Felhasználónév
Jelszó
Automatikus bejelentkezés 
:: Elfelejtettem a jelszavam!



Utolsó hozzászólások
Az utóbbi tíz üzenet
Quintus C. Dolabella
Vas. Jún. 11, 2017 10:20 pm
Maya Brändström
Szer. Május 24, 2017 8:29 pm
Maya Brändström
Csüt. Jún. 16, 2016 9:42 am
Cassandra
Vas. Ápr. 24, 2016 7:28 pm
Norah Sommers
Csüt. Márc. 31, 2016 10:11 pm
Lucretia Mantova
Csüt. Márc. 24, 2016 12:52 pm
Lilith
Szer. Márc. 16, 2016 8:21 pm



Suttogó hangok
Üzenj másoknak • Ne hirdess!




Share | 

 The snow glows white on the mountain




Tárgy: The snow glows white on the mountain   Szomb. Szept. 26, 2015 8:51 pm



Sin és Aziza

Let it go, let it go
I am one with the wind and sky
Let it go, let it go
You'll never see me cry


Québec. 2010. Tele.
Kislánykorom óta szeretem a hóesést. Vagyis hát, ha jobban belegondolok, annyira már nem is voltam kicsi, amikor először tapasztaltam meg. Gyerekkoromban egy francia tengerparti kis falu mellett éltünk. Ott egészen más egy tél mint az északi területeken, így az igazán nagy havazást később tapasztalhattam meg, évekkel később emberi viszonylatban felnőtt fejjel egy csapat farkassal. Sosem fogom elfelejteni azokat az időket, mikor felkaptak és megforgattak a hóban. Hógolyóztunk, hóból építettünk szobrokat és megkergettek, hogy újra megforgassanak a hóban. Élveztem azokat az időket, de még mennyire, hogy igen. Iannal is eltöltöttem egy telet, az is vidám volt és nagyon kellemes emlékeket idéz bennem, ahogy még néhány másik. Volt egy másik telem is, ami szintén mosolyt csal az ajkaimra, ott a partnerem Ivan volt. Szép kis karácsony volt az is. De a lényeg, hogy szeretem a telet nagyon is. A havazást, a hideget, hogy fehérbe öltözik a táj és minden olyan békés, nyugodt és elegáns lesz. A havazásnál kiürülnek az utcák és a hó elcsendesíti a városok zajait. Jólesik ilyenkor sétálni és figyelni ahogy a táj változik. Egyszerűen imádom, és ha tehetem akkor kimerészkedek és sétálok a hóesésben és a városban is egyaránt. Most is ezt tettem, ahogy hullani kezdtek itt Québecben a pelyhek, vettem a csizmámat, a vastag farmert, a dzsekimet és a bolyhos sapkámat, hogy sálat tekerve a nyakamba útra keljek. Korábban megálltam egy pohár forrócsoikért, amit mostanra már elkortyolgattam. A pohár landolt a kukában, úgy tíz méterrel korábban itt a parkban. Tetszik, hogy a hó lassan belepi a tájat, úgy 2-3 centi eshetett már most és még mindig szüntelenül havazik, sűrű és hatalmas pelyhekben. a bőrdzsekim vállain is megtelepedett már a hó, de nem zavar, belül szőrös és jó meleg, ahogy a csizmám is és mint félvér démon ivadék nem úgy viselem a hűvöst mint az emberek, jobban bírom, de azért nekem is jólesik a meleg öltözet és amúgy is, itt északon nem grasszálhatok olyan laza öltözetben mint máshol. Az feltűnne az embereknek, bár az is igaz, hogy lehet a jobb környezetbe olvadás miatt hosszabb kabát kellett volna, de hát mindegy, így az éjjel közepén nem igazán vannak már idekint sétálók. Ahogy hullik a hó és már csak az én lábnyomaim fedezem fel magam mögött és előttem a szűz havat, gondolok egyet, széttárom a kezeim, behunyom a szemeim és forogni kezdek. Nevetek, élvezem a havazást, a hópelyheket az arcomon és a békességet ami körülvesz. Újabb kalandot éltem túl, újabb ellenséget hagytam magam mögött, fel vagyok töltve energiával, sérülésmentes vagyok és élek. Szeretek élni, szeretem az életet és az életem, olyan amilyen, de szeretem. Réges-régen elfogadtam már önmagamat, hála egy igazán jóképű vérfarkasnak. Régen nem láttam már őt, az idő és a távolság, messzire szakadtunk, de előbb utóbb úgy is egymás felé sodor minket majd az élet, ahogy eddig is megtette, és ahogy másokkal is megtette már. Elvégre ott van Thíla is, aki egyszer majdnem megölt, harcos angyal és démoni vérem miatt megtámadt, de később újra találkoztunk és elbeszélgettünk az élet nagy dolgairól, ugyan így vagyok pár más ismerőssel és baráttal is, eltelik valamennyi idő és összefutunk, a világ kicsi a halhatatlanok számára és most kíváncsian várom kit sodor mellém a sors?



avatar
Vendég

Vendég
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: The snow glows white on the mountain   Csüt. Okt. 01, 2015 1:33 am

Mindig is kíváncsi voltam a hóesésre. Mármint, az igazira, amit annyiszor láttam odafentről, és amiről annyit álmodoztam míg a Pokolban voltam. Nagy, puha pelyhekben hulló, selymes fehér hó, erre vágyom, ezt akarom érinteni, érezni, tapasztalni. Meghemperegni benne, meztelen talpammal szaladni rajta, fejem hátravetve élvezni ahogy az arcomba hull. Több száz éven át akartam ezt megismerni, és talán most jött el az ideje a dolognak.
Még jószerével senkit nem ismerek a pokollakók közül, új fajtársaim nem igazán azok a lények, akiknek keresném a társaságát. Nem szúrtam szemet senkinek, így néha van időm bóklászni, ismerkedni az emberek világával. Úgy gondolom, hogy akkor tudom legjobban végezni a dolgom, felkorbácsolni bennük a keserédes irigységet, ha ismerem az embereket, a világukat. Vágyaikat és korlátaikat is.
Nem volt nehéz dolgom találni egy olyan várost, ahol épp havazik, olyan módon amit elképzeltem. Kanada amúgy is gyönyörű hely, én pedig élvezem, hogy oda mehetek ahová csak akarok. Egy parkban öltök testet, fekete füst kavarog ahogy lábam a talajt éri. Nem akarok kitűnni a tömegből, így az öltözetem olyan mint bármely emberé lenne. Magas sarkú, fekete szarvasbőr csizmába burkoltam kecses lábaim. Fekete farmer kandikál ki a combig érő kabát alól, mely puha és meleg, minden ember sírna egy ilyen darabért. Mély, gránát színű a kabát anyaga, bőr ez is, és van egy fekete, puha szőrmével szegélyezett kapucnija is. Egy hosszú sálat is tekertem a nyakamba, sokkal inkább a divat mint az időjárás miatt, és tényleg nem akarok feltűnést kelteni. Fel kell öltözni melegen, különben vagy bolondnak néznek vagy gyanakodni kezdenek és akkor oda a vacsora.
Ahogy érdeklődve ismerkedek a vastagon hulló fehér csodával, észreveszem, hogy nem messze tőlem egy lány is van a parkban. Szőke haja minden mozdulatát követi, ahogy karjait széttárva pörög a hóesésben. Ismerem ezt a nőt! Hajdanán éveken át tartottam rajta egyik szemem, és arra is az ő személye világított rá szőke kobakomban, hogy néha a szabályok igazságtalanok. Hiszen ez a lány csupa jóság, kedves jellem, és nem igazságos, hogy amiatt mert félig démonnak született nincs lehetősége égi segítséget kérni bármennyire is szüksége lenne rá. Elvégre mit tehet ő arról, hogy miképp és miféle szülőktől fogant?
Megtehetném, hogy mögé füstölgök, és jól a frászt hozom rá, de nincs kedvem ijesztgetni. Legalábbis nem így. Hangtalanul hajolok le, mindkét markomba havat veszek, majd alaposan összegyúrom. Formás kis gombóc lett belőle, ami meglepően könnyű. Vagy csak nekem meglepő? Mindegy is. Megcélzom vele Ambrosine kabátját, majd elhajítom, és csak bámulom amint a fehér gömb hangtalanul szeli a levegőt, pörög, ívet ír le, kérlelhetetlenül haladva a lány felé.

avatar
II. Irigységdémon
The devil never sleeps

animae scrinium est servitus

Egyedi Titulus : Pokoli Naiva
Play-by : Lindsay Ellingson
Vonal1 :
Faj : bukott angyal
Posztok : 58
Kor : 427
Lakhely : Itt is, ott is
Rang : II. Démon, Leviathan Rendje
User neve : Lana
Vonal2 :
Családi állapot : egyedülálló
Különleges képesség : Csak az van
Foglalkozás : még nincs
Vonal3 :
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Tárgy: Re: The snow glows white on the mountain   Csüt. Okt. 01, 2015 8:33 pm



Sin és Aziza

Let it go, let it go
I am one with the wind and sky
Let it go, let it go
You'll never see me cry


Nem szoktam hóagyalt csinálni, abszurd lenne számomra, hiszen félig démon vagyok és lássuk csak. van bajom azért az angyalokkal. Kettővel találkoztam az életem során, az egyik kis híján megölt úgy ötven évvel ezelőtt. Ő egy bosszúálló volt és démoni mivoltom miatt, akart végezni velem, annak a vége egy csúnya vetélés lett és az, hogy sebesülten hörögve feküdtem a saját véremben. A semmiből csapott le rám és nem volt időm elmenekülni, de még csak meglepődni sem. A másik találkozás már kellemesebb volt, egy érdeklődő őrangyallal, akinek nem volt célja kizsigerelni, sőt, inkább kisegített, hogy más ne akarja megtenni. Nem zártam a tollasokat a szívembe, hiszen a 99%-uk megölne, de az az egy lány kedves volt és számomra érthetetlen módon segített is, és egy kis ideig maradt, beszélgetett velem és kérdésekkel bombázott, pontosabban inkább kérdezett és én válaszoltam neki. Érdekes találkozás volt, de azt hiszem azt kell mondanom, hogy megkedveltem őt és talán egyszer kétszer neki is köszönhettem egy kis szerencsét? Angyali jelenlétet éreztem néhány kellemetlen helyzetemben, de őt magát nem láttam. Az az igazság, hogy a démonok, fél démonok és az angyalok megérzik egymást, tökéletes radarunk van a másikra. Még a többi halandót foltokban érzékelem őket kristály tisztán. A fajtársaim és az ellenségeim. Ezzel csak az a baj, hogy ez így fordítva is igaz, aminek köszönhetően necces helyzetek alakulnak ki. Emiatt is fordulok meg hírtelen és keresem a tekintetemmel a másik démoni lényt, hiszem megcsapott az ereje és az aurája is, érzem őt és ő is nyilván engem. De meglepetésemre, egy hógolyó vágódik neki az arcomnak. Aminek hála seggre is ülök és csak meglepetten pislogok fel, majd nevetni kezdek. A szőke fürtök tulajdonosa ismerős nekem, az arca, tudom ki ő, de mielőtt megszólítanám elhal a nevetésem és csak csodálkozva méregetem őt. De hiszen ő angyal volt?! Eltelik vagy fél perc, közben kisöpröm a képemből a havat és már tervelem is ki a bosszút, gyúrom is a magam kis golyóját, na nehogy már csak ő dobálózzon?!
- Hógolyó! – Kiáltom el magam nevetve, és ültömben dobom el az irányába a kis golyót, amit összegyúrtam a tenyeremben. A kérdéseim ráérnek, a tény nyilvánvaló, ő az, de már nem angyal. Felpattanok, ahogy eldobtam a hógolyóm és egy fa fedezékébe kocogok, hogy újabbat kezdjek el gyúrni.
- Neked nem fehér tollakkal kellene parádéznod? Glóriával a fejed felett, Szöszi?! – Nevetek, ahogy lehajolok és szedek fel még egy kis havat.

avatar
Vendég

Vendég
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: The snow glows white on the mountain   Kedd Okt. 13, 2015 2:24 am

Érdekes dolog ez a hó, hideg, szilárd mégis nedves. Ahogy kezeimre, arcomra hull, elkezd olvadni és néhány másodperc is elég ahhoz, hogy a gyönyörű, egyedi hópihéből csak egy sovány csepp víz legyen. Már éppen elmerülnék a látványban, a sálamat kendő szerűen teszem a fejemre, hogy ne hulljanak arcomba a pelyhek. A fekete „kapucni” amúgy is jó kontrasztot ad a szőke fürtjeimnek. Akkor érzem meg, hogy a közelben van valaki, egy nő, aki bár csak félig, de fajtársam. Más kaszthoz tartozik, az irigységet könnyű kiszúrni és az benne szemernyi sincsen, de azért közelebb megyek. Mert bármennyire is úgy tűnik néha, hogy tömve van mindenféle természetfelettivel a világ, azért olyan rettentő sokan nem vagyunk. Persze vannak olyan pontok, ahol nagyobb a gyakoriság, és tény, hogy egyeseknek állna a haja égnek de szálanként összefonva, ha tudnák, hogy mennyien vagyunk, de… hát azért nem elegen, hogy így fogalmazzak.
Ahogy közelebb érek, felismerem a lányt. A nevére nem emlékszem, de tudom, hogy egyszer segítettem rajta. Tilosban jártam, a szárnyaim kockáztattam, de megmentettem őt mikor szüksége volt rá. Ahelyett, hogy rendesen üdvözölném, inkább önállósítom magam, és gyorsan hógolyót gyúrok. Elhajítom felé, lassan, ívesen száll a levegőben. Meglepődöm, hogy fenékre ül tőle, annyira azért nem dobtam erősen. Látom mire készül, hogy megdob egy hógolyóval, de nem fog menni neki… Amint elhajítja, feketén gomolygó füstté válok, úgy térek ki előle. Várok egy kicsit, a park felett ebben a különös alakban lebegek. A fa mögé bújt, a kis butus! Nagyot nevetek, majd közvetlenül mögötte öltök testet.
- Az a múlt, Hibridke. Az már a múlt. – szavaim az enyhe szellőbe súgom, itt a fák közt alig van légmozgás, és fény is alig akad. Hiába, hogy már nincs a fákon lombkorona, azért még sötétebb mint a szabad ég alatt. Ráadásul, ide nem ér el a park gyenge lámpáinak fénye, áldásos félhomály takarja el a szemek elől a tájat. Idő közben eszembe jut a lány neve, meg is osztom vele, hogy milyen remek a memóriám.
- Ambrosine, mondd, hogy maradtál életben ennyi éven át a segítségem nélkül? – hangom incselkedő. Lényegében csak annyiról van szó, hogy nem a szokványos módon tettem fel az egyszerű „mi történt veled mióta nem láttalak?” kérdést. Remélem nem orrol meg rám amiért szemtelenkedem kissé, lényegében ezek a dolgok, az udvariasság teljes zárójelbetétele a Pokolban ragadt rám…

avatar
II. Irigységdémon
The devil never sleeps

animae scrinium est servitus

Egyedi Titulus : Pokoli Naiva
Play-by : Lindsay Ellingson
Vonal1 :
Faj : bukott angyal
Posztok : 58
Kor : 427
Lakhely : Itt is, ott is
Rang : II. Démon, Leviathan Rendje
User neve : Lana
Vonal2 :
Családi állapot : egyedülálló
Különleges képesség : Csak az van
Foglalkozás : még nincs
Vonal3 :
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Tárgy: Re: The snow glows white on the mountain   Hétf. Okt. 26, 2015 8:49 am



Sin és Aziza

Let it go, let it go
I am one with the wind and sky
Let it go, let it go
You'll never see me cry


Szeretem a havazást, a havat és mindazt a szépet ami ilyenkor megjelenik. Szeretek hógolyózni, hóembert építeni, szánkózni, korcsolyázni, lovas szánon utazni. Manapság ez utóbbi egyre ritkább, már mint, hogy valahol lehessen így közlekedni. Többségében pénzért és rikaságszámba megy, karácsony idején. Itt se nagyon láttam még ilyet, de mennyi ideje is vagyok itt egy maximum két napja? Talán még lehet lelek kivételt, mondjuk, ha távolabb utazom a nagyvárostól. Jó lenne megállni egy kicsit, fellélegezni. De ez nem fog működni, sajnos nem. Egyedül vagyok, táplálkoznom kell, nincs most állanód társam, nem úgy mint néha szokott lenni. Bevallom, hiányolom azokat az időket alkalmanként, ez a mostani is ilyen, de hamar kiheverem, amint a forgatagba vetem magam és élvezem az embereket és egyéb lényeket. Ma még táplálkoznom is kell majd. De addig is ráérek a hóban játszadozni.
Igen, játszadozni, mert démon hibrid létemre játszom. Démonnak kevés vagyok, harmat gyenge és nem elég gonosz, önző. Erőm megvan, de az se túl sok, elveszem mások életerejét és abból tartom fenn magam, mint valami parazita. Egy nagyon csinos és édes parazita. De ettől még vajmi kevés vagyok démonnak, nem elég erős, nem elég gonosz, nem elég kegyetlen. Meg kell védenie valakinek a fenekemet, menedéket keresek a nagyobb szörnyetegek mögött, mint ami én vagyok. Ugyanakkor Kiválasztottnak túl démoni vagyok, túl buja, törvénytelen és erkölcstelen. Élvezem az életet mint egy démon, de még sem vagyok elég jó vagy ügyes annak. Ez a hibridek sorsa, ez a mi keresztünk, soha sehol nem leszünk mi elég jók, mindig a szélén leszünk ama pályának. De nem bánom, a magam ura vagyok és mehetek a magam feje után, a sok baj és balhé ellenére is. Ilyen vagyok és ilyen is leszek, mindig.
- Héé! Ez csalás! – Nevetem el magamat, ahogy füstté válik és eltűnik, majd ijedtemben majdnem ugrok egyet ahogy mögöttem ölt testet. Nekem ez csak játék, semmi több, nem veszem komolyan, se véresen, se másképpen. – A múlt? Nocsak.. – Pimasz kis mosoly az arcomon és húzom az orrom is mellé.
- Ügyesen és okosan! – Vágom rá azonnal. – te pedig ennyi év alatt semmi humort nem szedtél fel? A hibrid azt hinné, hogy ha már megbuktál, akkor már kiélvezed az életet és szereztél egy hordónyi humort is idelent… - Pimasz vagyok mint mindig. Ő is szemtelenkedik és én is. Nem veszem komolyan az életet. – Mindig van egy nagyobb és erősebb szörnyeteg, aki nagyon lelkesen megvéd és enni ad.. – kacsintok rá, és megragadom a kezét, hogy magammal húzzam egy nagyobb hókupac felé, célom meghemperegni a hóban. Hát húzom őt is játszani!

avatar
Vendég

Vendég
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: The snow glows white on the mountain   



Sponsored content
animae scrinium est servitus

Vissza az elejére Go down
 
The snow glows white on the mountain
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» White Rose [KÖZÖSSÉGI CÉH]
» A Hall

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Ώ IMMORTALIS.OSCULUM :: Other times
Alternatív játékhelyszínek, hogy a fantáziád szárnyalhasson
 :: Visszatekintés
-