontos munka miatt jöttünk. Halandóként nem igazán voltam én a munka hőse, de amióta lehetőséget kaptam arra, hogy én legyek a halandó lelkek begyűjtésének egyik megbízott „ügynöke” komolyan vettem a dolgot. Már csak azért is mert igazán cirógatta az önérzetemet, ha én csalhattam bele valakit a kárhozatba. Ha már én benyaltam anno a reklámszöveget akkor más is igazán élhet a csodás lehetőséggel.

- Vezess kérlek akkor a mai ügyünk helyszínéhez, és mond el nekem, hogy mit kell tudnom a tagról.

Készen álltam arra, hgoy kövessem őt bárhova. Mondjuk a halálba nem követném dalolva az tuti, de ha eljön egyszer a vég, akkor szívesem lennék az oldalán. Mondjuk ez is egy olyan dolog amit ő nem tudhat meg. A büszkeségem ilyen galádságot már nem engedne meg.

- Amúgy nagyon jól festesz mint mindig.

Nem jó pofizni akartam vele. Csak ami tény az tény. Piszok jól nézett ki. Akár csak jómagam.
by Δ





avatar
I. Démontanonc
The devil never sleeps

animae scrinium est servitus

Play-by : Olivia Wilde
Vonal1 :
Faj : Démon
Posztok : 20
Kor : 26
Rang : I.Démontanonc
User neve : Lera
Vonal2 :
Családi állapot : Szabad préda
Felöltött alak :
Vonal3 :
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Tárgy: Re: Leraie & Adramelech - Just Business   Hétf. Nov. 17, 2014 1:24 pm



Leraie - Adramelech
--- Minden ember megkapja a mennyország kulcsát; ugyanaz a kulcs nyitja a pokol kapuját is. ---

Birtokló figyelmemet semmi nem kerülhette el, élvezettel pásztáztam át Leraie minden csábító porcikáját. Szinte már túl tökéletes volt külleme, s csalódottságomra hiába esett karjaim csapdájába nem keltette egy ártatlan vergődő, mindenáron szabadulni vágyó madárka látszatát. Sőt, ami azt illeti igazán jól érezte magát karjaim börtönében, hiába a számon kérő pillantás. Ujjaim határozottan simítottak végig vöröslő ajkain, s figyeltem, ahogy teste reagált a mozdulatra, szemtelenül remegett bele, szinte már-már könyörögve értem. S bár nem voltam kéjdémon, akit a bujaság puszta ígérete is jóllakat mégis eljátszottam a gondolattal, milyen lenne, ha ezek a rúzst viselő remegő ajkak, inkább erőszakos, kérlelhetetlen csókjaimtól pompáznának vörös színben. Milyen jó is volna Leraie kéjes, engedelmes nyögdécseléseit hallani... Bizonyosan sokkalta elégedettebb lennék azokkal a megszelídített hangokkal, mint száját most elhagyó bocsánatkérésével, vagy a gyakrabban előforduló engedetlenségével, mellyel tébolyult dühbe taszít. Lehetett bármely őszinte bocsánatkérés, mellyel engesztelni próbált, nem lenne rá szüksége, ha nem vétene szüntelen hibát. Nem szerettem a bocsánatkéréseket, azt szerettem, ha feltétel nélkül engedelmeskednek nekem, ha megbíznak annyira hatalmamban, hogy ne kérdőjelezzék meg utasításaimat és persze, ha hívatom őket, akkor mindent eldobva siessenek színem elé, parancsra éhesen várva, hogy kedvemben járjanak. Úgy véltem nem kérek túl sokat, eddig igazán elnéző voltam a démonnővel, nem kértem mást csak a nekem kijáró tiszteletet, s lám még ezt sem kapom meg. Pillantásom sötétje csaknem fel akarta falni a nőt, csábos testével egyetemben, mikor rá kellett ébrednem, hogy mivel is foglalatoskodott tanoncom, s miért is hagyott figyelmen kívül. Számos oka lehetett volna, melyek talán enyhíttették volna engedetlenségének terhét, de be kellett vallanom ennyire szánalmas, vérlazítóbb indokkal nem is találkoztam, s bizonyára ezt az egy alkalmat leszámítva már nem is fogok találkozni, vagyis nagyon melegen kellett ajánlanom, hogy így legyen. Leraie újra őszinte mentegetőzésbe kezdett, míg én ujjaimmal fehér bőrébe vájtam, s kényszerítettem, hogy rám nézzen, nem mintha ezt gondolattal nem tehettem volna meg, de be kell vallanom nem fosztanám meg magamat egy ilyen élvezettől. Szerettem hozzáérni Leraie testéhez, még akkor is, ha teljes ellentéte volt személyemnek, még így is, hogy az évek során nem csiszolódtunk egymáshoz eléggé. Összezavarodott. Ott visszhangzott eme szépen formált szó elmém mélyén. Talán tekintetem kissé megenyhült, bár a bűnt nem tüntetheti el, s bizonyára megkapja, majd érte a megfelelő büntetést, mégis valamivel értékelnem kellett, hogy most egy szikrányi hűséget mutat irányomban. Sajnos ez nem váltja meg a felelőssége továbbá büntetése alól és nagyon rossz szokásom, hogy a bűnét hosszabb ideig megőrzöm emlékeimben, mint azt már egészséges megőrizni.
- Bár hízelgő drágaságom, hogy ennyire képes vagyok pusztán megjelenésemmel összezavarni, ám ennek ellenére neked nem szabadna megfeledkezned arról, mi a helyes cselekedet, mellyel kedvemben járhatsz. Csupán keresd kegyemet, s akkor kis incidensük többé nem fog előfordulni. Végtelen türelmet, s jó indulatot mutattam irányodba, talán elfelejtetted ki is voltál, s emlékeidbe kell idéznem mekkora fájdalmat lehet átélni a pokolban? Az majd igazán megfelelő útmutatás lesz ezekre az esetekre, nem így véled szépségem?- szépen megfogalmazott, finom szavakba öltöztetett fenyegetés. Mint már mondtam, csöppet sem érdekel Leraie valóban démonná válik, avagy a pokolban szenvedő lelkeket fogja gyarapítani a jövőben. Talán így már emlékezni fog arra mi is a tét, hiszen biztosan nem akar örök kárhozatra jutni, mert oda senki nem megy önként és dalolva. Ígéretemre, miszerint a történteket megfelelően fogom a későbbiekben honorálni, félelem csillogott azokban a zafír szépségű szemekben. Helyes, féljen is, mert van mitől, hisz nem fogom elszalasztani az alkalmat, hogy bársonyosan puha testét gyötörhessem, hogy engedelmessé formáljam, hogy töredelmessé alakítsam. Most azonban szabadjára kellett engednem a kalitkába zárt madaramat, miközben voltam oly figyelmes emlékeztetni jövetelünk valódi céljára. Szavakba öltött fogadalmai túlbuzgóságtól pezsegtek, s bevallom ez a magatartás már tetszésemre volt. A félelem legalább ennyire kötelességtudóvá formálta, ez jelen pillanatban elég lesz, hogy a munkára koncentrálhassunk. Mikor kért, hogy vezessem finoman megfogtam könyökét, így vezettem szobánk kijáratáig. Illemtudóan megvártam, míg Leraie kilibben az ajtón, majd a folyosón karomat ajánlottam fel számára. Nem zártam be lakosztályunkat, nem volt rá szükség. Hiszen, mily szerencsétlen lélek lenne az, aki kárt merészelne tenni tulajdonunkban?
- Kliensünk a szüleitől örökölt vállalatát próbálja meg fent tartani, igencsak csekély sikerrel. Nem akarja eladni a céget, szentimentalizmusa, pedig pont kapóra jön számunkra, hiszen bármit megtenne, hogy tőkéhez jusson, mellyel megmentheti a céget... A te feladatot lesz, hogy a tőke ellenében eladja a lelkét, bár ott leszek melletted, csupán csak figyelemmel kísérem, hogyan is hajtod végre a feladatot. Ha ügyes vagy ez lehet az első hivatalos lélek, melyet magad gyűjtöttél...- vezettem végig a folyóson is alárendeltemet, majd a liftnél megálltam, hogy megnyomjam a hívógombot. Egyszerű munkának ígérkezett, s Leraie már annyira várta, hogy bizonyíthasson, szinte mindig ezért rágta a fülemet, hát itt az alkalom. Most bizonyíthat, persze nem engedhetem meg, hogy esetlegesen felsüljön, ezért is tartok vele. A démontanoncom viselkedése hagy még némi kívánni valót, nem biztos, hogy megbirkózik a feladattal, mert túlságosan szeszélyes, s szélsőséges érzései, hamar megárthatnak az üzletnek. Mélyet sóhajtottam atyaian aggódva az este történésein. Szavaira elmosolyodtam, hiszen nyilvánvaló tényt közölt velem, mégis kapott tőlem egy szelíd, kacér, zöld pillantást.
- Örülök, hogy megjelenésem tetszésedre van, bizonyára már volt időd leszűrni, hogy én is elégedett vagyok a te megjelenéseddel.- a lift csilingelve nyílt ki előttünk, én pedig előre engedtem a hölgyet, de karját most nem engedtem szabadon. Miután bezárult az ajtó, s a lift elindult lefelé vetettem a tükörben tükröződő párosunkra egy pillantást.
- Ha kérdéseid vannak, még most tedd fel, odalent már csak magadra számíthatsz..- talán nem mondtam el a teljes igazságot, de had érezze csak azt, hogy most mély vízbe dobtam, hiszen ha nem tudja, hogy bármikor kéznél leszek, bizonyára többet belead, hogy megszerezze a lelket.

avatar
II. Kapzsiságdémon
The devil never sleeps

animae scrinium est servitus

Egyedi Titulus : Infernal hypocrite
Gif vagy kép :
Play-by : Gabriel Aubry
Vonal1 :
Faj : Bukott Angyal
Posztok : 107
Kor : Idős
Lakhely : Pokol/Bárhol
Rang : II. Mammon rendjének tagja
Vonal2 :
Családi állapot : Mindenevő
Foglalkozás : Kisértő
Vonal3 :
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Tárgy: Re: Leraie & Adramelech - Just Business   Szomb. Nov. 22, 2014 2:43 pm




Adramelech & Leraie

Jelenj meg újra, teljes valóságodban. És bocsáss meg
mindent.


Nem egyszerű ám egy démon tanonc élete, ha Adramelech a mestere. Ezt nem panaszként említem, elvégre alapvetően jó dolgom volt, de tény hogy személyiségünk nem is különbözhetne jobban. Én sokkal fiatalabb vagyok, és már halandóként sem voltam éppen ártatlan. Sok rossz dolgot tettem, de talán a legnagyobb bűnöm, hogy semmit sem bántam meg, azok közül a dolgok közül amiket emberi életem során tettem. Egyedül a halálomhoz vezető út az amit talán meg változtatnék, ha lenne rá lehetőség. Adramelech viszont egykor angyal volt, és bár ezt, már csak a kimért és lágy beszédstílusán lehet igazán érezni, az engedelmességhez való ragaszkodás néha igazán gondot okozott. Én persze mindig próbálkoztam, hogy a lehető legkevesebb fejfájást okozzam neki, de ezzel újra és újra kudarcot vallottam viszont minden egyes alkalommal mikor a bocsánatáért esedeztem - bármennyire is komolyan gondoltam – csak a saját büszkeségemnek adtam egy tisztességes jobb horgot, más hasznom nem igazán származott a dologból. Mondhatni nem igazán szokta meghatni a dolog. Mindig azt mondja csak engedelmességet és hűséget vár tőlem, de észre sem veszi amikor ennek tanújelét adom. Ugyanis igenis hűséges és engedelmes tanítványa vagyok, még ha a magam módján is. Az az egy volt mindkettőnk szerencséje, hogy még nem fáradtam bele abba, hogy minden alkalommal újra és újra megpróbálkozzam a lehetetlennel, miszerint Adramelech végre elégedett lehessen velem. A kérdés csupán annyi volt, hogy eme „lelkesedésem” vajon meddig fog még kitartani.

Figyelmen kívül hagytam a mesterien tálalt és egyben burkolt fenyegetést, melyet költői kérdésébe vegyített, és csak hagytam, hogy finoman kivezessen a szobából. Azon viszont igazán meglepődtem, amikor a folyosón felajánlotta nekem az izmos karját. Az egy dolog, hogy Adramelech illemtankönyvet írhatna, és nála ez pusztán formalitás, de én egy kissé fenn akadtam azon a tényen, hogy nem rég még éppen azt ecsetelgette, hogyan fog engem megbüntetni most meg a karját kínálja mintha mi sem történt volna. Talán nála a harag és az udvariasság nem zárja ki feltétlenül egymást, én viszont ennél bonyolultabb vagyok. Néhány pillanatig elgondolkodtam, hogy elfogadjam-e ezt a nemes gesztust, de végül inkább úgy fogtam fel a dolgot a kezdeti habozásom ellenére, hogy így legalább lesz alkalmam egy kicsit közelebb kerülni hozzá fizikailag, hiszen az mindig is jólesett. Uhh de még milyen jól. Különösen amikor a..... Képzeletben pofon vágtam magam, mielőtt befejeztem volna ezt a gondolatot, és hagytam volna hogy a vágy ismét eluralkodjon rajtam, amivel mesterem mindig ki tud hozni a béketűrésből szóval elmémet inkább átkapcsoltam munka fokozatba, és belekaroltam mesterembe.

- A szentimentalizmusán kívül van valami gyengéje a illetőnek?

Kicsit óvatosan tettem fel a kérdést, nehogy még a végén Adramelech úgy vélje hogy ostoba kérdést teszek fel, de muszáj volt kockáztatnom ezt a lehetőséget, elvégre a lehető legtöbb információra van szükségem. Ha valamit nem tudok akkor még az is előfordulhat, hogy rögtönöznöm kell, az pedig nem feltétlenül sülne el túl jól. Ütemes léptekkel elértük a liftet, mely a legkényelmesebb módja volt annak, hogy megközelítsük a hotel bárját. A megjelenésére tett megjegyzésemre igazán kellemes választ kaptam, nem mintha nem lennék tisztában a külső adottságaimmal de mindig jól esik amikor egy vonzó férfi bókol nekem, még ha nem is ez volt a kifejezett célja. No meg persze még valami történt, amit nem hagyhattam figyelmen kívül.

- Mester hiszen te elmosolyodtál...

Nem állhattam meg ezt a pillanatot én sem gonosz kis vigyor nélkül. Kedvem lett volna előkapni a legújabb okos telefonomat és egy fotón is dokumentálni a pillanatot, hiszen később úgyis lefogja tagadni de végül nem tettem, inkább csak annyiban hagytam a dolgot, és nem is hoztam fel újra. Ismét bebizonyítottam, hogy már nem vagyok akkora kőbunkó mint régen. Adramelech jó modorából, és visszafogott viselkedéséből még is csak ragadt rám valami. Hogy a fene esne bele.....

A lift már szinte elérte a földszintet, ahol a hotel bárja helyett kapott, emiatt egyre pánikszerűbben kezdtem kapkodni a gondolatok után, hiszen mesterem egyértelművé tette, hogy ott már csak magamra számíthatok, ezért minden kérdésemre még itt kellett hogy választ kapjak. Viszont persze hogy ilyenkor formálódnak a legnehezebben a gondolatok. Már kiléptünk a lift ajtaján amikor még gyorsan eszembe jutott egy nagyon lényeges kérdés

- Mi a kliensünk neve?

Újabb piros pont magamnak, azt hiszem immáron kettőnél tartok a mai este folyamán. Legalábbis én büszke voltam magamra, hogy a nagy sietségben és lányos zavaromban előtudtam állni valami fontossal. Legalábbis nekem biztosan fontos. Az első benyomás lényeges és ehhez elengedhetetlen hogy tudjam az illető nevét.

Tovább haladtunk a bár felé, és tudtam innen már nincs visszaút. Most vagy bizonyítok Adramelechnek, hogy nem vagyok egy kontár, vagy nem. Nekem az első változat jobban tetszett. Hagytam hogy vezessen egyenesen a kliensünkhöz, aki láthatóan csak pillanatokkal ezelőtt érkezett. Mondhatni az időzítésünk remek volt. Igazán jó páros lehetnénk mi Adramelechhel, ha nem lenne mindig annyira..... hmm majd talán később kifejtem a gondolataimat ez ügyben.
by Δ





avatar
I. Démontanonc
The devil never sleeps

animae scrinium est servitus

Play-by : Olivia Wilde
Vonal1 :
Faj : Démon
Posztok : 20
Kor : 26
Rang : I.Démontanonc
User neve : Lera
Vonal2 :
Családi állapot : Szabad préda
Felöltött alak :
Vonal3 :
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Tárgy: Re: Leraie & Adramelech - Just Business   Szer. Nov. 26, 2014 2:12 pm



Leraie - Adramelech
--- Minden ember megkapja a mennyország kulcsát; ugyanaz a kulcs nyitja a pokol kapuját is. ---

Leraie a legtöbbször elkövetett hibát vétette, amit a halandókból lett démonok követhetnek csak el. Érthető, s természetes, hogy megfeledkeznek arról, hogy most már nem halandók, nem csupán egy életnyi idő áll rendelkezésükre céljaik és vágyaik beteljesítésére. Az idő végtelensége felfoghatatlan egy olyan személy számára, aki még csak évtizedeket tud a háta mögött. Leraie pusztán megszokásból cselekedett, s választotta vágyait, kockáztatva haragomat, mellyel biztosan számolt, de számára az idő még túlságosan is gyorsan pereg, túlságosan is hozzászokott, hogy a leggyorsabban kell megvalósítani azt, amit akar, mert késő lesz. Sajnálatosan ezzel pont azt veszélyeztette, amihez még nem sikerült hozzászoknia. Az öröklétet. Köztudott, hogy aki nem felel meg démonnak, az hamar visszakerül a pokolba szenvedni és igazán belátható, hogy az örök élet eme formája nem éppen kecsegtető. Persze létezik egy másik út is, miszerint végeznek vele, s nem marad belőle semmi, megszűnik létezni a teste és a lelke is. Talán jobb mestere is lehetnék, s figyelmeztethetném, hogy nem kell kapkodnia, mindenre lesz ideje bőven, akkor tán a fontossági lista elejére kerülnék, ahol ténylegesen a helyem van. Ám úgy véltem erre önmagától is rájöhetett volna már régen. Nem tudtam megérteni ezt az érzését, hiszen én sosem voltam halandó, sosem kellett azon aggódnom, hogy holnap esetlegesen meghalhatok betegségben, vagy balesetben, mert az lehetetlen volt számomra. Ellenben én is megfizetem halhatatlanságom árát, hiszen az én lelkem számára halálom után nem vár semmi, se menny, se pokol. A halandók ebből a szempontból igazán irigylésre méltók. Leraie nem válaszolt aprócska fenyegetésemre, de bizonyos voltam benne, hogy bár olybá tűnik, miszerint figyelmen kívül hagyja, nagyon is jól megjegyzi a szavaimat, s elraktározza azt szép fejecskéjében. A folyóson karomat ajánlottam neki, melyet pillanatokig csupán nézett, majd mégis elfogadta felajánlásomat, amit örömmel konstatáltam. Mindig is volt közöttünk szexuális feszültség, és úgy gondoltam mindig is lesz, ezen azon tény sem változtat, hogy tökéletesen különbözünk. Talán mert az ellentétek vonzzák egymást? Ha én vagyok a fagyos, hűvös jég, akkor Leraie a pusztító, mindent elemésztő tűz, s csupán pár dolog közös párosunkban, a legfontosabb hasonlóságunk mégis az, hogy ugyanazon bűnön osztozunk. Visszatérve a szexualitásra, bár nem lett volna ellenemre Leraie elcsábítása, mégsem akartam ennyire visszaélni mesteri pozíciómmal, persze az más, ha Leraie kezdeményezi a dolgot, de mivel ez nem történt meg, így pár érintésnél, simogatásnál nem merészkedtem messzebb. Nehéz valamitől megfosztani magad, ha az nagyon is ínyedre van, de hatalmas szerencsémre másban is tökéletesen kiélhetem eme akarásomat, például Leraie büntetésében. Természetesen az is segített, hogy hatalmas felelősség tudattal rendelkezem, így a démonnővel ellentétben, én hátrébb helyezem vágyaim kielégítését a kötelességeimnél. Gondolataimat Leraie tétova kérdése akasztotta meg, úgy kérdezett, mintha attól félne, hogy ostobának fogom érte tartani, nos ebben az esetben tévedett, hiszen értelmetlen kérdés jelen helyzetünkben nincs. Elmosolyodtam, ami azt illette a teljes családnak voltak gyengeségei, mely a mi malmunkra hajtotta a vizet, már hetek óta figyeltem a drága kliensünket, így nem sok titok maradt előttem. Az anyja hatalmas sznob partikat rendez, annak ellenére, hogy nincs miből, mert fenn akarja tartani a család gazdagságának a látszatát, az apja pedig a maradék kevés pénzüket is eljátssza, mert szenvedélyesen rajong mindenért, ami hazárdjáték. A körülmények tökéletesebbek nem is lehetnének, de mivel ezen részletek nem voltak oly fontosak Lerainek, így csak kliensünk gyengeségeit soroltam.
- Természetesen, mint minden gazdag nőbolond, ami viszont meglepő, hogy minden egy éjszakás kalandját megrövidíti egy bizonyos összeggel. Ezek a nők, pedig észre sem veszik a hiányt, mert annyira gazdagok, vagy ha észre is veszik, nem mernek róla beszélni tekintve, hogy számot kéne adniuk férjeiknek mit is csináltak abban az időpontban. Ügyfelünk minden este itt vadászik áldozataira a bárban, akik, már rájöhettél, tehetős férjezett, csinos nők. – osztottam meg vele, majd beléptem a liftbe, magam előtt tolva drága tanoncomat. Leraie bókjára valóban elmosolyodtam, amit ő kedvesen szóvá is tett. Ettől még töretlenül ragyogott tovább, s vetettem rá egy kacér pillantást.
- Nem igazán értem miért lep meg, hogy képes vagyok a mosolygásra drágám, hiszen van szám… jegyeztem meg, majd ezzel ezt a témájú társalgást le is zártam. A lift majdnem leért, szinte látni lehetett, hogy Leraie gondolataiba temetkezik, hogy jó kérdéseket tegyen fel. Most jól jött volna a gyorsasága, kivételesen előnyt kovácsolhatott volna belőle, de persze pont most, amikor az idő ilyen sebesen pergett el előtte, képtelen volt felvenni vele a lépést. Bár az is lehet, hogy már van terve és több információra nincs szüksége. Ez igazán meglepne, ráadásul igencsak pozitívan. Végül a lift ajtaja újból csilingelve nyílt ki, s mi visszanyerve szabadságunkat, kiléptünk rajta. Az idő lejárt, s Leraie mégis feltett egy kérdést, melyre kapott egy elismerő pillantást. Elégedett voltam a kérdésével, még akkor is, hogy csak ezt az egyet tette fel.
- Palmer. Edward Palmer.- árultam hát el Leraienek a személy nevét. Vezettem alárendeltemet a bárba, majd ott megálltam, az asztal felé biccentettem, ahol a férfi ült, látszott, hogy ő is nem rég érkezett. Kihúztam Leraie karját az enyémből, majd kézfejére puha csókot leheltem.
- Mondtam kedvesem, innentől csak te vagy, így nagyobb az esélyed is, én ott leszek a pultnál, ha esetleg nem alakulna túl jól, csak pillants rám, s jövök. Persze, ha sikerrel jársz, hogy legyen némi motivációd, kérhetsz cserébe jutalmat, most pedig mindent bele szépségem…- azzal elengedtem és a pulthoz sétáltam, kértem magamnak egy italt, de persze szemmel tartottam az én kicsi démonomat. Ez a lélek már a miénk, csupán az a kérdés ki szerzi meg.



A hozzászólást Adramelech összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Jan. 19, 2015 12:29 pm-kor.

avatar
II. Kapzsiságdémon
The devil never sleeps

animae scrinium est servitus

Egyedi Titulus : Infernal hypocrite
Gif vagy kép :
Play-by : Gabriel Aubry
Vonal1 :
Faj : Bukott Angyal
Posztok : 107
Kor : Idős
Lakhely : Pokol/Bárhol
Rang : II. Mammon rendjének tagja
Vonal2 :
Családi állapot : Mindenevő
Foglalkozás : Kisértő
Vonal3 :
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Tárgy: Re: Leraie & Adramelech - Just Business   Kedd Dec. 09, 2014 8:23 pm




Adramelech & Leraie

Jelenj meg újra, teljes valóságodban. És bocsáss meg
mindent.



Karót nyelt. Sokáig gondoltam milyen kifejezés illik a mesteremre, és az idők folyamán ezt találtam a legmegfelelőbbnek. Ez volt a mi problémánk. Ő túlságosan rabja volt a saját jó modorának,és sosem cselekedett ösztönösen, mindent kétszer háromszor átgondolt előtte. Én ennek teljes mértékben az ellentéte voltam. És bár általában az ő taktikája bizonyult a jobbnak, azért voltak olyan esetek amikor igenis szükség volt arra, hogy én gyorsan ösztönösen reagáljak. Nem azt mondom, hogy nekem van igazam, és mindenkinek úgy kéne viselkednie mint nekem. Csak szerintem úgy lenne fair, hogy elfogadja, hogy én másmilyen vagyok mint ő, elvégre én is elfogadom őt olyannak amilyen. Minden formás, izmos, csábító porcikájával együtt.

Elraktároztam magamban minden információt, amit Adramelech megosztott velem. Edward Palmer. Szépen csengő név. Nekem is ki kell találnom valamit, elvégre nem lenne praktikus a saját nevemen bemutatkozni neki. Mi tagadás meglepődtem amikor egy finom csókot hintett a kezemre és utamra engedett. Azt tudtam, hogy egyedül kell most majd boldogulnom, de én azt hittem csak úgy érti én fogok beszélni ő meg majd befeszíti a bicepszét ha valami nem úgy alakul ahogy kéne. Tartottam tőle, hogy egyedül kell mennem, de valahol örültem is a dolognak. Úgy fogtam fel, hogy mesterem eléggé megbízik bennem olyan tekintetben, hogy nem fogom nélküle elbaltázni a bizniszt. Jól van Leraie csak nyugalom, menni fog mint a karikacsapás. Képzeletben hátba veregettem magam. Mikor Adramelech megemlítette, hogy ha jól sikerül jutalomra számíthatok, elmosolyodtam.


- Szerintem úgyis tudod hogy mit fogok kérni.


Megeresztettem még egy kacér mosolyt felé, utána elindultam a kliensünk felé. A férfi aki már ott ült egy asztalnál teljesen átlagos külsejű volt. Barna haj, barna szem, egyszerű szürke öltöny. Nem is értem,hogy tud minden este más férjes nőt felszedni. Legfeljebb a dumája lehet jó, a külsejével tuti nem arat. Lassú léptekkel sétáltam oda hozzá, és előkészítettem a professzionális bájvigyoromat.

- Mr. Palmer, én Kathrine Monroe vagyok. Örülök, hogy végre személyesen is találkozhatunk.

- Részemról a szerencse Miss Monroe, kérem foglaljon helyet.

- Köszönöm szépen.

Szuper. Udvarias bemutatkozás: pipa. Következő lépés: ... öööö.... öööö.... Bassza meg. Pedig tudtam ám.... megvan.... rendeljünk valamit.

- Ha megengedi szeretném meghívni önt egy italra. Közben alkalmunk nyílhat arra, hogy beszélgessünk a gondjairól, és arról, hogyan is tudnék önnek segíteni.

Még én magam is meglepődtem azon milyen jó volt a szövegem. Nahát tényleg ragadt rám valami mesterem udvarias attitúdjéből. Intettem a pincérnek, hogy ideje lenne a mi asztalunk felé vennie az irányt. Nem késlekedett sokáig, hipp-hopp ott is termett.

- Nos én egy Mojitot szeretnék kérni. Az úrnak pedig egy...

- Egy whisky jéggel.

Szólt közbe Mr. Palmer búgó, dallamos hangon.A pincér sietősen távozott a rendelésünkkel, én pedig a kliensünk felé fordultam. Mélyen a szemébe néztem. Nem a csábító pillantásommal, inkább a gyerünk mondjam picinyem nézéssel.

- Bár rendkívüli örömmel tölt el, hogy az időmet az ön társaságában tölthetem, de még jobb lenne, ha mesélne nekem egy kicsit. Ígérem minden erőmmel azon leszek, hogy megoldhassuk együtt a gondjait.

A férfi mélyet sóhajtott. Látszott rajta, hogy nehezére esik arról beszélnie, hogy üres a pénztárcája, mint Britney Spears feje, de nincs más választása. Úgy véltem, ha beszélhet a gondjairól, én pedig együttérző mosollyal az arcomon végighallgatom, meg fog bízni bennem, onnan pedig már sima ügy kell, hogy legyen.

- Tudja még az apám alapította a céget. Eleinte egyedül hordta ki a magazinokat, amiket a saját pincéjében nyomtatott ki. A nagyközönség egészen korán felfigyelt erre az ambiciózus férfire, aki egyes egyedül akarta megváltani a világot, azzal újsággal, amibe ő írt minden egyes cikket. A rendelések és ezzel együtt a példányszám szám is rohamosan nőtt. Már nem győzte egyedül a sok munkát, ezért felvett egy nőt társ-írónak. Később szerelmi viszonyba is került ezzel a nővel, majd megkérte a kezét. Gondolom sejti, hogy ez a nő az édesanyám.

Minden erőmre szükségem volt, hogy ne ásítsak az unalomtól. Ez a szívszaggató családi történet még az én idegeimet is kikezdte. Finoman bólintottam felé, hogy nyugtázhassa igen itt vagyok szívem hallgatlak csak mondjad én figyelek. Nem volt könnyű egyáltalán, de a pókerarc kitartott. Én basztam el, hiszen én akartam pszichológus néniset játszani, de erre nem voltam kellőképpen felkészülve. Időközben megérkezett a pincér az italainkkal. Az én koktélom annyira ínycsiklandóan nézett ki, hogy szinte összefutott a nyál a számban. Már éppen nyúlt át fölöttem a pincér, hogy elém tegye, amikor mögötte lévő asztalnál egy nő hirtelen felpattant a székéről és meglökte a pincért, aki ezáltal az egész italt egyenesen a dekoltázsom közé öntötte. Nagyon szerettem volna hangosan káromkodni.


by Δ





avatar
I. Démontanonc
The devil never sleeps

animae scrinium est servitus

Play-by : Olivia Wilde
Vonal1 :
Faj : Démon
Posztok : 20
Kor : 26
Rang : I.Démontanonc
User neve : Lera
Vonal2 :
Családi állapot : Szabad préda
Felöltött alak :
Vonal3 :
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Tárgy: Re: Leraie & Adramelech - Just Business   Szomb. Dec. 13, 2014 3:09 pm



Leraie - Adramelech
--- Minden ember megkapja a mennyország kulcsát; ugyanaz a kulcs nyitja a pokol kapuját is. ---

Köztem és démontanoncom között hatalmas, mély, s üres szakadék tátongott, melyet nem lett volna lehetetlen áthidalni, ám én nem vettem a fáradtságot, hogy erre pazaroljam az energiámat. Teljes mértékben az én hibám, hiszen így Leraie mindig valami olyat fog tenni, ami nincs tetszésemre, de úgy véltem, ez nem az én problémám, vagyis bosszúságot okoz nekem, ám ennek terhét már Leraie cipeli. Egy tökéletes tanonc már régen megtanulhatta volna, mit is vár mestere, s feltétlen bizalmát élvezi, nem kérdőjelezi meg egy alárendelt a döntések helyességét, hanem pontosan azt teszi, amire utasították, még ha nehezére esik is engedelmeskedni a parancsnak. Sajnálatos módon Leraie azonban messze állt a tökéletességtől szememben, de leginkább azért, mert notórius, megrögzött maximalista voltam. Senki nem felelt volna meg, s bár értékeltem Leraie igyekezetét, amivel próbált a kedvemben járni, nem ment vele sokra, ha mindig volt valami, amivel sikeresen kihozott a sodromból. Ráadásul ott volt a rengeteg szexuális feszültség, melytől szinte szikrázott köztünk a levegő, s nagy igyekezetemmel próbáltam tudomást sem venni Leraie tudatos, vagy éppen tudatlan, ám szüntelen kísértéséről, ami be kell vallanom, nem ment teljesen tökéletesen, így erre is fölösleges energiákat kellett pazarolnom. Ez a tény pedig még tovább borzolta az általában nyugodt kedélyemet. Talán igazságtalan, hogy rajta vezetem le a feszültséget, s minden tettében találok hibát, amiért van okom megbüntetni, de hát én már csak ilyen vagyok, hiszen az én vezeklésem az, hogy démonná nevelem. A mostani démonok igazán el vannak kanászodva, hatalomra éhesek, s egymást tapossák, hogy feljebb lépjenek a rangsorban, ezzel Leraienek is meg kell, majd birkóznia. Erre is fel kell készítenem, s ha már tanoncként feladja a túlzott maximalizmusom alatt, akkor előbb elvérzik, mint bekerülhetne a valódi, kíméletlen versenybe. Szeszélyessége, vágyinak szüntelen kiélése nagy hátrány, hiszen ezek elvonják a figyelmét, s a pokolban jobb nyitott szemmel járni, s hegyezni a fület, hogy elkerüld, hogy mások rajtad keresztülgázolva lépjenek előrébb. A pokolban senkit nem zavar, vagy csak fel sem tűnik, ha egy démon rejtélyes módon eltűnik, amíg nem nyilvánosan teszik, amit tesznek, Lucifer mossa kezeit, hiszen gyermekei rivalizálása, még mulattatja is. Előre kell gondolkodni, s Leraie erre nem képes, mert a jelen köti le, nem pediglen a jövő. Azonban bíztam abban, hogy bár hosszú és fáradtságos munka árán, de még formálható tanoncom, ha nem bíznék a magam, s a benne rejlő képességekben, akkor már előbb levettem volna róla a kezemet és meg sem próbálnám a helyes irányba terelgetni. Leraie nagyon figyelt a szavaimra, még bájos arcán is látni lehetett a koncentráció jeleit, ez pedig nagyon is nagy elégedettségemre szolgált. Hiszen ez azt jelenti, hogy még sem talál süket fülekre minden, amit mondok neki. Van még remény. Belépve a bárba csókot leheltem a kezére, s csak most ébredt rá valóban egyedül lesz. Hosszan figyeltem, elégedett volt ezzel a lehetőséggel, mellyel bizonyíthat, s örült, hogy szabad kezet kap tőlem, ám láttam, hogy azért egy parányit meg is rémíti a helyzet. Lágyan, szinte már atyaian pillantottam rá, hiszen minden rendben lesz. Figyeltem, ahogy az ígért jutalomra elmosolyodik, s kacér pillantást vet rám, viszonoztam a mosolyt. Valójában nem volt fogalmam róla mire is vágyhat Leraie, de mégis válaszoltam.
- Biztos vagyok benne, hogy valami haszontalan dolgot fogsz kérni…- állapítottam meg nyugodtan, kissé lemondóan, majd végig simítottam biztatóan szabadon hagyott hátának finom ívű bársonyán. Figyeltem, ahogy elindul az ügyfél asztala felé, egy ideig csak álltam és továbbra is szemmel tartottam lassú lépteit. A teremben minden férfi megbámulta tanoncomat, azok a pillantások, melyekkel illeték, s méregették nem voltak túlzottan ínyemre, hiszen ő az én tanoncom. Csak az enyém. Türtőztettem szélsőséges érzelmeimet és emlékeztettem magam, hogy Leraie nem egy tárgy, nem teljesen birtoklom – sajnálatosan-, s figyelembe kell vennem szabad akaratát, s igényeit, még ha nehezemre is esik. Majd én is elindultam a pult felé, hiszen nem gondoltam, hogy egy egyszerű bemutatkozást is képes Leraie elrontani. A csapos kérdően pillantott rám, s én rendeltem magamnak egy whiskyt. Figyeltem, ahogy a csapos előveszi a márkásabb és legdrágább fajtát, mely a rendelkezésére állt. Nem zavart a dolog, úgyis abból kértem volna, az, hogy egyből azt választotta számomra a megjelenésemnek volt köszönhető. Belekortyoltam az italba és ellenőriztem a kedves alárendeltemet, pillantásom nyugtázta, ahogy italt rendel magának, s asztaltársának. A pincér úgy sietett ide a csaposhoz és sorolta a rendelést, mint aki nagyon szeretné látni Leraie elismerő pillantását. Elmosolyodtam a helyzeten, majd míg várta az italokat a fiatal pincérfiú engem nézett.
- A barátnője nem a legjobb társaságot választotta, az a férfi egy nőfaló, nem zavarja, hogy esetleg kikezd vele? –bukott ki belőle a kérdés, mire mosolyom még szélesebb lett.
- Nem a barátnőm, ezért vajmi kevés jogom van beleszólni kit választ asztaltársául…- igazítottam el a fiút, s figyeltem, ahogy arca felderül, hiszen ezek szerint Leraie szabad, s úgy vélte ettől javultak az esélyei. Hosszan méregettem, nem tudtam Leraie milyen férfiakat szeret, még azt sem tudtam mi a kedvenc színe… Tekintettem újra az említettet tanoncot kereste, aki szemmel láthatóan unatkozott, bár úgy tett, mint aki nem, de én már ismertem ezt a réveteg bólogatást, ahogy a mohó pillantást is, mellyel a közeledő italokra tekint. A pincérfiú sietett, s ez volt a veszte, meg az, hogy a szomszédos asztalnál egy hölgy hirtelen állt fel. Figyeltem, ahogy Leraie itala eltűnik a dekoltázsában. Leraie szinte vonzza a bajt, s tessék most is megtalálta. Felálltam, majd a pultba nyúltam, hogy szerezzek szalvétákat, közben gondolatommal blokkoltam az erejét, mert bár Leraie még nem volt tökéletesen birtokában képességeinek, hirtelen érzelmei nagy veszélyt rejtettek. Különösen a mértéktelen dühe, amit most érzett, még a végén akaratánál kívül felrobbant valamit, rosszabb esetben valakit. Így a megszerzett szalvétákkal felé indultam. A hölgy és a pincér sűrűn kérték Leraie elnézését, ezzel azonban nem tették jóvá, ami történt. A pincér, gondolt rá, hogy letörölgeti Leraie dekoltázsát, de inkább mégis elvörösödött és csak tátogva állt ott. Én azonban nem voltam ilyen nyámnyila, faarccal nyúltam Leraie dekoltázsába miután megérkeztem, egyetlen szóval nem kommentáltam a dolgot, míg kihalásztam felsőjéből a jég és menta darabokat, majd odanyomtam a szalvétákat.
- Hozzon a hölgynek egy másikat. - utasítottam a pincért, akinek az álla is leesett a műsortól, majd Leraiere pillantottam. Finoman értem vállaihoz, s masszírozni kezdtem, hogy dühe, s feszültsége elpárologjon.
- Nyugodj meg, a dühöd most nem segít, koncentrálj a feladatodra.. Ne rontsd el. - suttogtam a fülébe.



avatar
II. Kapzsiságdémon
The devil never sleeps

animae scrinium est servitus

Egyedi Titulus : Infernal hypocrite
Gif vagy kép :
Play-by : Gabriel Aubry
Vonal1 :
Faj : Bukott Angyal
Posztok : 107
Kor : Idős
Lakhely : Pokol/Bárhol
Rang : II. Mammon rendjének tagja
Vonal2 :
Családi állapot : Mindenevő
Foglalkozás : Kisértő
Vonal3 :
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Tárgy: Re: Leraie & Adramelech - Just Business   Szomb. Dec. 27, 2014 9:06 pm




Adramelech & Leraie

Jelenj meg újra, teljes valóságodban. És bocsáss meg
mindent.



Különös dolgok szoktak velem történni amikor eldurran az agyam. Elöszőr is a harag oly mértékben átjárja testemet hogy úgy érzem szinte belülről emészt el akár a tűz lángja. De ez szerintem szokványos dolog biztos vagyok benne, hogy más is hasonlóképpen érez, legfeljebb nem olyan intenzíven mint én. Ezen a ponton még nem is szoktam nagy problémákba ütközni, a szivárvány hártyám eltűnik és csak maró feketeség marad a helyén de ennyi. A gond ott kezdődik, hogy amikor elönti a szar az agyamat nem állok ott meg, hogy magamban puffogok mint az a bizonyos vipera. Megmagyarázhatatlan és gyakran veszélyes dolgok kezdenek el ilyenkor történni. Elkezdenek repkedni a tárgyak körülöttem, sokszor fel is robbannak, egyszóval nem emberi dolgok. A magyarázat persze egyszerű ám egy földi halandónak nem evidens. Démon vagyok, akiben sötét erő lakozik, és eme „megmagyarázhatatlan” dolgok abból fakadnak, hogy elvesztem az önkontrollt, és az irányítást a képességeim fölött, amik haragom erejével felvértezve fékezhetetlenül tombolnak. Tisztában vagyok vele, hogy még friss démon vagyok, és más démontanonccal is előfordulnak hasonló balesetek, de változtatni akartam ezen a dolgon. Én magam sem voltam túl boldog attól a ténytől, hogy egy egy rázós szituáció az én érzelmi kitöréseimen áll vagy bukik, de sajnos biztos vagyok benne, hogy még jó pár évre lesz szükségem ahhoz, hogy önfegyelmet tanuljak bármennyire is igyekszem. Az olyan kényes szituációk, amikor is egy lélek megszerzése a tét pedig egyáltalán nem segít a dolgon. Egy valamit viszont lassan kezdtem megtanulni. Hogyan is leplezzük azt, hogy nem tudjuk leplezni a saját haragunkat. Egyszerű dolognak tűnik, de egyáltalán nem az.

Első lépés: takard el, a szemeidet különben azt fogják gondolni, hogy te vagy a legújabb ördögűző film főszereplője.

Második lépés: imádkozz, hogy ne robbants fel senkit és semmit. Főleg ne saját magadat.

Harmadik lépés: ha nem ment az első kettő akkor már úgyis mindegy.

Az hogy a drágaságos pincér fiúcska rám öntötte a saját italomat még alapvetően nem kellett volna, hogy nagyon felidegesítsen, de mivel éppen egy halandót próbáltam meggyőzni arról, hogy adja el nekem a lelkét egy rakás pénzért cserébe - mert ha nem akkor Adramelech nagyon meg fog büntetni - szóval mondhatjuk úgy hogy alapjáraton feszült voltam, így szerencsétlen gyerek nagyon kihúzta nálam a gyufát.

Felakartam pattanni a székemről, és egy istenes jobb egyenessel akartam megértetni a pincér sráccal, hogy nem volt jó ötlet velem baszakodni. Ordítani akartam vele addig, amíg sírva nem fog a lábaim elé borulni a bocsánatomért esdekelve. Mindennél jobban vágytam rá de nem tettem. Mert a büszkeségemnél sokkal komolyabb dolog forgott kockán, és ezzel tisztában voltam. Arra koncentráltam, amit már egy ideje gyakoroltam ilyen helyzetekben. Hogyan is rejtsük el, hogy a józan eszünk elment melegebb éghajlatra vakációzni. Az első lépésre gondoltam. El kellett takarnom a szemeimet, amik nyilván valóan már fekete színben tündököltek. Erre csak egy logikus mód volt. Pillantásomat lefelé fordítottam jéggel és mentával teli dekoltázsom felé, és nem néztem fel egy pillanatra sem bármit is halottam magam körül. Úgy fikszíroztam a saját – megjegyzem nagyon formás – cicijeimet, mintha az életem múlna rajta. A vicces, hogy talán így is volt. Már csak az kellett volna, hogy egy kicsit meg is markolásszam saját kebleimet, és meg is lett volna az esti műsor mindenkinek. Miután a tervem első fázisát megvalósítottam a második lépésre kezdtem el koncentrálni. Próbáltam arra koncentrálni, hogy ne tegyek kárt senkiben és semmiben, és bár azt hittem itt problémákba fogok ütközni végül nem így lett. Már szinte vártam hogy ijedt sikolyok zavarják meg az amúgy sem nyugodt kis „lelkemet” de nem történt semmi csak a pincér sűrűn el hadart bocsánatkéréseit hallottam mást nem. Illetve közeledő lépteket, de azon már nem lepődtem meg, én továbbra is a kebleimet bámultam. Mély koncentrációmat azonban megzavarta valami. Férfi kezek nyúltak a dekoltázsom felé, és elkezdték módszeresen eltávolítani a jég és menta darabokat. Már éppen készültem felállni és jól arcon rúgni azt a pofátlan barmot aki ilyesmire vetemedett az engedélyem nélkül. De hála drága Lucifer apánknak időben kapcsoltam. Mielőtt valami meggondolatlanságot csináltam volna rájöttem, hogy ezek a mesterem kezei. Még szerencse, hogy sokszor álmodoztam róla, hogy ezek a kezek engem érintenek meg - olyan testrészeimen, ami csak a nagy lányoknak van - ezért felismertem még éppen időben. Mikor szalvétával kezdett törölgetni már „szinte” nyugodtan tűrtem. Utasította, a pincért, hogy hozzon nekem egy másik italt, ezzel viszont már egyáltalán nem voltam elégedett.

- Egyet??? Szerintem az a minimum, hogy az este hátralévő részében most már ingyen iszunk mindhárman. Ez a ruha többe került mint az éves fizetése.

Ez azért egy ici-pici túlzás volt, de kellett a tökéletes drámai hatáshoz. Meg különben is kis híján kijöttem a sodromból, amit nem illik egy üzleti tárgyaláson. Adramelech a fülembe suttogott, és gyengéd masszázzsal próbált hatni a józan eszemre. Ha nem lettem volna még mindig pipa bizonyára kéjesen sóhajtottam volna fel az érintésétől, de így annyira jutottam, hogy a stressz szintem egy picit lejjebb ment és ennyi. Hálás voltam érte igazság szerint, de azt hiszem ezt nem fogom az orrára kötni, legalábbis egyelőre. Úgy éreztem, hogy viszont most már készen állok rá, hogy ismét az előttem ülő férfira nézhessek, mert a szemem már vissza kellett hogy változzon az eredeti színére. Minden bizonnyal igazam is volt, mert amikor felpillantottam nem láttam meglepődést a kliensünk arcán.

- Elnézést a közjátékért. Csak nem számítottam rá, hogy éppen egy ilyen helyen fogok ügyetlen kiszolgáló személyzetbe botlani.

Huhh de baromi büszke voltam magamra. Persze még a neheze hátravolt, de sikeresen vettem egy számomra komoly akadályt. Elvesztettem a józan eszemet néhány pillanatra, de a kliensünk még nem lépett le, hanem együtt érzően rám mosolygott. Nem mondanám, hogy elértem a lelki béke csúcspontját, de mesterem szavai és lágy érintése különösen jó hatással volt az idegrendszeremre.

- Feltételezem az üzlettársamat már ismeri.

Kissé Adramelech felé biccentettem. Szándékosan nem mondtam nevet elvégre fogalmam se volt, hogy ő milyen néven mutatkozott be a kliensünknek. Azt hiszem ez is egy olyan kérdés, amit fel kellett volna neki tennem korábban, de már mindegy. Reméltem, hogy Adramelech itt fog maradni velem és Mr. Palmerrel. Nem azért mert további védelemre szorultam volna. Na jó nem árt az tény, de nem ez volt az első gondolatom. Egyszerűen csak hülyén vette volna ki magát, ha ide jön letörli a dekoltázsomat utána meg vissza ballag a bárpulthoz. Nem vagyok a szociális szituációk mestere, de még én is éreztem hogy ez így egy kicsit gáz lenne. De nem szóltam. Biztos voltam benne, hogy mesterem azt fogja tenni, ami szerinte a legillendőbb. Azért finoman megérintettem a kezét, remélve hogy érti mire célzok. Pillantásomat viszont ismét a kliensünk felé fordítottam.

- Szóval Mr. Palmer ott tartottunk hogy az édesapja felvette a céghez az ön leendő édesanyját. Kérem meséljen nekem tovább.

Póker arc izzítása 3...2...1... Voilá.

by Δ





avatar
I. Démontanonc
The devil never sleeps

animae scrinium est servitus

Play-by : Olivia Wilde
Vonal1 :
Faj : Démon
Posztok : 20
Kor : 26
Rang : I.Démontanonc
User neve : Lera
Vonal2 :
Családi állapot : Szabad préda
Felöltött alak :
Vonal3 :
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Tárgy: Re: Leraie & Adramelech - Just Business   Szer. Jan. 21, 2015 1:13 pm



Leraie - Adramelech
--- Minden ember megkapja a mennyország kulcsát; ugyanaz a kulcs nyitja a pokol kapuját is. ---

Leraie ereje az enyémnek feszült, próbált rést ütni rajta, keresni egy kijáratot, hogy szabadon pusztíthasson kedve szerint, ám az én erőm sokkal hatalmasabb volt, így könnyűszerrel tartottam kordában, s erejének próbálkozása hiábavalónak bizonyult, eredménytelennek. Burokként zárta körbe elmém hatalma őt magát is, blokkolva képességeit, de dühét nem tüntethettem csak úgy el, azt neki kell. Tisztában voltam vele, hogy démontanoncom számára ez a legnagyobb feladat, hiszen a haragja legszívesebben mindent elemésztett volna halandókat, tárgyakat egyaránt, s ő ennek a vágynak nem szokott gátat szabni, ám ideje lenne megtanulnia kordában tartani dühét és képességeit egyaránt. Magasak az elvárásaim vele szemben? Nos, talán Leraie még túl fiatal ahhoz, hogy elsajátítsa az önuralmat, de nagy könnyebbséget jelentene, ha ezek az események nem ismétlődnének meg folyton-folyvást, ha nem kellene mindig szemmel tartanom, s feltétel nélkül megbíznék benne. Jó, a bizalmamat amúgy sem olyan könnyű kiérdemelni, de nyugodtabb lennék, ha tudnám, hogy Leraie nem robbant fel dolgokat, vagy személyeket ok nélkül. Tekintetét lesütötte, hiszen ő is tisztában volt vele, hogy szeme immár fekete mélységét nem lenne hasznos mások előtt felfedni. Okosan elrejtette, s nagyon elégedett voltam, hogy tanoncom legalább ennyire képes volt összeszedni magát. Ez tőle már igazán nagy teljesítmény, amit értékeltem, de tudtam, hogy így is segítségére kell sietnem, ha nem akarom, hogy valaki mégis elmorzsolja Leraie elméjének nehezen összegyűjtött tudatosságát. Valóban nem a démonnőt féltettem, hiszen benne itt jelenleg csak én tehetnék kárt, az ostoba halandókat kell megóvnom Leraie mérhetetlen, éhes, kapzsi haragjától, mely még mindig mérgezte tudatát. Most nem hagyhatom tombolni, még, ha mulattató lenne is figyelni, ahogy véletlenül mészárolja le a terem halandó tömegét, hiszen olyan közel állunk a győzelem diadal mámorához, céljainkhoz. Miután szereztem néhány szalvétát ruganyos léptekkel csökkentettem a köztem és tanoncom közötti távolságot, aki még mindig saját dekoltázsába bámult, s csak én voltam a teremben azzal tisztába miért is teszi ezt. Nem láthatta, hogy jövök, ám még sem haboztam, kezem finoman kúszott felsőjébe. Bár arcom rezzenéstelen volt, még sem tagadhattam, hogy innen felülről a jég és menta darabok ellenére is igencsak kedvező a belátás, ami Leraie hívogató dekoltázsába enged bepillantást. S nem csak a látvány volt ínyemre, Leraie finom puha, selymes bőre kellemesen árasztotta magából a hőt, mégis libabőrös lett, s megborzongott, ám ez sajnálatosan nem az én érintésem hatása volt, hanem az egyre csak lejjebb csúszó jégkockák hidegének volt köszönhető. Mennyire szívesen lesimítottam volna melltartóját, hogy kezem teljesen rásimulhasson a tökéletes kebel finom ívű halmaira, s élvezhessem annak formás hamvasságát, megismerve egy kicsivel többet az én tanoncom csábos testéből. Még sosem érintettem őt ily bizalmasan, de be kellett látnom nincs ellenemre a dolog, s kapzsin áhítok többet. Talán ez annak köszönhető, hogy tudtam, hogyan is gondolnak rá a terem férfiúi, de én nem akartam másnak adni, ő az én tanoncom, egyedül és kizárólag az enyém. Azonban sikeresek kordában tartottam vágyaimat, s próbáltam figyelmemet a feladatra terelni, hiszen nem véletlenül adatott lehetőség, hogy mások szeme láttára, ily szemtelen erkölcstelenséggel nyúljak be oda, ahova mások csak be-be leshettek. Kezem monotonon tette a dolgát, hogy újabb és újabb mentalevelet, vagy jégkockát halászon ki a csodás dekoltázsból, elmém viszontagságai nem gyakoroltak rá hatást, s olybá tűnt, hogy csak én érzem úgy, hogy kissé, mintha remegne az átkozott. Hiába minden nyugalom, s türelem, ha a test gyarlóan esendő, szánalomra méltóan emberi, így kissé haragosan tűrtem, hogy szívem más, sebesebb ritmusban verje taktusát a megszokottnál. S bár nem Leraie volt a hibás, mégis úgy véltem ő a gaz kísértő, ki hóbortos játékot űz velem. Megbocsáthatatlan. Tanoncom dühe még mindig tapintható volt, így ő nem reagált érintésemre, mely sértette férfiúi büszkeségemet, s kedvem lett volna kicsikarni belőle pár erotikától túlfűtött, vágyakozó sóhajt. Sem az idő, sem a hely nem volt azonban alkalmas erre, hát elfojtottam a bennem gyűlő késztetéseket, hiszen Leraie töredelmesen tűrte érintésemet, s nem kellene, hogy a még mindig fortyogó dühe átragadjon egy sokkalta veszedelmesebb személyre. Rám. Azonban az én dühöm csupán egyetlen személynek szólna a bárban, s nem is igazán haragból gyúrt massza lenne, ám mielőtt felcsaphatott volna a hév első igazi szikrája, már végeztem is a démonnő dekoltázsával. Utasítottam a pincért, hogy hozzon egy másik italt, ám mielőtt elindulhatott volna a démon kifakadt, akár egy hisztis díva. A fülébe suttogtam, s lágyan masszírozni kezdtem, de a feszültség csak nem akart elillanni Leraie kecses testéből, majd pillantásom a még mindig zavarodott pincérfiúra tévedt.
- Nem teljesen ő a hibás, ezt tudod te is, s nem vagyunk rászorulva, hogy ilyen kisstílűek legyünk, hiszen a nagy vonalúság mindig kifizetődőbb...- még mindig csak Leraienek szántam a szavaimat, hiszen nem akartam tönkre tenni drámai jelentét, vagy a földbe tiporni ügyfelünk előtt a tekintélyét. Tanoncom végre újra megtalálta önuralmát, s mikor végre elnézést kért kliensünktől én lassan felegyenesedtem, s elengedtem vállait. A démon felém biccentett, én pedig Mr. Palmerre emeltem a tekintetem, hogy üdvözlésképpen én is bólintottam neki, mire ő felemelkedett kissé helyéről, hogy kézfogással köszöntsön. Nem volt ínyemre, ám még is megszorítottam jobbját, hiszen faragatlanság lett volna részemről, ha nyíltan elutasítom.
- Igen már volt hozzá szerencsém. - eresztett meg egy újabb mosolyt Leraie felé, majd felém fordult. - Mr. Plachy, be kell vallanom, hogy meglepett nem számítottam arra, hogy Ön is csatlakozni fog... - bár kedélyes mosoly mögé rejtette szavai csalódottságát képtelen volt elrejteni, hiszen sokkalta szívesebben töltötte volna tanoncommal kettesben az időt. Hogy mit remélt? Talán azt, hogy történetével sikeresen meghatja a vele szemben ülő hölgyet, s kapcsolatuk nem csak üzleti jellegű lehet, ám én most tönkre tettem terveit és ezt igyekezett elrejteni, ám bosszúsága megvillant szemében, amikor helyet foglaltam társaságukban. Nem tudhatta, hogy egész eddig untatta Leraiet, aki most próbálta őt visszaterelni történetének medrébe, s már fel is fegyverkezett szokásos póker mosolyával. Sajnálatosan Mr. Palmer képtelen volt túllépni zavarodottságán, hiszen az előbb történtek még élénken éltek elméjében és képtelen volt napirendre térni az események számára szerencsétlen alakulásán. Úgy gondoltam hát megtöröm a kínos csendet, mely ott feszült hármasunk fölött, s leginkább miattam vált szótlanná az eddig igencsak beszédes férfi.
- Mr. Palmer, nem rabolnánk fölöslegesen az idejét, hiszen itt mindannyian tudjuk az idő sokkalta értékesebb, mint a pénz, ezért talán ugorhatnánk az üzletre, hiszen bizonyosan megérti, hogy még ma szükségem lesz partnernőm... segítségére.- jól megnyomtam az utolsó szót, hadd vergődjön a mi Edwardunk kétségek között, hogy milyen dologban is nyújthat ily későn a vele szemben ülő hölgy segítő kezet. Nem tetszett neki, hogy megsürgettem, ám Leraie képes végighallgatni a sok fölösleges információt, ami haszontalan, hiszen ügyünket és céljainkat nem gördíti előrébb. Leraie még nem tudja mikor kell az ügyfeleket noszogatni, hiszen ez az első tárgyalása, s lehet fel sem tűnt neki, hogy Mr. Palmert nem csak az üzlet érdekli, hanem kacér teste is.



avatar
II. Kapzsiságdémon
The devil never sleeps

animae scrinium est servitus

Egyedi Titulus : Infernal hypocrite
Gif vagy kép :
Play-by : Gabriel Aubry
Vonal1 :
Faj : Bukott Angyal
Posztok : 107
Kor : Idős
Lakhely : Pokol/Bárhol
Rang : II. Mammon rendjének tagja
Vonal2 :
Családi állapot : Mindenevő
Foglalkozás : Kisértő
Vonal3 :
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Tárgy: Re: Leraie & Adramelech - Just Business   



Sponsored content
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down
 
Leraie & Adramelech - Just Business
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Ώ IMMORTALIS.OSCULUM :: Washington state
A játéktér legfontosabb városai
 :: Seattle városa :: Hotelek & Szállások :: Mayflower Park Hotel
-