Felhasználónév
Jelszó
Automatikus bejelentkezés 
:: Elfelejtettem a jelszavam!



Utolsó hozzászólások
Az utóbbi tíz üzenet
Quintus C. Dolabella
Vas. Jún. 11, 2017 10:20 pm
Maya Brändström
Szer. Május 24, 2017 8:29 pm
Maya Brändström
Csüt. Jún. 16, 2016 9:42 am
Cassandra
Vas. Ápr. 24, 2016 7:28 pm
Norah Sommers
Csüt. Márc. 31, 2016 10:11 pm
Lucretia Mantova
Csüt. Márc. 24, 2016 12:52 pm
Lilith
Szer. Márc. 16, 2016 8:21 pm



Suttogó hangok
Üzenj másoknak • Ne hirdess!




Share | 

 Őrület

Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next



Tárgy: Őrület   Vas. Júl. 19, 2015 7:19 pm


Életem
"A fájdalom, a veszteség és végül az elhagyatottság külön-külön is kegyetlen hajcsárok, együtt pedig csaknem elviselhetetlen pusztítóvá válnak."
1794 tele

Ujjaim megcsúsztak a padlón, ahogyan véres könnyeket zokogva előre támaszkodtam. Hullatenger vesz körül, mindenhol holtestek hevernek az egész faluban a kezem nyomát mutatva. Menekülő emberek, de egy sem élte túl... Soha nem voltam egy nagy emberölős táplálkozás közben, habár játszani mindig szerettem az áldozataimmal, ritkán öltem meg őket. Magam sem tudom miért, talán Magnus miatt vagy csak mert értékeltem még valamikor az emberi életet. De amióta Michaellel összekerültem a helyzet csak romlott, az ő igényei, kegyetlensége és az enyémet, összeadódtak. Sosem voltam egészen normális, de azt hiszem neki sikerült a maradék eszemet is elvennie. És most itt tartottam... hogy képtelen vagyok megállni, hogy az éhségem irányít engem és nem pedig fordítva.
Zokogtam, mert elveszítettem a játszmát magammal szemben és mert Margareth halott. Napok teltek el, hogy egyszerűen, mindenféle egyéb kommentár nélkül elhagytam Mikhailt és vittem a pénze egy részét is. Az első feladatom az volt, hogy minél messzebb kerüljek tőle, így hát nem is igen táplálkoztam. Aztán pedig azért nem akartam mert rettegtem magamtól és attól, hogy mit tehetek. Hogy elveszítem a kontrollt, mert mindig elveszítem. Most is... egyszer csak arra eszmélek, hogy egy nyak van a fogaim között, vagy vérben fetrengek... vér... minden csupa vér. Az arcom, a kezeim, a ruhám, a szoba... a falu. Minden mocskos és véres...
Iszonyatosan fáj ez az egész, belülről mardos a fájdalom, s mintha szét akarna tépni. Gyászolok, sikítva, hüppögve zokogok, képtelen vagyok abbahagyni. Siratom azt is, hogy vége, életem egyik legnagyobb szerelmének most biztos vége. Mert elront, elrontjuk egymást azt hiszem, ez így nem jó. Nem kell... Nem vagyok egy túl jó ember, vámpír. Sosem voltam és sosem leszek az, de a kontrollt szeretem. A tudatot, hogy én rendelkezem a cselekedeteim felett, hogy képes vagyok megálljt parancsolni magamnak, ha kell...
Ez már nem megy.
Nem üzentem Magnusnak, ugyanis hetekbe telne, hogy a levelemet megkapja, csak bíztam benne, hogy a köztünk lévő kapocs segít abban, hogy érezze, hogy szükségem van rá, hogy bajban vagyok. A nevét sikítom, sikítottam... Minden nevét amit ismerek... azt akarom, hogy itt legyen. Kell, hogy itt legyen. Hogy már ki tudja hány ezredjére rángassa ki a seggemet a bajból. De azt hiszem, most a legnagyobból.
Margarethet ő is ismeri, de sosem mondta, hogy ő ennyire más, hogy az ő vérének az íze ilyen megfoghatatlan. Margareth egy olyan tabu volt mindig számomra, melyet magamnak állítottam. A barátnőm, a legjobb... az egyetlen ember Magnuson kívül aki képes volt kordában tartani és eljuttatni az agyamig ha valamit nagyon nem jól csináltam... egészen addig az éjszakáig.
Még szinte ott van vérének mámorító íze a számban, éhes vagyok, folyton...állandóan azt hiszem, hogy nincs annyi ember és annyi falu amennyi jól tudna lakatni. Kibírhatatlan... tartottam magam, ellen akartam állni, én nem akartam ma senkit sem megölni. S még is ahogyan az a férfi megvágta a kezét...
Zokogok, hagyom, hogy a véres könnyek egymás után zubogjanak le az arcomon rendíthetetlenül. Ujjaimról veszetten próbálom letörölni a rátapadt vért, de az makacsul ragaszkodik, vagy csak én látom úgy, mintha ragaszkodna. Kibillent a világ, a valóság és a képzelet határa elmosódott, ahogyan már semminek sem értettem vagy láttam és éreztem a határait. Nem volt mibe vagy kibe kapaszkodni. Egy dologra vágytam csak Magnusra...mert ő az ember akihez menekülök ha baj van és aki elől elfutok ha minden rendben.
Megnyugtató ölelését akartam érezni magam körül. Szükségem volt arra, hogy halljam megnyugtató mély baritonját. Még a lecseszését is szívesen fogadtam volna ebben a pillanatban. Csak lenne már itt...




by Nadiya

avatar
II. Civil vámpír
I am your dirty dreams

animae scrinium est servitus

Egyedi Titulus : sexybitch
Gif vagy kép :
Play-by : Taylor Swift
Vonal1 :
Faj : vámpír
Posztok : 250
Kor : 460
Lakhely : Seattle
Vonal2 :
Családi állapot : Hát...házas... :roll:
Különleges képesség : Érzelem és elme manipuláció
Foglalkozás : Danse Macabre Club üzletvezető Jericho alkalmazásában
Vonal3 :
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Tárgy: Re: Őrület   Vas. Júl. 19, 2015 7:58 pm



Elisabethnek


1794 tele. Szokatlanul hideg és szokatlanul sok idén a halál. Megannyi temetői menet és siratókórus hangját hozza magával a csontig hatoló hideg. Szeretem a telet a maga békességét és a hosszú éjjeleit, ez az évszak a miénk az éjjel gyermekeié. Szabadabban járhatunk a világban és szabadabban élhetjük a magunk életen túli életét. Nevezd síron túlinak ha akarod, de sosem feküdtem sírban, ahogy egy gyermekem sem, sosem feküdt egy vámpír sem sírban, miután megszűnt embernek lenni. Hát, miért is neveznénk így síron túlinak? Én inkább a halandó emberek életén túlinak nevezném, ám nem izgat igazán. Vámpírnak születtem, nem öltek meg, hogy az legyek ami, nem úgy, ahogy én megöltem a gyermekeim. Lisandro majd Elizabeth. Elvettem a vérüket és halandó életüket, hogy utána új életet leheljek beléjük. Lisandrot szükségből hoztam át, Elisabeth már nem, magamnak akartam, megtartani. Ám mint minden élőlénynek neki is megvan a maga szabad akarata, amit a közöttünk lévő kötéssel sem szüntettem meg, hagytam, hogy éljen tapasztaljon és élvezze az új élete előnyeit. De nem törtem meg az akaratát és lám, mit értem el vele? Folyton folyvást megszökik, játszadozik, majd amikor balul ütnek ki a dolgok, sírva sikoltja a nevemet. Távirat nem jött, ám bárhol is jár érzem és tudom, ha bajban van ha értem kiált és most is, jöttem. De ami igaz, hogy sosem ahgytam úgy igazán magára, sosem hagytam, hogy túl messzire kóboroljon el tőlem, ám néha még is szemelől tévesztettem, amikor a magam dolgával vagy épp eszével kellett foglalkozzak. Hisz az elme oly törékeny, és egy olyan idős lénynek mint amilyen én vagyok még törékenyebb tud lenni. De nem ez volt a fő ok, hanem az aktuális tanács, akiknek dolgoztam.
793 éve élek ezen a földön. 574 éves voltam amikor a kurtizánt áthoztam az én világomba és a gyermekemmé tettem, de nem csak az ivadékom volt ő, hanem akkor még a szeretőm is. Ám, ezek az idők elmúltak.
- Nincs önkontrollja…- Hallom Lisandro morgását, ahogy a tetemek felett áll. Végighordozom a tekintetem a halottak során a tengernyi elfojt véren, pazarlás volt ennyit veszni hagyni. Nem nézek rá, miközben hozzá intézem a szavaimat.
- Kezdj el takarítani, égjen ez az egész kóceráj… - Átlépek egy női holttestet, ismerős ez az arc, ez a haj, lehajolok és kisimítom a tincseket a nő arcából. – Égjen mind. – Adom parancsba és ott hagyom az első ivadékomat, hogy a kötelék útmutatását követve megkeressem az én kis kurtizánomat.
Zokog, arca, keze, teste maszatos a vértől, érzem a bánatát, a rettegését és talán némi undort is. Gyilkolt, mészárolt, elhagyva a tanításaimat. Már nem számolom, hányadik alkalommal jövök el érte, hogy magammal vigyem és talpra állítsam. Érte megteszem, de másért soha nem tenném meg ezt ennyiszer, ő számomra különleges, de erről nem kell tudnia. Margaret tetemét magammal hoztam, függönybecsavarva ernyedten lóg a kezeim között. Köpenyem alja véres lett, ahogy a hullák között jártam, látni akartam ivadékom pusztítását.
- Oly törékenynek látszol, aprónak és még is mennyi életet voltál képes újfent elvenni, Elisabeth… - Az égen viharfelhők gyűlnek, dörög és villámlik, a hó pedig kövérpelyhekben kezd el hullani. Az én műven én idéztem meg ezt a vihart, a falusiakat a házaikban akarom tartani, a túlélőket távol ettől a hullateleptől. Nem hiányoznak nekem a vasvilláik, karóik és egyebek, maradjanak csak a házaikban. A nő testét elhelyezem a friss havon, majd tovább haladok ivadékom irányába. Mellé illanok, felrántom a földről és lefogom a kezeit.
- Nincs már ott semmi, nem egy ballada szereplője vagy Elisabeth… - Bal kezemmel az állát fogom meg és magam felé fordítom a fejét, szája még véres, ahogyan a nyaka is. Ellenállhatatlan, hív a vér, az éhség. Az egyetlen ivadékom, aki örökölte a mérhetetlen éhségem és vadságom, a vér… édes, sosem lehet belőle igazán elég. Önuralma pedig oly kevés még, oly könnyen elcsavarható a feje. Lenyalom a vért az álláról, érzem, ahogy szemfogaim nyúlnak és tekintetembe a ragadozó fény költözik be, még is uralom szomjam.
- ki hitte volna, hogy pont te öröklöd ezt tőlem… - Nem dorgálom meg tettei miatt, szórakoztat, nevetek szenvedésén, hiszen én sem vagyok igazán épp elméjű. – Sosem tanulsz… Kellett neked az az orosz? – súgom bele a fülébe.

avatar
Vendég

Vendég
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Őrület   Vas. Júl. 19, 2015 9:02 pm


My farher, my love, my master
"A fájdalom, a veszteség és végül az elhagyatottság külön-külön is kegyetlen hajcsárok, együtt pedig csaknem elviselhetetlen pusztítóvá válnak."
1794 tele

Megöltem a legjobb barátomat... Az egyetlent aki képes volt éveket kibírni mellettem és akiből nekem sem lett elegem. Kellett, szükségem volt rá, mert az eszemnél tartott. Pont az ellenkezőjét tette annak amit Mikhail, és utálták is egymást rendesen emiatt. És most halott... Mikhailt pedig elhagytam, a pénzével együtt léptem le, se szó se beszéd. Elindultam, hogy megkeressem Magnust hiszen a közöttünk lévő köteléknek köszönhetően ha nagyon kerestem megtalálhattam, kivéve ha ő azt nagyon nem akarta. Néha elhitettem magammal, hogy el tudok tűnni előle ha akarok, hogy nem talál meg ha én úgy szeretném, de pontosan tudom, hogy mekkora baromság ilyesmit gondolni.
Most is hamarabb érzem meg a jelenlétét sem mint látom. Hozzá indultam, de ennél a falunál leragadtam, nem mertem tovább menni, nem mertem egyedül maradni. Hiszen ha tovább megyek és még több falut mészárolok le csak idők kérdése, hogy megöljenek. Magamban gyászolom Margarethet és magamat, az elveszett önuralmamat, amit feláldoztam a játék oltárán. Imádok játszani, szórakozni, akár az áldozataimmal akár a férfiakkal, mindegy... De most, nem érzem, hogy győztesként kerültem volna ki ebből... sőt, vesztettem.
Felnézek, s a nyitott pajta ajtaján keresztül pont látom, ahogyan Magnus leteszi a függöny, anyagba csavart holttestet, de nincs időm elgondolkozni a látványon, s tán nem is lennék képes rá, előttem terem, a kezeimet lefogva.
A megkönnyebbülés amit egy gyerek érez a szülei látványától, ha elvész, semmi ahhoz képest amit most én érzek, hogy Magnus arcára szegezem a pillantásomat. A vámpír mester és az ivadéka közötti kapcsolat sokkal szorosabb és kuszább sem, mint azt egy halandó megérthetné.
Szégyellem magam amiért bizonyára csalódást okoztam neki, mert képtelen voltam magamon uralkodni, és amiért most magamba zuhanva zokogok semmit sem téve, csak a nevét kiáltva. Hallom a vihar hangját odakint, s látom, ahogyan a hó lassan hullani kezd, nagy kövér pelyhekben és tudom, hogy ő csinálja. De jelenleg ez érdekel a legkevésbé, arcának rezdüléseit figyelem, próbálom megfejteni a hangulatát, hogy mire is számítsak, miközben arcomon még mindig legördül néhány véres könnycsepp.
Halkan felnyögök, ahogyan közelebb hajol, s lenyalja a vért az államról, szemeim egy pillanatra lecsukódnak, már el is felejtettem, hogy mennyire oda tudok lenni érte. Mindig mikor távol van tőlem, habár általában inkább én vagyok aki távol van tőle, hiszen amint megunom a túlságosan is nagy befolyását felettem, lelépek, szóval amikor nincs közvetlen mellettem akkor elfelejtem. Közelsége azonban nem csak, hogy megnyugtató, hiszen eddig sosem kellett csalódnom benne ilyen szempontból, mindig megvédett és kihúzta a fenekemet a slamasztikából, de ahogyan megnyúló szemfogaira siklik a pillantásom izgató is. Sosem tudom meghazudtolni magamat...
Kijelentésére összeráncolom a szemöldökömet, hiszen fogalmam sincsen, hogy miről beszél, nevetése pedig egyenesen felháborít, nem csak meglep. Megpróbálom kitépni magam a karjaiból, és ahelyett, hogy a kérdésére válaszolnék inkább morogva, sziszegve vonom kérdőre.
-Miért nem mondtad? Miért nem mondtad soha, hogy Margaterth más? Hogy az ő vére más?- A mondat végére megemelem a hangomat. Fel sem tűnik hirtelen Lisandro jelenléte. Látszik, hogy nem vagyok észnél. Ott tombol bennem a fájdalom, amiért végeztem azzal a nővel aki annyit tett értem, és csak azért jött mindenhova velem mert a barátnőm volt és hitt bennem. Én meg elárultam és megöltem...



by Nadiya

avatar
II. Civil vámpír
I am your dirty dreams

animae scrinium est servitus

Egyedi Titulus : sexybitch
Gif vagy kép :
Play-by : Taylor Swift
Vonal1 :
Faj : vámpír
Posztok : 250
Kor : 460
Lakhely : Seattle
Vonal2 :
Családi állapot : Hát...házas... :roll:
Különleges képesség : Érzelem és elme manipuláció
Foglalkozás : Danse Macabre Club üzletvezető Jericho alkalmazásában
Vonal3 :
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Tárgy: Re: Őrület   Vas. Júl. 19, 2015 9:27 pm



Elisabethnek

Elisabeth az egyik legérdekesebb teremtmény akit ismerek, néha borzalmasan naív. Mint amikor azt hiszi, hogy eltűnhet a szemem elől és úgy gondolja nem tudom mit tesz és merre jár. Nos, abban igaza van, hogy nem látom mit tesz, de nagyjából tudom merre van és nem nagy ügy kémeket küldeni utána, ha úgy ítélem meg, hogy túl messze jár. Vagy olyan helyre tévedhetett ahol bajba is kerülhet. Néha a magam szórakoztatására utána küldtem valakit, néha hagytam, had fusson amerre csak akar. Az oroszról is tudtam, de hagytam, had tanuljon a maga kárán. Hiszen előbb utóbb úgy is engem fog hívni, nem a szeretőjét, aki belerántja a mocsokba és őrjöngésbe, nem a barátnőjét, akiről tudtam, hogy egy napon megfogja ölni, hanem engem, hozzám fog újra és újra visszajönni. Szórakoztat ez a játék, elszökik, bujdokol, éli a maga világát, majd visszasiet. Én pedig a magam módján, mindig hagyom, hogy szenvedjen, hogy csak az utolsó utáni pillanatban bukkanjak fel, mikor kétségbeesése már teljes. Kínoznám őt? nem tanítottam ki mindenre? Hisz makacs, akár egy öszvér, úgy hiszi tud mindent és szabadon akar létezni, nos, akkor tanuljon a saját bőrén! Én pedig páholyból tekintem végig vergődését, hogy amikor a végére ér megjelenjek és megmentsem.
Ezt a játékot ismételten elvesztette és én nyertem meg. Kicsi még ő, túl fiatal, hogy megérte igazán ezeket a játszmákat, még csak kóstolgatja az egészet. De van érzéke hozzá, ám alkalmanként a lehető legnagyobb baklövéseket követi el. Aljas és számító vagyok, hogy hagyom ezt neki, de ő lesz így a legnagyobb mesterművem, ha majd megérti.
A nő teste a hóban, megvannak vele a magam tervei, amivel büntethetem is engedetlen ivadékomat, de ugyanakkor vigasztalhatom is vele. Ez az én játszmám vele és másokkal szemben.
Kettőnk kapcsolata talán a vámpírok világában is kuszának minősül. Mester és ivadéka, tanítványa áll most itt ezen a hideg hómezőn, a szél egyre erősebb lesz, tépi már a pajta ajtajait, az embereket az otthonaikba kergeti be, a tüzet pedig csak szítja. Ez lesz a mi védelmünk és pajzsunk még eltakarítjuk innen azt a rengeteg halottat ami hátramaradt.
Arcom a tökéletes pókerarc, csak a vihar árulja el, hogy milyen is a hangulatom. Egyszerre vad, dühödt és ugyanakkor szórakozott is, ami a szél forgásában nyilvánul meg. Csalódtam benne, mert ennyi idő után sem tanult a hibáiból, csalódtam benne, mert megint csak elszökött és naivan viselkedett, ugyanakkor szórakoztat a szenvedése is.
Ahogy ő sem, úgy én sem hazudtolhatom meg önmagamat, a vérszomja az enyém, tőlem kapta, az én örökségem, ahogy a hajlamossága is, hogy megboruljon az elméje, ámbár, ez már hajadonnak, embernek is megmutatkozott rajta, hogy ott van benne ennek szikrája. A vér édes amit az arcéléről nyalok le, egy Kiválasztott mézédes vérét érzem rajta, halandó emberi vérrel keveredve. Ezer közül is felismerem, mi az ami egy nem egyszerű halandó vére. Édessége és ereje semmihez sem fogható.
Vasmarokkal tartom és nem eresztem el, vergődjön csak, de most nem lesz számára menekvés, ha felingerel megvonom szabad akaratát, ha képes bizonyos keretek között vergődni, szabadon dönthet majd. De egy dolog biztos, ma éjjel nem megy sehová, velem fog tartani a nappali búvóhelyemre és lesz miről elbeszélgetnünk az elkövetkező napokban.
- A magad bőrén óhajtottál tanulni. Nem figyeltél az intő szóra, félvállról vetted és makacsságod határtalan, ahogy olykor naivitásod is. – Bal kezemben mind a két csuklója, egy pillanat alatt váltok rajta fogást, még jobbom a derekán és közelebb vonom magamhoz. – érezted a nyelven a Kiválasztott mézédes, hívogató vérét? Már tudod milyen is ez, már nem fogod elfelejteni, milyen őket kóstolni. Tudd, Elsiabeth, hogy ők mások, különlegesek. Különleges csemegék, vérük édes, erős, erősebb mint a halandóké. Táplálóbbak a számunkra és ők azok a teremtmények, akik gyermeket adhatnak a mi fajtánknak, igaz, hús vér gyermeket, melyet anya szül. – Született vámpírokat, olyanokat amilyen én is vagyok.
- Te pedig, elárultad, szárazra szívtad… - megpenderítem és a függönybecsavart testere irányítom a tekintetét. – Lisandro, tedd a máglyára! – Adom ki a parancsot és ő teszi amit kértem tőle, felnyalábolja és a sebtében felállított máglyára helyezi a tetemet, majd a fáklyával elindul az irányunkba.

avatar
Vendég

Vendég
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Őrület   Vas. Júl. 26, 2015 6:45 pm


My farher, my love, my master
"A fájdalom, a veszteség és végül az elhagyatottság külön-külön is kegyetlen hajcsárok, együtt pedig csaknem elviselhetetlen pusztítóvá válnak."
1794 tele

Életem azt hiszem egyik legnagyobb hibája volt, hogy hagytam magam ennyire Mikhail és a vér hatása alá kerülni. És most itt állok könnyáztatta arccal, véresen és összetörten a mesteremmel aki jól láthatóan csalódott ugyan akkor jól is mulat.
Vergődök, próbálok szabadulni, de nem enged, megvádolom, mert egyszerűbb őt hibáztatni, mint magamat... De lássuk be, hogy igaz ami igaz, ha nem engedem el magamat, akkor ez nem történik meg. Közelebb von én meg nem tehetek semmit azon kívül, hogy szinte az arcába vicsorgok, miközben szikrázó kékségeimet az övébe fúrom. Még mindig abba kapaszkodom, hogy az ő hibája az elmúlt napon önsajnálata helyett most mást kellett okolnom ahhoz, hogy ne forduljak magamba teljesen, de persze nem hagyja. Nem is ő lenne, ha nem mélyítené el még jobban a fájdalmat bennem. Mert ahogyan engem is, őt is borzasztóan szórakoztatja más szenvedése. Hogy tőle tanultam-e vagy bennem volt már régóta, fogalmam sincsen, sosem gondolkoztam rajta, de az biztos, hogy élvezem a fájdalomtól reszkető test, a megtört elme és lélek fájdalmát látni. Szórakoztat ha én nyerek a magam által kitalált kis játékokban és nem érdekel ha a személy akivel játszadozom éppen nem akar velem tartani. Akár csak a macska, akit nem érdekel, hogy az egérnek hányszor van kedve a karmára akadni anélkül, hogy meghalna.
Kénytelen nyelek egyet, ahogyan emlékeimet visszahozza szavaival, bár bódultan, a vérmámortól elködösült fejjel tettem amit tettem, tisztán emlékszem a vér mámorító soha nem ízlelt zamatára. Soha előtte egy embernek sem volt ennyire édes és földöntúli zamata, mint neki. És soha nem éreztem akkora fájdalmat, mint abban a pillanatban amikor szárazra szívtam valakit. Vele sosem akartam ezt tenni, őt sosem kóstoltam, de még kísértésem sem volt irányába... nem hittem volna, hogy ez megtörténhet, de amikor a kezeimbe fogtam elgyötört testét, a világom felborult és kétségem sem volt felőle, hogy ki lehet a gyilkosa...
Szemeim enyhén elkerekednek a hallottakra. Született vámpír? Hát lehetséges? Rengeteg kérdés merül fel hirtelen bennem, a kíváncsiságom ugyan csak néhány pillanatra, de hirtelen ragad ki a gyász fájdalmából, hogy aztán annál jobban újra belém vágjon a tudat, mikor Magnus ismét megszólal. Halkan felnyögök, s szemeim lecsukódnak, arcom enyhe fintorba torzul, ki mondta, hogy a fizikai fájdalom a legrosszabb? Aki ezt állítja az még nem érzett igazi, mélyről gyökeredző lelki fájdalmat. Hagyom, küzdés nélkül, hogy megfordítson, s kinyitom a szemeimet, ahogyan megragadja a állam, hogy a függönybe csavart testre irányítsa a tekintetemet. Először igazából fel sem fogtam, hogy az Margareth, de ahogyan kimondja a szavakat, hirtelen megélénkülök. Rájövök, hogy csak ő lehet, habár nem látom. Megrázom a fejemet, Lisandrora esik a pillantásom, aki csak most tűnik fel nekem, tudom, hogy örök hiba, de Magnus jelenlétében hajlamos vagyok elengedni magamat, hát még ilyen lelki állapotba. Nos, nem gondoltam volna, hogy ilyen körülmények között fogom újra látni a testvéremet... És persze, mint mindig, most is jófiú módjára, hűséges csatlósként teszi amit Magnus mondd. Legalább valakinek az átváltoztatása jó ötletnek bizonyult...
Megkísérlem megint a szabadulást vergődve, láthatóan a normálisnál jobban kiakaszt a gondolat, hogy Margareth testét a máglyán lássam. Nem véletlen. Ahogyan az sem, hogy csak úgy otthagytam, mindig is utálta a tüzet, rettegett tőle. Sosem tudtam rávenni, hogy elmondja miért, de biztos voltam benne, hogy nem akarná, hogy a teste égjen. Eltemetni már nem volt azonban időm, mennem kellett, el kellett hagynom Mikhailt, és meg kellett keresnem Magnust. Vagyis hagyni, hogy ő találjon rám...
-Nem,nem,nem,nem,nem... nem égethetitek el! Nem lehet! Nem teheted!- Nyögök, szinte kiabálva vergődve a karjaiban, hogy szabadulhassak. Én akartam, hogy itt legyen, pedig tudhattam volna, hogy nem fog csak úgy nyugtatóan magához ölelve pátyolgatni, hogy nincs semmi baj, hiszen nem az a fajta... Tudtam, hogy meg fog büntetni, tudtam, hogy szórakozni fog a fájdalmammal, de azt is, hogy segít nekem, és szükségem volt és van rá. Érzem, igen tán még arra is, hogy játsszon velem, érzem tőle, hogy élek. Aztán ha már túl sok, hogy mekkora hatalma van felettem, akkor megyek el mindig... Amikor már fullasztónak érzem a hatalmát, a korát, auráját, hogy hatalma van és gyakorolja is, leginkább rajtam. Ami eleinte szórakoztató, hosszú távon azonban bosszantóvá válik.




by Nadiya

avatar
II. Civil vámpír
I am your dirty dreams

animae scrinium est servitus

Egyedi Titulus : sexybitch
Gif vagy kép :
Play-by : Taylor Swift
Vonal1 :
Faj : vámpír
Posztok : 250
Kor : 460
Lakhely : Seattle
Vonal2 :
Családi állapot : Hát...házas... :roll:
Különleges képesség : Érzelem és elme manipuláció
Foglalkozás : Danse Macabre Club üzletvezető Jericho alkalmazásában
Vonal3 :
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Tárgy: Re: Őrület   Szer. Aug. 05, 2015 7:44 pm



Elisabethnek

- Ugyan Elisabeth… mind a ketten tudjuk, hogy ez kinek is a hibája… - Szemét vagyok vele, hogy ezt az orra alá dörgölöm és közben nem eresztem el. Játszom vele, ahogyan másokkal is. Élvezetemet lelem abban, ha szenvednek, ha ön marcangolnak és szórakoztat, ahogyan engem próbál vádolni. Amivel nem ér el semmit sem, hiszen megtanítottam neki, hogyan kell mértéket tartani, hogyan kell uralni a vérszomjunkat. Ugyanakkor nem treníroztam hosszan és keményen, nem vagyok a szájbarágásnak a híve, különben is, azokból a hibákból tanulunk a legjobban amiket magunk követünk el. Nem pedig a tanmesékből és példákból, hiszen a legtöbbre legyintünk egyet, hogy ez menni fog, majd kiderül, hogy a valóság nem is olyan könnyed. Elméletben mindent tud, de gyakorlatban, úgy fest vannak hiányosságok, amik pedig a kedvemre valóak, hiszen hagytam teret annak, hogy hibázzon, hogy tanuljon a saját kárán, ugyanakkor bosszant is, hogy ekkora kárt okozott és ezt el kell takarítani utána, sürgősen. Ha nem akarom a nyakamba a vadászokat és egy csapat embert is, akik önjelölt vámpír ölőnek nevezték ki magukat. Ilyen szinten csalódtam benne, hogy nem tudta úgy igazítani a dolgokat, hogy abban több diszkréció és elegancia legyen. Én még éltem abban a korban, amikor pestises hullák vérét vettem, hogy én magam életben maradhassak. Tehát büntetem és megmentem a seggét, ennek a kis szőkeségnek, akihez komolyabb szálak fűznek mint bármely más ivadékomhoz. A magam sajátos módján szeretem ezt a nőt és nem viselem igazán jól, amikor lelép és másokkal hetyeg, bár az kevésbé zavart még nem volt mellette állandó szerető. Ám, ez az amiről mélyen hallgatok és rajtam kívül más erről nem tud.
- Önfejű és makacs vagy Elisabeth, mit gondolsz, ha elmondom, akkor majd tudsz ennek ellenállni? Ha előre szóltam volna, akkor sem teszel másképp, a vérszomj… - Megsimogatom az arcát, ahogy beszélek hozzá. Hangom lágy, de a szemeimben ott ég a kegyetlenség lángja. Hamis együttérzés az ami egy pillanatra ott van a hangomban és mindez csak azért, hogy kínozzam őt, visszataszítsam az önmarcangolásba és lássam ahogy szenved, hiszen ez elégtétel nekem amiért elhagyott újra. Szenvedjen!
Lisandrora irányítom a tekintetét, aki a függönybe csavart testet a máglyára helyezi és egy fákját vesz a kezébe. A parancsomra vár, hogy mi legyen, magamhoz intem vagy ő gyújtja majd meg az egészet? A pajtában már ott vannak a tetemek, nincs más dolgunk mint felgyújtani azt, néhány házzal egyetemben és magunk mögött hagyni ezt az egész mészárszéket, de addig is van még itt egy két lecke.
- De, pontosan ez fog történni. A teste el fog égni a többiekével egyetemben, itt van az összes… Kedvem lenne végig vinni közöttük Kedves, de arra már nincs időnk, hogy ily módon is büntesselek… - Megtenném, ha nem kellene attól tartanom, hogy ránk akadnak az ellenségeink, a vihar dacára is. A tűz ide fogja csalni a bátrabbakat, annak ellenére, hogy a hóvihar tombol körülöttünk. Furcsa nem? Egy bizonyos körben csak szállingózik a hó, ott ahol mi vagyunk, körülöttünk pedig a szél tépi a fákat. Erre is képes vagyok, ám nem kis energia befektetés ez.
- Mint teremtőd parancsolom, hogy fogd meg azt a fáklyát és gyújtsd meg a máglyát! – Csendül a hangom engedelmességet követelően. Kettőnk között a kapocs örök, nem szakítottam meg és nem engedtem el őt, így ha ekképpen parancsolok neki, akkor engedelmeskednie kell nekem és nem tehet ellenem semmit sem. Ez a büntetésem a számára, neki kell elégetnie a barátnője testét.

avatar
Vendég

Vendég
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Őrület   Vas. Aug. 09, 2015 8:34 pm


My farher, my love, my master
"A fájdalom, a veszteség és végül az elhagyatottság külön-külön is kegyetlen hajcsárok, együtt pedig csaknem elviselhetetlen pusztítóvá válnak."
1794 tele

Pontosan tudom, hogy mit művel, hogy ne tudnám? Én is szeretek szinte meggyezően, ugyan így szórakozni az áldozataimmal. Játszani velük, engem is mulattat bármi nemű szenvedés, mely lelki vagy fizikai és én okozom, habár a lelki jobban. Igen az sokkal viccesebb tud lenni. Ha jobban belegondolnék, amit tudatosan nem teszek meg, akkor könnyedén rájöhetnék, hogy több dologban hasonlítok Magnusra, mint szeretnék. Rengeteget tanultam tőle az évek alatt, nagyon sok olyasmit amit egy közönséges ember nem nevezne pozitívnak, és a már amúgy sem teljesen ép elmémet tovább borította. Aztán jött Mikhail, és az amúgy is túlbillentett mérlegre ráült, és annak az eredményét láthatjuk most. Hogy mennyire Magnusnál mennyire tudatos amit csinál azt nem tudhatom. Nála sosem lehet tudni, és sokszor csak akkor eszmél fel az ember, hogy pont azt csinálja amit a vámpírmester akar, amikor már késő.Viszont az tuti, hogy Mikhailnál ez nem tudatos, ő csak egyszerűen ilyen és kész.
-Nem!- Sziszegem az arcába dühösen, és belekezdenék, hogy kifejtsem ez az egész miért is az ő hibája, de folytatja. Akaratlanul rezzenek össze a vérszomj hallatán, nem mintha olyan sokat tudnék róla, de annyit igen, hogy annak idején Magnus intett tőle, most meg...
-Mit akarsz ezzel mondani?- Ráncolom a homlokomat feszülten.-Nevetséges vagy! A te hibád is ez az egész, te teremtettél, neked kellett volna mindenre megtanítani. Engedj el! És akkor már kibújhatsz a felelősség alól! Na gyerünk! Tedd meg és akkor akár itt is hagyhatsz! - Nem minthogyha ezt akarnám. Nem egy kicsit sem, minden egyes porcikám erősen tiltakozik az ötlet ellen, csak dühös vagyok éppen, és nem gondolkozom, fel akarom húzni, de magam sem tudom, hogy miért. Miért lenne nekem jobb ha ő ideges lenne? Hiszen most is tudom, hogy a látszat csal és közel sem olyan nyugodt, mint amilyennek első pillantásra tűnik.
Feladom a vergődést, feladom, hogy szabaduljak a karjaiból, az erőtlen, kétségbeesett fejrázás marad meg csupán. Nem akarom felgyújtani Margareth testét, egyszerűen nem lehet... ő nem ezt érdemli, annyi mindent tett értem amíg élt. És csupán ettől félt, a tűztől, soha semmi mástól...
Zihálok, bár nincs már szükségem oxigénre, ez amolyan emberi megszokás, ami olyan helyzetekben be is jön ha embernek kell látszanom, és ezért nem baj hogy megmaradt, most viszont árulkodó. Habár ha nem vennék levegőt, akkor sem lenne nehéz megállapítania, hogy még is k*rvára ki vagyok akadva. Hiszen kék íriszeim, melyek eddig vádlóan meredtek rá, most kétségbeesetten csillogva ragadnak az arcán.
-Engedd inkább, hogy eltemessem, kérlek...- Belekapaszkodok a ruhájának gallérjába, ahogyan közelebb lépek hozzá. Persze nem ő lenne ha engedne...
Talpamra állok, ahogyan meghallom a parancsot, s elengedem... Ajkaim keskeny vonallá keskenyednek, s éppen csak egy pillanatig tudom megállni, hogy ne tegyem azt amit ő akar, kékjeim dühösen villannak az ő fekete íriszeibe. Aztán elindulok, hogy elvegyem Lisandrotól a fáklyát, hiába próbálnék nem tudnék a késztetésnek úgy sem ellenállni, hogy engedelmeskedjek neki. Merev tartással veszem el azt a sz*rt, s éppen csak egy pillanatig nézek Lisandro szemeibe. Mindig is jó kiskutya volt, igazi jó csicska aki mindig csinálja amit kérnek tőle...
Érzem, hogy a vörös könnycseppek újra patakokba kezdenek lefolyni az arcomon tehetetlen dühömben. Ahogyan kinyújtom a kezeimet és a lángok kígyószerű nyelvei elkezdik felfalni a testeket a kényszer a testemen azonnal megszűnik. De hiába, hiszen fölösleges lenne elkezdeni oldani...Leejtem magam mellé a fáklyát és csak bámulok bele a tűzbe, ami lassan eléri az anyagba csavart Margarethet, hogy felfalja és eleméssze örökre. üveges tekintettel nézem, ahogyan a legjobb barátnőm cafatokra ég, semmilyen érzelem nincs az arcomon, szinte már katatón az állapot amibe belekerülök.
Hirtelen termek Magnus előtt, mindenféle előjel nélkül, és meglököm, nyilván hiába tenyerelek a mellkasára két tenyérrel, akkor sem fogok tudni nagyon taszítani rajta, de próbálkozni lehet.
-Gyűlöllek!- Ordítom az arcába.-Gyűlöllek! Te kegyetlen szemétláda! Azt akarom, hogy engedj el! Gyerünk! Nem akarlak látni! Soha! Soha többé!- Miközben az arcába sikítva kiabálok, ökleimmel előbb püfölve a mellkasát, aztán megmarkolom a ruháját és közelebb rántom magam hozzá. Hangom ordibálásból fokozatosan halkul, ahogyan a zokogás átveszi az érthetőség helyét. Homlokomat a vállának döntöm, ahogyan ráz a zokogás, amióta eljöttem ki vagyok bukva, éppen, hogy csak arra a pár percre szedtem össze magam, ahogyan megjelent, hogy belemenjek a játékába. Mert hirtelen volt kit okolni és mert nem kezdett azonnal pátyolgatni, ahogyan meglátott, hanem rögtön visszarántott elborulásomból a valóságba. De csak ennyi időre, hogy aztán egy ilyen momentummal újra összetörjön és földbe taposson, mert ő már csak ilyen...
-Sajnálom..- Felhúzom magam, ahogyan átkarolom a nyakát, hogy ajkaink egy szintebe legyenek. A könnyeimtől véres ajkaim szinte súrolják az övét miközben suttogva beszélek.
-Kérlek ne haragudj rám...-Suttogom az ajkára, az előző ordibálás teljesen ellentéteként, simul most neki a testem.-Nem akartam neked csalódást okozni...Ne engedj el, szükségem van rád. Segíts nekem kérlek, nem bírom megállni. Nem megy...- Ajkaira suttogom a szavaim, néhány vércsepp, mely a szemeimből folyt az ajkaimra rákenődik a szájára. Kiválasztott és ember vér szaga és íze van. Ilyen vagyok, az egyik pillanatban még dühöngök a másikban könyörgök. Hogy aztán kicsivel később megint kiakadjak valamin, és itt akarjam hagyni, vagy meg is próbáljam...



by Nadiya

avatar
II. Civil vámpír
I am your dirty dreams

animae scrinium est servitus

Egyedi Titulus : sexybitch
Gif vagy kép :
Play-by : Taylor Swift
Vonal1 :
Faj : vámpír
Posztok : 250
Kor : 460
Lakhely : Seattle
Vonal2 :
Családi állapot : Hát...házas... :roll:
Különleges képesség : Érzelem és elme manipuláció
Foglalkozás : Danse Macabre Club üzletvezető Jericho alkalmazásában
Vonal3 :
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Tárgy: Re: Őrület   Kedd Aug. 11, 2015 8:51 pm



Elisabethnek

Fogalmazzunk úgy, hogy minden tettemnek megvan az oka, vagy most vagy a későbbiekben meglesz. Megvan a magam bomlott elméje, amin a kor nem segít, de mint minden őrült zseninek is, nekem is erre van szükségem ahhoz, hogy életben maradhassak és ebben a játékban mindig a nyerő pozícióban helyezkedjek el. Elisabeth még keveset tapasztalt hozzám képest a világból. Ami odakint van, az többről szól, mint a vérszomj és a csinos ruhák, sokkal többről. Nem csak a vadászok, de a vámpírok, a különböző elöljárók és a tanács is ott van kint és könnyedén elveheti az életedet. A velük való játékhoz pedig a bomlott elme zsenialitása kell, különben bevégzed és elveszel velük szemben. Nem titok, hogy széket akarok magamnak a tanácsban, a születési előjogom, hogy úgy mondjam meglenne hozzá, nemes vagyok, ám nem elég kék a vérem a számukra. De ami késik az nem múlik. Azonban az ambícióim most nem helytállóak, pontosabban kifejezve magamat, nem idevalóak, hiszen a mostani helyzetben ez nem lényeges.
Sziszeg akár egy kígyó és néha valóban olyan is mint egy igazi puffogó vipera, ha jobban meggondolom most is éppen olyan, hisztizik, puffog, sziszeg és harcol velem. Ám méregfogai hatástalanok velem szemben, ha akarná se ereszteném el őt, sosem fogom szabadjára engedni és még megvan felette a hatalmam, addig teljesen ártalmatlan a számomra az a kis méreg, ami benne tombol. Sztoikus nyugalommal hallgatom a sziszegve kiejtett szavakat és cserébe én is beszélek, szavakat formálok amikkel megsebzem.
- Nevetséges? Kicsikém, kettőnk közül, aki nevetségesen viselkedik az te vagy… Önfejű és öntörvényű vagy… ne kelljen ismételnem magamat. – Arcomon nem látszik a lobbanó harag csak az időjárás nyögi az én indulataimat. – Ha kinyitod a füleidet és a szemeidet megtanulhattad volna… - Szúrom oda neki halk szavakkal, hiszen minél dühösebb vagyok annál halkabban beszélek, helyettem az időjárás adja a környezetem tudtára, hogy haragom tombol. Igen, az esetek többségében a csendes őrült vagyok, aki némán tép darabokra, és a tájfun törli el a nyomait. Nevetséges, ahogy nekem szegezi, hogy eresszem el és ezen már hátravetett fejjel nevetek fel, milyen ostobán viselkedik most, kiszámítható. Van vele szemben egy fegyverem, a türelem, hagyom, hogy tomboljon, hogy vergődjön úgy is abba fogja hagyni és utána megfizettetem vele a tiszteletlenségét, korántsem marad abba itt a mi kettőnk tánca.
Lágyan csúszik a kezem az arcára és simogatom meg, letörölve onnan néha kósza véres könnyet, azonban a szemeimben ott a kérlelhetetlenség, hogy akármit is ígér, nem fogom megváltoztatni a kiadott parancsomat. Mint teremtője utasítom és ennek nem szegülhet ellene, nincs mit tennie, cselekednie kell, megadnia magát az akaratomnak és fognia a fáklyát.
- Még is mit gondoltál, hogy megtorlatlan maradnak a tetteid? – halkan szólalok meg, hiszen tiszteletlen volt velem mint teremtőjével és példát kell statuáljak vele, ez a presztízs és az embereim előtt így kell tennem, az már más, hogy élvezem a szenvedését, hiszen a lelke sikolt, kínlódik, kegyelemért könyörög. Ez az igazi kínzás nem a fizikai. Kettő az egyben.
A különbség a két gyermekem között, Lisandro szófogadó és higgadt jellem, gondolkozik mielőtt cselekedne, ámbár alkalmanként filozofál. Elisabeth impulzív, élettel teli és lángoló jellem. A kettő pontosan egymás ellentéte.
Vártam már a dühkitörést, amit produkált, hiszen eddig kétségbeesett volt, majd ahogy a lángnyelvek elkapták és falni kezdték a függönybecsavart testet katatonná vált. Most pedig taszítani próbál rajtam, ami szórakoztat, nem ér célt, szilárdan maradok a helyemen, helyette egy jeges fuvallat érkezik az arcába, hideg hóval és csontig hatoló széllel.
Nem reagálok kiabálására, unottan tekintek rá és benne a tekintetemben, hogy ez a műsor maximálisan hidegen hagy, de belül remekül szórakozom rajta, ahogy kiabál, ahogy kétségbeesik és dühbe vált. Majd ahogy higgadni kezd és bújik mint egy kiscica.
Tarkójára csúszik a jobb tenyerem, majd a bal a derekára és magamhoz vonom, megtartom és lecsókolom az ajkairól és nyelvéről a vért, majd egy sokat sejtető mosoly jelenik meg az arcomon, hogy utána a füléhe hajolhassak és abba suttoghassak bele.
- Mint Teremtőd parancsolom, hogy amíg fel nem oldozlak, addig csak állati vérrel vagy önkéntesen adott, tárolóban lévő emberi vérrel. Többé élő forráshoz nem érhetsz ha az emberi formájú… - Sziszegem a parancsomat a fülébe, hogy utána a nyakába haraphassak és csókolhassak. Ez az én büntetésem a számára, nem táplálkozhat vámpír módra. Még fel nem oldozom ez a parancs alól, addig csak kehelyből, vagy bármi másból, vagy állati vénából vehet magához táplálékot és lássuk csak, ezek után menekülni kezd-e majd? Derekán kezem bilincsként szorul rá, hogy megakadályozzam a szökési kísérletet.


avatar
Vendég

Vendég
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Őrület   Kedd Aug. 11, 2015 10:14 pm


My farher, my love, my master
"A fájdalom, a veszteség és végül az elhagyatottság külön-külön is kegyetlen hajcsárok, együtt pedig csaknem elviselhetetlen pusztítóvá válnak."
1794 tele

Nem hagyna itt és nem engedne el, nem akar, tudom jól és ezért is merek ilyesmivel dobálózni. Hogyha egy icike-picike esélyét is látnám annak, hogy megteszi, akkor nem tenném. Hiszen én sem akarom, szükségem van rá. És bárhogyan is viselkedik, bármennyire is kegyetlen tudom, hogy kellek neki. És ez egy biztos kártya a kezemben, ezért mondhatok szinte akármit. Habár érzékelem a dühének fokozódását magunk körül. Az időjárás kegyetlen ostromát, ami csak minket nem ér el. Hallom, lehalkuló hangját és fojtott suttogása tudom, hogy mit jelent, ismerem már annyira. S még is tovább hergelem, mert bármennyire is nyugodt és bárhogy is mulat a szenvedésemen azért a tiszteletlenségem eléggé böki a csőrét. Nem tudom, hogy miért szeretem a végletekig húzni a hozzám közel álló férfiak agyát. De, mint a cápa aki megérzi a vérszagot úgy érzem én is meg, hogy miként lehet valaki idegein táncolni, kiváltképpen ha férfi, hogy utána saját önön butaságomat szenvedjem meg. Általánosságba még örömmel is, mert ha direkt hergelem akkor szinte már várom mi lesz a büntetés. Habár ez most más, nem tudatos egy csöppet sem, ahhoz túlságosan is ki vagyok idegileg, hogy az legyen, csak ösztönös, ez mindig bennem van. A provokáció, a játék, felhívás keringőre, vagy mondhatjuk még ezer féleképpen.
Tán igaza van és tényleg nevetséges vagyok, de hát vannak pillanatok az ember... vagy inkább vámpír életében amikor kicsúszik a lába alól a talaj annyira, hogy már nem tud megállni a lejtőn, vagy ha véletlen még is leér, akkor ott már csak vergődni tud, ahogyan én is teszem ezt most. Azt hiszem az érzelmek minden skáláját megélem egy pillanat alatt. Ne csodálkozzon ezen senki, a képességem belőlem fakad, s mint olyan az az érzelmekre hat a leginkább, és érzem is ha nagyon akarom a körülöttem lévőket, néha már megfigyeltem. Olyan ez, mint egy halk duruzsolás, egyenletes zsongás, érzelmi térkép...Zavaró ha feltűnik.
Nem hajtom arcomat a kezébe, ahogyan megsimít bár nagy a késztetés, mondhatok bármit Magnushoz olyan kapocs fűz, mely soha senki máshoz nem fog.
-Kérlek...-Lehelem még utoljára elhalóan, de nem tudom minek, hiszen a szemeiben pontosan látom, hogy nem fog engedni. Ujjaim önkéntelen fonódnak a fáklyára, hogy elégessem legjobb barátnőm megmaradt tetemét...
Elmennek otthonról, ahogyan nézem a testet, megmaradt lelki erőmmel még dühöngeni próbálok mielőtt teljesen megadnám magam az elfogadásnak. Teljesen halott... nem felébreszthető, elégett és soha nem lesz többé velem.
Meglököm, siker nélkül, érzem az arcomba csapó szelet, de nem igazán reagálok rá. S a kétségbeesett dühöm amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan is megye...
Hozzá simulok, törleszkedve kérve a bocsánatát. Ajkaim megadóan viszonozzák a csókját, nyelvem könnyed táncba kezd az övével, s ujjaim sötét hajába vesznek, míg meg nem szakítja a csókot.
Mosolyát látva görcsbe rándul a gyomrom, s csalódnom nem kell sem az emberismeretemben, sem a megérzéseimben, tudtam, hogy valami olyasmire készül ami nekem minden lesz, csak éppen nem kellemes.
Szemeim elkerekednek az újabb parancs hallatán, s halk nyögés szakad fel belőlem, ahogyan fogait a torkomba mélyeszti. Ujjaim megfeszülnek a vállán, s pár pillanatig oldalra billentett fejjel, hagyom, hogy szívja a véremet, lefagyva, értetlenül állva a történtekhez. Míg nem egyszer csak felfogom, hogy mit is csinál most és mit jelent ez a számomra. A vérszomj nem múlik el egyik pillanatról a másikra. A késztetés meg fog maradni bennem még rohadt sokáig arra, hogy addig igyak és gyilkoljak, míg nem teljesen eltelítődök, szinte megveszett állapotban melynek a felére sem emlékszem. Akarni fogom, hogy a fogaim belemélyedjenek egy emberi bőrbe, hogy szárazra szívjam. És ha sok vért vesz el tőlem most, hamarabb leszek éhes, mint szeretnék...
Nem dühösen, hanem sokkal inkább kétségbeesetten próbálok meg szabadulni, akár egy ember tenné, bár nem ugyan azon okból. Nem a haláltól félek hanem a megtorlástól. Az állati vér nem olyan tápláló, mint az emberi, arról nem is beszélve, hogy amit az ember előtte kiönt annak meg még annyira se jó az íze. Imádom a halk pukkanó hangot, ami egy harapást követ, és az érzést, amikor a nagy mennyiségű vér hirtelen leömlik az ember torkán... Vajon a bájolás belefér az önkéntes véradásba? Szabadulnék mert nem pontosan tudom, hogy mit akar, hogy mennyire akarja, hogy szenvedjek, de vannak sejtéseim... És így, hamarabb gyengülök le, mint sem szabadulhatnék. Mert igen ennek nyomán most inkább elfutnék tőle, hogy megspóroljam magamnak a továbbiakat...



by Nadiya

avatar
II. Civil vámpír
I am your dirty dreams

animae scrinium est servitus

Egyedi Titulus : sexybitch
Gif vagy kép :
Play-by : Taylor Swift
Vonal1 :
Faj : vámpír
Posztok : 250
Kor : 460
Lakhely : Seattle
Vonal2 :
Családi állapot : Hát...házas... :roll:
Különleges képesség : Érzelem és elme manipuláció
Foglalkozás : Danse Macabre Club üzletvezető Jericho alkalmazásában
Vonal3 :
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Tárgy: Re: Őrület   Csüt. Aug. 13, 2015 9:15 pm



Elisabethnek


Lehet, hogy nem tudatos amit tesz, lehet csak a kiborulása miatt van, de ez nem menti fel a szemeimben a tettei alól. sem az alól, hogy megint takarítani kell utána és az alól sem ahogyan velem beszélt. Mindenképpen meglesz ennek a következménye és az ötlet már formálódik is a fejemben, kegyetlen lesz és elég aljas húzás is, egy vámpírral szemben, de szükségszerű is. A vadászok többen vannak és egyre találékonyabbak már, vannak szövetségeseik az emberek között így nem éri meg hagynom, hogy az ivadékom vérfürdőket rendezzen csak úgy bárhol és bármikor. Megvannak a magam kis tervei a lánnyal, nem véletlen tettem vámpírrá, bár az is igaz, hogy nem egy tiszta pillanatomban lett belőle az ivadékom. De ez nem számít, hogy mikor tettem és hogyan a lényeg, hogy vámpírrá tettem és hozzám tartozik, akit nem fogok elereszteni. Egyik ivadékom sem. Lisandro is marad és Elizabeth is. Nincs apelláta, kellenek a terveimhez mind a ketten. Talán még abban az oroszban is lehet valami, ami a hasznomra válhat, csak még egy kicsit utána nézek, mit is hozhat nekem?
Képessége igazán hasznos, az egyik legjobb amit kaphatott, hiszen ezzel tökéletesen tud másokat manipulálni, csak nem ártana ha fejlesztené is. De most, mivel egy időre magamhoz láncolom újra, így gondom lesz erre, hogy legyen fejlesztve a képessége. Ámbár ez kétélű fegyver, ha elég ügyes velem is próbálkozhat, de a korkülönbség miatt megfogom érezni ha próbálkozik és mert az én ivadékom. Ezt viszont sosem fogom megérteni, kerestem kutattam a választ, hogy miért ilyen szerteágazóak a képességek? Az én ivadékom, még is egészen más képessége fejlődött ki mint nekem, noha erre válasz lehetne, hogy átváltoztattam, de az apám képességének se sok köze volt az enyémhez. Rejtély ez a mi fajtánkban.
Kezem az arcán és nézem, ahogy még mindig próbál ellenállni nekem.
Lisandrora pillantok, aki a helyén áll, nem jött közelebb, a parancsom világos volt a számára, így maradt ahol volt és onnan tartja szemmel a máglyát és a másik kijáratot. Őrszem kell abba az irányba is, mert a vihar dacára mindig lehetnek kíváncsi vagy vakmerő szemlélődők, az ellenségeinkről nem is beszélve. Elizabeth könyörgése pedig nem hat meg, teljesen süket fülekre talál és ezt azzal is jelzem, hogy a tekintetem leemeltem róla.
Büntetésem még nem végleges, nem csak arról van szó, hogy a lány halott, véglegesen is, hanem még ás is van a zsebemben, amivel szándékomban áll alaposan a lelkébe tipornom. tanulja meg vannak következményei a tetteinek és noha kihúzom a sz*rból, nem hagyom megtorlatlanul.
Vasmarokkal tartom és nyelem a vérét, az enyém ez a nő, akárki akármit is mondd. Én teremtettem, tőlem kapta az örök élethez az elixírt ami a vérem volt és én vettem el a halandó létét is ezáltal, így azt teszek vele amit csak akarok. Hozzám tartozik és ezt a kapcsot soha senki nem szíthatja majd el. Megbüntetem, ahogy jónak látom, a magam élvezetére és az ő szenvedésére és most a vérét is veszem, hogy tovább kínozhassam az éhsége lobbanjon csak fel és könyörögjön, csússzon a lábaim előtt a kegyelemért esedezve, amit nem fogok neki megadni.
Nem eresztem, hiába is szabadulna, addig nem még úgy nem ítélem, hogy elég vérét nem vettem el. Majd eleresztem a nyakát, de a derekát nem, nem mehet sehova sem.
- Nincs apelláta, a tetteidért most felelsz és nem kapsz könyörületet. Maradsz a seggeden és nem ajánlom, hogy szökni próbálja, hidd el, ennél drasztikusabb is lehetek még veled szemben… - hangom halk, hideg és kimért, ahogy az államon és a borostámon folyik a vére.


avatar
Vendég

Vendég
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Őrület   Csüt. Aug. 13, 2015 10:22 pm


My farher, my love, my master
"A fájdalom, a veszteség és végül az elhagyatottság külön-külön is kegyetlen hajcsárok, együtt pedig csaknem elviselhetetlen pusztítóvá válnak."
1794 tele

Nem gondoltam, hogy idáig fajulnak a dolgaim mit ne mondjak. Hogy egyszer csak azon kapom magam, hogy mohón csüngök a legjobb barátnőm nyakán és még csak nem is emlékszem rá, hogy mikor és hogyan kerültem oda. Nem hittem volna, hogy a gondtalan évek, a vad románcom Mikhaillal majd ilyenné változtat. Ahogyan mindent gondoltam Magnus megjelenése kapcsán, csak éppen ezt nem. Mármint... sejtettem, hogy nem fog megdicsérni, de tekintve rendkívüli elanyátlanodásomat ennél talán egy kicsit több kedvességet néztem volna ki belőle. Teljes mértékben tévesen, mint utólag kiderült.
Mondjuk persze, van egy hangyafingnyi sejtésem arról, hogy a viselkedésem vele szemben csak még jobban elmérgesítette a helyzetet. Azon felül, hogy marha jól mulat. Legalábbis nekem nagyon úgy tűnik... Én is jól mulatnék, nem lenne jogom megvetni ezért, sem haragudni rá, és még is haragszom. Meg persze amiatt is, hogy felgyújtatta velem a legjobb barátnőmet, rám telepedik akár a sötétség, és megfojt. Ezért akarok mindig felfutni tőle ha már rendbe szedett és biztonságban érzem magam. Pont annyira szeretem, mint amennyire gyűlölöm sokszor. Mert képtelen vagyok elviselni a hatalmat sokáig amit felettem gyakorol... Márpedig gyakorolja rendesen, hiszen ahányszor valahogyan visszakerülök, önszántamból vagy az ő akaratából, mindig újra és újra megtanít arra, hogy csak egy porszem vagyok a kicseszett kerekében, mely úgy pörög, ahogyan ő éppen meglöki. És még is tudtam, hogy ez a lecke most sokkal keményebb lesz, mint az eddigiek. Hogy honnan? Oh hát a testtartásából, a hangsúlyából, vagy a körülöttünk tomboló viharból...Megspórolhattam volna talán magamnak a felesleges köröket ha már most teljesen meghunyászkodnék, de nem ilyen fából faragtak. Másrészről azt hiszem van bennem egyfajta mazochizmus. Másképpen nem jöttem volna össze az orosszal, és hát tekintve, hogy mit tettem, lehet a lelkem mélyén akarom is. Bűnhődni mert megöltem a legjobb barátnőmet, kiszívtam az összes vérét, ami most itt kering bennem szüntelen. Azaz, keringett, míg Magnus úgy nem döntött, hogy rátapad a vénámra.
És ekkor már tudom, hogy mit tervez, hogy mi fog rám várni. Vagyis annak egy részét erősen sejtem, csupán azzal nem vagyok teljesen tisztában, hogy ez milyen fájdalmakkal is fog járni. Mennyire lesz elviselhető és, hogy a teremtőm meddig megy majd el. Mikor mondja, hogy elég, ha szerencsém van akkor kedvez nekem és hamar megkönyörül, viszont ha nincs... nos k*rva hosszú ez a rohadt élet.
Elválik ajka a torkomtól, s pánikszerű menekülési kísérletem csitul, tekintve, hogy semmit sem értem el vele, és, hogy már úgy is mindegy... Tudom miért szívott belőlem ennyi vért, azon felül, hogy tulajdonjogát és "rangbéli" helyzetünket megmutassa. Mert azt már megtanultam, hogy vámpíréknál ez már csak így megy. Ha az ember tudja mennyit ér a vénája, egy jó pillanatban felkínált torok, még ha nem is oly tápláló nedűt tartalmaz, mint egy emberé, de életet menthet. Vagy van a másik lehetőség, amikor egyrészt nincs már választásod, mert vagy felkínálod vagy egyszerűen kitépik a helyéről. Tehát akár vehetném sértésnek, és tekinthetném megalázónak a helyzetet, egy kis Elisabeth sikítozik is bőszen felháborodva, ha éppen nem a mesteremről lenne szó, és nem szoktam volna meg...
Szóval, hogy a másik indok ezen felül nyilván az, hogy elvegye a maradék tartalékaimat... Sikerült... az éhség egyenlőre még gyengéd csápjai a már nyaldosták a bensőmet.
Lélegzete a nyakamat cirógatja, habár a hangja cseppet sem éteri jelenleg. Érzem, ahogyan a sebem forrni kezd, de előtte még néhány csepp lefelé indul a vállamon a ruha irányába, hogy aztán eltűnjenek az anyagban.
Bólintok, arcán érezheti az enyémnek a mozgását.
rtem...-Mondhatnék erre bármi mást? A hangja hideg akár a jégcsap, orromba kúszik saját vérem részegítő szaga, habár egy másik vámpírból vett vér, azért nem olyan tápláló, mint élő donorból táplálkozni. Nyelvem végigsiklik a borostáján még mielőtt megállíthatna, de igazából beletörődtem már a sorsomba. Miszerint vele kell mennem és addig fog kínozni míg szórakoztatja... És tekintve, hogy Lisandró nagyon sasol egy irányba, sejtésem szerint vadászokra is számít Magnus, úgyhogy hamarosan el is kezdheti...



by Nadiya

avatar
II. Civil vámpír
I am your dirty dreams

animae scrinium est servitus

Egyedi Titulus : sexybitch
Gif vagy kép :
Play-by : Taylor Swift
Vonal1 :
Faj : vámpír
Posztok : 250
Kor : 460
Lakhely : Seattle
Vonal2 :
Családi állapot : Hát...házas... :roll:
Különleges képesség : Érzelem és elme manipuláció
Foglalkozás : Danse Macabre Club üzletvezető Jericho alkalmazásában
Vonal3 :
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Tárgy: Re: Őrület   Szomb. Aug. 15, 2015 2:14 pm



Elisabethnek


Egy ilyen fokú mészárlás után nem fogom megdicsérni és nem is fogom olyan nagyon pátyolgatni sem. Melyik az a vámpír mester aki, egy ilyen után csak úgy a keblére öleli az ivadékát és megdicséri? Nyilván csak azok akik vágyják a halált és le akarnak bennünket leplezni, mert teljesen őrültek. Én sem vagyok teljesen épp elméjű, de egy dolgot maximálisan tiszteletben tartok, méghozzá azt, hogy az árnyékban maradunk. Titokban létezünk és nem hagyunk magunk után ekkora mocskot és felhívást a levadászásunkra. Addig jó, még legendáknak hisznek bennünket, mesének, mitikus lényeknek, mert ha egyszer felnyílik az emberek szeme, nekünk végünk lesz. Levadásznak bennünket a Vadászokkal karöltve. Azt pedig nem akarom megélni, túlélni akarok és létezni a magam módján, nem pedig örökös céltáblát akarok a mellkasomra. Az embereké a nappal, miénk az éjszaka és ez maradjon is így. Emiatt nem fogom ápolgatni a lelkét, mert hatalmas nagy baromságot követett el azzal a másik vámpírral együtt, ez nyílt felhívás, ami itt van arra, hogy létezünk és le lehet bennünket vadászni, lelőni mint egy kutyát.
A mi életünk rohadtul hosszú, ha csak nem örökké tartó és a büntetésemnek nem szabok időkorlátot, akkor lesz vége amikor én mondom, hogy legyen így, és ha ficánkol, elszökdös előlem, akkor elég hosszúra fog nyúlni az ő kis büntetése, amit kimérek rá, miután befejezem majd a vérének ivását. Érzem benne a kiválasztott aromáját is, különleges csemege, igazi kuriózumnak számít. Nem véletlen nincs mellettem Kiválasztott, többet is megöltem már az életem során, több is belehalt a vérveszteségbe, és nem egy a szülésbe is. Törékeny nők voltak egy olyan korban, ahol nem tudták megmenteni őket és nem voltam a közelben, hogy a véremmel gyógyítsam meg őket. Így született ivadékom sincsen. Tudom milyen az amikor megérzed a Kiválasztottak vérét és elkap a vérszomj, hosszú ideje már, hogy egyet sem tartok a közelemben, pontosan emiatt. Mellesleg ki hitte volna, hogy Elizabeth lesz az az ivadékom aki örökli a vérszomjamat? Pedig hát, ahogy a jelen helyzet is mutatja, ő kapta meg még Lisandro ebből semmit nem érez, legalább is nem úgy mint az én kis kurtizánom vagy én.
Lenyalom nyakáról a kicsordult vért, miután befejeztem az ivást és elmondtam neki amit akartam, még nem engedtem el, még tartom erősen és szorosan. Még nem mozdulok el a helyemről, csak a máglyát figyelem, a tüzet és azt, ahogy Lisandro elrendezi az utolsó dolgokat, felgyújtja az épületet, a fészert, majd a házak felé indul el, ideje az összes nyomot teljesen eltakarítani.
- Ideje továbbállnunk, nem várom meg a vendégeinket, akik a vihar dacára tudni akarják még is mi a fészkes fene folyik itt… - Torkán a kezem és kissé eltolom magamtól. – Velem jössz és erről nem nyitok vitát, ha szöksz, megtalállak és nem leszek veled kegyes… ivadékom… - és már érezheti, hogy süt belőlem a harag, hiszen nem a nevén, hanem ivadékomnak szólítottam. Közben Lisandro is megérkezik és jelzi, hogy nem kétséges, vendégeink fognak érezni hamarosan, van néhány kitartó és elég őrült vadász, akik küzdenek a hóviharral és próbálnak eljutni a tűzig.



avatar
Vendég

Vendég
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Őrület   Kedd Aug. 18, 2015 7:04 pm


My farher, my love, my master
"A fájdalom, a veszteség és végül az elhagyatottság külön-külön is kegyetlen hajcsárok, együtt pedig csaknem elviselhetetlen pusztítóvá válnak."
1794 tele

Egy pillanatig sincsenek illúzióim afelől, hogy nem lesz kellemes az elkövetkezendő pár nap,hét, hónap vagy éppen év a számomra. Attól függően, hogy Magnus mikor gondolja már úgy, hogy eleget bűnhődtem... Hiába vagyok vámpír és hiába tudom már, hogy ami emberi léptékben mérve sok idő az nekem csak pillanatok sorozata, attól még az idő az én felfogásomban is változó. Amikor jól érzem magam, amikor minden klappol akkor azok a pillanatok gyorsan elszállnak, elillannak, és már csak a múlt árnyai közül tudom kihúzni őket, mint egy-egy fénycsíkot. Nem egyszerű... Ha viszont szenvedek, vagy unatkozok a percek csigalassúsággal telnek. Az a feladat ami egyik nap még hihetetlen sebességgel illan el, más nap minden percében csak fogcsikorgatva múlnak a másodpercek. Hiába vagyok vámpír, és egy év hiába nem számít az életemből szinte semmit, ha szenvedéssel teli, ha nem kellemes, egyrészről biztos, hogy örökre megmarad, másrészről viszont rohadt lassan tud leperegni.
-Igenis Teremtőm.-Hangom és viselkedésem, ahogyan tőlem szokás egy pillant alatt változik meg. Félig lehunyt pilláim alól alázatosan pillantok fel rá, mintha az előbb nem akartam volna kitépni a torkát. Talán hálásnak is kéne lennem azért, mert eltereli hirtelen a figyelmemet a barátnőmről. Mert most ez történik, másra kell koncentrálnom, méghozzá Magnus hangulatváltozására. A túlélési ösztöneim bekapcsoltak, s habár jó sok zűrt keverek, játékos szenvedélyem miatt, pont ezért élhetem túl mindig a necces helyzeteket... Képes vagyok egyetlen pillanat alatt viselkedést váltani, csak azért mert érdekeim úgy szolgálják. Igen, én vagyok az a fajta nő, aki képes hason kúszva valaki elé járulni ahhoz, hogy utána amikor már megbízik benne, gyengének és esetlennek látja a másik, egy mozdulattal szúrja ágyékon egy tőrrel. Dorombolok, és hízelgek az égbe magasztalva a férfit, vagy éppen a nőt, habár általában a férfival több dolgom van, hogy aztán édes szavakat suttogva a fülébe irányítsam úgy, ahogyan nekem tetszik. Szeretem ezt, ebben éltem emberként, ezt volt a munkám a feladatom és még mindig alkalmazom. Nem tartok megalázónak semmit ami azért történik, hogy elérjem egy adott célomat. Hiszen a végén úgy is én dirigálok... Általában. Talán ezért is lépek le mindannyiszor Magnus mellől. Megunom, hogy nem jön össze, hogy átlát a szitán, hogy ő is játszik és nem csak én, és, hogy általában veszítek. Mikhail azt gondolta sokáig, hogy ő kettőnk közül aki a gatyát hordja, és így is volt, legalábbis látszatként, de mind a ketten tudjuk, hogy aki mindent megkapott, aki eldöntötte hol, mikor és kit az én voltam. És én vetettem véget a kapcsolatunknak is, így vagy úgy, de a nők irányítják háttérből a világot.
Amennyiben enged hozzá simulok, s egyetlen mozdulattal tépem le magamról a véres felső ruhát, hogy a tőlünk nem messze lángoló tűzbe dobjam még mindig Magnuson csimpaszkodva.
A fehér alsó ruházaton egy csepp vér sincsen, olyan látványt kelthetnék ha az arcomat nem torzítanák el véres csíkok, mint egy angyal, szőke hajammal és kék szemeimmel.
-Hová megyünk?- Kérdésem most is halk és óvatos, mert nem vagyok benne biztos, hogy tudhatom, hogy megosztja velem, hogy szabad-e kérdeznem. Nem tudom mennyire haragszik. Néha érzem, mármint nem csak látom, és nem csak egy megérzés, mint egy sejtés, hanem konkrétan tudom... a képességemnek köszönhetően. Sejtem miért ez a képesség alakult ki nálam, régen is érzékeny voltam másik hangulatingadozásira, tudtam azonnal mire van szükségük és képes voltam befolyásolni, manipulálni a hangulatukat, ez a tehetségem vámpírként csak tovább fejlődött. Habár azt hiszem, hogy sokkal kevésbé vagyok jó, mint lehetnék. De önmagam fejlesztése helyett általában minden mást csinálok, elég sok minden lefoglal így csak akkor kerül erre sor ha éppen Magnussal vagyok. Mert ő megköveteli és segít benne. Ami hasznos, elismerem... Csak a játék jobban érdekel, pont, mint egy rakoncátlan kölyköt...



by Nadiya

avatar
II. Civil vámpír
I am your dirty dreams

animae scrinium est servitus

Egyedi Titulus : sexybitch
Gif vagy kép :
Play-by : Taylor Swift
Vonal1 :
Faj : vámpír
Posztok : 250
Kor : 460
Lakhely : Seattle
Vonal2 :
Családi állapot : Hát...házas... :roll:
Különleges képesség : Érzelem és elme manipuláció
Foglalkozás : Danse Macabre Club üzletvezető Jericho alkalmazásában
Vonal3 :
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Tárgy: Re: Őrület   Szomb. Aug. 22, 2015 7:08 pm



Elisabethnek



Büntetésem kegyetlen, egy ragadozóra nézve, hogy elveszem tőle az alapvető táplálékának a beszerzési módját. De mert kontrollálatlanul ölt és pusztított veszélybe sodorva magát és akár engem is, hiszen elvezethet hozzám is. Ráadásul presztízs kérdés, hogy kordában tudjam tartani és mostanság a vadászok egyre jobban kezdenek kihegyeződni ránk, muszáj, hogy béklyókat adjak neki és ne eresszem hosszú pórázra. Ez a logikus magyarázata annak, hogy miért tettem ezt, de van egy olyan is ami nem ilyen egyszerű és egyenes. A másik az, hogy megtehetek, kínozhatom és parancsolhatok neki és meg is teszem mert imádom nézni ahogyan szenved, harcol velem, nekem feszül és eltiporhatom egy huszárvágással. Őrület és épp ész viaskodása van benne ebben a büntetésben és a hossza csak tőle, illetve attól függ, milyen a hangulatom és mennyire borult el az elmém abban a pillanatban, mert hát az idő rág bennünket is, és lassan megborítja az elménket is, emiatt is van már mellettem egy ivadékom állandóan és még egy két talpnyaló, hogy a magány és az idő kevésbé kezdje ki az elme törékenységét, hiszen a hosszú életünknek súlya van, ami nyomást gyakorol bárki elméjére, aki ennyi mindent megélt és látott már.
- Még mindig bámulatos ez a hírtelen váltásod. Egyik pillanatban fúriaként csapsz lesz, hogy a másikban már törleszkedő macskaként simulj a tenyeremnek… - jegyzem meg neki, ahogy figyelem, hogy vonásai változnak, engedelmessé válik és nem feszül az akaratom ellen. Mindig is tetszett, lenyűgözött ezen képessége, hogy egy pillanat elég neki ezekhez a 180 fokos fordulatokhoz. Elképesztően tehetséges ebben a tekintetben, de másban is. Igazán sokra viheti még, ha jobban kezd el taktikázni és jobb szövetségeseket választ, mint az az orosz cárfattyú… tudom ki a fickó, már utána nézettem. Egy senki hozzám képest és persze, hogy dühöt szít a szaga, ami bepofátlankodik az orromba, Elisabeth hajáról. Mellesleg a fiókám az élő példája annak, hogy a nők irányítják a világot a háttérből, de még van hová fejlődnie a kedvesnek, hiszen láss csodát az orosz megborította a lánykát és mi lett ennek az egésznek a vége?! Esztelen mészárlás, ami után nekem kell takarítanom. Nem mintha félnem kellene, de tudom, hogy mit tudnak az ellenségeim és annyira nem vagyok őrült, hogy legyek azzal tisztában, hogy ha elegen vannak elég felszereléssel, akkir a rövidebbet is húzhatom. Karó a szívbe, tűz és a hajnal, az ezüstöt már nem is emlegetve. Az új találmányuk az ezüstből készült háló aktív használata, láttam már mire képes. És az az átkozott nemes fém, nem csak a rühes korcsokat marja, de bennünket is. Sose becsüld le az ellenfeled, különben megdöglesz, tanították nekem egykoron. Milyen igaz…
Hagyom bújni és a ruházatának „átszabása” ellen sincsen semmi kifogásom, helyette csak, lustán húzom magamhoz az arcáról lenyalni a vért. Ott van rajta még a Kiválasztott vére, ami oly édes és hívogató, vérszomj ébresztgető, hív bele az őrületbe.
- Egyelőre nem kell tudnod, hol is húzzuk meg magunkat. Ami érdekesebb, hogy ideje fejlesztenünk a képességeden, hanyagoltad. Amit rosszul tettél… - hangom halk még mindig, az indulat ott van bennem. Távoznunk kell, a lovak készen állnak az útra, magam elé parancsolom Elisabeth-t, hogy ne akarjon semerre sem szökdösni, ráadásul kap egy köpenyt is, hogy ne legyen feltűnő, hogy egy szál alsóruházatban nem fázik. A hóvihar majd eltakarja a nyomainkat, hiszen a hó sűrű pelyhekben hullik alá.



avatar
Vendég

Vendég
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Őrület   Vas. Aug. 30, 2015 5:29 pm


My farher, my love, my master
"A fájdalom, a veszteség és végül az elhagyatottság külön-külön is kegyetlen hajcsárok, együtt pedig csaknem elviselhetetlen pusztítóvá válnak."
1794 tele

Olyan vagyok, akár az időjárás, sosem tudhatod, hogy mire számíts tőlem. Egyik pillanatról a másikra, könnyedén váltok hangulatot anélkül, hogy szégyellném magam miatt vagy zavarba esnék.Ez vagyok én, és érdekes módon könnyedén el tudom érni ezáltal a céljaimat. Habár nincs mindenkinek olyan jó emléke rólam. Főleg azoknak nincs akik utólag jönnek rá, hogy át lettek verve.
Imádom játszani a játékaimat, taktikázni és nyerni, egyetlen bajom van csupán, hogy türelmetlen alkatom miatt inkább a rövidebb játszmákat kedvelem. Nem tudok olyan nagy léptékben gondolkozni, mint Magnus vagy ha még is hamarabb elunom magam sem, hogy végig tudjam vinni. S látható helyzetbeli különbség mellett ez az még amiért általában a kettőnk csatájában én vagyok az egér.
És most változtatok mert tudom, hogy jobban járok ha megteszem, és mert így könnyebb, nem kell a mögöttem égő tűzre gondolnom, sem Margarethre sem arra amit tettem, csupán térítőm hangulatára. Hiába mondja, hogy nem válik be nála a hízelgés, hazudik vagy csak nem akarja beismerni, mert igenis beválik. Nem minden körülmények között, de mindenképpen enyhítő ereje van.
Megjegyzésére csak egy ártatlan, alig észrevehető kis mosoly a válasz a szám szegletében.
Ha macska lennék, most bizonyosan dorombolnék, de nem tudok így csupán arcomat simíthatom neki az övének, vagy nyakába fúrhatom az orromat magamba szívva ismerős és megnyugtató illatát. Behunyom a szemeimet, amikor lenyalja az arcomról a vért, és halk nyögés szakad fel belőlem, mozdulata a régi időkre emlékeztet, szikár testének gyengéd simítására az enyémen.
Kinyitom a szemeimet és hagyom, hogy megpillantsa bennük a vágyat, mindig is csupán egy fegyverem volt vele szemben és azaz, hogy nő vagyok, s ő bármennyire tapasztalt és bármennyire is a mesterem akkor is férfiból van. Hallom a hangjában az indulatot, látom a körülöttünk tomboló viharban, hogy ideges még mindig.
-Tudom Térítőm,sajnálom. - Válaszolom neki alázatosan, persze kérdés, hogy meddig tart nálam ez az állapot, mert lehet, hogy pont ugyan olyan gyorsan eltűnik, mint amilyen gyorsan érkezett.
Letépem magamról a felső ruházatot ami csupa vér, s magamra veszem a köpenyt. Magnus előtt szállok be a kocsiba természetesen, kényelmesen elhelyezkedek az egyik oldalon. Vastag függönyök lógnak alá, melyek megakadályozzák, hogy a hideg és természetesen a hó betörjön hozzánk, s a kíváncsi szemek elől is elrejtenek.
Nem tudom meddig fogom bírni a jó kislány szerepét, hiszen érzem, hogy az éhség már most mardos belülről... Persze nem tudom, hogy mit vártam mikor majdnem teljesen szárazra szívott, hogy meddig fog tartani azaz áldásos állapot, hogy nem zavar az éhség. Most már nagyon is kezd zavarni, vajon mikor jön el az a pont amikor már nem bírok magammal. Amikor már nem jön be az, hogy az ülést markolom vagy, hogy a saját tenyerembe vájom a körmömet?
-Messze megyünk?- A hangom tompán csendül a menetzaj monotonitásában. Persze fogalmam sincsen arról, hogyha megérkezünk... Hogy lesz-e ott táplálék, vagy, hogy enged-e majd enni. Nincsenek kétségeim afelől, hogy Magnus itt még nem fejezte be kínzásomat, nevelésemet vagy nevezzük akárhogyan...
Nem tudom, hogy a vérszomjról le lehet -e szokni, azt viszont tudom, hogy nagyon tudok olyankor tombolni. És nem csak torkok feltépése hanem gyilkolás terén is. Amúgy is szeretek másoknak szenvedést okozni, szeretem a gyilkolást, a rokonok sikolyát a fülemben csengeni. Imádom a halk pukkanó hangot amit a bőr hallat, ha belemélyesztem a fogamat, de a reccsenést is, mely azt követi, ahogyan feltépem. Imádom a félelem szagát, teljesen megrészegít, ahogyan a vérét is....
Gyomrom görcsbe rándul a gondoltra, s lehunyt szemmel dőlök hátra, habár tudom, hogy sosem voltam képes lemenni alfába, próbálkozni szabad.



by Nadiya


avatar
II. Civil vámpír
I am your dirty dreams

animae scrinium est servitus

Egyedi Titulus : sexybitch
Gif vagy kép :
Play-by : Taylor Swift
Vonal1 :
Faj : vámpír
Posztok : 250
Kor : 460
Lakhely : Seattle
Vonal2 :
Családi állapot : Hát...házas... :roll:
Különleges képesség : Érzelem és elme manipuláció
Foglalkozás : Danse Macabre Club üzletvezető Jericho alkalmazásában
Vonal3 :
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Tárgy: Re: Őrület   Kedd Szept. 01, 2015 3:16 pm



Elisabethnek



S a fúria macskává válik, és így lesz belőle egy kézhez törleszkedő kiscicus. Ez Eisabeth, egyszer támad ás olyan mint az időjárás, majd lecsillapszik és megnyugszik. Kettős, akár a legtöbb nő, nem véletlen, hogy a tengert és a nőket egy lapon emlegetik, igen csak sok bennük a hasonlóság. Ám ez a kis műsor nem hat meg, sokkal nagyobb gondok vannak, mintsem, hogy ennyivel kiengesztelhessen, de csak sorban. Minden egymás után elintézünk, az idő nem rohan, ahogyan mi sem, de arra nem érünk ettől még rá, hogy egész éjjel itt vesztegeljünk. Csak addig maradunk még megbizonyosodok arról, hogy sem a vihar sem az emberek nem tudják már megmenteni a helyet, a tűz végzi a dolgát és ha el is tudják oltani, akkor sem marad már nyom utánunk. A lényeg, hogy a testeken ne legyen felismerhető a vámpír harapás, vagy arra utaló jel, a vér tűnjön el a padlóról és a földről, erről is gondoskodtunk, hiszen minden fel lett locsolva gyúlékony anyagokkal, hogy maximálisan eltűntessük a nyomokat. Az emberek nem fogják tudni megmondani, hogy a tüzet mesterségesen okozták és nem egy szörnyű tragédiának köszönhető, hogy az egész lángra kapott és a tűz könyörtelenül terjed tovább. Hány és hány alkalommal, tisztított utánunk a tűz? Nem az első eset, hogy valami leég, voltak idők, mikor konkrét falvak lettek felgyújtva… Ez az eset se sokkal különb.
A vágy simogatja az önbecsülésem, de most nem elég ahhoz, hogy elüljön a fellobbant indulat. Később majd hagyom magam kiengesztelni a gyönyörökkel, amit nyújtani tud nekem, de az nem most fog bekövetkezni. Ez pedig benne van a tekintetemben is.
- A sajnálatod nem elég a számomra… - szúrom neki oda, miközben a hintóban helyezkedek el én is, nem kultiválom ezt az utazási formát, jobb szeretek nyeregben lenni, de jelen pillanatban úgy érzem jónak, ha a lány a szemeim előtt van. A nyomainkat a hó majd szépen elfedi, nem aggódom emiatt, később pedig hitelesebb lesz a mese, hogy átutazóban vagyunk, vendégségbe és ez a kis szőke a feleségem.
- Öltözz át…- hanyagul intek a ruhára, ami ott pihen a hintó belsejében. Vörös és elegáns. Pongyolában nem maradhat, az sokat megtörne a kis történetünkön, ha esetleg kíváncsi szemekbe futunk bele. Kínja nem érdekel, csak tűnődve nézem és az időjárásra koncentrálok, a tőle elvett vér pótolta a kiesett energiáimat, amit a vihar generálása emésztett fel, de az intenzitás fenntartása is sokat kivesz belőlem, így a hintó olyan gyorsan halad amennyire csak lehetséges anélkül, hogy a lovak kitörnék a lábukat vagy a kocsinak esne baja. Az éhség nem csak benne horgad, de bennem is kezdi felütni a fejét, és mint tudjuk a vérszomját tőlem örökölte.
- Olyan távol innen amennyire csak lehetséges… Holnap hajóra szállunk és továbbállunk, olaszországba jössz velem. Elvárom, hogy a legjobb formádat hozd és jutalmad nem marad el... - Hajnalra elérjük a házat, ahol meghúztuk magunkat, régi ismerős egy hatalmas kúriában, amiben vendégül látnak bennünket. Lesz ott számunkra élelem, de ez Elisabethre nem vonatkozik, csak és kizárólag állatból engedem majd táplálkozni, meglátjuk, mennyit csillapul haragom, hogy a patkányok szolgálnak majd neki táplálékul vagy kegyelmezek neki, és ízletesebb falatot kaphat. Mindeközben a vihar csillapodik, ám a havazás nem szűnik, az időjárás már az én akaratom és erőm nélkül is ontja magából a havat, ami eltűnteti lassacskán a nyomainkat.


avatar
Vendég

Vendég
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Őrület   Vas. Szept. 06, 2015 8:10 pm


My farher, my love, my master
"A fájdalom, a veszteség és végül az elhagyatottság külön-külön is kegyetlen hajcsárok, együtt pedig csaknem elviselhetetlen pusztítóvá válnak."
1794 tele
Már most látom hogy nem lesz ez olyan egyszerű... Mármint kiengesztelni, általában sikerülni szokott, de most túlságosan be van ràgva. Kissé összerezzenek a szavaira ahogyan ez tudatosul bennem.
-Akkor mi lenne elég? - Oh igen, tudok én nagyon jókislány is lenni, egy igazi dorombolós kiscica, csak hamar megunom az a probléma. Mert ezt is úgy fogom fel mint egy játékot, egy szerepjátékot, egy játékot melynek a célja a teremtőm kiengesztelése jelen esetben.
Egy szó nélkül veszem le a köpenyt, hogy utána felhúzzam a vérvörös ruhát, mely pont az ízlésesen való. Az alsó ruházatot elvileg nem kéne levennem hiszen nem lett véres én még is mindenek előtt attól szabadulok meg,hogy csak egy fűző marad rajtam, szintén fekete, vörös és csipkés. Na és persze a hozzá tartozó harisnya és a combomat körülölelő tartója. Nem kapkodom el sem a vetkőzést sem pedig az öltözést. Hagyok neki időt, hogy minden fedetlen porcikámat kényelmesen megnézhesse magának, meg persze a testemen vetkőzés közben végigfutó ujjaim vonalának követése is lehetővé válik ezáltal.
Ahogyan a vörös anyag a testemre simul az arcába nézek, mind a két kezem a térdére siklik s lassan sokat láttatóan, a fűzővel feltolt kebleimből elé térdelek.Fekete szempillák mögül pislogok fel rá,s búgó hangon csendülnek fel szavaim.
-Megkötöd a fűzőmet? - Csak ekkor fordulok meg, hajam elhajtva az útból, s félig oldalra fordítva az arcom, természetesen még mindig térdelvé. A hintó nem alkalmas arra hogy az ember felegyenesedve álljon benne, de engem ez egy cseppet sem zavar.
Olaszország említésére egy pillanatra megmerevedek, kurtizán korom óta nem jártam ott... Pontosabban azóta, hogy Magnus átváltoztatott és elvitt onnan magával. Furcsán kellemes érzés bizsergett bennem, ugyanakkor viszont tartottam is a dologtól. Él bennem egy kép Olaszországról és nem akarom, hogy megváltozzon. És nem elhanyagolható tény, hogy nem egy festmény készült rólam abban az időben...már ha még megvannak...
Az izgalom keveredik bennem a lassan túlságosan is kínzó éhséggel. Egy szerencsém van talán és az a hajnal... Legalábbis míg fel nem ébredek, ugyanis a hajnal, fiatal korom miatt teljesen kiüt. És ki tudja, hogy megérkezésünkkor Magnus milyen hangulatban lesz... Tartok tőle, hogy szadista kedvében van, és a fejébe vette, hogy megleckéztet. Úgy is olyan régen látott...
Hiába mondja, hogy viselkedjek ha elkap az éhség, mármint van az a szint ahonnan már nem hiszem, hogy nagyon érdekelni tud, hogy mi lesz a büntetésem ha leégetem vagy a jutalmam ha nem...
A függönyhöz nyúlva finoman elhúzom, hogy kikukucskálhassak rajta, természetesen még mindig esik a hó, de kicsit alább hagyott a vihar, sejtem azért mert Magnus már nem gerjeszti.
Egyrészről irigyeltem ezt a képességét, másrészről viszont örültem az enyémnek ha éppen sikeresen tudtam használni. Néha bosszantott, hogy érzem mások hangulatát, és könnyen befolyásolhatják az enyémet ha nem figyelek oda. Éppen ezért megtanultam magamból kizárni, és mostanság már tényleg csak akkor csap meg valaki érzelme ha nagyon erős. Egy baj van csupán, hogy ez nem olyan dolog amit azonnal le tudok venni. Mármint, egyszerűen csak fokozódik bennem az ami másban és néha eléggé nehéz elkülöníteni a saját hangulatomat éppen attól akivel együtt vagyok. Néha meg, ha akarom sem tudom használni az erőm mert nem érzem a velem szemben álló állapotát, egyszerűen nem... fogalmam sincsen, hogy mi befolyásolja a dolgot, de valami nagyon.
Behunyom a szemeimet, és egyszerűen nem veszek levegőt, igen ehhez koncentrálnom kell, ugyanis megszoktam, hogy megteszem. Évekbe tellett megtanulni, hogy embernek tettessem magam, most meg már az ellenkezője esik nehezemre. Mókás mi?
De levegő nélkül könnyebbnek tűnt, éreztem, hogy közeledünk egy faluhoz, városhoz vagy valamihez ahol emberek laknak, és éheztem, mert nem maradt bennem elég vér, még egy kicsit tartani akartam magam... legalább hajnalig, hogy utána kiüssön a nappal.




by Nadiya

[/quote]

avatar
II. Civil vámpír
I am your dirty dreams

animae scrinium est servitus

Egyedi Titulus : sexybitch
Gif vagy kép :
Play-by : Taylor Swift
Vonal1 :
Faj : vámpír
Posztok : 250
Kor : 460
Lakhely : Seattle
Vonal2 :
Családi állapot : Hát...házas... :roll:
Különleges képesség : Érzelem és elme manipuláció
Foglalkozás : Danse Macabre Club üzletvezető Jericho alkalmazásában
Vonal3 :
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Tárgy: Re: Őrület   Hétf. Szept. 07, 2015 10:44 pm



Elisabethnek



Tett már őrültségeket, amikből már kirángattam és azok nem húztak fel enynire mint ez a mostani eset. Ebben benne van az is, hogy zavar annak az orosz fattyúnak a jelenléte. Befolyásolhatta és befolyásolta is Elisabeth tetteit és elméjét is egyaránt, ami pedig kifejezetten nincs az ínyemre, ő az enyém és én tehetem meg ezt vele egyedül. Ehhez képest megjelent ez a kis sehonnai mitugrász és úgy gondolta, hogy beléphet a helyemre? Nos, nagyot tévedett és előbb utóbb a bosszúm is utol fogja érni, de mint tudjuk az hidegen tálalva az igazi. Akkor fogom elkapni, amikor egyikük sem számít arra, hogy benyújtom a számlát. A kis kurtizánom nem ússza meg azzal, hogy eltiltottam a friss vértől, még meglesz ennek a böjtje, hogy ellenem szegült és elhagyott, hogy ekkora mocskot takaríthattam utána.
- Majd megtudod, kiscicám, amikor eljön az ideje, akkor megfogsz tudni mindent. De jelen pillanatban elég, ha annyival vagy tisztában amennyit eddig elárultam neked. – Szándékosan teszem ezt vele, szándékosan körítek és húzom a madzagot, nem árulom el neki, de kilátásba helyezetm, hogy egyszer megtudja. Minden valami sokkal nagyobb terv részem egy szelet, egy építőköve annak amire készülök és nem minden tettem most kamatozik, hanem majd a jövőben bontakozik majd ki. Megvan az oka, annak amit ahogyan és amikor teszek és mint ahogy bosszút álltam a nemzőmön is, úgy másokon is fogok. De ritka, hogy azonnal lecsapjak, az csak indulat és nem mozdítja előre a játszmámat. Én pedig játékos vagyok ebben a sakkjátszmában, bár még csak a háttérből mozgatom a magam bábúit, de eljön az ideje, hogy ott legyek az első sor közelében.
Hátradőlve figyelem a műsort amit nyújt nekem, csábít, felkelti a figyelmemet, nem lennék önmagam ha nem így lenne, de nem ugrom be neki, nem adom meg neki a lehetőséget, hogy ezzel elérje az enyhülésemet. Játék ez magammal szemben is, kínzás, tiltakozás, megtartóztatás, hogy utána érdekesebb és édesebb legyen, mert úgy is megkapom, de akkor amikor majd én akarom és nem akkor és ott ahogyan ő. Illetve nem is vagyok öngyilkos jellem, hogy itt feledkezzem buja kis idomaiba. A kocsi nyílt színen van, bármikor megtámadhatnak bennünket és nem óhajtok kiszolgáltatott lenni és elfeledkezni a világról.
- Mesterien forgatod még mindig… - jegyzem meg neki, ahogy intek forduljon, megkötöm a fűzőt és érzem, hallom hangom mélyebb morranását, ahogy szót intézte hozzá. nem hagy hidegen, haragom ide vagy oda, ez a nő sosem fog hidegen hagyni, mindig is hatással lesz rám és így bosszant, dühít a másik jelenléte, megtűrtem több szeretőjét, játékszerét, de ez a fattyú szúrja a szememet, mert olyanra is rá tudta venni, ami másoknak nem sikerült így.
A fűzőt gyakorlottan kötöm, igaz oldani jobb szeretem, de ennek is megvan a maga varázsa. Olaszország pedig számomra is kedves én magam is ott születtem és most hazakívánok térni egy rövid időre, a portrék miatt pedig nem aggódom. felvásároltam vagy elpusztítattam azokat, hogy kisajátíthassam magamnak a kis kurtizánomat. Ő az enyém magamnak tettem vámpírrá, és idővel teljes egészében is az enyém lesz, ám a terveimbe még nem fér bele, így el kell majd eresszem újfent, de addig is, van még időnk…
- Vár egy kellemes kis koporsó, Elisabeth… - Villantom rá a tekintetem, ahogy a hintó megáll és néhány pillanattal később feltárul az ajtaja. Vámpírok szolgái állnak előttünk. Emberek, akik hűen szolgálnak bennünket, pontosabban egy régen nem látott barátomat, aki ma a vendéglátónk lesz. Jean-Claude a házban vár bennünket, emberei kísérnek be és vezetik el a bintót.
- Légy jó kiscica és talán kapsz valami finomat is még hajnal előtt… - súgom bele a kis kurtizánom fülébe, ahogy kiszállok és a kezem nyújtom neki, hogy kövessen.


avatar
Vendég

Vendég
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Őrület   Szer. Szept. 09, 2015 9:49 am


My farher, my love, my master
"A fájdalom, a veszteség és végül az elhagyatottság külön-külön is kegyetlen hajcsárok, együtt pedig csaknem elviselhetetlen pusztítóvá válnak."
1794 tele

Elmélyülő hangja, sötét pillantása felér minden bókkal. Na persze, ettől még elég nyilvánvaló, hogy nem fog engedni, máskülönben nem így viselkedne. Volt pár évem, hogy kiismerjem őt, és úgy egyébként a férfi nemet. Szóval, szépen visszaülök a helyemre, és nem az ölét választom, ahogyan először terveztem. Nekem egy pillanatra sem fordul meg a fejemben, hogy esetleg valaki megtámadhat minket. Elvégre esik a hó, és a lovak sem kis tempóban száguldoznak...
Azt hiszem soha eddigi életemben nem vártam még annyira a hajnalt, mint most. Szeretnék minél később átesni Magnus játékán... és amíg öntudatlan vagyok addig nem tud szívatni.
Még bele sem gondoltam igazán, hogy állatból egyek. Meg sem fordult a fejemben, elvégre ott a kupa meg az önkéntes véradási lehetőség. Biztos vagyok benne, hogy akad olyan férfi aki hajlandó rá. Vajon az elbájolás ér? Elvégre ha elbájolom onnan már szabad akaratából adja. Nem igaz? Minden jobban hangzik, sem mint szőrös nyakba mélyeszteni a fogaimat... Vagy egy patkányba... Blöh... akkor inkább nem eszek. Nem tudom miért jelent meg lelki szemeim előtt a szőrös kis rágcsáló képe, talán mert undorodok tőle, és tudom, hogy ezt Magnus is tudja.
Behunyom a szemeimet, és megállom, hogy a fejemet csóváljam. Hamarosan a kocsi megáll, s Magnus megjegyzésére kinyílik a szemem, és egy gyors fintor szalad át az arcomon. Utálom a koporsókat. Én ágyban alszom, és nem koporsóban és nem érdekel, hogy a vámpírok miként vélekednek a koporsó biztonságáról...
-Már alig várom... -Jegyzem meg és nem sajnálom az undort a hangomba vinni. Nem veszek az orromon levegőt, sőt úgy egyáltalán nem veszek levegőt, ugyanis nincs kedvem kísérteni magamat. A dobogó szívek hangja pontosan elég kínzás így is. És fogalmam sincsen, hogy meddig bírom visszatartani magam és honnan jön az a pont amikor már nem tudom befolyásolni a vérszomjamat. Most is érzem, ahogyan kilépek Magnus után elfogadva a segítségét, s pillantásom a halandókra esik. Pupilláim kitágulnak, s testembe tompa fájdalom csikorog, legszívesebben most azonnal feltépném a torkukat. De úgy sem sikerülne, meg amúgy is miféle bemutatkozás lenne. Így hát belé karolok, de rögtön meg is bánom, ahogyan a fülembe mormogja a szavait, felmordulok és szem forgatva elfordítom a fejemet.
Legszívesebben elengedném és sértetten egyedül mennék tovább, de az egyetlen, ami visszatart, hogy engedjek a vérszomjamnak az a bőrének a tapintása.
Mindettől függetlenül egyre kevésbé vagyok boldog, nem elég, hogy megfoszt attól ami az egyik legnagyobb élvezetet nyújtja a számomra... a szexen kívül természetesen, de a kettő együtt a legjobb... szóval nem elég, de még túráztat is rajta, piszkál és emlékeztet, hogy rohadtul, csak az ő kényén és kedvén múlik, hogy mit eszek.
Csak azt nem értem, hogy miért bízok abban, hogy nem fog hamarosan elborulni az elmém, mikor annyi vért kiszívott belőlem... Mert én érzem, minden egyes alkalommal amikor egy szolgáló túl közel kerül hozzám, ujjaim megfeszülnek Magnus karján. Hiába mondja, hogy viselkedjek jól, ha egyszerűen képtelen vagyok rá.
Beérve az ismeretlen házban, kitágult pupillái úgy pásztázzák körül a helyiséget, ahogyan egy igazi ragadozó tennék. Elvégre az vagyok, bármit is tett velem Magnus. Gyilkolni is tudok még mindig...
Pillantásom meg is találja az egyik szolgáló lányt, aki nyilván valóan fél, vagy nagyon izgul, nem tudom megállapítani hiszen még mindig igyekszem levegővétel nélkül közlekedni. Viszont a szíve, a szíve... hevesen lüktet a mellkasában, akár csak a menekülő áldozaté, és biztos vagyok benne, hogy érezném a félelmének a szagát, ha beleszagolnék a levegőbe, hmm érzem is. Tudatlanul szippantok mélyet, s pillantásom a lány rémült szemeibe fúrom aki dermedten áll, sötét tekintetem tüzében. Nem is tudom, hogy mi zökkent ki, talán Magnus vagy a léptek zaja az elemeltről, de elfordulok, s arcomat Magnus karjába temetem, s hagyom, hogy illata elnyomja a rémült lány szagát, még mielőtt olyat teszek, amit később nagyon megbánok. Ha nem is magamtól, sejtéseim szerint a mesterem majd gondoskodik róla, hogy megbánjam. Ha sokáig szórakozik velem, nem tudom, hogy meddig bírom, de nem sokáig az biztos...



by Nadiya

avatar
II. Civil vámpír
I am your dirty dreams

animae scrinium est servitus

Egyedi Titulus : sexybitch
Gif vagy kép :
Play-by : Taylor Swift
Vonal1 :
Faj : vámpír
Posztok : 250
Kor : 460
Lakhely : Seattle
Vonal2 :
Családi állapot : Hát...házas... :roll:
Különleges képesség : Érzelem és elme manipuláció
Foglalkozás : Danse Macabre Club üzletvezető Jericho alkalmazásában
Vonal3 :
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Tárgy: Re: Őrület   Csüt. Szept. 10, 2015 9:25 pm



Elisabethnek



A lovak tempója kielégítő, de lehetnének gyorsabbak is, ugyanakkor a havazás ami mellettünk áll az ellenünk is dolgozik és ennek nem örülök. Mindig vannak vakmerő vadászok akiket nem izgat a veszély és a prédájuk nyomába szegődnek. Ha valahonnan megneszelték a vámpírok által elkövetett mészárlást, könnyen lehet, hogy a nyomunkba szegődhettek, de mivel sem én sem Lisandro nem érzünk idegent a levegőben… Úgy gondolom, ebben az épületben biztonságban leszünk, jól védhető, vastag falakkal rendelkezik és a pinceszint igazán rafinált és útvesztős, hogy az idegenek könnyen eltévedhessenek, tele rejtett termekkel és ajtókkal. De térjünk vissza a kis vámpíromra, aki rájött arra, hogy ezzel nem fog célt érni, ahhoz túlságosan is haragos vagyok. Kelletheti magát, de nem fogok engedni, még mindig fortyogok és éhes is vagyok, a vihar szinten tartása sokat kivesz belőlem, itt már magától elállt volna a havazás.
Patkányok. Várnak rá. Tudom, hogy undorodik tőlük. Viszont, a büntetése így lesz, teljes és mert én is éltem patkányvéren, a nagy pestis járványok idején. Nem mindig volt gusztusom a hullákhoz… én is megválogatom mikből és hogyan táplálkozom, de mikor nem volt más… nos, kóstoltam mind a kettőt. A szükség igazán nagyúr tud lenni, különösen ha egy hadra való vadász is van a vámpír nyomában.
Ma még sok kellemetlenségben lesz része, koporsó, patkány és más egyebek. Az itteni szolgálók nem donorok, nem adnak neki vért. Pontosabban, csak neki nem donorok. Az utasítás világos, Jean-Claude tiszteletben tartja a döntésemet és nem fogja, vendégül látni a kis kurtizánom még engedélyt nem adok rá. A legtöbb esetben én ez a csendes őrült típus vagyok, nem őrjöngök és tajtékzom, de ha meg kell, leckéztessem az ivadékom, akkor kegyetlen játékba kezdek bele.
Megtehetném, hogy megkímélem, hogy nem hozom ilyen helyzetbe, hogy figyelembe veszem az ő szenvedését, de nem teszem meg. A magam aljaskodó módján büntetem meg őt azok miatt, amiket megtett és a magam féltékenysége miatt is. Hagyhattam volna ott is, el is engedhettem volna, de nem tettem meg és a saját gyengeségem miatt is őt fogom büntetni és kínozni, ahogy most éppen teszem. Tartom őt, nem eresztem, nem engedném meg neki, hogy támadjon, nem ereszteném, hogy megkóstolhassa azt a riadt kislányt. Én gondoskodtam a jelenlétéről én tettem róla, hogy félelemmel legyen teli.
- Tudod ki az a lány? Nézd csak meg jobban… hát nem ismerősek a vonásai? – A lány igen csak hasonlít Elisabeth barátnőjére. Rokoni szál is lehet közöttük, de ezt nem most árulom el neki, hogy így van vagy sem. Ugyanakkor, szándékos a dolog, amint megláttam a lányt kértem, hogy állítsák szolgálatba tapasztalatlansága ellenére is, és tettem róla, hogy rettegjen Elisabethtől. Féljen a jelenlétében és menekülni akarjon. Szemét húzás a részemről tudom.
- Fogd és idd…. – Állati vért kap egy kristály pohárban, de igen csak keveset, egy nyeletnyit. Kínzás és aljas húzások sora, ez a mai hajnal előtti jussa, utána elválik mit hoz az új éjjel, hogy enyhülök-e vele szemben vagy sem.


avatar
Vendég

Vendég
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Őrület   Vas. Szept. 13, 2015 5:47 pm


My farher, my love, my master
"A fájdalom, a veszteség és végül az elhagyatottság külön-külön is kegyetlen hajcsárok, együtt pedig csaknem elviselhetetlen pusztítóvá válnak."
1794 tele

Persze tudtam mindig is, hogy kegyetlen, egyáltalán nem újdonság számomra. Hiszen nem egyszer néztem végig, hogy játszadozik el az áldozataival, néha fizikailag, néha lelkileg terrorizálva őket, attól függően, hogy éppen milyen kedve volt. Sőt alkalmanként már lehetőséget is kaptam rá, hogy kipróbáljam a saját bőrömön és még is minden egyes alkalommal meg tudok lepődni az eltökéltségén, és a szélsőségein. Mármint, hogy nem hagyja elterelni magát az eltervezett céltól, és ha kell akkor türelmes. Pont ez azaz erénye ami bennem nincs meg, nagyon ritkán tudok csak türelmesen viseltetni valami iránt, szeretem a gyors eredményeket... És nyilván ezért is veszítem el annyiszor a játszmát vele szemben. Nem vagyok benne biztos, hogy nem eresztene el, ha hirtelen véget érne az önuralmam, elvégre a fogamat úgy sem tudnám belemártani abba a törékeny kis nyakba. Elvégre parancsot adott rá, mint térítőm, így bármennyire is szeretném a láthatatlan szálak visszatartanának tőle, tudom, és fölösleges lenne még csak kipróbálni is. Csak jobban felidegesíteném magamat, amikor nem sikerülne. Mert nem sikerülhetne, mondjuk persze attól még megölhetném... kitörhetném a nyakát, és ha már halott akkor már nem élő, nem igaz? És akkor már tudnék belőle inni talán... és amíg meleg benne a vér, addig nem is olyan szörnyű. Mindent folytathatnék ugyan onnan, csak éppen előtte meg kell majd ölnöm az áldozatomat. Egy kis megnyugvást jelent a felismerés...habár azt nem mondanám, hogy teljesen jól érzem magam a mostani helyzetemben. Orromban Magnus illatával ami talán visszatart attól, hogy nekimenjek szegénynek, oda fordítom ismét a pillantásomat és jobban megnézem magamnak. Ujjaim megfeszülnek térítőm karján, ahogyan a felismerés egy apró szikrája felüti magát a fejemben. Persze fogalmam sincsen ki a lány, de pontosan tudom, hogy kire hasonlít. És innentől kezdve már azt is, hogy miért van itt.
-Nem tudom ki ő... -Válaszolom készségesen, de halkan, persze ismerősek a vonásai. De nem látom értelmét megemlíteni, hiszen mind a ketten tudjuk, hogy Margareth szinte kiköpött hasonmása. Nem vagyok hajlandó most összezuhanni, nem akarom megkérdezni, hogy miért csinálja, nem akarok neki könyörögni, hogy hagyja abba és nem is fogok. Egyszerűen elfordítom a pillantásomat a lánytól, hogy ne kelljen ránéznem, és majd az este további részében is így teszek majd. Ha csak Magnus nem dönt úgy, hogy egyedül hagy, mert akkor könnyen lehet, hogy nem éri meg a kicsike a reggelt. Na nem azért mert, hogy hasonlít a barátnőmre hanem azért mert reszket, árad a pórusaiból a félelem és tudom ha felé lépnék már el is rohanna... felhívás keringőre...
Elveszem a poharat, s már csak a nyeletnyi vér látványától is fintor kerül az arcomra, de amikor ajkaimhoz elemelem, hogy utasításához híven megigyam, orromat megcsapja az állati vér szaga. Egy pillanatra megtorpan a kezemben a pohár, mivel nem igen szoktam állatból inni, és borsódzik a hátam a gondolattól, hogy egy szőrös lénybe mártsam a fogaimat, nem igen tudom megállapítani, hogy milyen vérről is van szó, csak éppen azt tudom, hogy nem emberi...
S ahogyan a számba kerül kis híján vissza is köpöm...Összerándulok, s ha próbálnám sem tudnám a grimaszt letörölni az arcomról... S habár borzalmas az íze még is csak vér, és kifejezetten kevés, viszont arra pont elég, hogy érezzem mennyire szükségem lenne többre.
Leteszem a poharat, az első mellettem elhaladó szolga tálcájára téve. Habár utálom a koporsókat, most még is vágyok egybe inkább sem, mint ennyi ember között mászkálni. Egyre inkább motoszkál bennem valami... valami állatias, ösztönszerű, mely arra akar biztatni, hogy a legközelebb mellettem elsuhanót kapjam el...
Érzem, hogy minden porcikám, minden izmom megfeszül, ugrásra készen várakozik, hogy feladjam a küzdelmet ép eszemmel szemben, hogy engedjek a kísértésnek. Pillantásom úgy siklik egyik személyről a másikra, akár egy drogosé, a különböző dílerekre, amikor már régen lőtte be magát. Talán ez pont az is, mármint függőség, imádom a vérmámort, az ízét a számban, a szabadságot, a hatalmat mely ezzel jár, az érzést, hogy bármit megtehetek, pedig nem, nagyon nem. Behunyom a szemeimet, most egyetlen apró kis seb, felszíni sérülés, apró vágás elég lenne ahhoz, hogy ne érdekeljen Magnus, meg a véleménye, vagy éppen a büntetés melyet kilátásba helyezett.
Észre sem veszem, hogy ujjaim az egyik pincér karjára kulcsolódnak, csak mikor kinyitom a szemeimet, menet közben kaptam el, ahogyan elsietett mellettünk, vagyis csak sietett volna , de én megállítottam.
- Miben segíthetek hölgyem?- Barátságos arca nem tükrözött félelmet, vagy naivitást, de ha még is lett volna bármi ilyesmi, akkor sem tűnt volna fel, hiszen pillantásom a nyakán lüktető érre tévedt, s le sem tudtam venni onnan a szemeimet. Nyelveim végigfutottak vérvörös ajkaimon, és éppen csak az ép elme egy láthatatlan, vergődő szikrája tartott vissza attól, hogy kipróbáljam milyen a végre. Hogy hallani akarjam a halk kis pukkanó hangot, ami egy harapást követ...



by Nadiya

avatar
II. Civil vámpír
I am your dirty dreams

animae scrinium est servitus

Egyedi Titulus : sexybitch
Gif vagy kép :
Play-by : Taylor Swift
Vonal1 :
Faj : vámpír
Posztok : 250
Kor : 460
Lakhely : Seattle
Vonal2 :
Családi állapot : Hát...házas... :roll:
Különleges képesség : Érzelem és elme manipuláció
Foglalkozás : Danse Macabre Club üzletvezető Jericho alkalmazásában
Vonal3 :
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Tárgy: Re: Őrület   Hétf. Szept. 14, 2015 8:07 pm



Elisabethnek



Nem hiába van a mondás miszerint a lassú víz partot mos. Ez pedig valóban így van és mióta élek ezt is alkalmazom, korán megtanultam, hogy ki kell várni a megfelelő pillanatot és alkalmat arra, hogy a céljaimat elérhessem. Most sem teszek másképpen, nem hagyom magamat eltéríteni és nem is engedek a büntetésből amit kiszabtam rá, még akkor sem, ha pontosan tudom, hogy egy időzített bomba az amit most magam mellett tartok, egy igazán csinos, minden érzékemet megmozgató nő képében. Ettől lesz izgalmas, hogy tudom, bármikor feladhatja és engedhet az ösztöneinek és akkor elszabadulhat a pokol, ha engedem újra csak tombolni. Lehet ezt akarom, hogy megtegye és utána tovább gyötörhessem féltékenységemben is, de ez utóbbiról sosem fog tudomást szerezni, még élek, nem juthat a tudomására. Felhasználná ellenem és akkor végeznem kellene vele, ami hatalmas fájdalom lenne a számomra.
Talán gyötörhetném még vagy meg is kegyelmezhetnék neki? Átkozott egy nőszemély ez a némber?! gyengévé tesz, már- már emberien gyarlóvá a lelkem legmélyén és szinte megkönyörülnék rajta, hogy engem magasztaljon, de ahogy felidézem magamban a pusztítást, azt a fattyút a haragom lobban és lőttek annak, hogy az ujjai köré csavarhasson, mindebből pedig semmit nem mutatok neki. Elzárom az érzéseim és nem engedem, hogy bármivel is tisztában legyen velem kapcsolatban. Ővé a haragom és a közönyöm, ennyit mutatok magamból neki.
Derekára csúszik jobb kezem és magamhoz vonom szorosan tartva őt, hogy ne támadhasson ha a lány menekülésbe fogna, közben pedig közelebb hajolok hozzá és a hajába szagolok bele, érzem rajta az orosz szagát, vicsorgásra késztet.
- Valóban? Csak nézd meg… te is tudod, hogy kicsoda is a lány… Mind a ketten tudjuk, kinek a vonásai köszönnek vissza az arcán és ez a rettegés… tudja, hogy te tetted… - Tűr a szívbe, egy újabb döfés haragomban, hogy érezze a fájdalmat, hogy ébredjen benne is a harag, ami bennem tombolt. Meg kellene ölnöm, hogy ne hozzon ilyen helyzetbe, ugyanakkor élvezem is ezt az egészet és inkább őt gyötröm, hogy eltereljem a figyelmemet. Önző szarházi tudok lenni, amikor a kényem és a kedvem azt diktálja.
- Válassz, engedelmes leszel, vagy őt is megakarod ölni? – Teszem fel neki az aljas kérdésemet, közönyös hangon. Szándékosan ütöm meg ezt vele szemben, szándékosan mondom így neki, miközben ott tartom a karomban és nem eresztem el.
Eleresztem, amikor a pincér közelít, más dolgom akad, történetesen vendéglátónkkal kell néhány szót ejtenem. Üzleti ügyben járok nála és csak mellékes, hogy összeszedtem az ivadékomat, ez a hivatalos szöveg. De Elisabeth kétségbeesett hívása hozott ide és ez sürgette meg ezt a találkozót régi jó cimborámmal. A szállásról és az élelemről váltunk néhány szót, majd burkoltan a felmerült üzletről, később még értekezni fogunk a vadászokról is. Elisabeth mozgását a szemem sarkából követem, hogyan is nyúl a pohárhoz és mi módon iszik bele, látom az undorát. Ha tudná, hogy minek a vért is kapta meg?! De ezzel már nem kínzom, már nem árulom el neki, hogy minek a véréből kapott egy kortyot. Meglátom még mikor is kegyelmezek meg neki. Elcsípem a mozdulatot amiben a pincért ragadja meg, de nem akadályozom meg benne. Jó kislány, viselkedik és nem vetette rá magát a halandóra.
- Nos, ideje, hogy odabent folytassuk a társalgásunkat… - Intek a szalon irányába, hiszen eddig az előtérben álldogáltunk, itt voltak felsorakoztatva a szolgálók és itt kínálták a frissítőket is. Én már kinéztem magamnak azt a halandót akinek a vérét fogom venni.
- Mondd csak Elisabeth, mit tudsz nekem mesélni arról, hogy a városkák amikben jártatok mennyi vadászt rejthettek? – Nem tartom túl valószínűnek, hogy érdemi információt tud adni, de addig is elvan vonva a figyelme a vérdonorokról. – Úgy tudom mozgolódnak és egy nagyobb rajtaütést terveznek… A helyi vámpírokon, reményeim szerint a terv beválik és el tudjuk őket csalni, fel a hegyekbe. – Társalgok és ahogy egy kényelmes fotelban elhelyezkedem a szőke vámpírt is húzom magammal, ha csak nem távolodott el tőlem.


avatar
Vendég

Vendég
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Őrület   Hétf. Szept. 14, 2015 9:59 pm


My farher, my love, my master
"A fájdalom, a veszteség és végül az elhagyatottság külön-külön is kegyetlen hajcsárok, együtt pedig csaknem elviselhetetlen pusztítóvá válnak."
1794 tele

Iszonyatosan kegyetlen volt velem most és ezt mind a ketten tudtuk, az ivadéka vagyok, és még is képes ilyen mérhetetlenül kínozni. Mintha nem lenne éppen elég kín a vérszomj ami olykor hatalmába kerít, és amiről szeretnék leszokni, ha egyáltalán ez lehetséges... Még rá is tesz egy lapáttal, még táncol is az amúgy is gyengén játszó idegeim húrjain...
Tompán érzékelem, ahogyan közelebb von magához, ujjai szorítását a derekamon, viszont annál jobban értem minden egyes szavát. Összerándulok, mint akit megütöttek, pupilláim kitágulnak. Hát persze, hogy rokonok, mi mások lennének... És tudja, tudja, hogy én tettem, nem vagyok az a típus akiben sokszor ébred bűntudat, de ebben a pillanatban éreztem mardosó polipcsápjait a gyomromban.
-Tudom kire hasonlít, de nem tudom ki ő... -És csak ekkor vettem észre a pillantásában a rettegés mellett, a vádat...Oh nagyon nem akarom megtudni, hogy pontosan milyen rokonságban is álltak... Talán, lehet, hogy ő is olyan, mint Margareth volt, a vére pont ugyan olyan édes és imádni való. Összefut a nyál a számban a gondolatra, s észre sem veszem, ahogyan testem megfeszül, ugrásra készen, várakozva. Mintha csak arra várnék, hogy megmozduljon, hogy elszaladjon féltében... s talán erre is várok.
Kérdésére szedem csupán össze magamat, legalábbis térek magamhoz annyira, hogy fintor suhanjon át az arcomon.
-Mind a ketten tudjuk, hogy ez nem attól függ, hogy mennyire vagyok engedelmes... -Legalábbis csak kis részben. Mondjuk igaz ami igaz, hogyha nem lenne itt akkor már nyilván régen nekiugrottam volna. Ha nem érezném, hogy fogja a derekam, hogyha nem félnék attól ami rám várna ha elengedném az önuralmamat. Mert még tartom magam, tartani akarom, és igen... miatta ez is igaz, hogy ő jelenleg az a tényező ami nagyobb önuralomra vesz rá... De, ez csak egy bizonyos pontig használ, attól függően, hogy mekkora a kísértés. Ha most elrohanna, ha megvágná magát, vagy bármi ilyesmi történne, az előtt törne meg az önuralmam, hogy észrevenném. És amúgy is bosszant ez a szóhasználat... Persze muszáj az orrom alá dörgölnie, hogy mit vár el, hogy le töri a szarvam... De untatnám ha engedelmes kiscica lennék sokáig, ahogyan azzal is ha nem tudnék meghunyászkodni. Tudom, vékony jégen táncolok nála folyton, hogy pont olyan szívesen vetne véget néha az életemnek, mint amilyen szívesen tartana maga mellett mindig. Még nem hunyászkodtam meg teljesem, még tartom magamat addig amíg csak bírom. Elvégre, mi érdekes lenne ebben a játékban ha azonnal neki ajándékoznám a győzelmet. Nem igaz?
-Engedelmes kiscicád vagyok, hisz tudod jól.- Válaszom éppen lehetne meghunyászkodó, engedelmes... de minden csak nem az, a cinikus szenvtelen éllel. Még is elfordulok a lány látványától, hogy törleszkedve hozzá simuljak, arcomat a mellkasába fúrva, hogy a rettegés szagát átvegye a mesterem illata.
És magamra hagy, miután a kezembe nyom egy kortynyi vért. Ami semmire sem elég, csak arra, hogy még éhesebbnek érzem magam tőle... és persze kezeim akaratlanul is vándorolnak egy pincérre.
Éppen, hogy csak sikerül visszafognom magamat, miközben a torkán lüktető eret figyelem. Ismét Magnus hangja az ami kimozdít, s torkára szegezett pillantásom most Magnus és a vendéglátónk felé siklik... akinek mellékesen be sem mutatott, de mindegy. Nehézkesen, de elengedem a kezét, és egy barátságos mosolyt villantok rá, hogy aztán kövessem a két férfit a másik helyiségben. El sem hiszem, hogy képes vagyok ilyen sokáig türtőztetni magamat. Magnus mellé sietek, tán ki akarja provokálni, hogy tegyek valamit, hogy elveszítsem az önuralmamat, hiszen akkor még többet tudna kínozni. De nekem segít ha mellette lehetek, mert valamilyen oknál fogva az eszemnél tart...
Elgondolkozok a kérdésén, és hagyom, hogy magával húzzon, elhelyezkedek az ölében, hogy kényelmes legyen, ugyan akkor tudjanak társalogni is. Ez is egy olyan helyzet ami egyértelműen jelzi, hogy kihez is tartozom, na és persze, hogy ki alá. Egy nagy hatalmú személy, nem fog más ölébe ülni, főleg nem egy idegen társaságában. Utáltam, hogy ennyi energiát feccöl abba, hogy tudassa velem, és mindenki mással is, hogy ő irányítja kettőnk kapcsolatát és nem én.
-Nem mondanám, hogy túl nagy az egy-egy városra eső vadászok száma. De ha jól tudom tartják a kapcsolatot és szövetkeztek, kineveztek egy vezetőt, aki összefogja a bandát...Alapból a nagy részük eléggé amatőr, de akad egy-kettő, főleg a vezetők közül akik értik a dolgukat. Habár eddig nem volt szokás, de most már tanítják egymást. Azt hiszem rájöttek itt is, hogy kis csapatokban, vagy egyedül kisebb az esélyük, így hát toboroznak és szerveződnek. -Finoman megvonom a vállamat, lehet ha nagyon megerőltetném az agyamat még neveket is tudnék mondani. Na nem azért mert engem érdekelt, hanem mert Mikhailt érdekelte, én meg ott voltam ahol ő, szóval hallottam ezt azt, amikor kifaggattak egy-egy elkapott vadászt. Mert hát tudtak csiripelni, mint a kismadarak ha éppen egy volt inkvizítor vette őket kezelésbe.



by Nadiya

avatar
II. Civil vámpír
I am your dirty dreams

animae scrinium est servitus

Egyedi Titulus : sexybitch
Gif vagy kép :
Play-by : Taylor Swift
Vonal1 :
Faj : vámpír
Posztok : 250
Kor : 460
Lakhely : Seattle
Vonal2 :
Családi állapot : Hát...házas... :roll:
Különleges képesség : Érzelem és elme manipuláció
Foglalkozás : Danse Macabre Club üzletvezető Jericho alkalmazásában
Vonal3 :
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Tárgy: Re: Őrület   Kedd Szept. 15, 2015 8:27 pm



Elisabethnek




A vérszomj. Mely olyan sok vámpírt borított már meg és én is csak pengeélen táncolok miatta. Tőlem kaphatta örökül, hiszen én is csak alig tudom kordában tartani a vérvágyamat. Falvakat mészároltam le fiatalabb éveimben, még meg nem tanultam kontrollálni a szomjamat. A mai napig nem kis energia befektetés megtartani a józan eszem és csitítani az ösztöneimet, de megtanultam és ő is megtanulhatta volna, ha figyel arra, amit tanítok neki. De önfejű és makacs, a maga útját akarja járni, ami nem éppen volt kifizetődő. De talán most megtanulta, hogy nem árt odafigyelni arra amit tanítok neki és talán kevésbé kellene ellenem feszülnie és menekülnie. Legközelebb talán nem húzom ki a bajból, vagy nem ilyen hamar. Megtehetném, hogy ott hagyom, hogy végig nézem, de nem fog menni, tudom jól.
- Sokban függ, hogy mennyire leszel jókislány… - Ismer már annyira, hogy tudja, nem csak ettől függ, ám ma ez is benne lesz a pakliban. Ha jól viselkedik hajnalig, akkor előfordulhat, hogy megkegyelmezek neki és nem kínzom tovább, legalább is addig nem kell böjtölnie még hajóra nem szállunk, ott csak az állati vér lesz számára elérhető és ami érdekesebb, hogy részben nekem is. Nincs annyi ember velem, hogy kényelmesen jól lakhassunk mind a négyen, a hajó személyzetét nem fogjuk dézsmálni. Kecskéket viszünk magunkkal, és azok vérén fogunk élni abban a kis időben még a hajó megérkezik velünk. Választhatnám a szárazföldi utat is, de most el kell tűnnünk a térképről, nem csak miatta, de magam miatt is. Én is tettem néhány dolgot, ami miatt a vadászok kiélezték rám a fegyvereiket és egy két nagyobb hatalmú vámpír is. Érzem a fezsültségét és nem tetézem még ezzel is, de a lány jelenlétéből nem engedek, kínzom még ezzel, ám mint tudjuk, valaki rá fog unni erre előbb vagy utóbb.
Gonosz és ugyanakkor büszke mosolyt villantok rá, mielőtt még a nyakába nyalnék bele. Ő az enyém és pont. Pont azért ragaszkodom hozzá, mert olyan amilyen, ha nem lenne ilyen, nem is érdekelne ennyire. Ha elnedelmes lenne mint Lisandro akkor már régen ott hagytam volna valahol, vagy csak egy ékszer lenne a kíséretemben és semmi több, de így, hogy ellenem feszül és macska-egér játékot űzünk egymással. Felkorbácsolja a haragomat és ugyanakkor élvezem, szórakoztat is. Nem akarom, hogy másmilyen legyen, hogy megváltozzon és az is igaz, hogy még nem tudnám teljesen magam mellett tartani sem, ráunnék egy idő utána, ha velem maradna, kell, hogy elmenjen és megmenthessem a formás kis fenekét, amit úgy szeretek nézni, amikor az égnek mered és nekem kínálja fel.
A nappaliban, ahogy helyet foglalunk, bemutatást celebrálok. Jean-Claude és én szinte kölyök korunk óta ismerjük egymást, az udvariasság közöttünk felesleges formula.
- Az említett ivadékom, Elisabeth Franco… Az úr pedig Jean- Claude Cassel, régi jóbarátom. - Celebrálom le a bemutatást, és Claude biccent is Elinek, de kezet nem csókol jelen pillanatban, hiszen a kis szöszkém az ölemben ül. Elisabeth hátát simogatom, ahogy ott ül az ölemben és a kezébe adok egy kristály poharat, amiben állati vér van, most szarvasét kapja, és a pohár csordultig van, bár inkább kristály kehelynek nevezném mint pohárnak, de ez már részlet kérdése.
- Szerveződnek, ez egybevág azzal amit mi is hallottunk és a kémeid is tapasztaltak…- JC pedig helyesel, nem lesz ettől boldog ahogyan én sem, de mindannyian tudtuk, hogy ez a lépés be fog következni. - A kérdés már csak az idő, mennyi még kiképzik az újoncokat és képesek hadrendbe állni, egységként fellépni ellenünk? – Holnap alkonyat után távozunk innen, nem maradhatunk és a kedves cimborám is tovább áll, van egy másik kastélya, mélyen Európában. Ő ott fog egy kis időt eltölteni.
- Idd meg…- egyelőre nem mint teremtője parancsolom neki, de ha kell belédiktálom úgy is. Kell, hogy ne legyen gyenge, a hírek nem tetszenek és így most kissé fel kell függesszem a kínzását, legalább is azon a módon, hogy nem kaphat vért. Állatiból engedem táplálkozni, de emberiből és kiválasztottból nem fog kapni. Kínzás lesz ez is neki, hogy le kell mondani a halandó vérről és állatival kell helyettesítenie, az íz nem ugyan az. Ennyit enyhültem most az irányába, a nekem nem tetsző hírek hallatán, kell, hogy legyen benne erő, ha baj ütne ki.


avatar
Vendég

Vendég
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Őrület   Szer. Szept. 16, 2015 5:40 pm


My farher, my love, my master
"A fájdalom, a veszteség és végül az elhagyatottság külön-külön is kegyetlen hajcsárok, együtt pedig csaknem elviselhetetlen pusztítóvá válnak."
1794 tele

Most igazán jó kislány vagyok, magamhoz képest legalábbis biztosan. Hiszen hallgatok rá, és csinálom, amit mondd, különösebb kommentár, és akadékoskodás nélkül. Túl feszült most ahhoz, hogy kötekedjek. Beharapom az ajkam, és angyali pillantást vetek rá. Minthogyha tőlem soha, semmi rossz nem telne ki. Holott ez nem igaz, és ezt mind a ketten pontosan tudjuk, de attól még remekül tudom az angyalt játszani, ha kell.
Hamarosan a nappaliban találom magamat, méghozzá Magnus ölébe... hol máshol? Gondoljunk csak bele, vajon tud-e egy nő úgy ülni egy férfi ölébe, hogy ne kerüljön alávetett pozícióba? Nos, nem főleg, mostanság nem, ezekben az időkben amikor az illem megköveteli a távolság tartást, és amikor ez nem szokás... Csak kicsit veszem magamra, inkább egy újabb jelzésnek fogom fel, elvégre kurtizán voltam, nem egy férfi ölében foglaltam helyet ha úgy tartotta kedvem. Mondjuk most nem tartotta, szívesebben őriztem volna meg a távolságot, hiszen valamilyen szinten bosszantott, és haragudtam rá, a kis játszadozása miatt. De nem engedhettem meg ma, magamnak a sértettség luxusát.
Hümmögök, ahogyan a nyakamba nyal, emlék képeket indít el bennem ez a mozdulat.
Biccentek udvariasan a vendéglátónk felé, és nem nyújtom a kezemet, elvégre Magnus ölébe ülök. Élvezem a simogatását, csak a beszélgetés témája olyan komoly, hogy ezt nem tudom megfelelően kimutatni. Pedig nagyon szívesen törleszkednék hozzá a kezéhez, hümmögnék és bújnék. Helyette viszont a beszélgetésre kell figyelnem, hamarosan pohár landol a kezemben, ahogyan megkapom beleszagolok. Más a szaga, mint az előzőnek, de sokkal jobban emlékeztet az emberi vérre. Nem kortyolok bele, hiszen beszélek, meg amúgy sincsen még egy olyan undorító kortyhoz, mint az imént.
-Nem tudom. Most még eléggé szedett-vedettek. És ahányszor összetűzésbe kerültünk velük, hamarabb fordultak egymás ellen a különböző kasztok miatt, mint , hogy összefogjanak... Széthúznak, van valami belső konfliktus közöttük... -Nem emlékszem pontosan, hogy mi az, de egy biztos, egymással egy meggyűlik a bajuk, nem csak a vámpírokkal. -Néha olyan, mintha egymást jobban utálnák, mint a fajtánkat. - Mikhail mellett, nem egyszer sikerült összetűzésbe keveredni a vadászokkal, elvégre nem fogtuk vissza magunkat. De egy biztos, egyenlőre még egy kicsit sem lehet őket szervezettnek mondani.-A központjuk viszont néhány várossal odébb lehet,nem tudom a nevét. Van a főtéren egy hatalmas kút, és maga a város körben van építve, a főtér a központja. - Elég különlegesnek tartottam a helyet amikor arra jártunk, a hajlított íves házakkal, melyek mind a kör belseje felé néztek. Onnan sejtem, hogy ott a központ, hogy elég hamar elhagytuk és eléggé sietősen.
Rámeredek egy pillanatra, s csak ezután emelem lassan a poharat az ajkaimhoz, nem kicsit sincsen ínyemre ez az állati véren éljünk dolog. Ha lenne benne egy kis könyörület akkor telezabálná magát, aztán hagyná, hogy megharapjam. Vannak bizony élvezetes formái is ennek, és tudom, hogy ő is élvezné.
Az első kortyot majdnem visszaköpöm, de leerőltetem a torkomon a következőt meg, a következőt. Éhesen rándulnak össze a tagjaim, jelezve, hogy ez nem elég. Igen vér, de nem olyan... nem olyan finom és nem olyan tápláló. Ahogyan kiiszom az utolsó cseppet, már érzem az éhség mardosó karmait a hasamban... EZ a vérszomj, bár nem emberi vér, de még is csak az, és ha a szervezetem egy kicsit kap... akkor még többre és többre áhítozik. A szemfogaim megnyúltak, s ennek a vérnek az utóíze egészen olyan, mint az embereké... nem úgy mint azé a kortyé, amit először kaptam. És vajon ki az aki pont nem mulasztja el ezt a pillanatot? Hát az a kis lány akit láttam az elején. A tálca csörömpölve hullik ki a kezéből s még mielőtt összeszedhetném magamat, halk sikkantást hallat és kirohan...Említettem már, hogy ez felhívás keringőre? Ez az a pillanat amikor már nem számít, hogy az ember engedelmes vagy nem, az orromba kúszik a félelmének a szaga, látom, ahogyan elrohan, s vér íze kavarog a számban. Nem akarok már mást, csak utána vetni magamat, feltépni a torkát és szárazra szívni. S ennek megfelelően lendülök is el, amennyiben Magnus meg nem akadályoz... az agyam kikapcsol, és csupán egy érdekel a vér...



by Nadiya

avatar
II. Civil vámpír
I am your dirty dreams

animae scrinium est servitus

Egyedi Titulus : sexybitch
Gif vagy kép :
Play-by : Taylor Swift
Vonal1 :
Faj : vámpír
Posztok : 250
Kor : 460
Lakhely : Seattle
Vonal2 :
Családi állapot : Hát...házas... :roll:
Különleges képesség : Érzelem és elme manipuláció
Foglalkozás : Danse Macabre Club üzletvezető Jericho alkalmazásában
Vonal3 :
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Tárgy: Re: Őrület   



Sponsored content
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down
 
Őrület
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Ώ IMMORTALIS.OSCULUM :: Other times
Alternatív játékhelyszínek, hogy a fantáziád szárnyalhasson
 :: Visszatekintés
-