Felhasználónév
Jelszó
Automatikus bejelentkezés 
:: Elfelejtettem a jelszavam!



Utolsó hozzászólások
Az utóbbi tíz üzenet
Quintus C. Dolabella
Vas. Jún. 11, 2017 10:20 pm
Maya Brändström
Szer. Május 24, 2017 8:29 pm
Maya Brändström
Csüt. Jún. 16, 2016 9:42 am
Cassandra
Vas. Ápr. 24, 2016 7:28 pm
Norah Sommers
Csüt. Márc. 31, 2016 10:11 pm
Lucretia Mantova
Csüt. Márc. 24, 2016 12:52 pm
Lilith
Szer. Márc. 16, 2016 8:21 pm



Suttogó hangok
Üzenj másoknak • Ne hirdess!




Share | 

 Dee & Nath

Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Tárgy: Dee & Nath   Szer. Ápr. 08, 2015 10:20 pm

Könnyed esti séta az ikrekkel és a kedvesemmel. Már nem is tudom mióta ez a programunk napnyugta után, hogy kicsit együtt legyen a család. Az ikrek a nappalok alatt vannak leginkább ébren, de ez azt hiszem így is van rendjén, még nagyobbak nem lesznek, vagy meg nem lesz az átváltozásuk, ami után ők is az éjszakai lények táborát fogják erősíteni, de addig is maradnak az ilyen programok. Átlagos párnak tűnünk a parkban séta közben, alkony után a jól kivilágított séta úton. A kutya is velünk van, bóklászik szaglászva körülöttünk, néha előre rohan, van amikor lemarad, mikor mit talál érdekesnek.
- Szóval, akkor a cégről még van mit tanulnod, és szeretném ha ma este, amikor az ikrek el lettek altatva, velem együtt dolgoznál. Ha valami miatt el kell mennem és ezt nem tudom intézni, akkor neked kell helyettem aláírnod papírokat és meghozni a jó döntést, mivel társtulajok vagyunk most már. – Egy hónapja annak, hogy társtulajdonossá vettem fel az ingatlanos cégemhez és felezzük a boltot, szeretném megtanítani az üzletre és a vezetésre, hogy ha nem vagyok valami miatt itt, akkor nélkülem is boldoguljon. Távol akarom tartani tőlük a bajt mindenféle módon, és ehhez néha el kell, menne, egy-egy alkalommal, ha a helyi sheriff úgy dönt vizitet akar a vámpírokkal megejteni. Plusz benne van a pakliban az is, hogy vadászokkal akadok össze és kiszúrják, mi vagyok, nem akarom, hogy bajuk legyen vagy felkopjon az álluk ha valami rosszul sülne el. Amúgy is jól áll a kosztüm Deirdrenek és szerintem nagyon is jól tudná vezetni a céget, szeretném bővíteni a vállalkozást valami olyannal amiben ő is megtalálná önmagát, mondjuk el tudnám képzelni lakberendezőnek vagy valami hasonlónak, ahol sok dologgal foglalkozhat.
- Tudom, hogy megbeszéltük, még babázni akarsz, de ettől még érdekelne, hogyan állsz a lakberendezés kérdéséhez? – tanfolyam iskola, ha kell megcsinálhatja, szeretném ha boldog lenne és megállna a saját lábain is. Bár úgy tervezem vele maradok jó néhány évszázadig, és utána kitaláljuk, hogyan tovább. Mostanra megnyugvással tölt el, hogy napi rendszerességgel issza a véremet, nem ellenkezik már velem és többek között emiatt is csillapodtam le, mert már nem kell attól tartanom, hogy valami baja lesz és elveszítem, mert ha ez megtörténik a lelkem tépik ki belőlem. Nyálas vagy sem, hidegen hagy a dolog. Ennek a nőnek köszönhetem, hogy újra élek és nem csak úgy vagyok a vak világban. Kívülről még mindig kemény vagyok és bárkit elteszek láb alól, de velük másképpen viselkedek.

avatar
Vendég

Vendég
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Dee & Nath   Vas. Ápr. 12, 2015 1:36 am

Szeretem ezeket az esti sétákat, mindig békések, és általában jó hangulatban telnek. Nem tudom megmondani, hogy mikor történt a dolog, de az biztos, hogy Nathaniel teljesen megváltozott. Bármi is legyen az oka a dolognak, nem firtatom inkább csak élvezem. Nem mintha nem szerettem volna úgy is, nekem jó volt úgy is, ahogy volt, a maga hűvös, morcos módján, én képes voltam belé szeretni, meglátni azt az oldalát amit már végre ő sem tagad meg. A gyerekekkel egyszerűen lenyűgözően viselkedik, olykor magam is meglepődök, újabb és újabb „úgysem teszi meg” jellegű dolgokat kell kitalálnom, hogy aztán bebizonyítsa, hogy mégis. Minden este jelen van a fürdetésnél, sőt aktív résztvevő. Mintha nem akarna kihagyni egyetlen pillanatot sem parányi életükből, olyan apjuk lett, amilyenről álmodni sem mertem volna.
Zokni előre szaladt, de fehér bundája összetéveszthetetlen, a sötétben is szinte világít, mozgó pont az éjszakában. Kissé mintha túl messzire ment volna, már éppen visszahívnám, amikor inkább Nath felé fordulok.
- Megtanulok mindent, de valamikor aludnom is kell. – halkan, kérlelve mondom ezt. Az ikrekkel is szeretnék lenni, akik minden próbálkozásom ellenére a nappali életmódot választották, de vele is a lehető legtöbb időt igyekszem eltölteni. Lopott órák vannak csupán amikor elszenderedek, és kezdem érezni is a hatását, néha elalszom a lehető legváratlanabb helyzetekben. Főzés közben, hogy csak egy példát mondjak. – Apránként megmutatsz majd mindent, én pedig igyekszem megtanulni a dolgokat. És nem elrontani úgy a dolgokat mint a múltkor. – na igen, az aztán kínos eset volt. Egy hete, gondoltam összepakolok Nathaniel íróasztalán. Hiba volt, úgy el sikerült raknom valahová egy szerződést, hogy azóta sincs meg. Persze ilyesmi csak velem történhet meg, abszurd az egész.
- Lakberendezéshez? Hát… szeretem, de nem igazán volt még alkalmam kipróbálni. – szemeim lesütve pirulok el a fülem hegyéig. Az új házban ahol jelenleg élünk minden tökéletes, egy profi csinálta, én csak néztem és segédkeztem. Egy kicsit. – Jót akarsz tudom, de előbb muszáj lesz az ikreket átszoktatnom az éjjeli létre. Biztonságosabb is lenne. – a babakocsira pillantok, Calder apró markába szorítja a kedvencét, Puffancs Úr nevű plüssét, ami lényegében egy kék, nyuszifejű kendő. Békésen alszik, cseppnyi ajkai ritmikusan mozognak, álmában eszik, cumizik. Crescence nézelődött még az előbb, most halkan mormogva magyaráz valami roppant fontos dolgot az arckifejezéséből ítélve. Ahogy ismerem nagyjából fél perc és rázendít, így megtorpanok, hogy felvehessem. Kinek hiányzik, hogy az ifjú Mr. Calder Hisztérika Sufolk felébredjen a húga sírására?!
- Esetleg kezdhetnéd azzal a szoktatásomat, hogy elmondod tulajdonképpen hol, mennyi és milyen ingatlanod van. Az nagyot lendítene előre a dolgon. – Cris elégedetten nyúlik el a karomban, de azért még folytatja a mormogást, valószínűleg ezek további utasítások lehetnek. Parányi ujjait széttárva nyújtózik Nathaniel felé, oh, igen! Az én kis hercegnőm aztán imád az apjánál lenni! Képtelen vagyok nem vigyorogni a kislány határozottságán, hiszen azt már mindketten tudjuk róla, hogy ha valamit a fejébe vesz azt meg is szerzi magának.
- Ha jól sejtem ma megint a te hangodat hallgatva szeretne elaludni. Végül is, amíg nem értik mi az a mese, akár üzletről is beszélhetünk, nekik valószínűleg csak az a lényeg, hogy velünk legyenek. Erről mi a véleményed? – a rövid idillt Zokni szakítja félbe, szokatlanul egyenes vonalban, gyorsan szalad vissza hozzánk, illetve inkább Nathanielhez.

avatar
Vendég

Vendég
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Dee & Nath   Hétf. Ápr. 13, 2015 11:26 am

- Jól van. – Adom meg magamat, végül is, ebben igaza van és volt már rá precedens, hogy elbóbiskolt főzés közben a kaja oda is kapott, az íz nem érdekel, de az illatokat érzem. Lehet nem eszem emberi ételt, de az orrom nagyon jó, szóval, belemegyek abba, hogy ezzel később foglalkozunk, mikor nem lesz más dolga. Könnyebb lenne, ha belement volna abba, hogy legyen bejárónőnk, de nem akarja, hogy más főzzön az ikreknek. Ami egyfelől dicséretes másfelől, szerintem több ideje lenne, de persze megértem az indokait, most már megértem. Hajdanában nekem nevelőnőm és szakács is volt.
- Maradjunk abban, amiben megegyeztünk, a dolgozószobám és a kupim az én dolgom. – Vigyorodok el, hogy még mindig bűntudata van a szerződés miatt, ami teljesen eltűnt és azóta sem került meg, pedig csak rendet tett, na igen, rend is lett, csak napokig semmit nem találtam meg. Nem haragudtam miatta, nem vagyok az az agresszív típus, de főtt a fejem és utána megkértem, ne akarjon itt takarítani. Átkarolom és magamhoz húzom, hogy adjak neki egy homlokra puszit. – Mrs. Sufolk, mondtam már, ne legyen bűntudata. A papír pótolható volt, a probléma orvosolva lett és már nem lehet változtatni rajta. A hátunk mögött van kedvesem és maradjon is ott, inkább előre nézz. – Tanult a hibából, ez nem kétséges, azóta nem pakolászik abban a szobában, ha bejön, csak annyit tesz, hogy ami leeső félben van, azt rakja vissza az asztalra. Bár volt, hogy miatta került le minden a földre, de hát, ha a feneke olyan jól mutat azon az asztalon, pláne semmi ruhában?!
- Lesz időd eldönteni, ha érdekel, tudok egy jó iskoláról… - Pendítem meg neki, hogy ha nem akar teljesen társ tulajdonos lenni, csak névleg és később tanulna ebbe bele, akkor legyen valami más amivel foglalkozhat, ha a kölykök már elég nagyok, hogy ne kelljen non-stop velük lennie. Mivel azt már tudom, iskolába fogja járatni őket, akarja, hogy sulizzanak. Én inkább vagyok a híve annak, hogy magántanulók legyenek, de erre is vannak kitűnő magán iskolák, drágák, de a legjobbak.
- Idővel, de gondolom, a babákba ez van belekódolva, még akkor is ha azok amik… - Halkabban mondom ezt a mondatot, hogy ne vigye el a szél és ne hallják meg idegenek. Mivel elmegy mellettünk egy futó pár, kocognak így kora este, csak sportosan, csak nyugodtan. Megvárom, hogy felvegye Crest és utána egy vigyort villantok rá.
- Van jó néhány ingatlanom, fejből én sem tudom mennyi az annyi pontosan, de Amerikában van több társasház, ami a tulajdonomban áll. Itt úgy, 6-8 ingatlanom van, mindegyik többlakásos emeletes épület. – Aminek minden lakása bérbe van adva, hogy folyamatosan termeljék nekem a hasznot, de ezen túl van még néhány a környező városokban is. Majd elveszem a lányomat és kézbe véve őt beszélek tovább.
- Saccolva, olyan 27 ingatlannal gazdálkodom jelenleg, egy része társasház, és van olyan épület is amiben üzletsorok vannak. – Számolok utána, mi is a nagy helyzet, jelen pillanatban. – Ennyi most elég, hogy remekül ellegyünk mind a négyen a nagy házban. - Továbbá vannak még olyan ingatlanok is mint a hegyi kis villa, ezek is bérbe vannak adva, abból is van néhány az államban. Abból, úgy 10-12 lehet… - Gondolkozom el. Nos igen, 500plusz év alatt sok ingatlant tudtam venni és én úgy gondolom, abba jobb fektetni, mint bármi másba, majd ahogy a kutya nyílegyenesen lohol vissza, a gyereket oda adom az anyjának és figyelni kezdek a környezetre.

avatar
Vendég

Vendég
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Dee & Nath   Szer. Ápr. 15, 2015 11:46 pm

- Még mindig imádom, amikor ezt mondod nekem, Mr. Sufolk. – nem is kicsit húzom ki magam, amikor Mrs. Sufolknak szólít. Lassan egy hónapja, hogy már a felesége vagyok, és még mindig nem tudtam megszokni a dolgot. Túl sokat nem változtatott a hétköznapokon, legalábbis eddig. Mármint leszámítva azt a cégrészt, amit a nevemre íratott, a hideg is kiráz tőle, hogy ekkora felelősséget adott nekem már megint. Igazság szerint lenne időm foglalkozni az üzlettel is, ha nagyon muszáj lenne, az esküvőt is valahogy összehoztam, ez se lehet nehezebb. Persze lehet, hogy tévedek.
- Igazság szerint szívesen tanulnám meg a lakberendezést, majd amikor az ikrek elkezdik a sulit. Addig pedig, nem is tudom… nem gyakorolhatnék valahol? – a házban még van egy-két szoba amin lenne mit csinálni, azt hiszem ott elkezdhetném ezt a lakberendezősdit. Sőt, talán a tetőtérben lehetne egy zug, ahol vannak anyagminták, könyvek, kreatívan próbálgathatnám a szárnyaim. Jó lenne, de még korai, a gyerekek még csak egy évesek sincsenek. Talán ha már képesek lesznek… nem is tudom, megtörölni az orrukat vagy maszatolás nélkül egyedül enni.
- Jó néhány ingatlan. – bólintok úgy, mint aki fel is fogja, hogy ez mit jelent. Persze fogalmam sincs a dologról, de mire a mondandója feléhez ér, én már el vagyok olvadva. Egyszerűen imádom, ahogyan a lányunk a karjaiba simul. Annyira boldog a kis arca, hogy erre nincsenek is szavak, mennyei békesség tölti el mind a hat és fél kilóját a kisasszonynak. Látom, ahogy az apja arca felé nyúl, és csak annyit hallok, hogy „6-8 emeletes ingatlan”. Hát ki lenne képes ilyen pillanatokban üzletre fókuszálni?
Elém úszik egy kép, az esküvőről. Mindenki fel-alá rohangált, és bár kevesen voltunk, csak a család, attól még görcsösen akartam, hogy minden tökéletes legyen. Caldert én öltöztettem, Camille Crescence-t, akit átvitt az apjához. Gyerekesen hangzik, de azt akartam, hogy ők is a részesei legyenek az egész eseménynek, így mindvégig a karomban tartottam a csodálatos mini öltönyben feszítő Cal-t.
- Hogy mit? Milyen villák vannak még? – mint aki álmából ocsúdik éppen, úgy veszem vissza a kislányt, és nem értem mi ez a hirtelen jött feszültség. Zokni izgatottan pillant fel a gazdájára, idegesen kapkodja a fejét. – Kicsit elkalandoztam, nem folytathatjuk inkább otthon? – észreveszem, hogy a babakocsiban Cal mozgolódik, és már éppen hajolnék le hozzá, hogy megnézzem mi a baja, amikor valami a semmiből csapódik nekem, és tépi ki Cris-t a karjaimból. Egy szempillantás alatt történik az egész, a babakocsi felborult míg én hanyatt estem,aztán pedig kétségbeesetten markolom a levegőt, mert a lányom már nincs itt, nincs velem.
Lélegezni sem tudok, négykézláb mászok a babakocsi felé, ahol már Zokni is szaglászik, és az ösvény túlsó oldala felé vicsorog. Calder sír, mit sír?! Ordít, de Cris hangját nem hallom és nem is látom őt sehol. Szorosan ölelem magamhoz a hideg kövön ülve a fiam, várok, hogy Nathaniel mire utasít, mert nekem fogalmam sincs, hogy mit tehetnék, hogy megvédjem a kicsit. Majd egy enyhe szellő fuvallatán érkezik az orromba az ismerős, fanyar mégis sós illat.
- J.J. – motyogom döbbenten, és a vámpírom felé pislogok. J.J., avagy John James Zack egyik csatlósa volt, egyike azoknak akik vakon követték őt bárhová. Vámpír, de aligha lehet több, mint száz éves. Csak azért nem vettem észre, mert ez az ereje, a sebessége, de semmi máshoz nem ért. Azt hiszem, már meséltem róla a férjemnek. Remélem eszébe ötlik majd, hogy J.J. nem egy észlény, és képes bármit kockára tenni. Biztos vagyok benne, hogy a kislány nála van, mert bár még nem látom, hogy jól lenne, azt azért tudom, érzem, hogy nem esett komolyabb baja.

avatar
Vendég

Vendég
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Dee & Nath   Csüt. Ápr. 16, 2015 10:49 am

Közelebb húzom magamhoz és a fülébe súgok bele, miután a nyelvemmel körberajzoltam a fülcimpáját, majd morgásra emlékeztető hangon szólaltam meg.
- Mrs Sufolk. – Aztán a nyakába csókoltam bele és elengedtem, ha elpirult akkor elégedetten szemléltem a végeredményt. Az esküvőt egy hónappal korábban ejtettük meg csendes kis helyen zártkörűen, nem hívtam meg igazán senkit sem, ahogy ő se nagyon, végül is, nem igen van kit meghívnunk. de ez teljesen mindegy is volt a kettőnk számára, az a kis szűk kör akikkel kapcsolatban voltunk ott voltak, Camille volt a koszorúslánya és az egyik tanú. A háznépe volt még a vendég mivel a hegyi kisház udvarán volt a ceremónia. Utána pedig az ajándékom az volt, hogy az ingatlanos cégem társ tulajdonosává tettem meg. Amibe belefog tanulni, lesz rá ideje, én meg szánok rá az enyémből, hogy megtanulja profin kezelni az egészet.
- Kicsivel hamarabb is elkezdhetnéd…. hm… legyen a suli, de a cégbe már előbb el kell kezdened beletanulnod, segítség lennél nekem is, hogy hamarabb végezzek… - És persze amiatt is, hogy ha velem valami történne, a vámpírok, szakadárok, emberek és vadászok háborúja kirobbant, ott van az orrunk előtt csak én igyekszem távol tartani őket mindettől. Messze vagyunk a gócponttól, a nagyobb városokban jobban érezhető az egész. Nem véletlen költöztünk ide, hogy ne legyünk sem a vadászok, sem a tanács szeme előtt. Nem akarom veszélybe sodorni őket.
- Ez még nem is olyan sok, van olyan akinek jóval több van a birtokában én ebben a szakmában még csak kishal vagyok, de ennyi bőségesen elég, hogy megfelelő anyagi körülményeket biztosíthassak nektek. – Beszélek és közben a gyerek ott van a karjaimban és hagyom, hogy nézelődjön, az orrom a tenyeréhez nyomom és rávigyorgok, hogy nevessen és el legyen nyugodtan, miközben az anyja nagyon hallgat így felé pillantok, majd vissza a kisasszonyra. Közben eszembe jut, hogy Deenek csokor helyett a lányunk volt a kezében.
- Jobb lesz, ha elindulunk vissza. – Feszültté válok én is, mert van valami a levegőben, ahogy a kutya is jelezte. Másik vámpír nem messze tőlünk. Két vámpír van a közelben nem csak egy, szemfogaim nyúlnak a haragtól és még egyet torkon ragadok addig a másik lecsap a feleségemre és a gyerekekre, kell néhány pillanat, hogy megfagyasszam a másik vámpírt és az ne tudjon nekem ellenállni, a képessége még nem volt kiforrott, sőt, azt is mondhatom, hogy még nem jelentkezett benne, túl fiatal példány, néhány hetes lehetett csak, összeroppan, ahogy beleöklözök a fagyott mellkasába, majd Dee után nyúlok felrántom a földről.
- Indulj vissza a kocsihoz! Most, megy veled a kutya is. Próbáld elcsitítani a gyereket. – Darálom le a feleségemnek és belenézek a szemeibe, az enyémek már feketében úsznak a haragtól és a levegő körülöttem hűlni kezd. Majd a fák felé fordulok.
- Csak nem ekkora szarjankó vagy J.J. tényleg azt hiszed, hogy egy csecsemő megvédhet, vagy ennyire egy puhap*csvagy, hogy csak egy gyerekkel tudsz kikezdeni, de egy igazi vámpírhoz már nem mersz közelebb jönni. Szánalmas vagy kisfiam. Csak nem attól félsz, hogy a feleségem fél kézzel elintéz? Ezért nem bírod előtolni a pofádat? Szégyen vagy te a fajtánknak… - Ismerem a fickót a feleségem elmondása alapján, tudom, hogy csak egy csatlós volt, hogy nincs sok sütnivalója, és az önérzete elég nagy ahhoz, hogy ha sértegetem, ki fog jönni, bizonyítani. Így lesz esélyem könnyen elvenni tőle a gyereket és nem a fák között kell, hadakozzak vele, ahol megsérülhet a gyerek is komolyabban. Nyílt téren kevesebb az esély, hogy a tűlevelek kárt tesznek benne, akkor csak a vámpír jelent veszélyt rá.

avatar
Vendég

Vendég
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Dee & Nath   Vas. Ápr. 19, 2015 10:29 pm

- Mmh! – nyöszörgök, mert még mindig ilyen hatással van rám. A szavai, a lopott csók a nyakamon, mind ezt teszik velem, alig tudok ellenállni már. Mondhatni függővé váltam, függőjévé a férjemnek amit egyáltalán nem is bánok, sőt élvezem. Csak azt sajnálom most, hogy nem vagyunk otthon, nem tudom úgy átölelni ahogy szeretném, és nem tudom a gyerekeket lerakni az ágyukba aludni, hogy aztán azt csinálhassak vele amit csak akarok.
- Rendben, akkor majd igyekszem megtanulni amit csak lehet. De tudod, hogy nincs érzékem az üzlethez. – szégyellősen motyogok, mert ez az igazság, valahogy nem vagyok jó ebben az üzletelésben. Soha nem is volt miért megtanulnom, és nem is igazán érdekelt. Míg Nathaniel nekem nem adta a cége felét azt se tudtam mi fán terem az ilyesmi. Persze tudom, hogy aggódik miattunk, hogy mi lenne velünk, ha esetleg történne vele valami. Ezért szeretné ennyire, hogy beletanuljak, hogy ne legyenek anyagi gondjaink ez még az én szőke kobakomnak is világos. Csak nem akarom, még belegondolni sem, hogy egyszer nem lesz már velünk. Kizárt dolog, nem fordulhat elő, hogy valaki elragadja tőlünk.
- Ez nem sok? Hát, szerintem elég sok. Nekünk bőven elég, ha több lenne csak még kevesebbet lennél velünk a munka miatt. – a lányunk kétségkívül élvezi a helyzetet, hogy most teljesen kisajátította az apját. Szeret vele lenni, csupa bűbáj sikkantása mindent elárul kettejük viszonyáról. Crescence egyértelműen rajong Nathanielért, de talán ez nem véletlen, elvileg minden kislány számára az apja a hős lovag, akihez később mindenkit mér.
Már éppen bólintanék, hogy menjünk haza, amikor mellkasomnak ütközik valaki, a semmiből. Mikor felfogom, hogy Cris már nincs nálam, azonnal elfog a pánik, és Calder után nézek, aki a felborult babakocsi mellett fekszik, sír, biztosan megütötte magát szegény. Magamhoz ölelve érzem, hogy jól van, nem esett baja. Dühös pillantást vetek a férjemre, amikor azt mondja menjek a kocsiba. Mert ott aztán nagyobb biztonságban vagyunk, egyedül? Különben is, ha Cris megsérült, akkor azonnal segítenem kell rajta, szóval itt maradok, hat lóval meg Zoknival sem tud elvontatni innen. Hátrébb húzódom a gyerekkel, képtelen vagyok csitítani. Talán mégis megsérült?
Míg én összeszedtem Caldert, Nath sem maradt tétlen. J.J. nem jött egyedül, egy másik vámpírt hozott magával. Ahogy látom, nem is valódi ellenfél számára, néhány szempillantás alatt fagyasztotta meg. Egyáltalán nem rémít meg ezzel, tudom, hogy minket véd. Ha akarnám sem tudnám megállítani, de nem nézek oda. Csak hallom, amint a fagyott bordákat összezúzza egy kérlelhetetlen csapással. Megkönnyebbülten sóhajtok, egy pillanatig sem sajnálom azt az idióta tacskót, aki veszélyeztette a családomat.
Miközben próbálom felmérni, hogy mi lehet Cal baja, az ereimben szinte megfagy a vérem is. Soha nem hallottam még ilyen hangon beszélni Nath-t, érzem, hogy iszonyatosan dühös. Talán mégis szót kellene neki fogadnom, és az autóhoz sietni. Tétován indulok el az ösvényen, féltem őket, a családom akiket készülök magukra hagyni. A lányunk fájdalmas zokogásának hangja azonban a földhöz ragasztja a lábaim, azonnal a hang irányába fordulok. Ösztönös, nem tehetek ellene, képtelen vagyok egy lépést is tenni míg így sír.
- Veled nincs miről tárgyalnom, Sufolk. – J.J. hangja épp olyan félelmetes, mint amennyire a vámpíromé, megspékelve azzal, hogy túszul ejtette a kislányomat. Akaratlanul is könnyek szöknek a szemembe. Bármennyire is akartam, hogy másként legyen, a múltam megtalál, mindig megtalál, és tönkreteszi a boldogságomat. – Fogd azt a dögöt meg a fiadat és tűnj el innen! A r*banccal van beszédem. – ahogy a fiatalabb vámpír kilép a fák közül, látom, hogy a kislányt maga előtt tartja, élő pajzsként használja fel. Cseppnyi karjait nagy tenyerébe fogva emeli, a baba pedig esetlenül lóg, jajveszékelés szerűen sír. J.J. Caldert elengedi, ennyi becsület maradt benne a régi időkből, Nathaniel örökösét futni hagyja, csak a kislány kell neki, hogy rajtam álljon bosszút.
- Kérlek, ne…! – suttogok elfúló hangon, nem bírom nézni sem, amint fájdalmat okoz a gyermekemnek. – Könyörgök J.J., engedd el a kicsit! – csak gúnyos kacaj a válasz, nem tudom mit tehetnék még, gyenge vagyok, képtelen megvédeni a szeretteimet. Zokni mögé próbálok bújni, onnan nézek könyörögve a vámpíromra. Tudom, hogy nem kell kérnem, hogy tegye meg, mentse meg a lányunkat, mert magától is megtenné.
Egy hang miatt fordítom a fejem ismét a fák felé. Crescence nem sír már. Ernyedten lóg J.J. kezéből, egy borzalmas pillanatig átfut rajtam a gondolat, hogy már nem is… Megtántorodok, olyan elemi erejű a félelmem. Aztán látom, hogy mi okozta a hangot, a babám, az én gyönyörű kisbabám alkarja eltört, cseppnyi válla kiugrott helyéből. Bizonyára a fájdalomtól ájult el, azért tűnik ennyire élettelennek, legalábbis nagyon remélem, hogy így legyen. A támadóját tudom, hogy már semmi nem menti meg a haláltól, a férjem egészen biztosan megöli, amiért kezet emelt a lányunkra. Jobbommal szorosan ölelem Caldert, míg bal tenyerem a kutya hátára siklik, muszáj belé kapaszkodnom, hogy el ne essek. Itt kell maradnom, hogy meggyógyítsam a babámat, amint kiszabadul ennek az őrültnek a fogságából.
- Csak nehogy örökre hallgasson el a lányod, haver! – gúnyos nevetés kíséri a vámpír szavait amint az ösvény mellett terem, és én már tudom amit ő nem: ez csak olaj a tűzre, esélye sem maradt, hogy egy darabban távozzon.

avatar
Vendég

Vendég
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Dee & Nath   Hétf. Ápr. 20, 2015 1:29 pm

- Majd lesz hozzá, meg lehet ezt tanulni és bele is lehet jönni. Hajdanában engem sem érdekelt az üzlet, de meg kellett tanulnom, hogy a magam lábán állhassak és ne kelljen szenvednem a nincstelenség miatt, vagy emberektől elvennem, ami kellett… - Hajdanában sok olyan dolgot megtettem amire nem vagyok büszke, de kellett a túlélésemhez. Ma már nem szorulok rá arra, hogy kicsikarjam másokból a vagyonukat vagy az ingatlanukat, ma már megvan a saját vállalkozásom, ami jól hoz a konyhára, hogy eltarthassam a családomat. Természetesen az összes befolyó pénz nem nálam köt ki, hiszen az ingatatlanokra is kell belőle fordítanom, karbantartás felújítás és egyebek, hogy jó állapotban legyenek és ki lehessen őket adni, több ingatlan több probléma. De azét van elég plusz is a családom számára.
- Amúgy pedig ne motyogj, értelek, de nem szeretem amikor motyogsz. – Jegyzem meg neki, ahogy az oldalán simítok végig. Majd beszélek neki az ingatlanokról, ami szerintem nem sok. – De ha kitanulod, megoszlanak a feladatok…- nyalok bele a fülébe, majd átveszem Crest egy kis időre, hogy amikor úgy érzem baj van a gyerek visszakerüljön az anyjához, két kezem legyen a harchoz, ne csak egy és ne legyen a kicsi a tűzvonalban, de a dolgok nem úgy alakulnak. Két vámpír, egyet kiiktatok egy másik elragadja a lányt, Dee a földön, Cal a kezében, én pedig végtelenül dühös vagyok. Ezt mutatja az is, hogy a másik vámpír millió darabban végezte.
Rámordulók Dee-re, hogy menjen innen, ne legyen a tűzvonalban, majd a hideg önti el az ereimet, feszült vagyok, de elér az a vihar előtti csend, mielőtt vérengzésbe kezdenék.
- Azt mondtam maradsz! – Vicsorgom Dee-re, hogy ne merészeljen közelebb jönni egy lépéssel sem, nem akarom, hogy bajuk esse és nem akarom a közelben sem tudni, hogy nyugodtan végezhessek a vámpírral ne kelljen attól tartanom, hogy a harc hevében őket is megsebesítem, Cres már elég nehezítés így is. Egy ekkora gyereknek, egy babának nem lehet még parancsokat osztogatni, mit tegyen, hogy ne legyen útban, és ettől még dühösebb leszek.
- Aláírtad a halálos ítéleted…- sírin szól a hangom, a leheletem páraként gomolyog és deres lesz a fű a közelemben, a kezeim re kiül a dér, ez a vámpír innen nem megy el élve, eddig sem mehetett volna, de most a gyors és kegyes haláltól is elbúcsúzhat, abban már biztos lehet. Lépek, JJ is lép, terelgetem, úgy igazítom a dolgokat, hogy azt higgye nyeregben van, hogy övé az irányítás, holott arra mozog amerre én akarom, hogy mozduljon, ostoba barom, öntelt hólyag. Cres némasága az utolsó csepp, támadok, a fickó nem tud menekülni magát szorította sarokba, nem is kell sok, elég ha elérem. Ötszáz évesen már tudom irányítani a képességemet, megtudom tenni, hogy csak az egyik kezemen használom a képességem és a másikkal nem. Két dolgot teszek, egy JJ lábát megfagyasztom, ne tudjon elmenni, a jobb lába használhatatlan és az alkarja is amiben a gyerek volt benne, kénytelen volt elereszteni Crest. Lábbal rúgok a bokájába, hogy az eltörjön, szilánkokra, hogy a vámpír ordítson, így ki van lőve a menekülési lehetősége, emiatt van időm, vámpír sebességgel az anyja kezébe nyomnom a gyereket, hogy után elereszthessem a dühömet és módszeresen végezhessek JJ-vel. A vámpír ordít, ahogy egymás után töröm el a fagyott végtagjait, amikor már a földön vergődik mellé térdelek a fülébe súgok valamit arról, hogy mit nem kellett volna tennie, és rövidesen véget vetek a szenvedésének, a fejét fagyasztom meg, hogy utána a koponyát zúzhassam össze. Mire végzek, egy kupac fagyott húson túl nem marad más belőle, a nap majd elvégi helyettem a piszkos munka utáni takarítást.
Nem merek még a családomhoz érni, vibrálok még a dühtől és emiatt a képességem is a felszínen van, hideg vagyok és hideg van körülöttem. Közelebb húzódom hozzájuk és higgadni próbálok, hogy ne kapjanak ők is a hidegből.


avatar
Vendég

Vendég
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Dee & Nath   Hétf. Ápr. 20, 2015 4:38 pm

- Jó, jó! Nem motyogok főnök. – kuncognom kell, hogy mindig ilyen apróságokon akad fenn. Folyton nevel, megmondja mit csináljak vagy éppen mit ne. De ennek ellenére nagyon szeretem, úgy ahogy van. – Szóval ha dolgozom majd, akkor több időd lesz játszani a kisasszonnyal? – viszonzom a gesztusát, és a nyakába harapok bele finoman, amikor megérzem én is, hogy valami változott.
Amint a földre kerültem, már hallom is, ahogy Nathaniel mozgásba lendült. Az egyik támadónknak már vége is van, a mellkasa egyetlen fagyott massza, csontokkal tarkítva. Megdöbbent, persze, hisz még nem láttam ilyesmit, de nem aggódom emiatt. Tudom, hogy minket nem bántana, és azt hiszem ez az egészben a lényeg. Ezért vagyok vele, mert tudom, hogy velünk nem tenne ilyesmit, csak azért, hogy mi biztonságban legyünk. Nem mozdulok, épp csak néhány lépést teszek hátra, amikor rám szól, hogy menjek a kocsihoz. Bólintok, amikor fenyegetően mordul rám, maradok ahol vagyok, nem fogok őrültséget csinálni, nem szolgáltatom ki magam a félkegyelmű támadónknak. Talán igaza van, és azzal csak rontanék a helyzeten.
J.J. szavai nagyon fájnak, de annál is rosszabb, hogy látom amint bántja a lányunkat. Ilyesmihez nincs joga, és bárki széles e világon akinek csak egy cseppnyi emberség is szorult a jellemébe, nem okozna fájdalmat egy csecsemőnek. A könnyeim anélkül potyognak, hogy hatalmamban állna megállítani őket. Calder nem csitul, nagyon meg van rémülve, ujjacskáit a hajamba temeti, húzza, kapaszkodik. Igyekszem megnyugtatni, az ordítása halk nyöszörgéssé szelídül, én pedig szorosan ölelem magamhoz, hisz az egész világot jelenti számomra, a húgával együtt.
- Crescence…! – hüppögök hangosan, ahogy a kislány elhallgat, vészjóslóan hirtelen. Fogalmam sincs, hogy még mit tett vele, hiszen nyilvánvaló, hogy annyira sokkolta a fájdalom ezt a parányi testet, hogy nem fog magához térni. Térdre esek a kutya mellett, aki feszülten áll, minden idegszála kiéleződött, haragosan morog a vámpír felé. Érzem a hideget, ami Nathanielből árad, a hangjától pedig végigszalad a hideg a hátamon. Nem lennék most annak a nyomorult, utolsó patkány JJnek a helyében.
Calder továbbra is húzza a hajam, de már csak panaszosan szipog, bújik a maga módján. Igyekszem nem túl szorosan ölelni, nehogy még neki is baja essen. Figyelem, amint a férjem sarokba szorítja a másik vámpírt, és elveszi tőle Cris-t. Az a megkönnyebbülés amit érzek, szavakkal nem is leírható. Egy szempillantással később már nálam van, de Calder miatt nem tudom megnézni, hogy mi a baja.
- Zokni! Vigyázz rá! – óvatosan fektetem a fűbe Cal-t, és tudom, hogy a kutya mellette fog maradni bármi történjen is. Most nem tarthatom mindkét babát a kezemben, szükségem van rá, hogy meg tudjam nézni mi a baja a lányunknak. A kabátját remegő kézzel húzom le róla, miközben csontok törésének és JJ üvöltésének hangja belengi az ösvényt. Szívesen nézném végig amint Nath módszeresen kicsinálja, de van fontosabb dolgom is, beérem a hangokkal és a biztos tudattal, hogy többé nem árthat nekünk. Amint hallom, utolsó leheletéig engem gyaláz, de teszek rá, megérdemel minden fájdalmat, amit csak okoz neki az én uram, mert veszélybe sodorta a családomat. Az üvöltések, nyögések hangja elhal, ahogy a csontok törésének hangja is, ha jól sejtem ennyi volt, Nathaniel megölte a másik vámpírt.
Egészen közel hajolok a lányunkhoz, hogy halljam minden rendben van-e vele. A karja természetellenes szögben áll, a vállával együtt, de nem is ez aggaszt most leginkább. A légzése lassul, érzem, hogy minden egyes levegővétellel gyengül, fájdalmas a számára. Óvatosan futtatom végig ujjaim a bordáin, és érzem, hogy némelyik eltört, belső sérüléseket okozva neki.
- Nathaniel! – sikoltok kétségbeesetten, amint rádöbbenek, hogy Cris közvetlen életveszélyben van. Tudom én is, és a férjem is, hogy a gyógyítás fájdalommal jár, hatalmas fájdalommal amivel lehet, hogy csak rontanék a helyzeten. – Segíts kérlek! Nem tudom… nem merem meggyógyítani. – a könnyek elvakítanak, a kezeim is remegnek, és fogalmam sincs mit tehetnék, hogy megmentsem Crescence-t. Egészen biztosan nem élném túl, ha a karjaim közt halna meg, az olyan lenne, mintha a szívemet tépnék ki a mellkasomból.
Calderre pillantok, aki furcsa módon csendben van. Talán még ő is érzi a helyzet súlyát. Különösen komoly arccal nézi a húgát, én pedig tudom, hogy az ikrek közt létezik egy kapocs, amit senki más nem érthet, ésszel nem is lehet felmérni az erejét. Tudom, hogy érzi a kislány fájdalmát, és velem együtt fél, hogy mi lesz most vele. Amint a vámpírom a közelünkbe ér, nem habozok tovább.
Crescence parányi mellkasa fölé helyezem a tenyerem, a bőre puha és meleg, a szíve kétségbeejtően lassan, erőtlenül ver. Cseresznye szája sarkából vér szivárog, engem pedig szinte megbénít a félelem. Nem veszíthetjük el őt, nem most és nem így!
- Szeretlek Crescence. – suttogok könnyeimen át, majd tenyeremből halvány fény szűrődik ki. Akarom, hogy tudja, hogy szeretem, szerettem attól a pillanattól fogva, hogy megtudtam, hogy a hasamban vannak. Bármire képes lennék érte, a lehetetlent próbálom most meg. Fogalmam sincs, hogy ilyesmit egyáltalán lehet-e csinálni, de nincs más választásom, vagy megpróbálom meggyógyítani vagy perceken belül véget ér mindennél drágább élete. Szemeim behunyva gyógyítom, miközben arra gondolok, hogy kérem a fájdalmát, ami ezzel jár. A tenyerem bizsereg, majd éget, mintha tűzben tartanám, a fájdalomtól kiabálnom kell, és meg is teszem. Tudom, hogy Cris nem érez az egészből semmit, mégis gyógyul, a légzése lassan egyenletessé válik. Nekem viszont a mellkasom összeszorul, valóban elvettem a fájdalmat, de most én élem át.
Nyögve, erőtlenül dőlök el, miközben a kezem még a baba mellkasán tartom. Nem tudom egyszerre gyógyítani is, és elviselni a fájdalmát is. Talán ha képes lennék másnak átadni? Ha valaki olyan kapná, aki nem roppan össze a súlya alatt? Másik kezem kinyújtom, Nathanielt keresem vele, hogy megérintsem, és ha tudom, akkor rázúdítsam a fájdalmat, hogy tovább tudjam gyógyítani a lányunkat.

avatar
Vendég

Vendég
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Dee & Nath   Hétf. Ápr. 20, 2015 7:18 pm

Én úgy gondolom, hogy egy olyan csinos nő, mint ő ne motyogjon. Ráadásul esze is van, nem egy buta liba és a libák szokása a motyorászás, szóval, ő ne motyogjon, hanem beszéljen tisztán és érthetően. Én így gondolom.
- Igen, ha beletanulsz és rád bízhatok feladatokat, akkor több időm lesz arra, hogy foglalkozzak vele és hagyjam, hogy megrágja az ingeimet. – Finom harapására közelebb húzom magamhoz, de az események láncolata beindul és nincs időnk arra, hogy egymással foglalkozzunk. Deirdre múltjából bukkan fel egy fickó, aki belerondít a kellemes kis esténkbe és sebesülést okoz Cresnek. Amivel végzetes hibát vétett, mivel esélye nincs arra, hogy élve távozzon, de elvesztette a lehetőségét a kegyes halálnemre is. Nem tartom semmire sem a fickót, hogy egy csecsemővel tartja sakkban Deirdret és engem is így akar mozdulatlanságra bírni, csak a gyengék és a félkegyelműekben van ennyire alacsony életösztön és ők azok akik, ilyen gyávák, hogy egy csecsemő mögé bújjanak, amivel végérvényesen elásta magát. Abban biztos lehet, hogy megfogja keserülni a dolgot, lehet a családommal szelíd vagyok, hagytam magamat megszelídíteni Deirdrenek, de mindenki mással még mindig ugyan az a vámpír vagyok, ha kell lélek nélkül ölök, és most ez a helyzet, lelkiismeret-furdalás nélkül végeztem az első támadóval.
Megropogtatom az ujjaim és zuzmara csillog rajta, ahogy hullani kezd, régóta nem használtam már ennyire a képességemet, Deirdre számára, mikor jégből formáztam egy szál rózsát kevesebb energia is elég volt, de most szinte kirobbanna belőlem a haragom miatt. Nincs az az isten, ami könyörületet mutathatna a fickó iránt a haragommal szemben.
A fickónak nincs esélye a képességei nincsenek az enyém közelében és könnyen sarokba lehetett szorítani, így ennek köszönhetően hamarosan nálam van a lányom. Majd átadom az anyjának, hogy befejezhessem amit elkezdtem, lassan és módszeresen pusztítom el a másik vérszívót, hogy tudja kivel húzott ujjat és, hogy megtorlom a dolgot, üzenet ez a többi vámpír és egyéb lény számára is, hogy ha a családommal szarakodna, így fogják végezni, mindannyian. Lehet csak fél évezredes vagyok, de szívós egy agyaras, és nem adom fel, van miért élnem és küzdenem és fogok is értük harcolni, bár nyilvánvaló, hogy a helyi sherffinél lesz még jelenésem ez a leszámolás miatt. Meglesz még ennek a böjtje, de a lényeg az, hogy az enyémek biztonságban legyenek és üzenjek a többieknek, hogy harcra készen állok.
Deirdre sikolyára mellette termek, de igyekszem, úgy helyezkedni, hogy ne okozzak gondot, én nem tudok gyógyítani és még vibrál bennem a feszültség, nem is kicsit.
- Csináld, ne várasd meg, alig pislákol benne az élet! – Csikorgom a fogaim között, hallom a szívdobogását, hogy lassul, nehezebben ver, egy ekkora kis testben azok a sérülések amiket JJ okozott neki, nagyon hamar okoznak visszafordíthatatlan károkat, így nincs idő arra, hogy Dee pánikoljon. Cselekednie kell, mert én nem tehetem meg. Fogalmam sincsen, hogy egy ekkora gyerekre milyen hatással lenne a vérem, segítene-e neki, vagy csak egy vámpír csecsemőt hoznék létre? Nem merem megkockáztatni a vérem használatát, nincsenek ismereteim a hatásáról egy ekkora kis testben.
Kérnie sem kell, mellé térdelek és a kezem nyújtom neki, adja csak át a fájdalmat, nincs az amit ne élnék túl és ne bírnám ki. Viszont az intenzitása meglep, ahogy szinte átlöki belém az egészet egy az egyben, ha nem térdeltem volna, valószínűleg hanyatt esek a meglepetéstől, fogaim összeszorítom. Levegő kell a beszédhez, és ami bennem akadt most páraként tör elő, hideg páraként és a hátam mögött megfagyott a fű, néhány méter hosszan. Egy dolgot tudtam tenni, arra koncentrálni, hogy Deirdre és a gyerekek irányába ne képződjön fagy. A fájdalom erős volt, nem hitte, hogy ennyivel jár, de túléltem. Olyan mintha az én bordáim törtek volna el a karommal együtt, de épp és egészséges vagyok, csupán a fájdalom rezeg még bennem. Felnézek és végig nézek a családomon, mikor már csillapul az egész, ha jól vannak akkor megérte és még egyszer végig csinálnám a dolgot. Legközelebb felkészültebb leszek és nem fogok semmit sem megfagyasztani.

avatar
Vendég

Vendég
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Dee & Nath   Pént. Ápr. 24, 2015 12:42 am

Amint Crescence Nath kezébe került, máris sokkal nyugodtabb lettem. Már pusztán attól is, hogy tudom amit néha a sötétbe suttogunk nekik míg alszanak: „Anya megvéd téged, Cal. Apa megvéd téged, Cres.”. Úgy vélem fontos, hogy tudják mi mindig mellettük leszünk, védelmezzük őket, szeretetünkkel és figyelmünkkel halmozzuk el mindkettejüket. Hát, ezért lettem sokkal nyugodtabb akkor amikor a kislányunk végre az apjánál van.
Sietős mozdulatokkal teszem magam mellé Caldert, tudom, hogy ez nem tetszik neki, de momentán a legkevésbé sem érdekel méltatlankodó nyafogása, én éppen a húgával vagyok elfoglalva, hogy jól legyen. Crescence apró és törékeny, egészen más alkat mint a fivére. Érzem, hogy eltörtek a bordái, és hallom, hogy egyre lassul a szívverése. Gondolkodás nélkül sikoltok az apjáért, hogy segítsen nekünk, pedig tudom, hogy ide az én erőm szükséges. Gyógyítani kell, nem pusztítani.
- Én is tudom, hogy bajban van! De a fájdalom túl erős lehet, félek nem viseli el. – Zokni morgása adja meg az utolsó lökést, azt hiszem arra figyelmeztetett, hogy nagyon szorít az idő. Cres mellkasára helyezem a tenyerem, és igyekszem egyszerre gyógyítani és elvenni a fájdalmát. Különös, hogy sikerül, nem tudom miért vagy hogyan. Azt hiszem, ha valakinek a gyereke veszélyben van, a lehetetlen is lehetségessé válik. Csakhogy hamar elviselhetetlenné válik a fájdalom, elfogy az erőm, pedig még távolról sem végeztem.
Érzem, ahogy Nathaniel megragadja a kezem, és én gondolkodás nélkül továbbítom neki a lányunk fájdalmát. Már tudja, hogy mitől féltem, és értenie is kell. Ekkora fájdalomba belehalt volna szegénykém. Csak akkor engedem el őket, amikor végeztem, amikor Cris egészségesebb mint valaha volt. Most alszik, békésen szuszog, nem törődve azzal, hogy mekkora veszélyben forgott az élete. Épp csak egy arasznyit emelem meg a fejem, és látom, hogy több méter hosszan fagyott meg a fű, csillogó jégkristályok borítanak mindent. Felállni nem tudnék, több okból sem.
Egyrészt végtelenül kimerültem, sok energiát használtam most fel. Másrészt különös fájdalom járja át a testem. Olyan, ami nem a gyógyítással jött, Cris ott nem sérült, ahol nekem összpontosul a fájdalmam. A hasamban, lüktető fájdalom épül, de nem fokozatosan, hanem roham tempóban.
- Ugye jól vagy? Nem esett bajod amiatt amit csináltam? – mormolom, miközben a férjem felé nyújtom a kezem, hogy öleljen át. Érzem, ahogy a fájdalomhoz csatlakozik egy másik, ismerős érzés is. Mostanra már biztos érzi ő is, hiszen vámpír, a vérem neki valódi csemege. Kénytelen leszek elmondani neki, hogy mi történt pedig még nem akartam, várni akartam vele pár hetet míg biztos nem lesz. Elvégre az orvos szerint még bármi közbejöhetett, és nem akartam megrémíteni addig amíg nem tudok biztosat mondani. Hát, most már biztos a dolog, csak nem úgy mint ahogy terveztem.

avatar
Vendég

Vendég
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Dee & Nath   Pént. Ápr. 24, 2015 10:26 pm

- Ne tökölj, a vérem nem tudom milyen hatással lenne rá, ilyen picinek még sosem adtam, hogy attól gyógyuljon meg, nem most akarok ezzel kísérletezni! – Morgok a feleségemre, hogy ne kezdjen bele a pánikolásba, hanem cselekedjen, mert nem tudok értük semmit sem tenni. Nem fogom a vérem adni a saját gyerekemnek, nem tudom, hogy rendesen hatna-e vagy csak kárt okozna neki. Elméleti síkon, egy kis adagnak meg kellene gyógyítania, de még is csak egy csecsemőről beszélünk, kúszik mászik, még anyatejezik, nem vagyok abban biztos, hogy a vérem jó lenne, de lehet tévedek, de mi van ha nem?! Ezt soha senki nem mondta el nekem, hogy ilyenkor mi van, a feleségemnél tudom. De egy babánál? Deirdre képessége nem lutri, az övé biztos, gyógyítani tud, még akkor is ha fájdalommal jár, de erre a gyerek nem fog majd emlékezni. A fontos meg az, hogy rendben legyen és nem az, hogy fáj neki vagy sem, az én vérem, ki fogja bírni. Alkalomadtán, egy idősebb tapasztaltabb társamnál utána fogok ennek kérdezni, de nem fogok kísérletezni. gyógyítsa őt meg az anyja, az a biztos.
A fájdalom amit átad, ökölcsapásként ér, nem hittem, hogy ilyen erősen dobja majd át, így erősen meglep és ennek a jégréteg a tanúbizonysága, csak arra maradt lélekjelenléte, hogy irányítsam merre képződik, hogy őket véletlenül se érje el, Zokninak így is arrébb kellett ugrania, hogy ne fagyjon oda a tappancsa. ha ember lennék, akkor most lihegnék, de ehelyett csak, jobb szó híján odafagytam abba a helyzetben ahogy Dee mellé jöttem és a kezem adtam neki, a dermedtségemből a vérszag ráz fel. Dee mozdul és én is, elkapom, magamhoz rántom és belélegzem az illatát, a gyerekek most nem érdekelnek, a legkevésbé sem, hiszen a nőm vérzik, megsebesült valahol és engem az ideg éppen majd szét tép, keresem hol sebesülhetett meg, de nem látom, sehol, a vért érzem, majd ahogy tenyerem simít rajta megérzem a combja tövében a szag is ott összpontosul. Felszaladnak a szemöldökeim és a szemeibe nézek bele.
- Mi? – Nem tudom mit gondoljak, nem ismerem a képességét, akár az is lehet, hogy csak a havi vérzése indult meg, ilyen intenzitással? Nőből van, honnan is tudhatnám, hogy milyen hatással van rá a képessége, eddig nem tudta másba átlökni a fájdalmat, most sikerült neki, azt látom, hogy fáradt, hogy kimerült. Harapom a csuklóm, a mozdulat szinte automatikus, a vérem őt biztosan gyógyítja, és be sem áll tőle, tehát, ihatja, és rendben lesz a fáradtsága is el lesz fújva, mert az izmait is regenerálja a vérem.
- Idd!
– Parancsolok rá, a szavak később is ráérnek, most az a fontos, hogy rendben legyen és én innen addig nem mozdulok még nem ivott pár kortyot, hogy jól legyen. Zokni a gyerekek köré fekszik és megböködi Crist az orrával. Pedig lassan indulnunk kellene, a vérszag idefogja vonzani a többi vérszívót, és nem itt helyben akarok megfelelni a Sheriff kérdéseire, a családommal a helyszínen.

avatar
Vendég

Vendég
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Dee & Nath   Vas. Ápr. 26, 2015 1:04 am

Nagyon meglepett a fájdalom mértéke, amikor kezem Crescence mellkasa fölé helyezve elkezdtem gyógyítani. Tudom, hogy ez volt helyes, hogy használnom kell rajta a képességem különben meghal, de mégsem voltam benne biztos, hogy sikerrel járok majd. Féltem, hogy nem tudom majd elvenni a fájdalmát, és végül én ölöm meg nagy igyekezetemben, hogy gyógyítsam. De végül sikerült. Talán ha az ember valamit ennyire nagyon akar, akkor azt végül meg is kapja.
Én is kaptam, a két gyönyörű gyermekemet, és a férjemet. Hosszú éjszakákon át sírtam annak idején Zack házában, fohászkodtam egy jobb, boldogabb, szabad életért, és valakiért aki szeret engem. Mindent megkaptam, a családom tökéletesebb már nem is lehetne, nekem legalábbis az. Calder, a maga hisztérikus, makacs módján, hatalmas kék szemeivel és határozott elképzeléseivel minden kétséget kizáróan egy szempillantás alatt belopta magát a szívembe. A húga szeme színe más, inkább emlékeztet az apjáéra, ahogy a jelleme is. Csendesebb, megfontoltan gagyog, mondandóját az utóbbi két hétben leginkább Nathanielnek tartogatja, gyöngyöző kacagása is ilyenkor tölti meg a házat. Nem tudom mikor alakult ez így, hogy mikor lett ő apuci kicsi szeme fénye, a hercegnője, és még tudom is én miként becézgeti őt. Végül pedig itt van a férjem, aki most is tűri amint fájdalmat okozok neki, átruházom rá a kislányunk minden fájdalmát. Érzem, hogy nehezen viseli, mindent megfagyaszt maga körül csak minket nem, de érzem, hogy milyen hideg a karja is.
Amint elhárult a veszély, és Cris jobban van, máris eldőlök a fűben, és próbálom összeszedni magam. Rettentő kimerítő ez az egész, érzelmileg és mindenhogyan, hiszen rengeteg energiába kerül a gyógyítás, pláne ilyen súlyos sérülés esetén. Fájdalmat érzek, tompát, de fájdalmat. Tudom, hogy miért, illetve sejtem. Az elmúlt percek eseményei közt több is akad, ami indokolja a fájdalmaim, ahogy azt is, hogy vérzem. JJ ellökött, hasamba könyökölt, így tudta elvenni tőlem a kislányt. Később, a gyógyítás során eszembe jutott, amit még anyám szokott mondani: életet az életért. Körülöttünk dermedt a táj, azt hiszem Nathaniel túl sok energiát szabadított el a mérge miatt, és még nem iazán vonta újra az uralma alá, ezért is lehet itt minden zúzmarás.
Szorosan bújok a vámpíromhoz, ahogy csak tudok. Nem tudom hogyan mondjam el neki, hogy mi történt, hiszen még nem is tudott semmit sem. Nem akartam, hogy idő előtt tudja és talán jobb is volt így. Kérdésére a fejem rázom.
- Jól vagyok, illetve jól leszek. Ne aggódj, minden rendben lesz. – maradék energiámmal próbálom magam gyógyítani, elvégre a vérzés tényleg elég erős, sokkal erősebb mint az átlagos havi vérzésem. Már nem is vitázok, amikor Nath megharapja a csuklóját, inkább csak arra gondolok, hogy milyen szerencsések vagyunk. Túléltük ezt az egészet, és mindenki épségben van. Megnyugtató, és azt hiszem lassan utolér az eddig elfojtott pánik is. Amint nyelném a hűvös, fémes vért, a második korty után fuldokolva nyelem félre, és prüszkölve távozik a számból. Szorosabban húzom magamhoz a férjem, szükségem van rá, hogy tudjam velem van és továbbra is megvéd minket.
- Sajnálom ami történt. Az egész az én hibám… a múltam miatt van, miattam bántották a gyerekeinket. – letörlöm államról a vért, majd csendesen könnyezek Nathaniel vállába. Mégis hogy mondjam el neki?! Hogy lehet az ilyesmit elmondani?

avatar
Vendég

Vendég
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Dee & Nath   Vas. Ápr. 26, 2015 1:53 pm

Nem csak fagy képződik, de emiatt a levegő is lehűl a közelemben, ezt nem tudom kontrollálni, ötszáz évesen még csak a harmadik szintet értem el a képességemmel, szóval, még korántsem tökéletes és sokat kell csiszolnom rajta. De legalább irányítani még így is tudom, legalább annyira, hogy nekik nem lesz tőle baja, a kutya már rossz helyen volt, mennie kellett, mert különben odafagy és a fagykárból nem tudom helyrehozni, az végzetes lett volna a számára is. Ha felhúznak nem egy életbiztosítás a közelemben lenni, bár most már nem a düh kavarog bennem, hanem a fájdalom amit a feleségem lökött át belém, nem hittem, hogy erre képes és, hogy ilyen erővel tudja ezt megtenni. Azt sem hittem, hogy ekkora sérülései vannak a gyereknek és ilyen fájdalommal jár, én pillanatok alatt túl leszek ezen vámpír létemnek hála, de ők?
Magamhoz húzom az ölembe veszem és a hajába temetem az arcomat, belélegzem az illatát és próbálom csitítani, a pániknak nem itt kellene rajta eluralkodnia, nagyon rossz helyen vagyunk ehhez és minél hamarabb össze kell szednie magát, hogy elmehessünk. Ez ami itt van bárki figyelmét felkeltheti és mindannyian ráfaraghatunk ha vadászok akadnak ránk vagy a sheriff emberei. Bajban leszünk, és ebbe nem akarom őket belekeverni.
- Idd a véremet…- nyújtom neki a csukló, amit újra megsebeztem, mert elkezdett beforrni. – Idd kérlek, mert el kell innen mennünk, nem maradhatunk itt, ez így mind idevonzza azokat akik árthatnak nekünk. – Magyarázom neki és a bocsánatkérése nem érdekel, nem neki kell bocsánatot kérnie, hanem annak aki ezt tette és azok már nem élnek, szóval, erre felesleges időt pazarolni. A szájához emelem a csuklómat, muszáj, hogy igyon még egy kortyot, hogy azonnal rendben legyen és ne magát akarja gyógyítani, mikor itt van még egy kortyra tőle a gyógyír, ami fájdalommentesen pillanatok alatt rendbe hozza és erőt is ad neki, elfújva fájdalmat és fáradtságot is, és nekünk arra nincs időnk, hogy vacakoljunk.
- Az istenit fejezd már ezt be, csak felidegesítesz, mikor ilyen szőke nősen viselkedsz, már hogy lenne ez a te hibád!? - Hördülök fel és magam felé fordítom a fejét, megcsókolom, de csak röviden. – Most pedig tényleg idd a vérem, mert az idő szorít, és azok ellen akik ide csődülhetnek lehet kevés leszek, egymagam. – Nézek bele a szemeibe, megrémíteni nem akarom, de tudnia kell, hogy nem maradhatunk és arra semmi idő, hogy ön marcangoljon, pláne mikor nem is az ő hibája a dolog. Már hogy a picsába lenne, mikor ehhez semmi köze, csak az a f*sz nem volt képes belenyugodni, hogy a mestere megdöglött és a csaj máshoz tartozik, az enyém és nem is lesz másé, soha többet!
- Menni fog? – Kérdezem, hogy elengedhetem-e, hogy fel tud-e állni és össze tudja-e magát szedni, ha igen, hozom neki a babakocsit, bepakolni az ikreket. Fogom a lányom és beteszem a kocsiba, nem lett baja, csak kissé koszos lett, majd megvárom, még a feleségem Calal is ugyan ezt teszi. Utána pedig irányba állítom őket.
Felmérem a távot a kocsi és a családom között. Sok a cucc, nem olyan egyszerű a dolog, végül döntök, rendezkedek, Dee kezébe adom Calt, én kézbe veszem Crest és vámpír sebességre kapcsolok. A kocsinál megállok velük, kinyitom a kocsit.
- Ülj be, zárd be és miután bezártad, akkor kezd csak bepakolni őket. Én addig visszamegyek a kutyáért meg a tologatós vacakért. – Nézek bele a szemeibe, és addig nem indulok el, még azt nem látom, hogy teszi amit mondtam neki, és be nem zárta az autót, oké, egy kocsi nem sok a vámpírok ellen, de legalább kis időhúzás, még kitépik az ajtót a helyéről, meg őt is megnyugtatja ha zárva van. azért nem hiszem, hogy ilyen hamar a nyakunkra jönnének.

avatar
Vendég

Vendég
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Dee & Nath   Kedd Május 19, 2015 8:14 pm

Próbálok megnyugodni, de nem könnyű. Az, hogy a gyerekek veszélyben voltak, és hogy Crescence konkrétan életveszélyben, teljesen felforgatta a lelkem, a szívem csak úgy zakatol. Nathaniel ölelése javít valamelyest a hangulatomon, de túl hideg most, az ereje miatt. Amikor használnia kell, a teste is egy kicsit hűl, talán ő nem is tudja, de így van. Én legalábbis így érzem, hogy a bőre hideg, és ő maga is. Ilyenkor kicsit visszatér a régi énje, az a férfi aki fallal vette körül magát, olyan fallal amit csak az ikrek mosolya tudott megbontani.
Igaza van, mennünk kellene, kérlelése megint felzaklat. Innom kellene a vérből de nem tudok, egyre csak az jár a fejemben, hogy mekkora bajban vagyunk, és ez mind az én hibám. Ha nem szöktem volna meg annak idején, akkor a családom nem lenne veszélyben. Nath sokat kockáztatott azzal, hogy elintézte a két vámpírt, ha a Sheriff erről tudomást szerez, az gondokat okozhat. De bízom benne, tudom, hogy kimagyarázza majd a dolgot. Azt mégsem várhatják tőle, hogy tétlenül nézze amint a feleségét és a gyermekeit bántják, életveszélyesen fenyegetik. Nem lehet emiatt baja, talán egy kicsit megdorgálják. De biztos, hogy hosszú távon nem jelenthet gondot az ügy. Mégis bűntudatom van, én hoztam ezt a veszedelmet ránk.
- Nem megy, nem tudok. – oldalra pillantok a gyerekekre, akik békésen pislognak a füvön. Cal épp a hasára fordult, hogy odébb kússzon, de Zokni az útját állja, a maga módján. Néhány röpke másodpercig nézem, amint a tappancsos elfekszik, Cal pedig megtorpan és nem megy tovább. Szeretem ezt a kutyát, nála értelmesebbel még soha nem találkoztam.
Nem vitatkozom tovább. Csak nyelem a vérét, két apró kortyot. Igaza van, ettől erőre kapok hamar, most nincs időnk arra, hogy magamtól is rendbe jöjjek. Négykézlábra állok, és bólintok.
- Menni fog. – lassan teszem a kezeim és lábaim egymás után, nem vagyok benne biztos, hogy eljutok biztonságban Calderig, de megpróbálom. Amint a karomba veszem a kisfiút, aki ez ellen hevesen tiltakozik, máris erőre kapok. Sokkal jobban, mint ahogy eddig voltam. Valahogy felállok, és kérdőn nézek a férjemre, tudom mire készül, és inkább nem állok neki becsatolni Cal-t a babakocsiba. Sejtem, hogy nem séta lesz a kocsiig. Normál helyzetben élvezném, hogy így suhanunk, de most nem saját szórakozásunkra tesszük. Szorosan tartom a gyerekeket, majd a kocsinál csak bólintok. Igen, tudok én engedelmes feleség is lenni!
Amint beültünk a kocsiba a gyerekekkel, azonnal bezárom, és aggódva pillantok Nathaniel után. Addig eszemben sincs letenni a kezemből őket, míg vissza nem ér. Aztán amikor már közelít, megnyugszom, és előbb Cris-t majd Caldert ültetem a székébe. Én közöttük ülök, hátul, hogy ha bármi hasfájásuk lenne, kéznél legyek. Már idefelé is így jöttünk, Zokni utazhatott elöl. Mikor már a vámpírom is beült a kocsiba, akkor kérdezem csak meg halkan tőle, ami néhány perce bennem motoszkál.
- Te jól vagy, nem fáradtál el túlságosan? – közben a kezeim nem tétlenek, próbálom összecsatolni a biztonsági öveket de ma valahogy semmi sem akar sikerülni.

avatar
Vendég

Vendég
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Dee & Nath   Csüt. Május 21, 2015 10:31 pm

A képességem, nem tökéletes, idővel erősebb lesz, sokkal erősebb, de még messze vagyom attól, hogy elérjem vele az ötödik szintet, nagyon messze, ha megélem az ezret, talán felfejlődik arra szintre. De addig is ilyen marad, bizonyos mellékhatásokkal, amik nekem már nem tűnnek fel, nem tűnik fel a lehűlő testem, hogy amikor most átölelem a feleségem, akkor lényegében nem felmelegítem, hanem szerencsétlennek hidegrázást okozok. Mindennek megvan a maga hátránya és ára is, többek között az is ott van, hogy a hülés miatt, vérre lenne szükségem, hogy újra felmelegedjek, így a gyerekeket se nagyon akarom kézbe venni, ahogy felfedezem Dee testén a libabőrt.
- Ne ellenkezz velem az istenért?! Idd, mert ha nem iszod, nem magaddal cseszel ki, asszony! Hanem leginkább velük! – vicsogok. Zsarolom? Igen. érzelmi zsarolással akarom rávenni, hogy igyon? Igen. Van emiatt bűntudatom? Nincs, és nem is lesz. Magasról teszek erre az egészre, hogy mit teszek és mondok neki, egy dolog számít, méghozzá az, hogy igyon a véremből, gyógyuljon fel és szedje össze magát. Meg akarom gyorsítani a folyamatot és mellesleg sok időnk sincsen tökölni, tehát, azt a fegyvert vetem be, ami célravezetőbb. jelen helyzetben pedig ezt látom annak. Ez van.
A kutyámnak van esze és rajong is a gyerekekért, így nem csodálkozom azon, hogy elfeküdt Cal előtt és útját állja, hogy a kisfickó ne akarjon világgá kúszni. Cresre pillantok, megállt bennem az ütő, miután felfogtam a haragomon túl, hogy mi történt vele. Még iszik a feleségem a lányunkat nézem. Egészséges, de fáradt. Elhiszem, hogy az, ha tehetném elvenném tőle, hogy jobban érezze magát és ő is hasra fordulva másszon, a maga módján kommentálja a dolgokat és ne csak ilyen laposakat pislogva passzívan feküdjön. Ők hárman a mindenem. Bár önző rohadék vagyok, de a feleségem többet ér nekem a gyerekeknél, páromból csak egy van, gyerekem akármennyi lehet még.

A kocsiban, a motor beindítása után a fűtést kapcsolom be és állítom melegebbre mint ami kint van, nem sokat fog változtatni a hőfokomon, de legalább már nem leszek annyira fagyos. Már mint tapintásra, közben a tükörben pillantok hátra és nézem Deirdre szerencsétlenkedését. Morrannék, hogy ne vacakoljon már, de tudom, hogy nem kellene így csendben maradok és igyekszem normálisan válaszolni neki.
- Megvagyok. Éhesen, de megvagyok, miattam nem kell aggódnod. Te pedig próbálj megnyugodni és nem kapkodni azokkal az övekkel. – Igyekszem nagyon megnyugtató hangon beszélni hozzá, ahogy elindulunk. Nem haza megyünk, hanem kocsikázunk egy kicsit, a város elég nagy, én pedig tudni akarom, hogy követnek-e bennünket, az otthonomba és annak közelébe nem akarok idegeneket és ellenségeket vinni. Tehát, keringünk a városban és azon kívül is, a ház ami vettem, nem elszigetelt és nem is egy hatalmas erődítmény, hanem egy kellemes környezet, hogy Deirdre számára is otthonos legyen, de most bánom, hogy nem egy elszigetelt birtokot vásároltam meg, olyat ami kitűnően védhető minden irányból, mint hajdanában a végvárak.
- kastély kellett volna… vastag falakkal, lőrésszerű ablakokkal, és neked egy toronyszoba, mindenféle biztonsági felszereléssel, hogy ne legyen semmi bajod, se neked, se nekik. Komolyan mondom, lassan elgondolkozom, hogy veszek valami ilyen helyet vagy építtetek egyet.. sőt egészen tetszik a gondolat, hogy bezárjalak valahova ahol semmi bajod sem lehet… - beszélek hozzá, hátha hamarabb megnyugszik és összeszedi magát, igaz nem épp olyan a téma, ami neki csacsogós lenne, de én sem vagyok az a típus, aki könnyedén cseveg az időjárásról.

avatar
Vendég

Vendég
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Dee & Nath   Kedd Május 26, 2015 1:50 am

Miközben a férjem várom, próbálom a helyére tenni az eseményeket magamban. Mi miért történik vagy miért nem, és miért éppen velünk. Az életünk kezd úgy alakulni mint valami bizarr tragikomédia, és csak reménykedhetek a happy end-ben. Calder élénknek tűnik, de tudom, hogy ő mindig ilyen. Az utolsó pillanatig mocorog és éberen figyeli a környezetét, aztán mikor elfárad egy pillanat alatt lesz nyűgös és végül elalszik. Cris más, ő most csak csendben, laposakat pislogva szemlélődik. Bizonyára kifárasztották az események. Kicsit furcsállom is, hogy Nath nem csap nagyobb balhét, nem morog és nem dühöng pedig nem áll tőle távol az ilyen viselkedés. Hiszen az ő kislányát, angyalkáját, mosolygós aprótalpú hercegnőjét bántották.
Amint elindulunk, még mindig nem tudom becsatolni az öveket. Valami átok ülhet rajtam, hogy ennyire pocsékul alakul ez a nap.
- Éhes vagy? Mennyire? – azonnal keresem a válaszokat, hogy hogyan oldjuk ezt a problémát meg. A vére meggyógyított, de én is fáradt vagyok, hiába, azért kellene aludnom egyet nekem is. Ha ilyenkor venné a vérem az nem lenne jó, ráadásul ha most belőlem inna, akkor megint adnia kellene a vérétől, és ez csak egy ilyen különös körforgás lenne. Szóval, ez nem megoldás az éhségre. A csomagtartóban van egy hűtőtáskában az én vérem, fel akartam készülni arra a lehetőségre, hogy esetleg kelleni fog. Hátra pillantok, hogy elérem-e valahogy, meg tudom-e billenteni az ülést úgy, hogy előszedjem neki. Jobb mint a semmi. Közben sikerült becsatolnom az öveket is, legalább a hétköznapi veszélyek ki vannak küszöbölve.
- Ha egy kicsit távolabb érünk, tudsz enni is, nem akarom, hogy gyenge legyél az éhség miatt. Ki tudja mi lesz ma még velünk. – előrébb húzódom az ülésen, hogy halkabban tudjak beszélni, hátha az ikrek elalszanak, mint szinte mindig amikor autókázunk. Látni is szeretném, hogy megsebesült-e a férjem, hiszen tudom, hogy harcolt, értünk tette. Nem szép tőlem, hogy csak most jut eszembe, hogy esetleg ő is megsérülhetett. De talán már csak nem ért minket ekkora baj! Nem láttam rajta sebet, de sosem lehet tudni. Attól még, hogy nem olyan törékeny mint a babák, lehetnek rajta sebek. Tényleg meg kell innia azt a vért, amint biztonságban leszünk.
Csendesen hallgatom, majd halvány mosoly fut át az arcomon. Hát igen, ő már csak ilyen. Ha bókol is, vagy éppen a ragaszkodását fejezi ki, az is rettentő sajátos, ha nem ismerném valószínűleg kiakadnék a dolgon. Így viszont csak mosolygok, és tenyerem óvatosan simítom a vállára.
- És mondd, abban a szobában ahová zárnál, egyedül kellene lennem, vagy te is ott lennél? – táskámból előveszek egy cumit, és Cris szájába adom. Azt hiszem aludni készül, így talán hamarabb sikerül majd neki. Lágyan simítok végig az arcán, mire behunyja szemét. Hogy milyen hosszú szempillái vannak ennek a kislánynak! Végtelenek a szálak, kecsesen íveltek, az éjszaka fényei nyomán lágy árnyékot vetnek porcelán bőrére. Sosem láttam még szebb kislányt, mint ahogy Caldernél formásabb fiút sem. Neki ma szerencséje volt, és épp úgy is viselkedik, mint aki ennek tudatában van, aprócska kezeivel mutat ki az ablakon, jó kedélyű kommentárral is szórakoztat minket.
- Ha bunkert szeretnél, építhetsz egyet… már nem tiltakozom. Talán elbíztuk magunkat, és nem is vagyunk annyira biztonságban mint gondoltam. Én azt hittem, mármint reméltem, hogy amennyire csak lehet normális lesz az életünk. De ez a támadás megijesztett. Mi van, ha akkor történik ilyesmi mikor nem vagy otthon? Bele se merek gondolni. – elnyomom a késztetést, hogy végigszaladjon hátamon a hideg. Nem, most nem fogok kiborulni, de azért tényleg rémisztő a gondolat. Én hoztam ezt a bajt a fejünkre, ha bármi baja lesz a gyerekeknek abba bele is bolondulok.

avatar
Vendég

Vendég
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Dee & Nath   Szer. Május 27, 2015 8:29 pm


A feladatra koncentrálok, arra, hogy minél előbb elmenjünk innen, hogy biztonságban tudhassam őket. Így nem marad időm arra, hogy erősebben kiakadjak. Ráadásul nem kevés erőt vett ki belőlem az is, hogy a feleségem átpasszolta nekem a fájdalmát. Összefoglalva se erőm, sem pedig időm nincsen dühöngeni a történteken. Fontosabb, hogy jól legyenek és távol innen. Távol a parktól és az ott történtektől. A kocsiban már a vezetésre koncentrálok és arra, hogy a kormány ne fagyjon meg és ne is törjön össze. Persze, hogy bosszant, hogy bántották a lányomat, hogy valaki majdnem megölte, egy kis nyomorult vámpír aki még vérszopónak sem nevezhetné magát, annyira a legalján volt a mi hierarchiánknak. de nem segít az semmin sem, ha dühöngök. Inkább csak azt teszem, ami a legjobb a csaádomnak.
- Eléggé, de nem lesz gond. – Nem fogok senkire sem rátámadni, nem fogom őt sem megharapni, különben is, még túl haragos vagyok, hogy belőle táplálkozzam, dolgozik még az adrenalin, vagy minek nevezzem a dolgot, egyáltalán bennünk vámpírokban van még ilyen? Egy a lényeg, nem akarok még inni belőle, még nem akarom őt megharapni. Majd otthon, nyugalomban, akkor majd táplálkozom, de addig nem.
- Maradj nyugton és ne ficeregj feleslegesen. – Szólok hátra és a tükörben pillantok rá, hogy mit is csinál éppen. Nem érdekel most a hűtőtáska, így, hogy éhes vagyok, így agresszívebb is, hamarabb reagálok bármi ingerlő dologra és veszélyesebb is vagyok, bár fáradtabb is a képességem miatt. – Talán, de nem fontos, kiszedned a tasakot onnan. Különben is, mikor szúrattad meg magadat?! – Hörrenek fel, mert én erről nem tudtam, hogy valakivel levetette a vérét, a tasakot láttam, a jelzést is rajta, de csak most tudatosult bennem, hogy az az ő vére lesz, holott ott volt rajta az is. Valahogy átsiklottam felette, amikor benéztem a hűtőtáskába, olyan természetes volt a tasakos vér, szokott nálunk lenni, de az kórházból való és nem az övé.
- Kérdezel zöldeket?! Eszemben nem jutna ott hagyni, még a végén bajod lenne… - dörmögöm az orrom alatt, és igen ez bók és kedveskedés a részemről neki. Ma már tudja, hogy ezen nem kell kiakadnia, hogy ez nem rossz dolog, mikor ilyenekkel jövök, hanem csak arról van szó, hogy szeretem és az életemnél is többet ér nekem. nem meghalni akarok érte, hanem élni, hogy megvédhessem, hogy szerethessem. De ma már ezt ő is tudja, hogy így működik ez nálam, ez van amikor bókolok.
- Valami haszna akkor volt ennek… - Félreértés ne essék, nem örülök a történteknek, egy kicsit sem. – Otthon nem tudott volna a közeledbe férkőzni és akkor sem, ha az utcán jársz. Sosem vagy egyedül, ha nem vagyok ott, akkor is vannak akik vigyáznak rátok. A ház pedig biztonságos… - Igen, eddig nem árultam el, hogy mindig van testőr a közelében. Nem keveset költök a biztonságukra, a házban is van rendszer. Egy testőr mindig van a közelében, hogy figyeljen rájuk. Jól képzettek a fickók akiket felbéreltem a biztonságuk érdekében és nem is olcsók, de megéri nekem, hogy tudjam rendben lesznek, ha nem vagyok velük.
- Bunker? Inkább felásatom a kertet és lesz menekülő útvonal a pince szintről, amit berobbanthatsz magad után, hogy ne tudjanak követni… - Nem is hangzik ez az ötlet olyan rosszul!

avatar
Vendég

Vendég
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Dee & Nath   Szomb. Május 30, 2015 1:04 am

Maradjak nyugton… Mintha az olyan egyszerű lenne! Most mondta, hogy éhes, én pedig tudom, hogy ezzel nem érdemes szórakozni. Hősködik itt nekem, hogy nincs szüksége a véremre, pedig van, ha azt mondja „eléggé”, az azt jelenti, hogy az energiája, ereje nincs az optimális szinten. Ha azt hiszi, hogy majd nyugton ülök és hagyom éhezni, akkor téved. Mert eszemben sincs.
- Most tényleg az a bajod, hogy nem akartam, hogy éhen halj nekem?! – hiába morog, és hiába ingerlékeny, nekem sem volt jó napom, és egyáltalán nem vagyok kedves. Nem tud lelkiismeret furdalást okozni nekem csak mert az a mániája, hogy rám vigyázni kell, hogy olyan törékeny vagyok mint egy kifújt tojás. – Elmentem egy dokihoz, és nem fogom megmondani kihez. Komolyan mondom, néha már aggasztó, hogy mennyire nem vagy képes bízni bennem. Párszor levett tőlem egy kis vért, mert azt akartam, hogy ha velem valami történne, akkor is segíthesselek, az én véremtől erősebb vagy. Cseppet sem érdekel, ha emiatt haragszol rám. – duzzogva dőlök hátra, hogy az üléseket kezdjem megmozgatni, valahogy biztosan hozzáférek ahhoz a vérhez.
Tudom, hogy milyen, hogy nála a szeretet egyik megnyilvánulása az, ha a hibáimat a fejemre olvassa, és csak azért, mert félt ilyeneket mond, de néha nem gondol bele, hogy mindennek megvan a maga helye és ideje. Márpedig egy ilyen támadás után azt hiszem a legtöbben kiborulnának, ha olyasmit mondanának nekik, hogy bezárják egy toronyba. Én nem borultam ki, még nem. Azt majd talán otthon, ha már aludtam egy nagyot. De most még nem.
- A kontroll mániádról majd később beszélünk. – nagyot sóhajtok miközben megragadom Calder puha kezét, és a semmibe meredek az ablakon át. Nem túlzok, ez itt tényleg a nagy büdös semmi. Se közvilágítás, se erdő, csak a pusztaság, más nem. Kicsit kiakadtam, igen. Nem hittem volna, hogy testőröket varr a nyakamba akik minden lépésemet figyelik. És egyáltalán, mióta megy ez így?! Mióta állított rám spicliket, és mióta nincs egy csipetnyi magánéletem sem?! Erre rá kell kérdeznem most azonnal. – Mégis mikor fogadtad fel a testőröket? – mormolom halkan, de a hangomban érezni lehet az indulatot. – Mióta követ valaki, ha kiteszem a lábam a házból? Tudni akarom! – dühtől villogó szemekkel meredek a középső tükörbe, azon át egymás szemébe tudunk nézni. A fenébe is, irányítani akarja az egész életemet? Ez most már mindig így lesz?
Nagyon mérges vagyok, és ezen még Cal jókedvű mormolása sem segít. Átverve érzem magam, becsapva. Miért kellett ezt így intézni, a hátam mögött? Semmi bajom nem lett volna vele, ha szól, hogy a nyakamra küld egy testőrt, tudom mennyire birtokló újabban, hogy nehezen viselné ha valami bajom esne. De erre nem ez a megoldás, hogy titkolózik és a hátam mögött intéz mindent! Mi lesz később? Még a végén képes és tényleg bezár valahová!

avatar
Vendég

Vendég
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Dee & Nath   Szomb. Május 30, 2015 10:28 pm

- Nem, nem az a bajom, hanem az, hogy valaki aki számomra teljesen idegen, az megszúrt?! Hozzád mert nyúlni egy tűvel és megszúrt! Fájdalmat okozott neked és nem voltam ott, hogy eltörhessem a kezét, minimum négybe! – Morgom és a tükörbe nézek, hogy lássam a tekintetét. Villan a szemem és látszik, hogy dühös vagyok, sőt mi több féltékeny?! – Nem ez így nem! Veled nem fog semmi sem történni, és a zacskóba töltött véred nem fogom meginni!? – Ami nem igaz, mert nehogy már egy cseppje is kárba vesszen, most csak a düh beszél belőlem és az, hogy baromi féltékeny vagyok. Plusz még az este fezsültsége is ott vibrál bennem, hogy baja is eshetett volna?! Azt még túlélem ha a gyerekekkel lesz valami, önző vagyok nagyon, de gyerekem bármikor lehet még tőle, de belőle csak egy van, csak ő az egyetlen aki megmentette a lelkemet és visszaadta nekem. Nekem csak ő számít igazán és emiatt esz a féltékenység, hogy valakivel megszúratta magát. Nem szeretem ha fájdalmai vannak, lehoznám neki a csillagokat is az éhről, ha tudnám, hogy attól könnyebb és jobb neki. Ha megtehetném önként venném el minden fájdalmát, legyen az csak egy apró tűszúrás vagy valami komolyabb. de erre nem vagyok képes, ha nem löki át belém. Nem vagyok elég erős sem, hogy maradéktalanul megvédhessem, 500 év kevés, a nagyokhoz képest.
- Nincs mit róla beszélni… - duzzogok.– Úgy jó, ahogy van. – szögezem le, miközben a vezetésre koncentrálok és leveszem a lábam a gázról, 160-as tempó egy olyan részen ahol még bármi elénk kerülhet nem a legkifizetődőbb. Lassítani kell, mielőtt miattam lesz valami bajuk, mert a frusztrációm miatt én csinálok hülyeséget. persze a kocsi biztonságos, a legkiválóbb a törésteszteken, de ez nem segít azon, ha még is lesz valami bajuk, így lassulunk.
- A terhességed negyedik hónapjától… - vallom meg és nem nézek a tükörbe, inkább a vezetésre koncentrálok. – Ne csináld, akkor sem bánom meg a dolgot…- dörmögöm az orrom alatt. – Nem akarom, hogy bajod essen és ebben a mai helyzetben, nem engedhetem meg, hogy egyedül kószálj, vadászok, farkasok és egyebek kószálnak, és ha megérzik, hogy egy vámpírral vagy kárt tehetnek benned. – Azt nem említem meg, hogy a saját erőmmel is kétségeim vannak, nem vagyok elég erős, elég tápos, hogy maradéktalanul megvédhessem. A képességem még nem elég kiforrott, az övé sem támadó jellegű. kellett, hogy valaki figyeljen rá, mikor én nem vagyok ott, nem eshet baja, mert abba belepusztulnék.
- Most sem döntenék másképpen, ha most kezdenénk, akkor már hamarabb rendelnék melléd kitűnően képzett testőröket. – Adom meg még ezt is neki, hogy ha újra kezdhetném, akkor kezdettől fogva lenne ott valaki aki figyeli és vigyáz rá, még én nem vagyok ott. Többet ér nekem ez a nő mint az egész rohadt, nyomorult életem!

avatar
Vendég

Vendég
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Dee & Nath   Hétf. Jún. 01, 2015 2:18 am

- Nevetséges vagy, hát még mindig nem látod be? Or-vos! – szótagolva ejtem ki a szót, hogy biztosan eljusson az agyáig. Döbbenetes, hogy ezen problémázik, hogy levetettem egy kis vért, egyetlen tűszúrással mikor ő a szemfogait szokta a nyakamba vájni és úgy issza a vélem. Abszurdum, nem is tudom hová tenni ezt a kirohanást. – Ha bántani merészelnél egy dokit, komolyan mondom átköltözök másik szobába, és napnyugtakor megint ébredhetnél egyedül. Ezt akarod?
Közben a Calder mögötti ülés támlájával ügyesen játszottam, és elérem a hűtőtáskát. Azt hiszi tréfálok, de nem. Meg kell innia a vérem, mert míg hazaérünk, addig is kell neki az erő. Amit ma tett, hogy minket megvédjen rengeteg erejébe került, és ki tudja mi állhatja az utunkat, akár a sheriff emberei is jöhetnek értünk. Kicsit nyöszörgök, ahogy beszorul a kezem, benne a tasakkal, de végül elő tudom venni, és a támlát is visszakattintom a helyére. A tasakot az ölembe helyezem, hogy melegedjen, mert így nagyon hideg, és az bizonyára sokat elvesz az élvezeti értékéből.
- Nath, egyáltalán nem jó úgy ahogy van. Bíznod kell bennem, ha azt akarod, hogy a cégnél is segíthessek neked. Miért nem bízol bennem? – elszomorodva csóválom a fejem, majd ismét Cal kapja meg figyelmem egy részét, és örömmel konstatálja, hogy parányi ujjaival játszom. Az út mentén nincs semmi, mi pedig száguldunk. Tudom, hogy biztonságban vagyunk, de nem szeretek ennyire gyorsan hajtani amikor az ikrek is itt vannak a kocsiban. Nem teszem szóvá, hogy lassítson, mert az csak olaj lenne a tűzre, majd magától is rájön, hogy fölösleges kockázatot vállal.
Zavar, hogy testőröket állított rám, és azért, mert nem szólt róla. Tudom mennyire fontos neki, hogy biztonságban legyünk, így nem lett volna semmi bajom a dologgal, ha tudom, hogy valaki követ és vigyáz rám. De így titokban… kissé paranoidnak tűnik az én drága férjem. Hidegzuhanyként ér, hogy mikortól vigyázzák testőrök a lépteim.
A terhesség negyedik hónapjától.
Vagyis addig nem is számítottunk neki? Nem is szeretett engem sem előtte? Egy kicsit sem?
- Inkább nem akarok tudni róla, hogy mióta vagy miért. Nem számít az egész, nem érdekel. – csak ront a helyzeten, hogy Cal elkezdett laposakat pislogni, Crescence pedig már rég az igazak álmát húzza. Nincs ami elvonja a figyelmem, és ekkor csap le rám a pánik, az este történései és a következményeik. Hátradőlök, és arcom két tenyerembe temetem. A hasamban még mindig, hullámokban érzem a tompa fájdalmat. Most kezdem felfogni, hogy mit tettem. Elvettem a saját babám életét, hogy Crescence meggyógyuljon, és ne veszítsem el. Fojtottan nyögök fel, halk jajgatás hagyja el ajkaim, mire Zokni azonnal furakodna is hátra hozzám, puha, nedves orrát érintem, hogy a helyén maradjon. A gyógyításnak ezúttal túl nagy ára volt, tudom, hogy így volt helyes, de mégis mardos a lelkiismeret és nem is tudok változtatni már ezen, amíg csak élek megmarad. Megöltem az egyik gyerekemet, hogy a másik élhessen, hát milyen anya vagyok én?! Egyáltalán, megérdemlem, hogy anyának szólítsanak?! Egy aljas emberi lény vagyok, önző és kicsinyes, nem lett volna jogom ilyet tenni, biztosan lett volna más megoldás is. Ahogy Cris arcára nézek, tudom, hogy megérte, ha nem láthattam volna többé a mosolyát valószínűleg beleőrültem volna. De most akkor is pokolian fáj, mintha a szívemet pusztakézzel szaggatnák ki a mellkasomból. Ordítani, sikoltozni akarok, de nem tehetem, mert a gyerekek néhány centire alszanak tőlem. Aztán végképp összeomlok, most jött ki rajtam a sokk.
Már nem tudom kontrollálni, hogy mit csinálok vagy mit nem, keserves zokogásban török ki. Két nap múlva lesz egy hónapja, hogy összeházasodtunk, akkor akartam elmondani Nathanielnek, hogy teherbe estem, megint, ami igazán csoda számba megy azért a vámpíroknál, hogy ilyen rövid idő alatt, és véletlenül. Kétszer is. Vagy én vagyok hiper termékeny vagy nagyon összepasszolunk, de tény, hogy ismét babánk lett volna, és én a föld felett lebegtem a boldogságtól. Most pedig nincs, elvesztettem, a hasam üres és annak is érzem, az űrt, a csöppség hiányát.
- Állj meg. Állj meg! – sipít a hangom, még nekem is bántja a fülem, de a gyerekek alszanak tovább. Bírják a strapát! El akarom neki mondani, de nem akkor, amikor száguldozunk, mert tartok tőle, hogy úgy kiakadna, hogy kisodródnánk az útról. Szipogva törlöm meg az orrom, és ha már csak lassan gurulunk, akkor szólalok meg újra. – Ugye te is szereted Crist? Ugye? – a hangom kétségbeesett, tudni akarom, hogy szereti-e a lányunkat, vagy hagyta volna veszendőbe a helyemben. Testem összerándul néha a zokogás okozta görcsök miatt, de próbálom folytatni, el akarom neki mondani, mert ha egy perccel is tovább magamban kell tartanom hát bele is őrülnék. A bűntudat így is mindig elkísér majd, bármi történjen velem. Hajamba markolok, de ez nem enyhíti belső fájdalmam, ami a lelkemben van.

avatar
Vendég

Vendég
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Dee & Nath   Hétf. Jún. 01, 2015 10:25 pm

- Neked lehet, hogy nevetséges, de nekem nem az. Fájdalmat okozott neked, amit nem lehetett azonnal begyógyítani a véremmel. Megsebzett és nem voltam ott, hogy vigyázzak rád. Nem érted, nyilván nem, de tudod, ez engem dühít és féltékennyé tesz… - Észbe kapok, hogy nem segít az, hogy ha dühöngök és vicsorgok, hogy ha így viselkedem vele, mikor ő nem veszi olyan jól a történteket. Nő, nőből van, nem arra teremtették és képezték, hogy zokszó nélkül tűrjön egy ilyen esetet és nem is olyan, hogy csak puszta dühvel viszonyuljon ehhez. Kétségbe van esve és fél és én ezt nem vettem figyelembe, holott nem ártana. Érzékenyebb és finomabb lélek ennél ez a nő, én meg jelenleg csak dühöngök és fortyogok magamban, holott az önuralmamról és a higgadtságomról vagyok és voltam is híres. Remek helyzet kezelés ez a részemről.
- Nem benned nem bízom…- Majd a tükörben rá pillantok, becézett - … az emberekben nem bízom, másokban nem… - Halkul a hangom és figyelem őt a tükörben, de az útra is koncentrálok.
- Pedig érdekelhetne…- dünnyögöm. – Korántsem vagyok olyan erős és sebezhetetlen kedvesem, mint amilyennek mutatom magamat és ezt időbe tellett belátnom… - Nem esik jól bevallani, hogy nem vagyok olyan tökös mint aminek mutattam magamat, hogy hónapokba tellett, mire megnyíltam, megmelegedett a fagyott szívem és beláttam, hogy ez a nő fontosabb nekem mint a saját életem és ezáltal rá kellett jönnöm, egyedül nem tudom megvédeni. Ha nem vagyok ott, vagy kevés vagyok. Nem vagyok elég veszélyes és hírhedt mint egyes vámpírok akik tulajdonát hírből is elkerülik. De erről sosem beszéltem neki.
Nem kell újra kérnie, megállok az első adandó alkalommal, és kiszállok a kocsiból, vártam, hogy kitörjön rajta a sokk, mióta én kapcsoltam, hogy rossz a taktikám, azóta várom, hogy kiboruljon végre és elengedje a dolgokat. Nem felelek neki, helyette csak kiveszem a kocsiból és karba veszem, bal kezem a térdei alatt, jobbom a derekáén és magamhoz fogom.
- Hagyd abba az önmarcangolást… - kérem halkan, ahogy leülök vele a kocsi mellé, hátam a hátsó ajtónak támasztom és őt az ölembe veszem, magamhoz húzom. – Többet értek nekem az életemnél kedvesem. – Suttogom a fülébe és magamhoz vonom, hogy öleljen át bújjon hozzám és zokogja ki magát. Nem tudom mi mást mondhatnék még neki, én nem vagyok a szavak embere, nem megy a hosszas fogalmazás szép szavak szószedete. Kimutatom inkább, babusgatom, simogatom, a fülébe suttogom, hogy szeretem és ne féljen megvédem, ha beledöglök is. De ennél többet nem tudok érte tenni, jelenleg legalább is. Idővel talán menni fog, ahogy többet tanulok tőle és róla is.

avatar
Vendég

Vendég
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Dee & Nath   Szer. Jún. 03, 2015 2:30 am

- Téged minden dühít ami velem kapcsolatos. – kezdik felmondani az idegeim a szolgálatot. Nem tudom már tolerálni ezeket a féltékenységi dolgait sem, máskor is zavar, ha eltöri valakinek a karját mert az mondjuk rám néz, de most különösen felnyom a plafonra. Eleinte imponált, hogy lemorgott egy-két pasast aki megbámult engem, de most, hogy van két gyerekünk és már házasok is vagyunk, túlzásnak érzem. Tényleg olyan az egész hatása, mintha nem bízna bennem, pedig soha semmi rosszat nem teszek, nem adok neki okot féltékenységre. Nekem csak Ő létezik és a gyerekek, a világ összes többi része felőlem fel is fordulhat akár. Nem érdekel semmi és senki más csak a családom.
- Az emberek nem akarnak semmit sem tőlem. Nem kell mindent így felfújnod, ha ember lennél már attól félnék, hogy agyvérzést kapsz a sok idegességtől. – túl sokat aggódik értünk. Az, hogy testőröket fogadott zavar, de csak azért mert nem szólt róla. Így akar kontrollálni? Vagy mégis mi a szándéka ezzel? Ha nem kémkednének utánam azok az alakok, akkor elmondta volna nekem, hogy léteznek, követnek. És csak a negyedik hónaptól? Ez bánt, nagyon bánt.
Én már az első hetekben elkezdtem érezni iránta valamit, aztán mire már kimehettem a házból, már eszemben sem volt pasikkal foglalkozni, nekem már csak Nathaniel kellett. Különös, hogy ilyen könnyedén megszerettem, nem gondoltam volna, hogy az ő mufurc természetével bármikor is összeillő párt alkothattunk volna. Sosem hittem, hogy végül ő is megszeret engem, de valahogy most mégis bánt, hogy csak ilyen későn következett ez be.
- De miért nem szóltál a testőrökről? Miért kellett hazudnod nekem? Ez nagyon bánt, és egyáltalán nem… nem érzem ilyenkor, hogy a feleségednek tartanál. Pedig az vagyok, és tudtommal te akartad így, nem én kértelek, hogy házasodjunk össze. – hangom elhalkul, ahogy Calderre pillantok. Ritka, hogy ennyire őszintén beszéljek vele, nem akarok konfliktust ezért általában ha valami nem tetszik akkor nyelek egy nagyot. De ma túl sok dolog történt, és talán kezdem végre felfogni, hogy mi mivel járt. A támadás után valószínűleg még több testőr lesz a nyakamra küldve. Cal és Cres nem járhatnak majd rendes iskolába, hanem otthon kell majd tanulniuk. Nem hagyjuk el a házat csak ritkán. Nem bővül a családunk, hanem megmarad akkorának, amekkora most.
Teljesen összeomlok a gondolatra, végeláthatatlan zokogásba kezdek. Nem hiszem, hogy bármi is enyhíthetné a fájdalmamat, még azt sem érzékelem, hogy megálltunk. Nathaniel karjait megérzem magam körül, ahogy kiemel az autóból. Egy pillanatra elfog a páni rettegés, hogy el kell engednem a gyerekeket, hogy nélkülem megint bajba kerülnek, és én nem tudok segíteni rajtuk. De aztán elmúlik, valahogy amikor a férjem tart a karjaiban, olyankor minden eltörpül, sebezhetetlennek érzem magam.
- Nagyon szeretlek! – szorosan magamhoz ölelem, hallgatom a megnyugtatásomra szánt szavakat, elhiszem neki, de alig van hatásuk. Csak még jobban mardos a bűntudat. Percekig képtelen vagyok megszólalni, próbálom összeszedni magam, hogy valahogy bevallhassam Nathanielnek, hogy mit tettem. Biztosan nagyon mérges lesz majd rám, és igaza lesz. Nagyon félek, hogy elveszíthetem emiatt a dolog miatt, olyan nehezen engedett magához közel, és érzem, hogy a közös életünk rettentő törékeny. Végül erőt veszek magamon, és megszólalok, de nem merek a szemébe nézni.
- Crescence sérülése az életébe került volna… Olyan gyorsan kellett cselekedni, nem tudtam rendesen átgondolni, hogy mit csinálok. – nagyot hüppögök, és az autó felé pillantok, ahol a fent említett kislány békésen alszik, próbálja kipihenni a megpróbáltatásokat. Bárcsak rajtam is segíthetne egy alvás, de ehhez a világ összes pihenése sem lenne elég. – Alig pislákolt már benne az élet, nem hagyhattam! Nem hagyhattam meghalni. Cris azért él, mert… mert… - nem megy, nem tudom elmondani. Képtelen vagyok rá, nem tudom elviselni a gondolatot, hogy Nath dühös lesz rám még minden baj tetejébe. A haját simogatom, ami olyan puha mint Calderé, szeretem az ujjaimat a fürtjei közé fúrni. Mindig megnyugszom tőle. – Ideges lettél, amikor megérezted, hogy vérzem. – távoli a hangom és monoton. Talán így könnyebb lesz elmondanom a dolgot. – Hétvégén akartam elmondani neked, azt akartam, hogy meglepetés legyen, hogy babánk lesz. Minden vizsgálat szerint egészséges, pici fiú. – merengve bújok még közelebb, próbálom úgy felfogni és nézni a dolgokat, mintha nem is velünk történt volna. – Elvesztettük őt, hogy Cres velünk maradhasson, én döntöttem így. Megértem, ha haragszol rám, én sem tudom megbocsájtani magamnak.

avatar
Vendég

Vendég
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Dee & Nath   Csüt. Jún. 04, 2015 9:25 pm

Nem szólalok meg, nem válaszolok neki, csak az ölemben tartom simogatom a haját, hagyom, hogy beszéljen, hogy azt mondjon amit csak akar. sok mindent nem ért, de majd idővel megfogja érteni mindennek az okát és azt mi váltotta ki a döntéseimet. Megfogja idővel érteni, hogy csak az ő javukat akarom és azért tettem meg dolgokat amiket megtettem. De egy valamit megtanultam, kiborult nővel vitatkozni nem érdemes, ilyenkor minden egyes szó csak olaj a tűzre, így jobb hagyni, hogy kiadja magából a dühét és ami benne van, hogy ha majd lehiggadt akkor lehessen vele beszélni. Majd akkor tárgyalok vele arról, amit hazugságnak nevezett és a többiről is. De egyelőre csak azt akarom, hogy lecsillapodjon végre és megnyugodjon. Nem akarok sokáig itt ülni vele a nyílt téren, hiszen az autópálya egy kitérőjében álltunk meg, ahol bárki ránk törhet. Még nem érzek veszélyt, de sosem lehet tudni. Bízom abban, hogy hamar lenyugszik és egy biztonságos helyen lerendezhetjük amjd ezt, higgadtan.
- Tudom… - Puszit kap a homlokára, majd megfogom az állát és meg is csókolom, nem szeretek a szavakkal vagdalkozni vagy elcsépelni kifejezéseket, én jobb szeretem a tetteket és most, hogy itt van a karjaimban és megcsókoltam részemről ez többet mond minden szónál. Remélem érzi ezt ő is.
- Sírj csak… ha ettől könnyebb, akkor sírj, vigyázok rád… - Próbálok még valami megnyugtató mondani neki, ami ugyan nem szokásom, de azt hiszem most kellenek a szavak, kell néhány szó még ami talán segít rajta. de mind a ketten tudjuk, az üres fecsegés nem megy nekem, az üres megnyugtató szavak is nehezen jönnek a számra. A minden rendben lesz és a nem lesz semmi baj? Ugyan, akár ránk is támadhatnak, itt a nyílt terepen. de nem stresszelem fel ilyen dolgokkal, helyette a haját simogatom. Ringatom az ölemben és belélegzem azt a finom illatát, ami a sajátja, nem a sampon vagy a tusfürdő illata, hanem a saját illata.
- Tudom. A törések önmagukban is sokak lettek volna, egy ekkora … - nem találom a megfelelő kifejezést hírtelen – babának. A belsőket nem is említem… Azt tetted amit tenned kellett, megmentetted. – Fejtem ki neki, hogy nem kellene emiatt bűntudatot éreznie, megmentette és átadta nekem a fájdalmat, ez így van rendjén és ha tehetném minden egyes fájdalmukat én viselném el helyettük, de erre sajnos nincs mód.
- Mi?! – Megállok a mozdulatban és a továbbiakban némán meredek rá, vámpírok sajátossága, hogy képesek vagyunk, szinte szoborszerűen mozdulatlanná válni. Nem lélegzünk, nincs rá szükségünk, nem pislogunk, arra sincsen, de még is van a halálunkban is élet bennünk, ám ilyenkor szinte, mintha megszűnnénk létezni. Feldolgozom a hallottakat, hogy elvetélt, fiút fogant és elvetélt. Ha ember lennék, most lehunynám a szemeim és mély levegőt vennék, de nem vagyok ember.
- Haragszom, de nem rád, kedvesem. Nem tudod megbocsátani?! hallod te mit beszélsz, asszony?! – Morranok halkan. – Tetted amit tenned kellett, életben tartottad azt a gyermeked aki már megszületett… - Nem tudom másképp fogalmazni, nem tudom úgy mondani, hogy azt ő is tisztán érthesse, így hallgatok, nem mondok többet.
- Orvoshoz kellene vinnem téged… - dörmögöm a feje búbjára ejtett állal. Igen, el kellene vinnem egy orvoshoz, hogy vizsgálja meg, mekkora sérülései lettek….

avatar
Vendég

Vendég
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Dee & Nath   Csüt. Jún. 04, 2015 11:41 pm

Sokat jelent nekem, hogy megpróbál megnyugtatni, talán nem is tudja, hogy pontosan mennyit. Ismerem, tudom, hogy milyen. Tudom, hogy nehezen kezeli az érzéseket, hogy annak örülne legjobban, ha kiiktathatná őket, ha nem is léteznének, ha nem kellene foglalkoznia velük. A jó és a rossz érzésekkel egyaránt. Nehezen szokta meg és fogadta el, hogy ragaszkodom hozzá, az ikrek is már jónéhány hónapja a pocakomban voltak, mire ki mertem mondani neki, hogy szeretem. Nem azért, mert nem szerettem már korábban is, hanem mert nem akartam elriasztani az érzéseimmel. Épp ezért nem vártam el, hogy viszonozza, nem kértem, hogy mondja csak egyszer, amikor hazahoztuk a gyerekeket a kórházból. Én annyival is beértem volna évekre, nem kellene mondania ha nem akarja. De már akarja, már tudja, hogy felénk kimutathatja, hogy fontosak vagyunk neki.
Csakhogy a rossz dolgok, a fájó érzések… azokkal még mindig hadilábon áll az én uram. Amikor sírok, olyankor szörnyen esetlen, általában nem tud mit kezdeni velem, se a könnyeimmel. Most megadja nekem, amire szerinte szükségem van, támogat, átölel, simogat. Szeretem, amiért ennyire erősen próbálkozik. Ha tudná, hogy miért sírok, hogy mi bánt igazán azt hiszem azonnal elengedne, nem törődne a bánatommal, se a fájdalmammal. Megöltem a gyerekét, ezen nincs mit szépíteni, örülhetek, ha a fejem a helyén marad. Vannak vámpírok, akik így reagálnának arra, ha valaki bántja az örökösüket és én ezt tettem.
- Ne vigyázz rám, nem érdemlem meg. – motyogom könnyeimen át, de élvezem a csókot. Tudom, hogy így mutatja ki az érzéseit, és tényleg a mennyekig emel, amikor azt érezhetem, hogy szeret, mellettem áll bármi történjék is. Kevesen tennék meg a mai este után, én hoztam a fejünkre a bajt. Végül belekezdek, hogy elmondjam neki mit tettem, de olyan megértő, hogy csak még nagyobb bűntudatot okoz nekem.
- Nem azt tettem, értsd meg! Megmentettem, de túl nagy árat fizettünk érte mind. Nem gondoltam végig, hogy mik a lehetőségeink, és valószínűleg rosszul cselekedtem. – azt hiszi csak a fájdalom a baj, hogy amiatt érzem magam rosszul, hogy átadtam neki. Pedig nem, én is tudom, hogy arra szükség volt. Talán bocsánatot is kérnék miatta, hogy fájdalmat okoztam neki, de nem teszem, mert ennél nagyobb bűnöm is van, amibe most be is avatom.
- Én el akartam mondani, csak meglepetésnek szántam a hétvégére. – ismét úrrá lesz rajtam a zokogás, megrémít a mozdulatlansága. Nem akarom, hogy haragudjon rám, hogy törékeny világunk teljesen elemeire essen szét. Olyan szorosan ölelem magamhoz amennyire csak merem, nem tudok megnyugodni, képtelen vagyok elfelejteni, hogy elvesztettük az egyik gyermekünket, esélye sem volt élni ezen a világon.
- De bántottam a másik gyerekünket, elvettem tőle az életet! – hisztérikusan magyarázom neki a tényeket, mert ezt tettem. Calder az örököse, a fia, aki a nevét viszi tovább. Ötszáz is elmúlt már a vámpírom, abban az időben a lányok semmit sem értek. Én pedig megöltem egy fiát, hogy egy lánygyermeket életben tartsak. Ha olyan lenne a felfogása, mint a kornak melyben született már csak ezért is kitekerhetné a nyakam, teljes joggal. – És Cris lány. Ő… más. – ruhám ujjával törlöm le könnyeim. – Ne legyél már ilyen megértő velem, így is pokolian fáj! Nem érdemellek meg titeket, se a gyerekeket téged meg főleg. Egy szörnyeteg vagyok, bántottam egy ártatlan életet, mert önző voltam és a kislányomat akartam védelmezni. – csendben maradok, ajkamba harapok és úgy hüppögök tovább. Crescence többet ér nekem, mint az életem, nem hagyhattam, hogy meghaljon. Angyali arcocskáján már látszanak a vonásai, hasonlít az apjára, de még mennyire! Ugyanaz a fürkész szempár, fitos orr, lágy járomcsont. Személyisége is csendes, higgadt, de céltudatos. Nem sír, csak ha valamit el akar érni. Csak akkor gagyog, ha tényleg van valami közlendője. Merőben más, mint Cal, ő mindent kommentál, mindent intenzíven él meg, olyan mint én. Nehezen kezelhető személyiség, egyáltalán nem simulékony mint a húga. Ha belegondolok, hogy majdnem elveszítettem a kislányt, görcsbe rándul a gyomrom. A sok sírás amúgy is megviselt, hirtelen rosszul érzem magam, próbálom eltolni magamtól Nathanielt, hogy levegőhöz jussak, és ha mégis kidobnám a taccsot, akkor legalább ne rá.
- Haza akarok menni, nem kell orvos. Azt akarom, hogy a gyerekek biztonságban legyenek, nem érdekel, hogy mi bajom lehet még. – hevesen rázom a fejem, amitől csak mégjobban felkavarodik a gyomrom, előre görnyedve próbálom összeszedni magam, és visszatartani a vacsorám mielőtt még viszontlátnám.

avatar
Vendég

Vendég
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Dee & Nath   Pént. Jún. 12, 2015 9:27 pm

- Azt majd én eldöntöm, hogy mit teszek és mit nem…- Vegyesek az érzéseim és még nem minden felett volt alkalmam napirendre térni. Azt hiszem, most bizonyítom be, hogy egy vámpír is kaphat sokkot vagy valami ahhoz hasonló dolgot, vagy hogyan is kellene kifejezzem az az érzést, ami ellep amikor Deirdre megmondja nekem, hogy Cres gyógyítása közben elvetélt. Fiú lett volna, és abban az időben, amikor születtem ez nagy dolog volt. Ma már nem jelent igazából semmit sem a fejlett társadalmakban, hogy fiad vagy lányod születik előbb, és később sem, hogy a fiú előbb van mint a lány. Ma már ennek semmi jelentősége sincsen és számomra sincs. A lényeg, hogy megvannak élnek és velem vannak. Persze, hogy zavar, hogy dühít, hogy elvetélt, azoknak a mocskoknak köszönhetően. De sosem hibáztatnám őt emiatt. Lehet, hogy amikor születtem, ezért mások megvetették volna, de én már rég nem vagyok halandó, és azok az értékek sem hatottak meg, még embernek sem. Akkor hedonista voltam, ma realista vagyok. Különben is, hogy is haragudhatnék egy olyan nőre, akinek fontos az élet? Édes istenem, ki más lenne még képes arra, hogy a házban lévő katicát kézbe vegye, beszéljen hozzá, miközben kiviszi az udvarra, hogy szabadon engedhesse és még meg is simogathassa?! Nem rá irányul a haragom, hanem azokra, akik miatt ez történt. Ha tehetném újra és újra megölném azokat a mocskokat, egyenként és módszeresen, de már meghaltak, végeztem velük és nem rájuk kellene az erőmet pazarolnom.
- Deirdre! Elég! – rivallok a feleségemre, és elkapom a vállainál, magam felé fordítom és a vicsorogva nézek az arcába. – Magasról teszek arra, hogy fiú lett volna, nem érdekel érted?! Igen kövület vagyok, igen ötszáz éves, és igen abban az időben egy fiú többet ért mint egy lány, de erről magasról teszek, megérted ezt?! Az istenit, Cres a család kishercegnője, basszameg, de még húszévesen is eltöröm annak a kezét, aki udvarolni akar neki! – Elhallgatok, mintha elvágtak volna bennem valamit. Még én is meglepődök a magam szavain, hogy mennyire védelmezni akarom a gyereket. Majd higgadtabban folytatom. – Többet érsz nekem te az egész világnál, szóval fejezd ezt be, ne kelljen még egyszer kélnem, különben az istenre esküszöm, hogy kirázlak a bugyidból is! – Az ölembe húzom vissza, magamhoz ölelem és a jobb kezem a tarkójára teszem, jeget formálok benne, hogy valami hideget simíthassak oda. Hajdanában én is jeget kaptam a dadámtól, mikor hánytam, gyereknek és másnaposan is a tivornyák után. A hideg segített, remélem neki is fog. Nem tudom, hogyan is nyugtathatnám meg, talán énekeljem neki is az ici pici pókot? nem vagyok normális, komolyan nem vagyok komplett. Énekelni kezdek, halkan és fals hangon, de énekelek neki. Cresnél beválik.
„Egy icipici pók felmászott az ereszen,
És jött egy nyári zápor, lemosta hirtelen,
De kisütött a nap, és minden felszáradt,
Így az icipici pók felmászott az ereszen.”



avatar
Vendég

Vendég
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Dee & Nath   



Ajánlott tartalom
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down
 
Dee & Nath
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Ώ IMMORTALIS.OSCULUM :: Washington state
A játéktér legfontosabb városai
 :: Vancouver városa :: Közterületek :: White Rose's Park
-