Felhasználónév
Jelszó
Automatikus bejelentkezés 
:: Elfelejtettem a jelszavam!



Utolsó hozzászólások
Az utóbbi tíz üzenet
Quintus C. Dolabella
Vas. Jún. 11, 2017 10:20 pm
Maya Brändström
Szer. Május 24, 2017 8:29 pm
Maya Brändström
Csüt. Jún. 16, 2016 9:42 am
Cassandra
Vas. Ápr. 24, 2016 7:28 pm
Norah Sommers
Csüt. Márc. 31, 2016 10:11 pm
Lucretia Mantova
Csüt. Márc. 24, 2016 12:52 pm
Lilith
Szer. Márc. 16, 2016 8:21 pm



Suttogó hangok
Üzenj másoknak • Ne hirdess!




Share | 

 Eddie & Kate




Tárgy: Eddie & Kate   Szomb. Május 02, 2015 8:49 pm


Nincs is jobb egy kiadós vadászat után véresen és csatakosan beülni a kedvenc törzshelyedre, hogy aztán az újdonsült társaddal karöltve – értsd: mindösszesen csak néhány hónapos a „kapcsolat” – csatak részegre igyátok magatokat. Hm, régi szép idők. Merthogy most már nem tehetem meg, az a nagy büdös és módfelett elkeserítő helyzet. A miértekbe inkább bele se menjünk, az is siralomháza, ha engem kérdeztek. És természetesen a baromarcú tehet erről is, mint úgy általában mindenről. Persze ettől még imádom, és persze ettől még neki ezt nem kell tudnia. Nem mintha nem lenne teljesen egyértelmű egyébként. Mindegy, ugorjunk inkább.
Tehát hanyag eleganciával kényelembe helyezem magamat, a puskámat a bárpultra helyezem, ami hozzám hasonlóan mocskos és véres. Kapásból ott díszeleg rajta egy húscafat, de hát nem is értem, hogyan kerülhetett az oda. Az arcom pedig kormos, amit szintúgy nem értek, mert kémény közelében nem jártam, ellenben gyújtogattam egy sort, önfeledten, magamhoz híven. Talán ez lehet a kormos pofa oka, kitudja. Nem mellesleg… kit érdekel?
- Mit iszol? – teszem fel a leglényegesebb kérdést az est folyamán a drágalátos vadásztársamnak, vagy bármi is legyen ez a kapcsolat kettőnk között. Az igazat megvallva sosem szerettem másokkal társulni, közösködni, idomulni hozzájuk. Az csak macera. Unalmas. És az esetek többségében mindig eljutottam arra a szintre, hogy a legszívesebben lepuffantanám az illetőt. Sőt… volt, hogy le is puffantottam! Úgyhogy határozottan állíthatom, hogy nem nekem való az ilyesmi, és szerény véleményem szerint csakis azért tudunk egymással kijönni – már amennyire –, mert ez a férfiember itt mellettem hozzám hasonlóan nem normális egyed, azaz egészen pontosan: őrült. Ez persze nem baj, legalábbis nekem, másoknak viszont már annál inkább. De mások ugyebár le vannak szarva. Magasról. Nagy ívben.
Én viszont személy szerint szeretek az ilyenekkel együtt dolgozni, mert velük egyszerű. Ha valami őrültséget csinálnak, röhögsz. Ha valami őrültséget csinálsz, röhögnek. És ez így van rendjén. Így tökéletes a rendszer, kérem.
Az már mondjuk más kérdés, hogy nekem aztán igazán nem szabadna mostanság őrültségeket művelnem, mert egyrészt már nem halálosztóként ténykedek, másrészt meg még grátisz gyanánt terhes is vagyok, mint utólag kiderült. Ez eddig oké, szeretem a kölyköket, habár mások nem ezt mondják rólam – mások szerint béna szülő vagyok, kapják be –, viszont így értelemszerűen nem tudok a kedvenc időtöltésemnek hódolni, vagyis az ivászatnak. De nem vagyok alkoholista, még mielőtt valaki félreértené, csak szeretek részegen lövöldözni, mert az poén. Ez még nem számít alkoholizmusnak, ugye?
- Bármit is iszol, a vendégem vagy – simítok ki egy véres tincset az arcomból, miközben intek a pultosnak, hogy jelenése van. Még szerencse, hogy ebbe a bárba többnyire vadászok járnak, ezért sem furcsa az, ha valaki csak úgy beállít véresen, cafatokkal a hajában, meg egyéb nyalánkságok. Igaz, ami igaz; engem akkor sem zavarna különösebben a dolog, ha vadászok helyett civilekkel lenne tele a hely. Mert akkor is simán besétálnék egy shotgunnal a kezemben. And I’m not sorry.

avatar
Vendég

Vendég
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Eddie & Kate   Szomb. Május 02, 2015 9:25 pm

Kate & Eddie



Ha reggel valaki azt mondta volna nekem, hogy este majd egy bárba fogok besétálni nem mellesleg vértől maszatosan, bizonyára megveregettem volna a vállát, s széles mosollyal közlöm vele, hogy arra mérget vehetnél öregem! Tudom kissé morbid, és kissé furcsa, de jelen esetemben ez a legkézenfekvőbb megoldás. Az már persze mellékes, hogy egy neméppen kis „teherrel” megáldott nőt „cipeltem” magammal. Persze jött ő magától is, így cipelnem nem igen kellett.
Mikor betoppantunk a bárba, nem állt meg az élet, mint a csodás mód bevált filmekben. Mindenki ugyan úgy piált, veszekedett, vagy zenét váltott a zenegépben.
Arcomon halvány mosollyal léptem a pulthoz, mellettem a szőkeséggel - ki talán akad olyan zakkant mint én magam- , ki laza egyszerűséggel a még darabos fegyverét a pultra vetette, így én csak helyet foglaltam mellette.
Mikor megkérdezte mit iszom, szemöldököm felvonódott. Nem a legbölcsebb dolog volt tőlem ilyet kérdezni, de abban biztos voltam, nem fogok megállni egy teánál... a tea és én, a lehető legtávolabb esünk egymástól. Majdhogynem mondható úgy is, hogy olyan messze áll tőlem, mint hogy én legyek Kate gyermekének az apja...
Na persze... én és az apaság... pff...
Mikor végre a pultos odalépett elénk, rászegeztem tekintetem.
-Whiskey-t jéggel...és ne tedd el az üveget!- rákacsintottam, majd hátam nekivetettem a pultnak, s megszemléltem a felhozatalt. Csupa megfáradt kivénhedt vadász, akik lassanként belefáradnak az események zajlásába, s már kedvük is alig van vadászni, vagy csak azért teszi, hogy a vérszívók vérét vegyék, s felnyomják maguknak. Hogy élek e vele? Nem... nem az én világom, ugyan is, én magamtól is tudok őrült, és felpörgött lenni... szóval igen... lehet mondani, hogy én magamtól vagyok ilyen „hülye”.
-Szóval... terhes vagy...- pillantottam társamra, egy aprócska mosollyal arcomon, majd miután felhajtottam a megkapott italom, megfogtam vállát, tőlem eltérő módon óvatosan magamhoz húztam s apró csókot nyomtam homlokára, majd széles mosollyal képemen felkeltem, s utam a közeli asztalokhoz vezetett, honnan eltessékeltem valakit, ki már igen csak távozó üzemmódba itta magát, majd visszasétáltam az üvegért, a poharamért is az illendőség kedvéért, hiszen hogy szedné ki magát, ha azzal indítanék, hogy egyenesen az üvegből iszom?! De kit csapnék itt be azzal?!...
Miután letettem a poharat, visszasétáltam Katehez, kezébe nyomtam fegyverét, majd karjaimba kaptam, s odacipeltem az asztalhoz, s letettem a székre, majd én is letelepedtem, majd feltettem lábam az asztalra.
-Fiú... lány? -tudakoltam, miközben poharam üres szomorkodására fittyet hányva egyenesen az üvegből vettem magamhoz az aranyló nedűt.
Jobb emberek nem tennék fel a lábukat az asztalra. Jobb embereket érdekelne a másik. Jobb embereket zavarna, hogy nem szabad férjezett és persze terhes nőket kocsmába és vadászni vinni...jobb embereket...
De a jóság, úgy hiszem elveszett valahol útközben. Talán ki kellene plakátolnom, „Rendes gazdája keresi rendetlen Jóságát! Talán még jelentkező is akadna rá...


SONG:

avatar
II. Halálosztó
You don't have to be afraid

animae scrinium est servitus

Gif vagy kép :
Play-by : Hugh Jackman
Vonal1 :
Faj : Vadász
Posztok : 14
Rang : Halálosztó
User neve : Rea
Vonal2 :
Családi állapot : Elvált
Különleges képesség : A levegőbe tudom dobni a palacsintát, kedves is tudok lenni...
Felöltött alak : Olykor tudok jólfésült úriember lenni...
Vonal3 :
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Tárgy: Re: Eddie & Kate   Vas. Május 03, 2015 2:47 am


Alkalomadtán akár mehetnénk vadászni a baromarcúval is kettesben, meghitten, akárcsak egy elcseszett romantikus filmben, feltéve, ha a baromarcú nem lenne megzakkanva. Mióta történt az a kis incidens, amikor egészen pontosan felgyújtottam a vityillóját, hát… azóta nem egészen önmaga, azt vettem észre. Persze már előtte sem volt teljesen komplett, ezt azért leszögezhetjük, de a mostani állapota még a szokottnál is durvább. Furcsa egyébként, hogy pszichiáter létére mennyire nem normális, és amikor először megtudtam, hogy mivel keresi a kenyerét, azt hittem, csak szórakozik velem. Pedig nem. Tényleg pszichiáter az ember, fuck me. Bezzeg magának nem írna fel valami pirulát, holott igazán ráférne, ha engem kérdeztek. Nem mintha engem kérdezett volna bárki is, ugyebár. És nem mintha ez valaha is visszatartott volna attól, hogy véleményt nyilvánítsak.
Akárhogy is, jelenleg az a nagy büdös helyzet, hogy helyettesítenem kell a baromarcút, amíg vissza nem tér közénk, már ha egyáltalán valaha visszatér, és újra normális lesz. Legalábbis annyira, amennyire eddig volt, tehát a mostani helyzethez képest valamivel normálisabb. Így utólag már azt is megbántam, hogy hozzámentem, mert valószínűleg a sokk hatása alatt volt akkor is, amikor megkérte a kezem. Illetve már akkor beköszönt nála ez a mostani különös állapot, és ja… nem kellett volna így hozzámennem. Igaz, hogy kényszerített, de ez most mellékes.
Szóval, kénytelen vagyok beérni Eddie szerény személyével, aki szerencsére majdnem akkora állat, mint én, úgyhogy őrültségből és alkoholból nem szenvedünk hiányt. Vagyis én jelen pillanatban mégis, de erről csakis az idióta állapotom tehet, amit néha a hátam közepére sem kívánok, és hát meglehet, hogy nem is kéne megtartanom ezt a kölyköt, mert ez a nyugdíjas élet határozottan nem nekem való.
Természetesen a kedvenc piámat rendeli – a szívem majd’ megszakad!
- Az – vágom oda neki grimaszolva, mint akinek nem kimondottan van ínyére a téma. És az igazat megvallva így is van… Nyilván nem egy vakolatnyi vérrel a pofámon akarom megtárgyalni a terhes-témát. Ám ha nem most, akkor mikor? Merthogy valamikor meg kell, ez nyilvánvaló. Mint vadásztársnak, joga van tudni…
Kis híján sokkot kapok, amikor homlokon csókol, talán még a szám is tátva marad egy másodperc erejéig. A szemeim viszont bizonyosan elkerekednek, szinte külső szemlélőként látom magam előtt az elhűlt képemet. Maradjunk annyiban, hogy nem vagyok hozzászokva az ilyesmihez. Sem a gyengédséghez, sem az érzelemkinyilvánításhoz. Lássuk be, ne szépítsünk: érzelmileg retardált egyed vagyok.
- Nocsak. Úgy viselkedsz mintha te lennél terhes helyettem – húzódnak pimasz mosolyra ajkaim, mert természetesen nem tudom megállni, hogy ne szóljak be. Neki. Vagy bárkinek. Mert én már csak ilyen úrinő vagyok, tudniillik.
Felocsúdni sincs időm, a következő pillanatban már a karjába kap, aztán így cipel el az egyik asztalhoz, mintha nem tudnék a saját lábamon járni. Nyilvánvalóan részeg, ugyanis más logikus magyarázatot nem találok az iménti viselkedésére. De csak hogy lássa, kivel van dolga, nem szólok semmit, mi több, úrinő módjára tűröm, hogy pakolgasson. Persze mindketten tudjuk, hogy messze van még gyereknap…
Legalább a puskám megvan. A puskám, amit úgy szorítok magamhoz, mint más a plüssmackót. Annyi különbséggel, hogy míg őket az nyugtatja meg, engem meg ez nyugtat meg. End of story.
Akárcsak Eddie, én is felpakolom a patáimat az asztalra, s hanyag eleganciával dőlök hátra a székemen. Kíváncsi vagyok hogyan fog kinézni, miután megitta azt az üveg whiskyt. Biztos módfelett épületes látvány lesz most is, mint mindig.
- Még nem voltam orvosnál… Kitudja, a végén még kiderül, hogy nincs is bennem semmi – nevetek fel, ahogy ez a gondolat megfogan a fejemben. Vicces lenne, ha tényleg így lenne. Persze én, aki már két haszontalan kölyköt a világra hozott, tapasztalatból megérzi, hogy mikor van szar a palacsintában. Márpedig most.
- Jesszus, azt se tudom, hogy mit szabad ilyenkor inni… vizet? – pillantok tanácstalanul a férfire. Na persze. Én és a nagy tapasztalatom, miközben már aligha emlékszem azokra az időkre, amikor még alkoholizálás nélkül éldegéltem békésen. Kijöttem a formámból, na meg sohasem voltam jó anya, ha őszinte akarok lenni magamhoz. És ugyan már miért ne akarnék?

avatar
Vendég

Vendég
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Eddie & Kate   Hétf. Május 04, 2015 11:14 am

Kate & Eddie



Miután letettem az asztalhoz, s lábaim felhelyeztem annak tetejére, tekintetem rá szegeztem. Vértől csatakos és megdöbbent arcával, inkább úgy nézett ki, mint akinek képébe robbant egy flakon paradicsom szósz, sem nem az a gondolat akad meg az elmékben, hogy fuuuh… biztos feltrancsírozott valakit!!
Mondjuk így belegondolva állapotába, kissé elcsodálkoztam rajta, hogy vajha miért is nem hányta el magát, mindezek után… talán már olyannyira immunissá vált az ilyesmire, hogy azaz apró tény, miszerint egy terhes nőnek érzékenyebb a gyomra, egy fikarcnyit sem rázza meg.
Igaz, el tudott volna ő maga is jönni idáig, de abban mi lett volna a buli? Igen… az égvilágon semmi. Hisz mire idecsoszog, a lassan terebélyesedésnek induló testével, addigra megiszom az üveg tartalmát, és kérhetek egy újabb adagot.
-Nem hinném, hogy az lennék…- vontam össze szemöldököm, majd képem egy pillanatra elkomorodott, s alaposan meghúztam az üveget, s visszatettem magam mellé az asztalra.
Pillanatra körbehordoztam tekintetem odabent, ám senki említésre méltót nem voltam képes összekanalászni magamnak némi szórakozás ürügyére, s így meg kellett maradnom annál, hogy kérdezősködöm Kate állapota iránt.
Talán egy kicsit zizi vagyok…hisz lehet nem mindenkinél ütne be egy téma azután, hogy „lemészárolt” valakit. De ugyebár, én egy cseppet nem vagyok normális… legalább is ezt már megkaptam egy párszor az alatt a rövidke idő alatt, hogy útjaim összeakadtak Kate-tel.
-Sose tudhatod… én mindenesetre, iszom rád… és arra, hogy ezt is megúsztuk…- felemeltem üvegem, ünnepélyesen leszedtem lábam az asztalról, s kiegyenesedtem ültömben, hisz a fene sem fog felkelni, s ismételten vettem magamhoz az aranyló nedüből.
-A zakkant uraság mit szólt hozzá?- tudakoltam faarccal, majd mielőtt még válaszolhatott volna, felkeltem, eloldalogtam a pulthoz, kértem neki egy almalevet, s az agya húzása végett, még szép napernyőt is csórtam bele, s visszaérve a kezébe nyomtam.
-Ezt tuti ihatod… - kacsintottam rá, majd elővettem késem, s egy kendő segítségével letörölgettem róla a már lassan rászáradni akaró vért. Igaz, nem itt és most kellene ezzel foglalatoskodnom, de hol van az megírva, vagy csak éppen kőbe vésve, hogy érdekel engem a dolog? Nos… pontosan ott!
Sosem voltam azaz érzelgős fajta, s nem most jött el annak az ideje, hogy ez bekövetkezzen, még is akarva akaratlanul végig pörgött bennem a gondolat, hogy Liana mindent megtett annak érdekében, hogy ne legyen közös gyermekünk, s talán már annak a pojácának az első magzatát hordja a szíve alatt…
A gondolatra késem egy kissé megszaladt, miközben tekintetem elsötétült, s ennek köszönhetően okoztam magamnak egy csinos vágást tenyeremben, de azonnal szinte fel se fogtam. Pusztán a bennem erőre kapó düh volt az, mi kezdett felszínre törni.
Úgy éreztem meg kell ütnöm valakit, vagy képes leszek itt hagyni Kate-et, és egész New York-ig el furikázni, hogy apró cafatokban a kutyák elé vessem a fickót, és drága csalfa nejem…
Végül, mikor apró fájdalom hasított tenyerembe, felkaptam az üveget, belekortyoltam, s lábaim visszapakoltam az asztalra.




avatar
II. Halálosztó
You don't have to be afraid

animae scrinium est servitus

Gif vagy kép :
Play-by : Hugh Jackman
Vonal1 :
Faj : Vadász
Posztok : 14
Rang : Halálosztó
User neve : Rea
Vonal2 :
Családi állapot : Elvált
Különleges képesség : A levegőbe tudom dobni a palacsintát, kedves is tudok lenni...
Felöltött alak : Olykor tudok jólfésült úriember lenni...
Vonal3 :
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Tárgy: Re: Eddie & Kate   Hétf. Május 04, 2015 7:39 pm


Hanyag eleganciával vetem hátra a szőke hajzuhatagot, ami immár sokkal inkább tűnik… vörösnek? Hát igen, kissé össze van kenve minden széppel és jóval, mi szem-szájnak ingere. Feltéve, ha az illető történetesen vámpír, ugyebár. Mert leginkább ők izgulnak a vérre, meg talán a vérfarkasok. A két legutálatosabb faj a világon, ha engem kérdeztek.
Aztán ugyanezzel a lazasággal a vadásztársamhoz hasonlóan felpakolom a lábamat a szemközti székre, majd szenvtelenül az asztalra könyökölök, és így pillogok a másikra, aki minden bizonnyal megőrült. Vagy legalábbis nagyon furcsán viselkedik, mármint a megszokottnál is furcsábban, mert pakolgat és homlokon csókol. WTF? Ezért már mást lepuffantottam volna, nemes egyszerűséggel, zokszó nélkül. De olyan jó vele trancsírozni, hogy kár lenne érte, így ezúttal elnézem neki. Most az egyszer. Elvégre, ha már valakivel ilyen jókat lehet mókázni, akkor azt illik megtartani, nemde? És mivelhogy a kedves uram mostanság használhatatlannak bizonyul, nincs is egyéb hozzáfűznivalóm a témával kapcsolatban. Nem mellesleg pedig a baromarcú előtt már is ezzel a jóemberrel vadászgattam, sőt egészen pontosan az ő segítségével kaptam el azt a vámpírt, aki Sebastien szüleivel végzett annak idején, tehát vita lezárva. De kit is akarok én meggyőzni? Magamat? Hm, ez módfelett érdekes. Nem mintha bárki is a baromarcú helyébe tudna lépni, mármint értem ezt a vadászatra és a magánéletre egyaránt. Mert akármekkora idióta is jelen pillanatban – meg úgy alapjáraton –, azért csak jelent számomra valamit. Nem is keveset. Képes voltam ölni érte, mindösszesen csak féltékenységből, és ugyanezen okból képes voltam felgyújtani a házát. Határozottan sokat jelent nekem, ám most mégsem vele ücsörgök itt, hanem egy másik vadásszal, egy másik férfi társaságában. Ez kérem, azért van, mert a hímneműek is köztudottan menstruálnak, én pedig nő létemre rohadtul nem tudok kiigazodni a hisztijükön. Sem az érzelmeiken. Sem rajtuk.
Bevallom, hiányzik az a pszichopata férfiállat, akivel olyan önfeledten lehetett gyilkolászni, mint most ezzel a másik pszichopata férfiállattal itt az oldalamon. És még szép, hogy nem hánytam el magamat vadászat közben, hiszen számomra ez olyan, akár más nők számára a manikűr. Ez dob fel, ez éltet, ettől leszek… boldog? Igen, módfelett boldog. Hogyan is hányhatnék közben? Terhesség ide vagy oda, a vadászat izgalma felülmúlhatatlan, legyőzhetetlen, és nem foghat ki rajta egy kis terhesség. Ugyan kérem, engem annál szadistábbnak ismernek, mintsem hogy leálljak egy gyerek miatt a hasamban. A többi terhességem alatt is vadásztam, bárminemű aggodalom nélkül, hát akkor a mostani miért lenne kivétel? Talán azért, mert a mostani gyerekem végre attól az embertől van, akit tényleg szeretek. Tudok én egyáltalán olyat? Acélból faragtak. Az acélszív nem szeret. Nincs igazam?
- Mármint a terhességemhez, vagy ahhoz hogy felgyújtottam a házát? – kérdezek vissza bestiális vigyorral a képemen. Hát igen. Minek is tagadjam, hogy egy ördögi teremtés vagyok, amikor ez rólam már úgyis köztudott tény? Inkább büszkén felvállalom! Elvégre olyan jól áll nekem…
- Kösz – jegyzem meg fapofával, mikor elém teszi a napernyővel díszített almalevet. Ez valami vicc, ugye? Felvont szemöldökkel méregetem az emberünket, de szerintem komolyan gondolja. Hát, ha így állunk… hirtelen ötlettől vezérelve tűzöm a hajamba a napernyőt, ami mondanom sem kell, hogy tökéletesen passzol a vértől csatakos külsőmhöz, majd, mint aki jól végezte dolgát, belekortyolok az alkoholmentes itókába. Azt hiszem, ez annak a jele, hogy itt a vég. – Mondjuk a víznél még mindig jobb. Egy fokkal. Talán.
Homlokráncolva figyelem Eddie bemutatóját, ahogy elvágja a saját tenyerét. Úgy látom, egy igazi kis zsenivel van dolgunk. Ezért már járna neki valami díj, amondó vagyok. De nem tudom nem észrevenni a grimaszolását, mintha a gondolatai teljesen máshol járnának. Ráadásul az a vicc, hogy pontosan tudom, hogy merre járnak…
- Minden rendben? – billentem oldalra a fejemet egy pillanat erejéig. Természetesen egyértelmű, hogy semmi sincs rendben, de még szerencse, hogy tudom a megoldást! Avagy a gyógyírt a fájó lelkére, az összetört szívére, és a többi baromságra.
- Szerintem menjünk és filézzük ki a tagot – csapok az asztalra erőteljesen, miközben leveszem a lábamat a szemközti székről, mint aki távozni készül. És valóban, kedvem támadt szétrúgni pár segget, szóval felőlem akár indulhatunk New York-ba most azonnal.

avatar
Vendég

Vendég
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Eddie & Kate   Kedd Május 05, 2015 10:57 am

Kate & Eddie



Mikor a hajába tűzte az apró kis esernyőt akaratlanul is elmosolyodtam, majd körbeforgattam szemeim. Nem mintha nem tette volna csinossá… bár a véres cafatkákkal a hajában… hogy is mondjam… így eléggé különös látványt nyújtott, de ki vagyok én, hogy mindezt tudomására hozzam, hiszen én magam sem nézhettem ki különb módon. Mondhatni így teltek el a mindennapjaim, s e képen néztem ki a nap legtöbb szakaszában.
De még is, talán ha visszagondolok a múltamnak azon szakaszára, mikor Liana még az életem része volt, így elég ritkán estem haza. Vagy ha még is, hát első utam a zuhanyhoz vezetett, s csak utána vonultam el valamerre. Most meg már úgy vagyok vele, magasról teszek az egészre, s nem érdekel mások megvető, vagy undorgó pillantásai… bár ez inkább nevezhető hazugságnak, hiszen sosem érdekelt.
-A terhességhez… mert hogy a gyújtogatáson kiakadt…- sokatmondó pillantást vetettem felé, majd egy mosoly kíséretében ismételten meghúztam az üveget.
Türelmesen várakoztam, miközben végigszemléltem miképpen nyalogatja el azt a kis pohár almalevet, mit hoztam neki. Néhány hónappal ezelőtt, még vígan ittunk volna, s ketten részegedünk le, s nem csak nekem kell lehajtanom az üveg tartalmát. Persze elittam volna magamban is, de az keresve sem olyan… bár ez így hülyeség, hiszen ha nagyon szigorúan vesszük, most is magamban ittam.
-Valóban jobb…. de nem az igazi…
Lassanként kezem ügyébe akadt a késem is, s gondolataim, talán az italnak, vagy a hosszas hallgatásnak köszönhetően visszasiklottak az én gyönyörű „feleségemre”, és arra a mocsadékra… s talán… mit talán… bizonyosan ennek köszönhetően késem megszaladt, s megvágtam tenyerem.
Fura, mikor ezerfelé akad az ember gondolata, nem képes észrevenni a dolgok menetét, vagy fel sem tűnik egy aprócska vágás… még is mikor belé hasított a szúró érzés kezembe, tekintetem még mindig homályos volt ugyan a dühtől, de Kate szavaira sokatmondó pillantás jelent meg arcomon.
-Mit se szeretnék jobban…- morogtam, majd miután az üveg tartalma úgy döntött, hogy végképp elfogy, és feladja az ellenem folytatott harcot, felkeltem, s a pulthoz indultam.
Vettem egy nagyobb levegőt, majd odaértem után, megtámasztottam a pultot. Nem szédelegtem vagy ilyesmi, pusztán így jobban esett a dolog.
Néhány aprót dobbantottam a pulton, majd míg a soromra vártam, letelepedtem egy szabad székre egy formás vöröske mellett. Elsőre pusztán egy futó pillantást vetettem felé. Nem érdekelt a nőcske, ám volt benne valami… valami, aminek nem kellett volna lennie. Elsőre nem foglalkoztatott, s mindent a pia hatásának fogtam fel… pusztán képzelődhettem, hisz a következő pillanatban a vöröske már nem volt ott.
-Még egy kört?- vonta fel szemöldökét a csapos mikor végre odaért hozzám.
-Adj egy kávét, és még egy Almalevet... kacskaringós szívószállal…- feleltem nagy komolyan. Biztos voltam benne, hogy ettől ismételten megjön a harci kedve, s ha elmesélem neki mit láttam, vagy ha csak említést teszek rá, egyből ráharap. –És egy sört… úgy húsz perc múlva.
-Oké…
Látszott rajta, hogy a kacskaringós szívó száll kicsit kicsapta nála a biztosítékot, de ha egyszer az kell, hát akkor oda kell adnia.
Lassan megkaptam a kávét, és a gyümölcslevet, s visszatértem Kate mellé. Épphogy letettem az italokat, ismét megpillantottam a vöröskét.
Letelepedtem helyemre, s hanyag eleganciával ledobtam magam a székre s ledobtam bőrkabátom. Szokásomtól eltérő módon, pisztolytáskámat most a kocsiban hagytam, s így csak a késem díszítette védelmi „felszerelésemet”.
-Tíz perc mulva… ha nem jövök… figyeld a vöröst! – vetettem oda Kate-nek, mintha csak annyit közöltem volna vele, hogy kimegyek a mosdóba. Talán a sors küldte, vagy csak rossz helyre tévedt be… vagy követett minket… de hatalmas szerencséje volt annak a „szerencsétlen” baromnak, hisz ha nincs ez a szituáció, engedek a késztetésnek, s meg sem állok Yorkig…
Felkeltem, s megindultam a hátsó kijárat felé a vörös nőszemély tekintetétől követve. Ha a megérzéseim nem csaltak… már pedig általában nem csalnak, akkor egy nem mindennapi nőszeméllyel hozott össze a véletlen folyama.
Odaérve az ajtóhoz visszapillantottam Kate felé, majd kilépve belöktem magam mögött az ajtót. Megtámaszkodtam a sikátor végében, karba tett kezekkel. Nem kellett sokat várnom, s a nőszemély ismételten feltűnt.
Odariszálta magát hozzám, mintha annyira vonzó lenne, s meg sem állt egészen addig, míg előttem nem állt teljes pompájában. Csinos darab lett volna, s talán még egy futó kalandra is képes lett volna rávenni, ha nem árulja el magát számomra olyan látványosan.
Nem szólt semmit, csak testem mellé engedte karjaim, majd megsimította közönyös arcom. Közelebb hajolt hozzám, éreztem bőrömön leheletét. Szavak sem kellettek hozzá… a tapasztalat mindent elárult amit csak tudni szerettem volna. Ajkai nyakam vonalához értek. Jobb esetben már magamhoz vontam volna… jobb esetben.
Ám most csak álltam ott, egészen az utolsó pillanatig várva.
Nem tudtam volna megmondani miért is csináltam. Valami arra sarkalt, hogy várjak. Várjak, míg ki nem forr a pillanat. Várjak, míg hegyes fogai bőrömbe marnak. Nem akartam meghalni, ám még is kíváncsi voltam, vajha meddig is bírom…s ha netán tévedtem… ha csak beképzeltem mindent s nem egy vérszívó dögről volt szó… nos akkor alaposan megszívtam.
Az események mintha gyorsvonatra szálltak volna pörögtek föl. A nő keze torkomra siklott, majd a falhoz szegezett. Erős volt… talán túlságosan is, ám hála nyakamban függő ezüstláncomnak megkóstolni nem volt képes. Késem előkerült valahonnan valahogy, s torkának szegeztem, majd a következő pillanatban bevittem egy ütést, mitől egy hagyományos ember képe beszakadt volna, ám ő csak egy kicsit „megszeppent” s a következő pillanatban már a szemetes oldalának nyekkentem.
Nem viselt meg a dolog, ám így enyhén részeg illumináltságomban azért még sem voltam a toppon. Mire feltápászkodhattam volna már felettem tornyosult, s megragadta ingem, gondolván még nem repkedtem eleget a falhoz csapott.
-Most volt elég…- mormogtam, majd megragadtam, s a falnak szegezve a dögöt, késem a gyomrába fúrtam, mi ezüstbevonatának köszönhetően hatalmas fájdalmat okozott neki.
Szememben ördögi fény csillant, miközben lassan megforgattam benne a kést, majd füléhez hajoltam.
-Rossz hely…rossz idő…rossz ember…
Miközben nyöszörgött egyre nagyobb vágyat éreztem arra, hogy kiontsam beleit a földre, s megnézzem, vajon így is életben maradna e. Talán túl sokat ittam, vagy kezdett elmenni a józan eszem… talán túlzásba vittem valamit… talán túl sokáig érleltem magamban a dühöm… talán tényleg meg kéne ölnöm a fickót, és talán újra normális lennék…
-Ölj meg!! Ne játssz tovább!!!- nyögte, miközben kihúztam belőle késem. - ÖLJ MEG!!!
Undorral képemen pillantottam rá, miközben a falhoz vágtam s megtöröltem ruhájában késem.
-Nem… ma nem… - morogtam, még mindig hatalmas sötétséggel elmémben.
Letöröltem szám sarkából a vért, majd tekintetem vérétől maszatos kezemre tévedt.




avatar
II. Halálosztó
You don't have to be afraid

animae scrinium est servitus

Gif vagy kép :
Play-by : Hugh Jackman
Vonal1 :
Faj : Vadász
Posztok : 14
Rang : Halálosztó
User neve : Rea
Vonal2 :
Családi állapot : Elvált
Különleges képesség : A levegőbe tudom dobni a palacsintát, kedves is tudok lenni...
Felöltött alak : Olykor tudok jólfésült úriember lenni...
Vonal3 :
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Tárgy: Re: Eddie & Kate   Csüt. Május 07, 2015 2:59 am


Tudom, hogy csodásan festek a véres cafatok és a napernyő kombinációjával a hajamban. Más nők sminkkel vakolják be magukat, az arcukat, nos… én meg vérrel. Akinek pedig bárminemű problémája van a dologgal, az összebarátkozhat a puskámmal. Bizonyára jól kijönnének egymással. Ugyanakkor mivelhogy Eddie is hasonló mészáros, mint szerény személyem, így nincs okom az aggodalomra, nyilván nem zavarja a pompás látványom. Meglehet, csak azért nem mert neki ő is hasonlóképpen fest, mondhatni, szépen kiegészítjük egymást. Persze ha körbenézünk a csehóban, akad még pár vadász, akik szintúgy módfelett épületes látványt nyújtanak, de még így is mi visszük a pálmát, ha engem kérdeztek.
Nem tudom, hogy mi járhat a másik fejében. Ha nem tudnám, hogy lehetetlen, a végén még azt hinném, hogy féltékeny a terhességemre. Mármint az asszony elég rendesen helybenhagyta szerencsétlent, amit én mondjuk személy szerint nem is értek, hogy miért nem torolt meg… teszem azt, gyilkossággal? Vagy csak én vagyok ekkora állat? Habár én sem öltem meg a baromarcút, csak a nőjét, meg egy cseppet hajléktalanná tettem, és egyéb nyalánkságok. Hát igen. Nem érdemes kiszúrni velem, mert annak bizony csúnya következményei lehetnek. És mint tudjuk, én mindig elérem azt, amit akarok. A felesége lettem végül. Elvett. Az már más kérdés persze, hogy közben kicsit megőrült, de hát ugye ez az ő esetében már amúgy is várható volt. Szóval nem, nem tartom valószínűnek, hogy én vagyok a kiváltó oka. (Dehogyisnem.)
Visszatérve az iménti témához; a vadásztársam talán gyereket akart a nejétől, aki aztán mindezt egy jó kis megcsalással hálált meg. Igaz, ez csak az én feltevésem, az én agyszüleményem, és noha jóban vagyunk a másikkal, mégsem akarok erre konkrétan rákérdezni. Nem tapintatosságból, hanem csupán csak azért, mert nem érdekel. Egy dög vagyok, tudom. És imádok az lenni. Probléma?
- Nem tudom. Elvonta a figyelmemet, hogy ne öljem meg, de azt hiszem, hogy először nem hitte el. Aztán kiakadt, nem meglepő módon – vonok vállat hanyagul. Merthogy újabban szeret kiakadni. Mármint a baromarcú.
- Te mit szóltál volna a helyében? – kérdezem vigyorogva, miközben a nyomi almalevemet szopogatom, ami már önmagában véve is egy vicc.
Felvont szemöldökkel nézem végig a mutatványát, amiben történetesen elvágja a saját kezét. Még szerencse, hogy ezt nem akkor adta elő, amikor arra a vérfarkas hordára vadásztunk. Ciki lett volna, ugyanis. Persze valahol a lelkem mélyén, jó mélyén, sajnálom. Tudom, milyen szánalmas érzés, ha elárul egy olyasvalaki, akit szeretsz. Ja… bocsi, hazudtam. Nem tudom, hogy milyen érzés. Engem még sosem árultak el, de valószínűleg csak azért, mert helyben kivégezném az illetőt. Sajnos vagy nem sajnos, de én már csak ilyen „békésen” intézem a dolgaimat. Képtelen vagyok elviselni az árulást, a megcsalást, és akármit, ami nekem nincs az ínyemre. Meg hát ezen kívül is ölök, just for fun. Szóval, ja. Valami határozottan nincs rendben a fejemben, de kit érdekel?
- Akkor mi a gond? Mire vársz még? – Ha tapsra vár, ezen is könnyen segíthetünk. Őszinte leszek, egyáltalán nem értem, hogy miért nem végzett még azzal a taggal. Hovatovább azt sem értem, hogy miért nem hív el engem erre a mókázásra, amikor tudhatná, hogy mennyire odáig és vissza vagyok az ilyesmiért. Nincs is édesebb a bosszúnál, én azt mondom.
Aztán otthagy, én pedig nem szaladok utána, elvégre nem vagyok a pincsije. Inkább kivárom, míg visszatér a kacskaringós szívószállal, aminek hatására hirtelenjében el sem tudom dönteni, hogy sírjak-e vagy nevessek, esetleg mindkettő?
- Ezt is a hajamba rakjam? – vetek rá egy sokatmondó pillantást, ami annyit tesz, hogy menjen a francba, amiért itt szórakozik velem ilyen nőies dolgokkal. De talán tényleg a hajamba kéne raknom…
Ám még mielőtt tüzetesebben végiggondolhatnám ezt a fontos hangvételű gondolatmenetet, megint faképnél hagy. Hát a pofám leszakad lassan. Nem mintha különösképpen meghatna a dolog, mert engem aztán soha, csak kissé furán viselkedik, még magához képest is. Nagyjából akkor kezd összeállni a kép, amikor a vörösről beszél. Nem nehéz kiszúrni a tömegből, révén hogy vörös, eléggé feltűnő, és nem is emberi. Legalábbis nem tűnik annak.
Természetesen nem várok tíz percet, még talán ötöt sem, maximum kettőt, hogy hadd kezdje el a mókát nélkülem, de azért a lényegről ne maradjak le. Nem hagyhat ki belőle!
De csak hogy lássa, milyen úrinővel van dolga, nem avatkozom bele a kis játékába, helyette csendesen figyelek a kijárat előtt. Ezzel legalább elállom az utat, hátha valaki csatlakozni akarna hozzánk időközben.
- Hát ez bájos volt – szólalok meg cinikusan, karba tett kézzel, miközben előlépek a sötétből. Ott néztem végig az iménti drámai jelenetet. Nem képes megölni. Én viszont igen. Még szerencse, hogy hoztam magammal a puskámat… ugyebár.
- Majd én – lépek a pároshoz közelebb nagy vehemenciával, majd ahogy a nőhöz érek, nem teketóriázok, meghúzom a ravaszt. Néhányszor.
Konkrétan lefejezem a puskám segítségével. Annyit lövök bele a nyakába, míg a bőr, a hús és az idegek cafatosan szét nem válnak egymástól. Minden csupa vér, legfőképpen én, de nem izgat. Ó, és még mindig ott díszeleg a napernyő a hajamban. Csak lazán, csak stílusosan.
- Tessék, így kell ezt csinálni – fordulok a vadásztársamhoz vértől csatakosan, önelégült mosollyal a képemen. Merthogy valakinek mindig el kell végezni a piszkos munkát. MINDIG.

avatar
Vendég

Vendég
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Eddie & Kate   Csüt. Május 07, 2015 11:20 am

Kate & Eddie




Megvillantottam felé egy apró mosolyt, mikor kijelentette, a „drága” férje egy kicsit kiakadt terhessége mivoltán. Mindig is úgy voltam vele, ha egyszer bekövetkezik, hát annak úgy kell lennie, s nem kell kiakadni miatta. Bár így elgondolkodva az egészen, furcsa érzés, miszerint én magam olyannyira kiakadtam azon, hogy ő meg félrelépett, és így még akkor csak finoman fogalmaztam.
-Elsőre talán meglepődöm… de belegondolva az egészbe…- kezembe kaptam üvegem. – tőlem eltérő módon túl „nyálas” lett volna… - meghúztam üvegem, s végre kiböktem a lényeget. – A karjaimba kaptalak volna, a magasba emelve, majd talán egyszer rákérdeztem volna hogy biztos e… és a végén egy apró csók…. Nyálas hülyeség…- fintorodtam el.
Ha terhességet hallottam, eszembe ötlött Liana, és az amit velem tett. Így aztán, rá kell döbbennem arra, minden egyes alkalommal, hogy túlreagáltam volna a dolgot.
-A megfelelő pillanatra…- eme gondolatmenetemre ittam ki aztán az üveg tartalmát, s mentem a pulthoz, hogy beszerezzem a következő kört, s akkor akadtam rá a vöröskére… vagy ha szigorúan vesszük, ő akadt rám.
Visszatérve az asztalhoz, benedvesítettem alsó ajkam, majd elvigyorodtam.
-Fenomenálisan néznél ki vele!
ezzel a végszóval már magára is hagytam. Nem figyeltem semerre és senkire, csak megindultam kifelé. Nem gondolkodtam, s így előbújt belőlem valami… valami, aminek nem kellene ott lennie. Néhány hónapja még annyira nem volt jelen. Néhány hónapja… no igen… túl régóta érleltem magamban a haragom…
Mind az a végszó elég volt hozzá, hogy Kate elősettenkedjen a sötétből, mint valami árnyék, és bevégezze mind azt amit elkezdtem. Nem fűztem hozzá semmit, csak álltam ott miközben leengedtem kezem.
A lehető legnagyobb nyugalommal néztem végig, miképpen lövi szét a vöröske fejét. Persze nem kötöttem az orrára, hogy nem így terveztem a dolgot. Hogy pusztán pár percet kellett volna adnia, és végleg végzek vele, csak kicsit hosszabbra akartam elnyújtani szenvedését. Pont úgy, mintha valami bekattant volna bennem. Mintha a józan eszem végleg elhagyott volna.
Miután kiengedte a sorozatott a vérmes nőszemély fejébe, odaléptem elé, s egy darabkát leszedtem csinos pofijáról, majd elé léptem, s mintha valami nem tetszene, egészen addig, míg a fal nem állt már mögötte, s megtámasztottam a falat.
-Szórakozás romboló…- vetettem oda, majd apró csókot nyomtam homlokára, majd elléptem tőle, mielőtt még belém is enged egy sorozatot.
Az ajtóhoz lépve kitártam azt, hogy a hölgyeményt engedjem előre, mint valami elcseszett lovag, aztán a mosdó felé vettem az irányt. Nem zavart az ábrázatomat borító vér, nem arról van szó, csak kicsit kezdett irritálni az érzet, mintha egy arcpakolás lenne rajtam mindenféle undormányból. Nem vagyok nő, hogy az ilyesmit elviseljem a képemen. Néha még a borosta is zavarni szokta a kedélyemet, de a rám merevedő vér… lehet hogy a pia hatása, vagy a franc tudja…de odabent lemostam arcom.
Megtámaszkodtam a csap peremén, s tekintetem a tükörképemre szegeztem. Valami megváltozott… valami eltört, és felsebezte a régi sebeket. Valami, ami arra sarkalta a belső hangom, vagy az ördögöt a vállamon, hogy most azonnal keljek útra, és végezzem ki a fickót a nekem tetsző leglassabb módon.
De nem. Nem elmélkedhetek ilyesmin, hiszen nem egy depressziós kis köcsög vagyok, aki minden pillanatban rinyálni kezd. Talán inkább attól féltem, hogy elvesztem az emberségem, és nem csak azért fogok ölni, mert ez a munkám… élvezetből… és akkor már semmiben sem különbözöm azoktól, kik ellen küzdök.
Mindenesetre ellöktem magam a csaptól, s kimentem egyenesen az asztalunkhoz, hol már ott várt a söröm.
Letelepedtem, immár tiszta pofával, és talán egy cseppet megtisztult gondolatokkal, s mikor rádöbbentem, hogy ez a kis „akció” most kellett nekem, egy egész picikét megdöbbentem legbelül… így aztán rá kellett döbbennem, valóban a harag az, ami belülről feszít, és lassanként darabokra szed.
-Ezer meg egyszer elképzeltem hogyan csinálom ki a fickót… hogy szedem apró darabokra a „nejem” szeme láttára… és hogy mért nem teszem meg?- apró szünetet tartottam. –Mert aztán nem lennék ilyen szórakoztató…- villantottam meg egy mosolyt.
Tisztában voltam vele, hogy a normális feleletem végét elbohóckodtam, de ha minden kicsiny részletet elárulok neki, nos akkor abban hol marad az élvezet? Ha elmondom, hogy figyeltetem a fickót, és friss híreket kapok…
-Az igazság az, hogy apa nélkül nőne fel a gyerek… és még én sem vagyok annyira kegyetlen, hogy ezt megtegyem…- ábrázatom elkomorodott, majd mikor a pincér elvonult mellettem, s felkapta az asztalról az üres kávés poharat, megragadtam a csuklóját.
-Hozz valami erősebbet…
Miután elengedtem, ő eltiplizett, s néhány pillanat elteltével, már előttem is tornyosult az üveg, egy pohár, és egy újabb adag almalé, egy újabb szívószállal. Nyilván a pultos vicceskető hangulatban volt, s ezt már nem bírtam ki. Kate ábrázatát látva, jobbnak éreztem, ha elveszem, és inkább a hátam mögé hajítom a szívószálat.




avatar
II. Halálosztó
You don't have to be afraid

animae scrinium est servitus

Gif vagy kép :
Play-by : Hugh Jackman
Vonal1 :
Faj : Vadász
Posztok : 14
Rang : Halálosztó
User neve : Rea
Vonal2 :
Családi állapot : Elvált
Különleges képesség : A levegőbe tudom dobni a palacsintát, kedves is tudok lenni...
Felöltött alak : Olykor tudok jólfésült úriember lenni...
Vonal3 :
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Tárgy: Re: Eddie & Kate   Pént. Május 08, 2015 4:12 pm


Még szép, hogy kiakadt, sőt ami azt illeti, először el sem hitte, hogy ő az apa, ami hát lássuk be… némileg azért sértő rám nézve. Nem mintha olyan nebáncsvirág lelkületű némber lennék, aki egy ilyen beszólástól a sarokba kuporodva önfeledt sírásba kezdene, de azért mégiscsak van egy bizonyos határ, amit nem ajánlatos túllépni, máskülönben hamar azon kaphatod magad, hogy ég a házad. Ugyebár ez történt a baromarcúval is, mert megérdemelte. És most nálam lakik, mert azt meg én érdemlem meg. Legalább valaki takarítgat a bejárónőn kívül is, ha-ha. Nyilván nem szokott, legfeljebb csak a képzeletemben, de ott bizony megadja a módját rendesen. Majd idővel betanítom, kénytelen leszek, ha már ott lakik, akkor tegye magát hasznossá, nemde?
- Mármint nem magamra értettem, hanem a nejedre. Vagyis a néhai nejedre – javítom ki, és közben akaratlanul is eszembe jut, hogy talán nem kéne állandóan felemlegetnem, mert bizonyosan fáj neki. Igen. A gond csak az, hogy engem meg nem érdekel, hogy kit bántok meg és mivel, ugyanis nem szoktam törődni mások érzéseivel, mert én már csak egy ilyen érzéketlen dög vagyok, kérem. – De azért köszi… a bizalmat – vigyorgok kedélyesen a képébe. Bájos, hogy a karjába akar kapni, meg ilyenek, holott az teljességgel kizárt, hogy tőle legyek terhes. Habár annak idején azt is kizártam, hogy egy démontól legyek, mégis összejött valahogy. Az akaratomon kívül, természetesen. De inkább hagyjuk is ezt a sötét foltot a múltamból, mert szívem szerint elfelejteném az egészet, úgy ahogy van.
- Ugyan. Minden alkalom megfelelő, pláne ha dühös vagy. Márpedig újabban elég gyakran vagy dühös, de javíts, ki ha tévedek – vonok vállat hanyag eleganciával, akárcsak egy magánéleti tanácsadó. Talán fontolóra kéne vennem, hogy pályát váltsak. Mennyivel jobb pszichiáter lennék, mint a baromarcú férjem. Mondjuk, az én pácienseim valószínűleg idővel mind kinyírnák magukat, de mindez már mellékes.
A kacskaringós szívószáltól elképedek, értelemszerűen ezt már nem fogom a hajamba tenni. Szépen is néznénk ki…
- Drágám, én még egy zsákkal a fejemen is fenomenálisan néznék ki – villantok meg egy bestiális mosolyt a másik irányába, merthogy önbizalomból akad ám bőven, mint ahogyan azt a példa is mutatja.
Nem szólok semmit, amikor Eddie magamra hagy, hiszen öt perc múlva úgyis utána megyek. Követem a bár mögötti sikátorba, ahol aztán együttes erővel kivégzünk egy vámpírt, aki az isten se tudja hogyan került ide, egy vadászokkal teli kocsmába. Illetve ő elkezdi a folyamatot, én pedig befejezem. Mindig rám marad a munka neheze, de nem panaszkodom, elvégre ez a kedvenc részem. Szétloccsantani valaki agyát, vagy egészen egyszerűen cafatossá roncsolni a nyakát, és úgy választani el a fejet a nyakrésztől. Válogatott módszereim vannak a hóhérmelóra, tehát nem kel félteni, az esetek többségében, azaz mindig, feltalálom magam.
Örömittas arccal pillantok rá, amikor közli velem, hogy ünneprontó vagyok. Mi tagadás, szokták mondani, igen. Mindazonáltal… kit érdekel? A lényeg, hogy én jól szórakozom! Persze a homlokcsókot most sem tudom hova tenni, és nehezemre esik nem beverni a képét miatta. Szerintem, ha még egyszer bepróbálkozik, kap ő is egy sorozatot a hátsójába. De most még visszafogom magam, mert úrinő vagyok.
- Remélem, finom volt lenyalni a homlokomról a vért – jegyzem meg kriminális vigyorral, miközben közelebb lépek hozzá. – Nem kéne eltüntetni? – pillantok ezúttal a hulla felé, ugyanakkor mielőtt még választ kapnék a kérdésemre, eszembe ötlik, hogy miért is tüntetnénk el? Egyrészt akinek valami gondja van a maradványokkal, az jöhet panaszt tenni, hozzám. Már ha egyáltalán mer… Továbbá elrettentés céljából sem rossz ötlet úgy hagyni mindent, ahogy most van, mert így legalább tudhatják a vérszívó dögök, hogy mire számítsanak, ha vadászterületre merészkednek.
Tehát, nemes egyszerűséggel faképnél hagyjuk a holttestet, aztán, majd aki rátalál, eltakarítja. Vagy nem. Engem őszintén szólva a legkevésbé sem érdekel, hogy mi lesz a sorsa.
- Hm, milyen hízelgő – búgom cinikusan, amikor kitárja előttem az ajtót, hogy illedelmesen maga elé engedjen, ahogyan azt jobb körökben szokás a férfiak részéről. Elkönyvelem magamban, hogy már részeg.
Én a vadásztársammal ellentétben nem tisztogatom meg a képemet, úgy ahogy vagyok, koszosan, vértől csatakosan, cafatokkal a hajamban (és a napernyővel) foglalok helyet az asztalunknál újfent.
- Ezt te sem gondolod komolyan – rázom meg a fejemet, miközben megajándékozom egy sokatmondó pillantással. Önmagát ugyan átverheti, de engem nem.
- Miféle gyerek? – grimaszolok egyet a hallottakra, mert ez már tényleg meghaladja a képességeimet. Csak nem azt akarja mondani, hogy az ex-felesége terhes? Egy másik alaktól? Hú, az bizony ciki volna… módfelett.
- Maga meg akar halni? – teszem fel a költői kérdést a pincérnek, amikor az viccelődve egy újabb kacskaringós szívószállal díszített almalevet rak le elém. A marha. Válasz helyett azonban gyorsan elsiet. Hát, talán jobban is teszi – maradjunk ennyiben.
- Tudod mit? Inkább húzzunk innen, majd kapsz egyet Harrison söréből – nyögöm unottan magam elé, majd feltápászkodom. Meguntam ezt a helyet. Meguntam az almalét. Még talán egy kicsit a véres cafatokat is meguntam a hajamban, meg azt a vakolatnyi vért az arcomon. Nem ártana egy fürdés, vagy valami…

avatar
Vendég

Vendég
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Eddie & Kate   Szomb. Május 09, 2015 6:40 pm

Kate & Eddie



-Oh… azt hittem rólad beszélgetünk, és a drága „uradról”.- villantottam meg felé egy mosolyt. Egy pillanatra elgondolkodtam, vajon hogy reagáltam volna akkor, hogyha Liana lett volna terhes tőlem. Hogyha csak egy kicsit alakultak volna másképpen a dolgaim. - Nos, talán ugyan így reagáltam volna.
Tovább nem is fokoztam a témát, hiszen a valódi reakcióm azon a téren, csak annyi lett, hogy kicsit átrendeztem a lakásom belső szerkezetét
Tekintetem ismét rá szegeztem, majd néhány másodpercre felvontam szemöldököm.
-Nyilt titok… - villantottam meg felé aztán egy apró mosolyt. Fura érzés volt csak így kimondani, ám még is minek tagadtam volna azt, ami nyilvánvaló tény? Persze megtehetném. Mondhatnám, hogy nincs igaza, és én vagyok a megtestesült nyugalom, de az nem lenne igaz, és talán még tőlem is túlzásnak hatna.
Az események lassan új fogató könyvet vettek, s odakint hála a vöröskének magunk mögött hagytunk egy újabb hullát is. Igaz nem akartam megölni… legalább is abban a pillanatban. Talán tovább játszottam volna vele.
-Lehetett volna jobb is… talán egy kis bor hiányzik mellőle. - feleltem nagy komolyan, majd kitártam neki az ajtót s előre engedtem, mint valami udvarias normalizált fazon. Persze azzal csak tisztában lehetett, hogy terhe miatt viselkedtem ilyen előzékenyen vele.
Mikor visszaértünk, s tettem egy aprócska kitérőt a mosdóba, s megszabadultam a képemre száradt trutymótól gondolataim akaratlanul is visszatértek az elmúlt időszak eseményei. Az elmémben fortyogó harag, a felsejlő sokatmondó kínzások, mik csak egyre brutálisabbak lettek. Szerettem volna azt mondani, hogy nem élvezem… hogy nem tölt el elégedettséggel.
-Terhes…gyereke lesz… és mivel én hozzá sem értem… így sanszos hogy az a barom a vétkes…- fintorodtam el, majd a pincér odaért a sörömmel, az újabb adag itallal, amiből elfojtva nevezésem, eltüntettem a kacskaringós szívószálat, hiszen sanszos volt, ha ott hagyom, vagy a pincérbe állítja, vagy engem tisztel meg ama kitüntető „ékszerrel” csak nekem épp nem a hajamba tűzi, hanem a szemem ékíti ki vele…
-Úgy is untam már a helyet. – felkeltem, majd a pultnál kifizettem a fogyasztásunk, s nem várva rá, az ajtó felé vettem az irányt, s odakint a korlátnak támaszkodva vártam.




avatar
II. Halálosztó
You don't have to be afraid

animae scrinium est servitus

Gif vagy kép :
Play-by : Hugh Jackman
Vonal1 :
Faj : Vadász
Posztok : 14
Rang : Halálosztó
User neve : Rea
Vonal2 :
Családi állapot : Elvált
Különleges képesség : A levegőbe tudom dobni a palacsintát, kedves is tudok lenni...
Felöltött alak : Olykor tudok jólfésült úriember lenni...
Vonal3 :
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Tárgy: Re: Eddie & Kate   Kedd Május 12, 2015 12:46 am


Némileg elképedve meredek magam elé, amikor közli a nagyhírt, miszerint a néha asszony terhes, feltehetőleg nem tőle. Hát… az igen. Meglehet, tanácsokat kéne kérnem attól a nőtől, hogy minél hatékonyabban tudjam kikészíteni a baromarcút. Nem mintha tudnám, hogy miért akarom én olyannyira kikészíteni azt a szerencsétlen embert, amikor már így is kellőképpen sikerült. Pedig imádom. De még jobban imádom, amikor idegbeteg. Nem tudom miért, talán ez a perverzióm…
- Nos, ez gáz – állapítom meg bölcsen, mert ehhez én már kevés vagyok, úgy vélem. Az emberi érzelmek és én az három. Szóval, ja. Nem biztos, hogy velem kéne ilyenekről beszélnie, mivelhogy aligha tudok neki tanácsot adni. Persze tudom én, hogy Eddie nem az a fajta, aki csak úgy akárkivel is megosztaná a magánéletbeli problémáit. Úgyhogy igazán illene valamit mondanom erre. – Nagyon gáz.
Ügyes vagy, Kate. Ettől majd biztosan mindjárt jobban lesz…
Tényleg nem tudok jobbat mondani, részben azért mert nem is érdekel. Tudom, még mindig egy dög vagyok, ez van. Vagy elviseled, vagy eltűnsz az utamból – köztes megoldás kizárva.
Jobb ötlet híján inkább azt tanácsolom, hogy húzzunk el innen, mielőtt még kihívják ránk a vámpírbarát szövetséget, nem mintha létezne olyan egyáltalán. De na, túl sok szart okoztunk már így is, nem kell a balhé. Legalábbis így nem, hogy mögöttünk van már egy pár, már ami a mai napot illeti, meg persze úgy alapjában véve is. Tehát a lényeg, hogy mára kibalhéztam magamat, terhes vagyok, pihennem is kell, nehogy a végén még Harrison döntsön úgy, hogy hazarángat, mert abban az esetben bizony kénytelen lennék egy sorozatot beleereszteni a seggébe. Nem szeretem ugyanis, ha rángatnak.
Értelemszerűen én vezetek, elvégre… ha már józan vagyok, valami haszna is legyen a dolognak, nemde bár? Dehogyisnem.
Odahaza pedig erőteljesen bevágva az ajtót adom a ház urának a tudtára, hogy az asszony hazaért. És hozott magával egy vendéget is, ugyebár.
- Szivi, megjöttem – rikkantom el magam önfeledten, és biztos lehet benne, hogy amennyiben megint valami csajt molesztálgat az én hálószobámban, akkor most már tényleg megölöm. Hezitálás nélkül.
- Nyugodtan dob le magad akárhol – invitálom be a házba a drágalátos vadásztársamat, majd becsukom magunk mögött az ajtót.
- Sör a hűtőben, szolgáld ki magad – jegyzem meg, majd bármiféle szégyenérzet nélkül elvonulok a fürdőszobába lezuhanyozni. Illendő volna ezt a szépséges arcpakolást levakarni magamról, amit történetesen a mi esetünkben vérnek hívnak.

avatar
Vendég

Vendég
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Eddie & Kate   



Sponsored content
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down
 
Eddie & Kate
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Kate and Chris - száguldás
» Kate Beckinsale

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Ώ IMMORTALIS.OSCULUM :: Washington state
A játéktér legfontosabb városai
 :: Seattle városa :: Bennett-Harrison Rezidencia
-