Felhasználónév
Jelszó
Automatikus bejelentkezés 
:: Elfelejtettem a jelszavam!



Utolsó hozzászólások
Az utóbbi tíz üzenet
Quintus C. Dolabella
Vas. Jún. 11, 2017 10:20 pm
Maya Brändström
Szer. Május 24, 2017 8:29 pm
Maya Brändström
Csüt. Jún. 16, 2016 9:42 am
Cassandra
Vas. Ápr. 24, 2016 7:28 pm
Norah Sommers
Csüt. Márc. 31, 2016 10:11 pm
Lucretia Mantova
Csüt. Márc. 24, 2016 12:52 pm
Lilith
Szer. Márc. 16, 2016 8:21 pm



Suttogó hangok
Üzenj másoknak • Ne hirdess!




Share | 

 Dee & Nath

Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2



Tárgy: Re: Dee & Nath   Vas. Jún. 14, 2015 11:25 pm

Van az a pont, amikor tudom, hogy nem éri meg vitáznom vele. Ismerem már több mint egy éve, sőt, lassan kettő. Eleinte még csak barátok sem voltunk, szóval hamar megtanultam, hogy milyen is ez az ember, ha ideges, és mire hogyan reagál. Persze akkoriban még másképp dacoltam vele. Szinte pont fordítva, mint mostanában. Akkor rengeteg kérdést tettem fel neki, meg akartam ismerni, szabadságot akartam és törődést. Zavart, hogy nem kedvel, zavart, hogy nem mehettem ki, és egyáltalán nem tett boldoggá, hogy vele kell lennem. Persze csak néhány hétig. Utána rájöttem, hogy jobb helyre nem is kerülhettem volna, hiszen én már tudtam azt, amihez neki több mint egy év kellett: hogy vannak érzései, és igenis korrekt, normális, törődő férfi. Minden megváltozott, és valójában nem is az ikrek miatt.
Nem vitázok, nem dacolok vele. Szerintem nem érdemlem meg, hogy most gondoskodjon rólam, de neki más az álláspontja. Tényleg nem értem miért. Mármint, én nem tudom ki számomra a legfontosabb. Ő tudja, legalábbis úgy tűnik, hogy engem jobban szeret a gyerekeknél is. Én nem tudom. Mármint, ha égne a ház, és valakinek bent kellene maradnia… hát, azt hiszem én maradnék, hiszen mindhármat ugyanúgy szeretem, kedvesebbek az életemnél, bárminél.
Megrémülök, ahogy rám kiált, nem szokott ennyire heves lenni velem. Nem tudom miért akadt ki ennyire, de rég volt már, hogy ennyire féltem tőle. Nyakam behúzom és behunyom a szemem, rossz berögződéseim vannak még mindig. Ha bárki kiabál velem, ez az automatikus reakcióm, hiszen félek, hogy bántani fognak. Bízom benne, és érzem, hogy Nath sose verne meg, nem ütne és nem rúgna belém mikor már a földön fekszem. De attól még mindig érzékenyen érint, ha kiabálnak velem.
- Ne kiabálj, kérlek. Kérlek…! – nagyot szipogok, és próbálok megnyugodni. Tudom mennyire szereti a lányunkat. Eddig is tudtam, hiszen látom ahogyan bánik vele, dédelgeti, lesi a kisasszony minden kívánságát, kiolvassa a szeméből bármi problémája van. Lassan ott tartunk, hogy van az a sírás, amit csak Nathaniel tud csillapítani, már én sem vagyok elég. Apa kell. Mégis azt hittem, Calder az, aki közelebb áll a szívéhez, mert bár más a jellemük, és mások, de azért mind a ketten férfiak (vagy Cal esetében az lesz), azt hittem… szóval, reméltem, hogy majd fog azért focizni a fiával. De azért örülök annak is, hogy Crescence ennyire el van kényeztetve.
- De nem tudom befejezni! Én örültem annak a babának, és akartam is, hogy velünk legyen. Átölelni, simogatni a haját, a szemébe nézni, éjjel ringatni, ha nem jön álom a szemére. És most nincs! – próbálom elnyomni az érzéseimet, nem kiborulni teljesen, de tudnia kell, hogy mennyire csalódott vagyok amiért nem tudtam megajándékozni még egy gyermekkel. – Annyi gyereket akarok tőled, amennyi csak lehetséges, hát nem érted? Nagyon szeretlek és bennük is téged látlak. – bár felkavarodott a gyomrom, mélyeket lélegzek, hogy mégis képes legyek gondolkodni.
Eszemben sincs orvoshoz menni, amíg a gyerekek a nyílt terepen vannak, és nem a biztonságos otthonunkban. Még mit nem?! Nekik nem eshet bajuk, már csak azért sem, mert túlságosan kimerített a gyógyítás ahhoz, hogy megmenthessem őket, ha újabb támadás érne minket. Nath keze hideg, megnyugtató. Már nem kell attól félnem, hogy esetleg viszontláthatom a vacsorám.
Egészen megnyugszom, amikor meghallom az Icipici pókot. Igen, ez a srácok nyugtató dalocskája is, persze, hogy rám is hatással van. Szorosan ölelem magamhoz a férjemet, és orrom a nyakához szorítom, belélegzem az illatát. Dúdolok vele egy versszakot, majd a kocsi felé sandítok. Döbbenetes, hogy a gyerekek mennyire mélyen alszanak, azt hiszem kimerültek ebben a sok eseményben. Kicsit nyújtózom, majd a langyossá melegedett zacskós vért, az én véremet kézbe veszem.
- Megnyugszom, ha te pedig megiszod a vért. Légy szíves, most te se ellenkezz velem, jó? – kérlelve pillantok rá, miközben haját simogatom egyik kezemmel, míg a másikkal a nyakát és vállát. – Majd otthon kiakadhatsz amiért egy doki vért vett tőlem, én pedig sírhatok a baba miatt, de szeretnék hazamenni.

avatar
Vendég

Vendég
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Dee & Nath   Kedd Jún. 16, 2015 11:35 pm

Önző egy dög vagyok, valahol tisztában vagyok ezzel, de nem tudok másmilyen lenni. Számomra ő a legfontosabb a világom közepe lett és ő volt az aki új életet adott nekem, felrázott és visszahozott, abból a lélektelen félig meddig halott állapotból amiben évszázadokat éltem le. Üres szívvel, hideg lélekkel, csak sodródva az árral. Mindennél fontosabb lett nekem ez a nő és én tudom, hogy ha választanom kell gondolkodás nélkül fogom őt választani. Gyermeket még szülhet nekem, kismilliót is akár, de belőle csak egy van. És mit érek a lelkem és a szívem nélkül? Semmit, megint csak egy üres porhüvely lennék, mint előtte hosszú időn át. De az én világnézetemet szerint, így van ez rendjén, így kerek a világ és így kell ennek lennie és erről soha senki nem fog meggyőzni.
Sosem bántanám, a leg agresszívebb dolog amit vele teszek, hogy kiabálok, bármi mást összetörök, de a közelébe nem megyek, ha fel vagyok dühítve, tudom, hogy bántották és nem akarom, hogy féljen tőlem. Viszont, most ki kellett billentenem valahogyan a hisztiből, amibe egyre jobban belelovalta magát és mivel nem volt egy vödörnyi hideg víz a kezem ügyében, így maradt ez a megoldás, de ahogy elnézem megtette a kellő hatást és végre abbahagyta a hisztizést. Bár alaposan megijedt, de hát ez van, majd megnyugszik, fontosabb az, hogy ne lovalja bele magát tovább a pánikba, meg a hisztibe. Abból nem jönnénk ki jól és nem is vagyunk a legoptimálisabb helyen ehhez. Az az igazság, hogy nem kellett volna megállnom, nem kellett volna engednem neki, hanem vasakarattal benn tartani és haza vinni. De ez van nem vagyok olyan agresszív és domináns jellem mint egy vérfarkas. Ráadásul bármennyire is keménynek mutatkozom, lágyabb vagyok, mint hinnék, és nem tudom sokáig bezárva tartani őt. Ez van, kövezzenek meg. De ettől még nem vagyok puhap*cs. Csak szeretem az asszonyt. Na, paff.
- Tudod cicám, ha lett volna itt víz, akkor azt borítom bele a nyakadba, de sajnos nem volt, pedig milyen jól is áll neked a vizes póló… - Mondtam, hogy önző vagyok és talán ez eltereli a gondolatait, mert az enyémeket már tereli is. Közben hallgatózok, de az éj csendes, ahogyan az ikrek is, aludnak békésen. Nem rezzentek fel erre a kis melodrámára idekint. Végül is kemény estélyük volt nekik is, nem csodálom, hogy mélyen alszanak. Különösen Cresnek.
- Figyelj ide rám, Deirdre. Kismillió és egy babát csinálok még neked! – Belenylaok a nyakába, az ütőere mentén húzom végig a nyelvemet. – Sajnálom, hogy így alakult, de ez ellen már nem tudunk tenni, viszont itt vannak az ikrek, akiket haza kellene vinni. Biztonságban akarlak tudni benneteket, a többit otthon megbeszéljük. Szeretném, ha magadtól szállnál be a kocsiba, de ha nem hát betuszkollak és kész… - Nyilván nem ilyen válaszra várt tőlem, de most jobbat nem tudok neki adni. Meg kell, még emésszem az egészet. Otthon meghallgatom majd, de én csendesen intézem a dolgaimat, nem úgy, mint ő.
- A kiakadáson már túl vagyok, Kedvesem. – Megsimogatom az arcát. – Akkor mozgás, a kiakadás és a vérivás is megvár bennünket otthon…- Persze, ha erre van szüksége, akkor hagyni fogom, hogy kiadja magából. Nem fogom rákényszeríteni az akaratomat, de nem szeretem, amikor sír. Nem tudok azzal igazán mit kezdeni, azon túl, hogy az ölembe veszem és ringatom. Ami pedig hatalmas szó tőlem, mert korábban elmenekültem, ha elsírta magát. Utazásaim során sok felé jártam, és most ahogy itt van az ölemben és az elvesztett gyermekünkről beszél, eszembe jut egy vallás hagyománya, ahol füstölőket gyújtottak a halottaknak, talán van otthon néhány szál.
Felállok vele, de még nem tettem le. Nem vagyok érzéketlen, hogy látszólag nem osztozom a veszteségében, nekem is fáj, engem is mar, de én az a típus vagyok, aki magában csendesen őrlődik ezen.

avatar
Vendég

Vendég
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Dee & Nath   Szomb. Jún. 20, 2015 4:37 am

Fogalmam sincs miért, de azon kezdek el gondolkodni, hogy mi minden volt már, amin mi ketten keresztülmentünk. Rossz dolgokon is, számtalan ellenségünket győzte már le a férjem, mindig megvédett eddig még engem is és a gyerekeket is. De ott vannak a jó emlékek is, amikre ő talán nem is gondol úgy ahogy én. A megismerkedésünkre, vagy a kapcsolatunk első hónapjaira például biztosan másként, más érzésekkel emlékszik vissza.
Miközben próbálok megnyugodni, arra gondolok, hogy mit is jelent nekem ez a férfi. Az egész életemet. Amikor először megpillantottam, vonzott mint egy mágnes. Egyenesen a karjaiba sétáltam, és kevésen múlt, hogy bele nem haltam. Az, hogy végül az enyém lett épp annyira a véletlen műve, mint ahogyan teherbe estem a babákkal. Mind a két dologért végtelenül hálás vagyok. Szeretem őt, és ahogy a karjaiban tart, tudom, hogy a világ közepén vagyok, ahol semmi baj nem érhet, ahol biztonságban vagyok, mert szeret engem. Nem kell nekem semmi több, semmi más, és legfőképp senki más.
- Javíthatatlan vagy. – mormolom, és valahogy nem jár vele egy rugóra az agyam. Ekkora stressz helyzetben képtelen vagyok őt megkívánni, akármennyire is megőrülök érte. Jóval nyugodtabban bújok a mellkasához, és ölelem át szorosan. Bolond ez a pasi, de az én bolond pasim. Ha nem ilyen lenne, azt hiszem nem szeretném ennyire. Nekem ő így tökéletes. Törődik velünk, szeret minket, és amikor így simogatja a hajam, a világ végére is követném. Tényleg nem bánnám, ha lennem még sok gyerekünk, ami azt illeti, felettébb élvezetes lenne vele megcsinálni is a lurkókat.
- Kismilliót? – mormolom rekedten, és megborzongok a gondolatra, mert tetszik az ötlet. Boldogan kezdenék neki a baba-projektnek, akár már holnap. Egy ilyen ígéretre lehet egyáltalán nemet mondani?! – Ezért szeretlek téged… néha megvillantod a lelked nekem, aztán… visszatérsz önmagadhoz. – más körülmények közt most nevetnék azon, amit mondott, így viszont csak egy keserédes mosolyra futja tőlem. Előbb együtt érző, már azt hiszem, hogy tényleg elérzékenyül,hogy neki is hiányozni fog a babánk akit most mindketten elvesztettünk; aztán megvillantja önmagát, és közli, hogy betuszkol az autóba. De tényleg ezt szeretem benne. Határozott, és nincs az az esemény, ami miatt elvesztené a fejét. Legalábbis én azt hiszem. Szerintem semmi sem tudná megrázni annyira, hogy összeomoljon és úgy viselkedjen, mint egy átlagos érző lélek.
- Nem. Most igyál, kérlek. Erősebb vagy tőle, és nem tudom, hogy a parkban történtek után mi vár még ránk. Nyugodtabb lennék, ha legalább a te erőd rendben lenne. – óvatosan állok a lábaimra, mert nem vagyok benne biztos, hogy elbírnak a lábaim. Kérlelve nézek rá, és két kezemben szorongatom a zacskót. Fogalmam sincs még milyen érvvel jöhetnék. Mármint, túl sok meggyőzési technikám is lenne. Az egyik, hogy beígérek neki valami fergeteges együttlétet, ha hazaértünk. Ez talán elég lenne. A másik, hogy a gyerekek biztonságával érveljek, de ebben nem vagyok biztos, hogy működne. Egyszerű, hogy miért.
Ő azt hiszi nem tudom, vagy nem fogom fel, vagy nem veszem komolyan és ilyesmi; de valójában tudom, hogy ha választásra kényszerítenék, neki én lennék a legfontosabb. Nem örülök ennek, hiszen én előbb rágnám le a karomat, mint hogy meg tudjam mondani hármuk közül melyiket szeretem a legjobban. Nekem nincs kedvencem, egyforma mértékben birtokolják a szívemet. De hát én anya vagyok, az más. De nem haragszom rá amiatt, hogy nála megvan a sorrend. Valahol meg is értem, hiszen annyi mindenben fejlődött mellettem, hogy elképzelhetetlennek tartom, hogy nélkülem is tovább menjen ezen az úton. Nekem nyílt meg, még Camille is csak a ghoulja, a barátja, de nem menne tűzbe érte. Kevesen ismerik ezt a gyengéd, törődő arcát, amit csak a családjának tartogat.
Végül a legmeggyőzőbb érvem mellett maradok, hogy valahogy rábírjam, hogy igya meg végre a vérem.
- Fáradtak vagyunk. Nem bízom a saját erőmben, és ha valaki megtámadna minket hazafelé, jobb lenne, ha esélye sem lenne megsérülni se a gyerekeknek, se nekem. Nem tudom garantálni, hogy ma már bárkit is meg tudnék gyógyítani, magamat is beleértve. – talán ha megpróbálok így hatni rá, akkor végre inni fog. Buzgón remélem, hogy az én biztonságom már ér neki annyit, hogy a kedvemért megissza a vérem, és visszanyeri az erejét, hogy megvédhessen.

avatar
Vendég

Vendég
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Dee & Nath   Szomb. Jún. 20, 2015 10:25 pm

- Inkább vagyok javíthatatlan, mint belül halott… - dörmögöm neki és tudni fogja, hogy ezzel mit akarok neki kifejezni. Tudja, hogy előtte, mielőtt ő felbukkant az életemben halott voltam belül, csak egy porhüvely, ami céltalanul lézengett a világban. Ő keltett életre és adott életcélt nekem. Nem hittem, hogy ez megtörténhet velem, hogy esélyt kapok erre, az a sok szörnyűség után amit tettem. Akkor elvesztettem a hitemet, hiszen én egy olyna világ szülötte vagyok, ahol az emberek rendszeresen jártak templomba, de korán elveszett a hitem a felsőbb hatalomban. Most mit gondolok? talán, még is csak létezik valami. Ami új esélyt adott nekem. talán nem. Nem tudom, de egy biztos, ő itt van nekem és csak ez számít. Simogatom a haját, megakarom nyugtatni, hiszen az érzelmeivel nem tudok szembeszállni, a félelmeitől nem tudom őt megvédeni, pedig ha megtehetném, megpróbálnám azokat helyette és neki legyőzni. de ez nem így megy, mindannyian meg kell küzdenünk a saját félelmeinkkel és ezt a csatát más nem vívhatja meg, így csak azt tehetem meg, hogy óvom és vígasztalom.
- Lassú víz partot mos kedvesem… - dünnyögöm bele a fülébe, hiszen már ez is hatalmas változás és haladás bennem és velem kapcsolatosan. – Miénk az örökkévalóság, lesz időnk megvalósítani… - Közben már lendülök is tovább. Valakinek állni is kell a talajon két lábbal, valakinek keménynek és kérlelhetetlennek kell lennie, hogy haladjunk előre és ne maradjunk az ellenségeink martalékának. Vannak azok a típusok akik hagyják, hogy az érzelmeik elöntsék és összeomoljanak, én az a típus vagyok aki tevékeny, ahhoz, hogy tenni tudjam a dolgom és feldolgozhassam az érzelmeim, ez esetben a gyászom, cselekednem kell. le kell foglalnom magamat. Hagyni, hogy az egész átcsapjon rajtam és utána tovább álljon. Illetve én még nem tudok úgy kötődni ahogyan ő, és nem csak azért, mert most vannak fejlődésben az érzelmeim, hanem mert nekem nincs meg az a kapcsolatom ami neki a magzattal. Ő érzi, én nem. Tudomásom csak akkor lesz róla, ha már hallom a szívdobogását, de még akkor sincs kapcsolatom vele, még akkor se igazán van, mikor már érzem a rugdosását. Lehet, hogy rám reagál, lehet, hogy nem, igazán akkor tudok kötődni, amikor már kézbe foghatom… Én ezt így élem meg. Ezzel a felfogással, pedig könnyebb nekem túllendülni az egész helyzeten és hamarabb fogadom el a kész tényeket. Önvédő mechanizmus? lehetséges.
- Ülj be és nyisd fel… - Morgom és arra várok, hogy beüljön végre. Az érvelése hatott, nem akarom, hogy bármi baja essen és abban igaza van, hogy nem vagyok százszázalékos és ha nem vagyok az, nem biztos, hogy megtudom őt, őket védeni és ha megsebesül?! Kérem azt a vért, csak üljön már be a jó életbe bele, hogy mozgásban lehessünk! Vezetésközben is tudok inni, ott van az a vacak, amitől olyan mintha zacskós üdítőt szívnék. Legalább a fogaim nem szakítják ki a zacskót. Utálom ezt az egészet, de igaza van, vér kell, hogy kitűnő formában lehessek és megvédhessem. 500 évesen nem vagyok még olyan menő mint a nagyok, de ha elég vér van bennem okozhatok az erősebbeknek is meglepetéseket, amiknek köszönhetően ők elmenekülhetnek innen és lehet esélyük túlélni. Mert inkább én harapja fűbe, minthogy nekik bármi bajuk legyen, különösen neki. Megsimogatom még az arcát, mielőtt beszállna az autóba.

avatar
Vendég

Vendég
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Dee & Nath   Csüt. Jún. 25, 2015 1:18 am

Megborzongok a hangjától, és attól amit mond. Tudom, hogy mire érti, és melenget a gondolat, hogy ilyen sokat jelentek neki. Sok dolog van, amiben változott, de nem hiszem, hogy minden csak az én érdemem lenne. A gyerekek is segítettek sok akadályt áthidalni, főleg olyanokat, amiket én nem voltam képes. Nem tudtam elérni, hogy kimutassa, ha boldog, vagy ha valakit szeret. Ehhez kellett Crescence mosolya, és Cal, a mini-Sufolk; mert ők képesek voltak arra, hogy megnyíljon az én kőszikla férjem. Orrom a nyakához dörzsölöm, és mélyen magamba szívom az illatát.
- Nélküled én is halott lennék belül. – mellkasára helyezem a tenyerem, és tudom, hogy nem fogok semmit érezni. De talán eszébe jut amit mondtam, hogy az én szívem elég nagy kettőnknek, hogy már az ő mellkasában is az dobog. Tényleg nem tudnék nélküle élni, nem tudnék egyetlen napot sem eltölteni a világon a vámpírom nélkül. Mikor nincs otthon, szörnyen hiányzik, és bele tudnék bolondulni a gondolatba, hogy mi van, ha nem jön haza. Utálom ha elmegy, nem értem, hogy miért van rá szükség egyáltalán, hogy több napon át ne legyen mellettem.
- Tudom. De nekem most idő kell. – nagyon fog utálni ezért, de tényleg így érzem. Nem tudok gyerekre gondolni, és nem tudok rá sem gondolni. Nem megy, máskor már csurgatnám is a nyálam, ha így dörmög, és már dobálnám le magamról a ruháimat, de most semmi. Nagyon fog utálni, ha ez a dolog komolyabban kihat a libidómra. Márpedig minden jel szerint hatással van rá. – Mindenhez. Csak azt akarom, hogy haza menjünk, magunk közé vegyük a gyerekeket és aludjunk egy kupacban. Tényleg, csak ennyit szeretnék.
Próbálom rávenni, hogy igya meg a vérem, hogy megerősödjön. Sikerül is, de csak nyakatekert érvelés útján. Ki mondta, hogy egyszerű eset az én drága vámpírom? Próbálok megállni a lábamon, ahogy a kocsi felé fordulok. A gyerekek alszanak, és ez így is lesz míg haza nem érünk.
- Jó, jó. Beülök. – gyors puszit nyomok az ajkaira, majd bemászok a helyemre. Calder felriad, de amint megpillant már szép lassan be is hunyja a szemét, de nem alszik vissza, csak pihenget még félálomban. Megvárom, míg elindulunk újra, de közben már nyitom is a tasakot, hogy Nath tudjon inni belőle, majd előre nyújtom neki. – Tessék. Otthon van még, szóval nem kell takarékoskodnod vele. – a táskám keresem, hogy teát adhassak a fiamnak, mert már nagyon tátogatja a száját, és szívogatja az ajkait. – Azt hiszem most megint egyszerre isztok a fiaddal. Mintha radarja lenne, hogy te mikor szoktál, akkor neki is kell a teája. Majd néhány év múlva talán már ugyanazt fogyaszthatjátok. – leveszem a cumisüveg kupakját, és Cal szájába teszem a cumit, hogy ihasson. Lelkesen fogadja a teát, azt hiszem tényleg szomjas lehetett. Aztán kicsit előre hajolok az ülésben, és komolyabbra fordítom a szót.
- Holnap elvinném őket a gyerekorvoshoz, hogy nézze meg minden rendben van-e velük. Ugye nem bánnád? – fülig pirulok, mert ilyen butaságot akarok csinálni. Tökéletesen tudok gyógyítani, seb, heg forradás és minden nélkül. Cris jobb állapotban van mint mielőtt megsérült volna. Semmi szükség arra az orvosra, de én megnyugodnék tőle. Nagyonis megnyugodnék.

avatar
Vendég

Vendég
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Dee & Nath   Pént. Jún. 26, 2015 11:19 am

Ha ember vagy egyéb valódi élőlény lennék, akkor megborzonganék attól amikor az orrát a nyakamhoz dörgöli, de így csak egy pasis vigyort kap tőlem amiben benne van, hogy elégedett vagyok. Normális esetben most hajolnék a nyakára és nyalnék végig a puha bőrön, hogy utána bele is haraphassak és érezhessem azt a finom és bársonyos vérét, aminek olyan különleges az aromája és az íze. De a hely nem alkalmas arra, hogy táplálkozzam és arra sem, ami a legtöbb esetben ezzel együtt jár. Szeretem egyszerre szívni a vérét és benne is lenni, van egy különlegessége a dolognak.
- Beszélsz zöldségeket! – Morranok fel. Kevés olyan embert ismerek, akiben annyi élet van mint ebben a nőben és ne beszéljen már hülyeségeket. A szívem a mellkasomban nem dobog, nem pumpálja most a vért az izomcsomó, mivel, hogy eleget elhasználtam, hogy megvédjem magunkat, és ami azt illeti a testem is egyre hidegebb és én is egyre sápadtabb vagyok. A zacskós vér gondolata pedig egyre szimpatikusabb, ahogy az éhségem is egyre jobban horgad felfelé. Szakadár voltam, és azt nem egykönnyű levetkőzni, így inkább a hajába temet az arcomat és belélegzem az illatát, takarva, hogy a szemeimben már ott az éhség. Néha el kell mennem otthonról, néha muszáj, hogy megjelenjek a Sheriff előtt és elrendezzek vele ügyeket, de ez kell, hogy ők biztonságban legyenek, és ne essen bajuk.
- Jól van. – Nem feszegetem tovább a dolgokat, hiszen nem vagyok még mindig a szavak embere és nem is megy nekem még ez a női lelkekben való búvárkodás, bár már lényegesebben többet értek belőle, mint egy évvel korábban, de még nem nevezném magam szakértőnek. Így inkább csak elfogadom az érvelését, hogy neki idő kell, majd ha már elfogyott a türelmem, akkor szépen a magam módján elkezdek segíteni neki, ami lehet nem az, amire a legtöbben vágynának, de hát én csak én vagyok.
Mormogok valamit az orrom alatt, de megvárom, hogy beüljön és utána vámpír sebességgel vágódom be én is, az ajtót nem csapom, arra odafigyelek, hogy ne ijesszek rá az ikrekre, a tükörben rájuk nézek, Cres alszik, Calder körbenéz majd megnyugszik. A kutya csendben fekszik a padlón és csóválja a farkát. A kocsit újra beindítom, és a tasak is megérkezik, elveszem, de még mindig nem rajongok érte, de már nem is olyan rossz, hogy van. Igaza van a feleségemnek ebben.
- Még? – Borul el a tekintetem, de uralkodok magamon és inkább duzzogva a szívószálnak beillő vacakot veszem a számba és szívom a vért, hogy nem mondjak semmit sem erre. Ez a nő az enyém és mi az, hogy bárki más szurkálta?! A dühöm szinte gyermeki. Majd inkább a vezetésre figyelek és alkalmanként, vagyis sűrűn a tükörbe pillantva ellenőrzöm őket, Cal mohón teázik, de ezt hallom is, mivel cuppog hozzá.
- Hmm… huszas évei közepére fog átváltozni, ha minden igaz, addig elvileg nem fogja igényelni a vért. Vagy csak keveset… - Utána kérdeztem a dolgoknak, ma akartam elmondani neki, de nem ilyen helyzetben. De most már mindegy a dolog. Mondjuk semmi félelmetes nincsen benne.
- Addig meg koccintok vele a tasakossal… - Mondom már mosolyogva, hogy oldjam a feszültséget, na mennyit fejlődtem? Már ilyet is tudok!
- Teljesen rendben vannak… - dünnyögöm, majd emberi gesztust teszek, sóhajtok, ahogy tőle láttam. – De ha ez megnyugtat, akkor leszervezem, hogy napnyugta után elvihessem őket és a doki még fogadjon… - Adom meg magamat neki, azt hiszem ez olyan mint nekem a vér, hogy igyon belőle és akkor megnyugszom, hogy jól van, ő nem vámpír így neki ez kell, hogy megnyugodjon. Hát nem halok bele és megteszem ezt neki. A tükörben rápillantok és az üres véres tasakot felé nyújtom, hogy lássa tényleg megittam és ha megfogja a kezem érezze, hogy azért már nem vagyok olyan hideg, de nem is lettem élő hőmérsékletű. Hiszen a tasak tartalma sem volt meleg. A kocsi pedig halad, könnyen veszi a kanyarokat és már percek óta nem látok fényszórókat és az táj is csendesnek tűnik.

avatar
Vendég

Vendég
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Dee & Nath   



Ajánlott tartalom
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down
 
Dee & Nath
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Ώ IMMORTALIS.OSCULUM :: Washington state
A játéktér legfontosabb városai
 :: Vancouver városa :: Közterületek :: White Rose's Park
-