Felhasználónév
Jelszó
Automatikus bejelentkezés 
:: Elfelejtettem a jelszavam!



Utolsó hozzászólások
Az utóbbi tíz üzenet
Quintus C. Dolabella
Vas. Jún. 11, 2017 10:20 pm
Maya Brändström
Szer. Május 24, 2017 8:29 pm
Maya Brändström
Csüt. Jún. 16, 2016 9:42 am
Cassandra
Vas. Ápr. 24, 2016 7:28 pm
Norah Sommers
Csüt. Márc. 31, 2016 10:11 pm
Lucretia Mantova
Csüt. Márc. 24, 2016 12:52 pm
Lilith
Szer. Márc. 16, 2016 8:21 pm



Suttogó hangok
Üzenj másoknak • Ne hirdess!




Share | 

 Barticescu ☥ MacConnach




Tárgy: Barticescu ☥ MacConnach   Hétf. Dec. 22, 2014 8:23 pm

Érezte a fiatal farkas állandó mozgolódását éles fogainak vasszorításában; minél inkább szabadulni akart az a halálos csapdából ficánkolásával, Ő annál erősebben szorította, hogy a másik megtanulja, hogy hol a helye – a porban, mind ezalatt pedig egyetlen futó másodperc erejéig nem vette le elsötétedett íriszeit a másik kettőről, akik láthatóan nem akartak beleavatkozni kettejük dolgába. Levonta a következtetést; az a kettő tudja, hol a helye. Ahogy lepillantott az állkapcsában tartott nyakra, majd a világos szemekbe… nem érzett semmit. Dicsőséget képtelen volt, szánalmas lett volna a részéről, elvégre három fiatal farkasról volt szó, akik jóformán még csak életük hajnalán vánszorogtak, s hol volt még ennek a vége… Isten se tudja, habár amennyiben így haladtak – különösen a szájában tartott egy – nem hogy a száz esztendőt nem élik meg, de a halál hamar kaparni fogja ajtajuk küszöbét, pedig szinte még le sem szakadtak szeretett anyjuk csecséről. Perceken keresztül türelmesen várt, míg nem a kölyök abba nem hagyta a fölösleges fészkelődést – kizárólag erre a pillanatra vár, a megadás jele, abban a pillanatban elengedte a fiatal farkast, s hátrébb lépett majd rájuk morgott, hogy maguk mögött hagyják a területet. Falka tagjai voltak, avagy sem… Amennyiben legközelebb nagyobb – bátrabb – csoporttal jönnek, egyesével fogom átharapni a torkukat – fogadkozott magában MacConnach, miközben elindult a nem is olyan messze lévő tóhoz, hogy megmosdathassa saras és vérben ázott bundáját. Egyenesen a tóba gázolt. A hűvös víz hűtötte felhevült testét, amely állandóan kazánként működött szervezetében. Nem sokkal később, pedig kimászott a vízbe, majd lerázta magát, hogy aztán kényelmesen leheveredhessen egy kiálló kődarabra és röviden összegezze magában a napját, amelynek éppen annyi csúcspontja volt, mint amennyi mélypontja – kezdve a nem sokkal korábbi jelenettel, azonban örült is volna annak, hogy ha éppenséggel ez lett volna a legrosszabb mindközül. Az évszázadok során nem egy dolgot megtanult, többek között, hogy ne kössön a kelleténél több alkut halhatatlanokkal megbízhatatlanságuk, illetve alattomosságuk jóvoltából – nem mintha ez utóbbiból neki egyáltalán nem jutott volna, pont hogy ellenkezőleg, azonban most még is kénytelen volt elmerengeni, hogy az elmúlt évszázadok alatt ő mennyi szívességet kért szívességért cserébe, merthogy a nap folyamán – és az elmúlt héten – már legalább hárman felkeresték, hogy most van szükségük arra a bizonyos szívességre. Nem volt jótét lélek, ez köztudott. Az alkudozást fizetségben és szívességben mérte, ezt is várta el. Egyes kérések, viszont hasznavehetetlenek voltak mégsem megsemmisíthetőek. Tartozott nem egy hallhatatlannak, akik részéről most úgy érezte, hogy mind az összes szövetkezett egymással, ellene, merthogy egyik a másik után kaparta rozoga ajtaját – ha nem a boltban, akkor az erdő idilli környezetében, ahol mostanra szintén csak úgy látszott, hogy egy pillanatnyi nyugalma nem volt. Fejét felkapva, feszült pillantással nézett a hang irányába – nem kistestű vadállat volt az, ami okozta, viszont ahhoz nem is volt elég óvatos, hogy meg ne hallja, még ha hangtalanul is akart jönni, az illető kudarcot vallott. Izmai ugrásra készen feszültek meg csontjain, hogy kitérjen egy esetleges őt ért támadás elől vagy éppenséggel ő maga is támadjon. Mozdulatlanul várt. A természet egyszeriben mindenhonnan ostromolni kezdte; a megváltozott illatok, amelyeket felé fújt a szél, az elnémuló madárcsicsergések hangja, feszülésig vékonyodó idegei, fülében dobogó szíve.

avatar
Hibrid
Two sides, one soul

animae scrinium est servitus

Egyedi Titulus : ☥ big bad hybrid
Gif vagy kép :
Play-by : ☥ michiel huisman
Vonal1 :
Faj : ☥ hybrid
Posztok : 21
Kor : ☥ 812
Lakhely : ☥ here and there
Rang : ☥ civilian
User neve : ☥ lüszipposz [nyugalom, nincs mentáils zavarom, pusztán tetszik a görög szobrász neve *-*]
Vonal2 :
Családi állapot : ☥ i hunt my ex wife
Foglalkozás : ☥ the list is too long; merchant, mercenary, priest, doctor... anything you need
Felöltött alak : ☥ black furry hybrid-werewolf
Vonal3 :
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Tárgy: Re: Barticescu ☥ MacConnach   Kedd Jan. 20, 2015 4:57 pm


Fájdalmas lassúsággal pillantok a lábaim előtt térdepelő bagázsra. Három fiatal farkas. A falkám tagjai – kérdem én; minek? Ha egy idegen farkas merészkedik a területünkre engedély nélkül, akkor azt el kell űzni. Bármiféle zokszó és/vagy figyelmeztetés nélkül. Amennyiben pedig van olyan botor, hogy nem távozik, nos… meg kell ölni. Egészen egyszerűen. Merthogy ezek a falkatörvények – vagyis az én falkám törvényei; hogy egészen pontos legyek. Akárhogy is, ezek itt hárman, valamint az a betolakodó hímegyed megszegték a törvényeket, megszegték a szabályaimat. Az ÉN szabályaimat! Arcátlanok.
Nem vagyok mérges, ugyan kérlek… Kimérten, felszegett fejjel és abszolúte hidegvérrel simítok végig az egyik hím arcán, majd ugyanezzel a lendülettel karmokat növesztek, s játszi könnyedséggel elmetszem a torkát. A vére az arcomra fröccsen. Hovatovább a társait is beteríti a karmazsinvörös nedű. Ajkamon bestiális mosoly játszik, miközben szemeimben a harag szikrája csillan. Vérmesen lépek közelebb a másik kettőhöz, mire azok fülüket-farkukat behúzva nyalják fel a padlót, ezzel is elismerve az én dominanciámat. Pedig nem vagyok ám olyan öreg és tapasztalt farkas, mint a legtöbb alfa. Ráadásul nő vagyok. Mindez persze egyáltalán nem jogosítja fel a rosszakaróimat arra, hogy kétségbe vonják az erőmet, a dominanciámat. Illetve nyugodt szívvel megtehetik, én állok elébe… cserébe pedig olyan élményben lehet részük, mint még soha. Haláli élményben – szó szerint.
Ezek itt viszont láthatólag nem akarják átvenni a falkavezér szerepét, hiszen alázatosan és mindenekelőtt alárendelten próbálnak bocsánatért kuncsorogni. Habár én nem haragszom rájuk, miért is tenném? Ugyanakkor a tények magukért beszélnek; nem tudták megvédeni a falka területét, nem tudták ellátni a feladatukat. Tehát teljesen mértékben hasznavehetetlenek. Márpedig az én falkámban nincs szükség ilyenekre. Az én falkám tagjai erős harcosokból állnak, nem tűröm meg a puhányokat magam körül. Ez egy renegát banda, itt a gyengék elpusztulnak, kihullnak, és a legjobb esetben is eltűnnek a területemről.
Nem túlzottan hat meg a nyalizásuk, vagy minek nevezzem ezt a műsort, amit éppen előadnak nekem.
Acélosan roppannak a csontjaim, ahogy a felhám széthasad a makulátlanul egyenes vonalú gerincem mentén, majd a rozsdás-feketés nőstény kiszakad testemből. Vérfarkassá lényegülök. S így harapom ketté az egyikük torkát. Szétcincálom, darabokra szedem, a cafatjai a bundámban csüngnek, míg a vére beterít mindent körülöttem. Többek között engem is. És a másikat.
Őt egyébként életben hagyom, amolyan elrettentő példa gyanánt. Vagyis az elrettentő példa az inkább az, amit a többiekkel tettem, de kell egy túlélő is, egy szemtanú, aki elújságolhatja a nagy hírt a többieknek. Magyarán így jár az, aki meghunyászkodik az ellenség előtt. Ettől függetlenül a védelmem alatt áll, mint ahogyan a halott egyedek is. Csak én bánthatom őket, csak én ölhetem meg őket, csak én vethetek véget az életüknek. Senki más. Legfőképpen nem egy betolakodó korcsfajzat. Úgyhogy így, ahogy vagyok, dögszagú bundával, véresen és vérmesen keresem meg az illetékes személyt. Avagy farkast.
A legkevésbé sem finomkodva közelítem meg. Nem fogok nesztelenül közlekedni a saját területemen. Azt akarom, hogy tudja, hogy jövök. Érezze csak. Minden rezdülésében, minden porcikájában érezze, hogy nincs egyedül. És legfőképpen azt, hogy nincs biztonságban…
Vehemensen csörtetek ki a bokrok közül, büszke tartásom és erőteljes, dinamikus mozdulataim érzékeltethetik vele, hogy én vagyok az alfa.
A staten island-i kibaszott alfa személyesen jött el meglátogatni őt. Micsoda kegy! És hogy miért ilyen ismerős a szaga? Nem is lényeges…
Vicsorogva közelítek felé, széttátott pofával és megfeszült izmokkal, támadólag. Még van esélye arra, hogy elmeneküljön. Ezúttal nagylelkű leszek és hagyom neki. Vagy inkább mégsem. És ezzel az elhatározással támadásba lendülök.

avatar
Vendég

Vendég
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Barticescu ☥ MacConnach   Vas. Márc. 15, 2015 11:29 pm

Felmordult, leginkább érdektelenül és csalódottan.
Sötétszínű íriszeit az érkező farkasra vetette mintegy másodperc erejéig, azonban ennél nagyobb jelentőséget nem különösebben tulajdonított az érkezőnek, ki nagy robajjal csörtetett át az erdőn, hogy megvédje falkájának csúful megtépázott becsületét – merthogy önön személye bátorkodott azt feltételezni, hogy a nőstény dög ezért jelent meg MacConnach szent színe előtt, melynek leginkább csak a füstje volt nagyobb, sem mint a lángja. Érdektelenségét ebben az alakban leginkább úgy adta a másik figyelmére, hogy a mellső mancsán keletkezett sebét kezdte el tisztogatni; nem tartott a jövevénytől a legcsekélyebb mértékben sem látva annak bandáját. Ilyenek felett uralkodni nem nagy dicsőség, inkább szégyen és gyalázat. Persze, az exkluzív wellness szolgáltatásra nem maradt túlságosan sok ideje, mivel nagyon úgy tűnt, hogy az ismerős szagú nősténynek csakhamar elpattant a cérna elcsökevényesedett kis agytekervényeiben, s ahelyett, hogy felmérte volna az erőviszonyokat meggondolatlan módon támadásba is lendült. MacConnach, ha a kelleténél jobban engedett volna az ingyenes élvezetnek nagy valószínűséggel a nőstény egy jókora húsdarabot tépett volna ki a torkából – esetleg még a nyelőcsövét is magával rántotta volna. Szerencsére persze, a dúskeblű és hozzá alapvetően jószívű Fortuna mindig is kegyes volt, még idejében ugrott félre a hirtelen támadás elől. Nocsak? Kezdett érdekes lenni a másik társasága. Lassú köröket rótt le a nővel szemben, néha irányt változtatva, mindezt pusztán csak azért, hogy felmérje annak gyenge pontjait; egy korábbi csetepaté következtében megmaradt sérülés, mely miatt esetlegesen most jobb lábra sántított, esetleg lassú reflexek vagy éppenséggel némi süketség az egyik fülre. Bánatára azonban ilyesfajta problémát nem vett észre – pedig jó szeme volt ahhoz, hogy kiszúrja mások effajta gyengeségeit. A nőstény dög szerencséjére fiatal és látszólag egészséges volt, eddig. Alapvetően pártolta azt, hogy az Ő javára álljanak a dolgok. Mi tagadás, a tiszta játék nem kimondottan tartozott az erényei közé. Miért is tartozott volna? Számtalan jó tulajdonsága mellett aljassága volt a legkellemesebb, nem mellesleg ezt szerette leginkább érvényesíteni, ha a helyzet úgy adódott.
Nem állt szándékában megvárni, míg a nőstény esik neki előbb, szinte egyetlen nekirugaszkodással csökkentette a kettejük között meghúzódó mindeddig tisztességes távolságot. Más vágya sem volt, minthogy mihamarabb lerendezni ezt az újabb hajcihőt és hazabaktatni apró rozoga kis birtokára, mely tulajdonképpen egy tákolt kis faépítményből állt valahol az erdő mélyén, hogy aztán azt tehesse, amihez a legjobban értett: elfoglalja magát lehetőleg önön száműzetésében. Ideje lett volna, hogy bégre békén hagyják holmi jött-ment önmagukat halhatatlannak mondó teremtmények, kikre a legcsekélyebb mértékben sem volt kíváncsi – nem véletlenül tartózkodott messze a várostól, lehetőleg a legészrevehetetlenebb helyen, viszont még így sem volt teljes nyugta, elvégre aki keres az talál, ráadásul bosszúságára a legtöbb halhatatlan tengernyi idővel rendelkezett, többel mint amennyivel kellett volna.
A nőstény dög felé kapott, s annak húsába mélyesztette fogait, aki véletlenül sem hagyta annyiban, hanem bemart az oldalába, mire kénytelen volt elengedni. Érezte a másik vérének vasas ízét a szájában. Nem szomjazta a vérontást, de a nőstény bosszússá tette – különösen, hogy nemrégiben tisztogatta le magáról az alvadt vért és megszáradt sarat. Nem volt hiú, de nem szeretett kétszer néhány perc leforgása alatt ismételten megtenni. Elege volt. Ismételten körbe kezdett járkálni, majd egyetlen pillanatot kihasználva leterítette a nőstény farkast. Majd várt, hogy amaz mit lép.
Ez idő alatt pedig próbálta előkotorni azt a néhány emlékfoszlányt emlékezetének porosodó raktárából, melyek fényt deríthettek arra, hogy mi végett volt számára olyan ismerős a nőstény. Ismerte valahonnan, ebben biztos volt. A másik tekintetében volt egyfajta ismerős csillogás, melyet nem tudott sehova sem tenni. A szaga pedig még inkább ezt a hitet erősítette benne.

avatar
Hibrid
Two sides, one soul

animae scrinium est servitus

Egyedi Titulus : ☥ big bad hybrid
Gif vagy kép :
Play-by : ☥ michiel huisman
Vonal1 :
Faj : ☥ hybrid
Posztok : 21
Kor : ☥ 812
Lakhely : ☥ here and there
Rang : ☥ civilian
User neve : ☥ lüszipposz [nyugalom, nincs mentáils zavarom, pusztán tetszik a görög szobrász neve *-*]
Vonal2 :
Családi állapot : ☥ i hunt my ex wife
Foglalkozás : ☥ the list is too long; merchant, mercenary, priest, doctor... anything you need
Felöltött alak : ☥ black furry hybrid-werewolf
Vonal3 :
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Tárgy: Re: Barticescu ☥ MacConnach   



Sponsored content
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down
 
Barticescu ☥ MacConnach
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Ώ IMMORTALIS.OSCULUM :: Other times
Alternatív játékhelyszínek, hogy a fantáziád szárnyalhasson
 :: Visszatekintés
-