Felhasználónév
Jelszó
Automatikus bejelentkezés 
:: Elfelejtettem a jelszavam!



Utolsó hozzászólások
Az utóbbi tíz üzenet
Quintus C. Dolabella
Vas. Jún. 11, 2017 10:20 pm
Maya Brändström
Szer. Május 24, 2017 8:29 pm
Maya Brändström
Csüt. Jún. 16, 2016 9:42 am
Cassandra
Vas. Ápr. 24, 2016 7:28 pm
Norah Sommers
Csüt. Márc. 31, 2016 10:11 pm
Lucretia Mantova
Csüt. Márc. 24, 2016 12:52 pm
Lilith
Szer. Márc. 16, 2016 8:21 pm



Suttogó hangok
Üzenj másoknak • Ne hirdess!




Share | 

 Raina & Balthasar




Tárgy: Raina & Balthasar   Vas. Nov. 30, 2014 6:02 pm

A kor ízlésének megfelelő gyönyörűen megmunkált sétapálcámon támaszkodtam meg, amelynek ára némelyik környékbeli „lakásét” súrolta. Tekintetemet egyetlen pillanatra sem vettem le az egyre távolodó, az éjszaka homálya által elnyelt sötét árnyalatú konflisról, amelynek mogorva hajtója nem adta be egy könnyedén a derekát, hogy London manapság egyik leginkább kétes hírű negyedébe hozzon – manapság ezt csak Whitechapel-ként emlegetik, amelyet a mostanság híressé vált Hasfelmetsző Jack munkássága tett hírhedté. A matuzsálemi kort megélő vénember felvetése nevetséges volt figyelembe véve azt, hogy a gyilkos jól láthatóan a ledér öltözetben megjelenő hölgyeket részesítette előnyben, sem mint az öregedő, fekete rongyot viselő kocsisokat, akik közül nem egy rázta a fejét még egy jóval magasabb összeg ajánlatára is, mint amennyit ennek a férfinak ajánlottam mondván, hogy ők nem akarnak szemtanúkká válni egy gyilkosságban tartván attól, hogy netalántán ők is áldozatául esnek. Éppen eleget kellett fizetnem ennek a férfinak, azonban jóval kevesebbet, mint amennyit az éjszaka folyamán már nem egyetlen alkalommal felajánlottam. Alighogy megérkeztünk már tovább is hajtott mivel elmondása szerint nem állt szándékában a kétes hírű helyről kéretlen utasokat felvenni – éppen így is egy hajszál választotta el attól, hogy ne jegyezze meg azt, hogy az én fizimiskám is éppen olyan, akár egy gyilkosé.
Sűrű pára szállt fel a levegőbe, ahogy kifújtam a levegőt, aztán unott léptekkel indultam utamra. Én pontosan azért érkeztem a zsúfolt nagyvárosba, hogy megtaláljam a gyilkost, aki után már legalább három napja kutattam éjszakáról éjszakára, azonban mindeddig – sajnálatomra és mélységes csalódásomra nem botlottam bele, habár azt nem mondanám, hogy bosszúsággal töltött el, mivel a ténykedését szórakoztatónak találtam – még inkább azt, hogy az emberek között milyen könnyű pánikot kelteni, akkor is, ha az illető nem prostituált, mivel az illető tettei – mai szóval élve horrorisztikusak voltak, mai szemmel nézve mindenképpen, azonban a magam néhány száz évével valóban inkább mulatságosnak hatott. A sarkon állók azonban erről nem vettek tudomást – legalább is jól titkolták félelmeiket, pénzre mindegyiknek szüksége volt, így hát nem maradt más csak a munka, ha szerencséjük van túlélnek egy éjszakát, majd egy újabbat és azt követően egy újabbat remélvén estéről estére, hogy elkapják a gyilkost ezzel megszüntetve a pánikot és rémületet. Természetesen azért megnéztem őket magamnak, de szóval sem kell említenem, hogy nem éppen minőségi portékának számítottak. A ruhájuk mocskos volt, a mosolyuk foghíjas, a hajuk pedig kócos, illetve rendezetlen – legalább is a többségüknek. A legtöbbjük mellett egyszerűen csak elhaladtam nem reagálva a „kihagyhatatlan” ajánlatukra, pedig a korábban említettek ellenére egyik-másiknak hajlandó lettem volna fizetni, különösen a fiatalabb fruskáknak, akiket még nem használtak el, mint egy félredobott rongyot.
Az este nevetségesen unalmasnak ígérkezett; minden a megszokott monoton módon történt, éppen úgy, mint ahogyan a korábbi három napban. A nők továbbra is pénz és élet reményében kínálgatták magukat és némely sarok közeli sikátorban kéjesnek mondható sikolyokat lehetett hallani, valamint a férfiak elfúló nyögéseiknek a hangjait, amely inkább arra emlékeztetett, mint amikor a disznónak a torkát elvágják. Mint ahogyan eddig is a környék bámulatosan felemelőnek hatott.
Aztán megtorpantam.

avatar
Vendég

Vendég
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Raina & Balthasar   Vas. Nov. 30, 2014 8:59 pm



Megtépázott ruhám, kócos hajam és elkenődött sminkem minden bizonnyal azt a látszatot keltené, hogy én is csak egy vagyok ezek közül az utcai szajhák közül. Természetesen direkt. Csak akkor lehet elejteni a nagy vadat, ha prédának álcázod magad, máskülönben napestig hajkurászhatod a dögöt, nem lesz meg az eredménye. Így azonban… alighanem sikerrel járok, ezúttal végleg. Merthogy már egy ideje a nyomában vagyok annak a senkiházinak, aki mostanra már olyan hírhedté vált, hogy csaknem az én hírnevemet is elnyomja. Hovatovább már el is nyomta! Mondanom sem kell, hogy ez módfelett felháborító, és kétségkívül már csak a magam szórakoztatása végett is kibelezném a fickót, akiről köztudott, hogy másokat – javarészt szerencsétlen utcalányokat – belez ki. Ugyanakkor bármily’ meglepő is legyen, de nem a saját céljaim vezéreltek ide, nem a saját hírnevem féltéséből jöttem, az csupán csak hab a tortán. Lance bízott meg a „népszerű” Hasfelmetsző Jack megölésével. Különösebb indoka nem igen volt; nem is nagyon kellett, hogy legyen. A végrehajtója vagyok – így aztán teszem, amit kell. Nem kérdőjelezem meg a döntéseit. Habár néha megszoktam, de ez az ügy különösképp a kedvemre való. Legyilkolni olyasvalakit, aki maga is gyilkos, és méghozzá milyen gyilkos, ah. Előtte mindenféleképpen kérek tőle egy autogramot. Egy aláírást… mondjuk a mellemre. Hogy mivel? Késsel és vérrel, természetesen. Elvégre adjuk meg a módját, nemde?
Mezítlábas lépteim halkak, valósággal surranok a sötétségben, ahogy a sikátorok menedékként kísérnek utamon. Hagyják, hogy a homályban maradjak, nesztelenül, észrevétlenül. Szinte mindegyik sarkon van valami történés. Bűz. Fülledtség. Ürülék és belsőségek. Az előbb hagytam el egy hullát. Nem most ölték meg. A szagából ítélve már vagy három napja aszalódik ott. Persze nincs ebben semmi érdekes, elvégre kit érdekelne egy piti kis tolvaj, akit a saját társa – valószínűleg egy másik piti kis tolvaj – szúrt hátba. Teljesen hétköznapi, mindennapos eset.
Unottan sétálok tovább, majd erőteljesen beletrappolok egy közeli szennyvíztócsába, ezzel mintegy egyidejűleg a ruhám pályafutása is véget ér. Legalábbis a szoknya alsó része…
Nem túlzottan foglalkoztat, úgyis hamarosan megszabadulok tőle. És flegmatikus vicsorra húzom ajkaimat, ahogy szemügyre veszem az emberi gyarlóság minden mozzanatát, rezdülését. Ez a sikátor a legjobb példa rá. Ahol mindenütt szex-szag terjeng a levegőben, és vér. Erőszak. Pénz. Szex. Gyilkosság. Véget érhetetlennek tűnő ördögi körforgás. És akkor még azt hiszik magukról, hogy jobbak az állatoknál? Röhej.
Jóízűen nevetek, ahogy megfogan fejemben ez a gondolat. Annyira bölcs vagyok, hogy szinte már bűn nem pályát módosítani. Gyilkos vagyok, amikor politikus is lehetnék? Hah. Micsoda vétek! Magam ellen. A világ ellen.
Aztán megtalálom végre a kiszemelt áldozatot, a kedves delikvenst. Illetve éppen ellenkezőleg; ő talál meg engem. Leszólít. Árat persze nem kérdez, helyette inkább elővesz egy kést, amit azon nyomban a torkomnak szegez, hogy aztán elkezdje lerángatni rólam a ruhát. Én pedig úgy teszek, mint aki maga alá csinált a félelemtől, miközben marha jól szórakozom idebent. Jókat derülök és vidulok rajta. Még nem tudja ez a nyomorult, hogy milyen fába vágta a fejszéjét…
Vihogva kaparom le az arcáról a bőrt, egy hirtelen ám annál hatásosabb mozdulattal. Hozzáteszem; egyelőre még nem karommal, csak a körmömmel viszem véghez ezt a kriminális tettet.
Fokozatosan, szinte fájdalmas lassúsággal olvad le arcomról az álarc, képemről a máz – az ártatlanság maszkja. Hangom groteszk, bestiális kacajjá torzul – immár az arcom is ennek a kettősnek az elegye. Az emberünk meg mielőtt még bármit is tehetne, menekülhetne, sikolthatna, könyöröghetne – nekem vagy a jóistennek –, máris nyelv nélkül találja magát.
Vérfagyasztó, állatias üvöltés kelti életre a sikátor kietlen utcáit. Visszhangzik a retkes falakról, a szennyvízcsatorna oldaláról, a macskakőről, felülírja a szajhák hazug nyögéseit, a senkiházi hímneműek üres ígéreteit. Pénzt, erőszakot, halált.
Én vagyok a halál.
Gyűlölöm, ha megzavarnak a vacsorám közben. És lám, míg én nagyban falatozom, ráadásul éppen a kedves delikvens beleit rángatom ki oly’ önfeledten, hogy az már büntetendő. Tehát nagyon úgy fest a helyzet, hogy mindeközben valami perverz leselkedik utánam, vagy szimplán csak meglátott, igazából számomra teljesen mindegy. Nem hagyhatok magam után nyomokat, ennyi a lényeg. Úgyhogy ma este bizony dupla vacsorám lesz. A végén még elhiszem, hogy szülinapom van…
Még egy utolsó morranást hallatok így, jaguár alakban, majd visszaváltozom. Előlépek a sötétből. Megvillantom a legbájosabb, legangyalibb mosolyomat. Az arcom csupa vér, a testem csupa vér. A hajamból cafatok lógnak. Ja, és nem mellesleg anyaszült meztelen vagyok. – Segíthetek? – pillantok kíváncsian, majdhogynem csillogó szemekkel az idegenre, miközben egyre közelebb merészkedek hozzá.




A hozzászólást Raina Vergara összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Feb. 15, 2015 2:45 pm-kor.

avatar
Vendég

Vendég
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Raina & Balthasar   Szer. Dec. 17, 2014 7:58 pm

Az ember fattya azt gondolhatná, hogy az elmúlt Isten se tudja már, hogy hány száz év elteltével az ég egy adta világon már nincs olyan, amit ne látott vagy élt volna meg, viszont a valóság megközelítőleg sem ezt bizonyította, tekintettel az elém táruló szokatlan látványra, ugyanis a csinos fehércseléd vértől csöpögött – nem mondanám, hogy korábban valaha is örömömet leltem az effajta örömforrásban, viszont jelen pillanatban úgy véltem, hogy egyáltalán nem lett volna ellenemre. A nőt nézve természetesen megfordult a fejemben, hogy valamelyik sárgaházból szökött meg, merthogy nem úgy látszott, hogy a nő kimondottan tisztaelméjű lett volna, inkább úgy hatott, mint akinek elméje már régen megzápult a kis koponyájában, akár a tojás – nem mintha ezek bármelyike érdekelt volna. A homályos lámpa fényében is jól látható volt, hogy egy pillanatra sem vettem le róla a szemeimet, elégedetten legeltettem rajta a szemeimet nem pusztán csak azért, mert azt fürkésztem, hogy mi lesz a következő mozdulata, hanem mert nem tudtam volna megtenni – túlságosan fájdalmas lett volna ettől elszakítani a tekintetemet, ami bosszantó volt, mivelhogy az elmúlt évszázadok alatt már nem egy meztelen nőt láttam, különféle akkor kellemesnek titulált helyzetekben; egy Marie Antoinette-nek öltözött töltött galambot egy franciaországi bordélyban, egy vézna kismellű lányt egy maszkabálon kalóznak öltözve vagy éppen egy apácát aki szinten tálcán kínálta megrontandó lelkét egy zárdában. Ezek mindegyike jelen pillanatban korántsem volt olyan kedvemre való, mint ez a látvány. Ha taknyos suhanc lettem volna, képtelen lettem volna kordában tartani testem legnemesebbik részét – bár, ami azt illeti, hogy ebben a szent és egyben átkozott pillanatban is istentelenül nehezemre esett. Tulajdonképpen nem is értettem, hogy mi végett akartam én a szentet játszani…
– Ami azt illeti, akár segíthet is – méghozzá könnyíteni sajgó heréimen, tettem hozzá magamban, miközben kényelmesen megtámaszkodtam a sétapálcámon. – Egy férfit keresek, állítólag előszeretettel gyilkol prostituáltakat. – Nem titkoltam szándékomat, kivételesen. – Tud esetleg róla valamit? – Reméltem, hogy annyi ész még van elméjében, hogy megértse nem azt akarom tudni, amit az imént elmondtam, habár igaz, ami igaz, a jelenlévő társasága ebben a pillanatban sokkal érdekesebbnek ígérkezett. Az olyan személy létezése, mint amilyen Jack is volt, most már hidegen hagyott. Ez a nő láthatóan sokkal szórakoztatóbb, véresebb – na, meg az sem elhanyagolható, hogy minden bizonnyal jobban is nézett ki, elvégre azt a férfit nem valószínű, hogy ilyen előszeretettel méregettem volna.
– Ön mi járatban erre? – Érdeklődtem nyugodt hangvétellel. – Nem tart esetleg az éjszaka szörnyűségeitől? – Egy lovagias fiatalember minden bizonnyal felajánlotta volna a szolgálatait, a segítségét, esetleg a kabátját, azonban komoly gondot jelentett az, hogy én nem igazán voltam ebbe a kategóriába sorolható, nem mellesleg nem szívesen adtam volna ruhát a nőre, míg társalogtam vele. Úgy tűnt nem fázott, ebből levonhattam azt a következtetést, hogy nem ember volt – határozottan nem, főként mert noha viszonylag meleg volt, azért annyira közel sem volt jó idő, hogy bárki is mezítelenül szaladgáljon. Feltett szándékomban állt először felmérni a nőt, hogy pontosan mivel álltam szembe, aztán amint bebizonyosodik, hogy nálam jóval gyengébb, onnantól kezdve nem különösebben izgatna semmi, akár itt a mocsokban hanyatt dönteném, akár hagyná, akár nem. Egy kis játék felpezsdíteni az estét.
– Amennyiben a karmocskáit áll szándékában kiereszteni, elárulom, ne tegye! – Gúnyosan elmosolyodtam. Jó okkal feltételeztem azt, hogy a nő nálam fiatalabb volt, tehát gyengébb, mellesleg démonként voltam olyan szerencsés, hogy a szörnyetegek között az egyik legerősebbnek mondhattam magamat – a magam korával meg aztán pláne. – A maga érdekében, hacsak nem szereti az igazán mocskos dolgokat. – Szinte már gúnyos mosoly kúszott az ajkaimra. Furcsamód, akartam, hogy szeresse. Sok mindent el tudtam volna képzelni ezzel a nővel. Tagadhatatlanul tudtam volna vele mihez kezdeni, de lássuk be… Ki nem? Vad teremtés. Vörös haj. Ember lett volna a talpán, aki ezek egyikének is ellent tudott volna mondani. Mi sem csodálatosabb, mint egy ilyen démoni teremtésnél? Kettő, de általában jóból keveset ad Isten, így hát kénytelen voltam ezzel beérni, pedig aztán tényleg nem lett volna több ellenemre.
– Viszont van pénzem, bizonyos szolgáltatásért cserébe hajlandó lennék adni belőle egy keveset. – Szándékom félreérhetetlen volt, habár tőlem szokatlanul meglehetősen kacifántosan megfogalmazott, elvégre általában lényegre térően szoktam megfogalmazni; itt a pénz, mutasd szépen a kis feneked vagy a lelkedet akarom, mit kívánsz cserébe. Alapvetően legalább is így működött, azonban ahogyan mindig is mondták a kivétel erősíti a szabályt, most éltem ezzel a lehetőséggel, egy évszázadban legalább is egyszer mindenképpen. – Feltéve persze, ha szórakoztat, ahogy én szeretném. – Én fizetek, én diktálok. Ennél egyszerűbben semmi sem működhetett volna. Ha esetleg modorosságomat méltatja – vagy éppen annak hiányát – nem különösebben izgatott, mint ahogyan az sem, hogy éppen ténylegesen éjszakai pillangó volt-e avagy sem.


Bocsánat ezért a borzalomért. :scary:

avatar
Vendég

Vendég
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Raina & Balthasar   



Sponsored content
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down
 
Raina & Balthasar
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Raina Maddox
» Raina Frankenstein

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Ώ IMMORTALIS.OSCULUM :: Other times
Alternatív játékhelyszínek, hogy a fantáziád szárnyalhasson
 :: Visszatekintés
-